Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2003-05-01 / 5. szám

2003. május ATOMERŐMŰ 17. oldal Remek Hermanos eredmények Jól szerepeltek az elmúlt hónapban a Herman Ottó Általános Iskola di­ákjai a különféle vetélkedőkön, fel­lépéseken. A Föld Napi versenyen, akárcsak a parlagfüves vetélkedőn győzött, a Kirendeltségi Katasztró­favédelmi Versenyen második, míg a helytörténeti vetélkedőn és az ér­di kórustalálkozón harmadik he­lyet szerzett a Herman iskola. Az Ember és természet elnevezésű, a Deák Ferenc Általános Iskolában április 25-én lebonyolított kistérségi vetélkedőn a hermanos kvartett meg­szakítás nélkül immár hatodik alka­lommal lett első. A Bemáth Lajosné által felkészített felsős gárda a kör­nyezetvédelmi témájú feladatokban, például természeti katasztrófák elhá­rítását célzó feladványok megoldásá­ban, vagy a nemzeti parkok pontos is­meretében kilenc csapatot utasított maga mögé. Szintén nagyszerűen teljesített a Hoffmann Ádámné által vezetett Herman-csapat. Az „Együtt a parlag­fű ellen” Alapítvány szervezésében a Móra Ferenc Általános Iskolában áp­rilis 3-án rendezett térségi megmére­tésen a hetedikes trió szerepjátékot, szöveg-kiegészítést és egyéb hasonló feladatok megoldását igénylő verse­nyen nem talált legyőzőre. A Bezerédj Általános Iskolában áp­rilis 4-én tető alá hozott, közel húsz­csapatos katasztrófa-elhárító vetélke­désen második lett az Istókné Pap Irén irányította hatfős különítmény, ezzel megvédte tavalyi, szintén a ren­dező mögött kiharcolt helyezését. Ugyancsak Istókné volt a felkészítője a helytörténeti vetélkedőn szereplő háromfős társaságnak, amely a két­fordulós megméretésen végül a har­madik helyen zárt. Legeredményesebb érdi szereplé­sét tudhatja maga mögött a Kákainé Sebestyén Judit által tanított énekkar, amely a hagyományos kórustalálko­zón vívta ki a zsűri elismerését. A Pest megyei és regionális, „Örvend­jen az egész világ!” címet viselő kó­rustalálkozón idén kilenc énekkar lé­pett fel. A nevezés feltétele egy Ko­dály-mű előadása volt. A legnagyobb influenzajárvány kellős közepén a negyvennégy tagú énekkarból harmincegyen tudtak csak elutazni. A hiányzók között volt a kar fuvolása is, ám a paksi kórus eme hát­ráltató tényező ellenére is emlékpla­kettet vehetett át. Az eredmény érté­két növeli, hogy Karácsonyi pásztor­­tánc című énekükkel több zeneiskolai kart is maguk mögé utasítottak. Vöröss Endre Madarász kalandok Április 22-én a Paksi Vá­rosi Művelődési Központ nagyklubjában Zsoldos Árpád madarász - dia­filmvetítéssel egybekötött - előadása hangzott el. Zsoldos Árpádot kérdezem. Az egyesületet mikor hív­ták életre és mi a fő tevé­kenysége?-A Magyar Madártani és Természet­­védelmi Egyesület 1974-ben alakult és tulajdonképpeni célja az élővilág vé­delme. Ez a legnagyobb társadalmi szervezet Magyarországon, amely ter­mészetvédelemmel foglalkozik. Kettőszáz taggal alakult annak ide­jén, de ma már több mint huszonöt­­ezer tag lépett be, és a jelenlegi fizető tagok száma úgy hétezer körül van. Nagyon sokrétű a munkája és a cél­jai. Tulajdonképpen először Magyar Madártani egyesület volt a neve, ak­kor még csak a madarakkal próbál­tunk foglalkozni. Aztán rájöttünk ar­ra, hogy a környezetvédelem sokkal összetettebb dolog, és így lett Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a neve. Az élőhely védelmén, a faj védel­mén túlmenően különböző progra­mok keretében foglalkozunk például az ifjúság nevelésével, a természetvé­delem népszerűsítésével. Tulajdon­képpen az az előadás amit én itt tar­tok, is ezt a célt szolgálja. A kapcso­latteremtés a civil szerve­zetekkel és a nagyközön­séggel. — Mennyivel masabb felnőtteknek tartani elő­adást a madarakról, mint a gyerekeknek?- Az én szívem csücske az óvodások, a gyerekek. A madarász oviprogramot én hoztam létre, és nagyon szeretek óvodásoknak beszélni. Min­dig felüdülést jelent, hogyha néha-né­ha a felnőtteknek is tudok előadást tar­tani. Tulajdonképpen, amit az óvodá­soknak nem mondhatok el, mert az ő koruknál fogva nem teszi lehetővé, azt most elmondhatom a felnőtteknek. Természetesen más ez még akkor is, ha ugyanazokat a képeket mutatom. Itt inkább a saját élményeimet tu­dom elmondani egy kicsit bővebben, több információt nyújtva.- Előadásának témájául a mada­rász kalandokat választotta. — Több kalandomat mesélem el az itt jelenlévőknek. Ugyanúgy ahogy van­nak vadászkalandok, úgy madarász ka­landok is adódnak szép számban. Leg­alább olyan izgalmas madarász ka­landjaim adódtak fényképezés és madárles közben, mint a vadászoknak. — Mikor találkozhatunk Önnel leg­közelebb Pakson?- Legközelebb májusban az óvodá­sokkal megyünk kirándulni. Wollner Pál Zsoldos Árpád Múzeumi gyarapodás Harcos Ignác jóvoltából két fon­tos dokumentummal gyarapodott üzemtörténeti gyűjteményünk. Az egyik dokumentum a 26. ÁÉV 5. sz. Főépítésvezetőség­­ének „Az év létesítménye 1987” elnevezésű pályázatra készült do­kumentuma, amely a Balatonfüre­di Rehabilitációs Központ bővíté­sével foglalkozik. A másik doku­mentum egy Brigádnapló, amely­ből igen sok fontos adatot tudha­tunk meg az építkezésről, hiszen 1973 szeptemberével indul a nap­ló, beragasztva egy kis cédula, rajta néhány név és a találkozás helyszíne: Paks, Birka csárda. Sok fotó és újságcikk került a naplóba, és végre a múzeum tulaj­donába került az alapkő letétele alkalmából (1975. október 3.) ki­adott levelezőlap is. Köszönjük Harcos Ignác volt építésvezető úr­nak a becses dokumentumokat! Beregnyei 26.fi« Állmai Építőipari Vállalat 5.4i. f6ŐpitŐBT4S4tó»Ő£ LUi_____________________ 1988. április dl. TárKXt Pályá-at a.; úy látoaitnJnye 1907 pálya atra üii Boty ;'na ,ki/HM It i 370/38 26 sz PLLfiMI CPÍTÖtPr,RI V/JLL 5.SZ . TÖÉP/rtsVÍZE TŐSÉG 26.tz. Álltai Építőipari Vállalat Műszaki Vajlso-tősi Osutály Romotey Tiboraő JXmgu.i Tárca Mellékelten küldjük "Aí év látóéitccnye ISO?” eiaü pályázatra a Balatonfüredi RehaMlitáoiJs Központ Bővítése, fedett Uszoda kivitelezési «inkáiról összeállított pályázati anyagot. £2i Címzett 2 pld + 1 pld pályázati anyag 51«épvez. Itt. ú Karod épité í Ignác vezető A £6 jz ÓÉV 5 -XZ töéhtésvezető­­er mi-TŐL uiötiüvnl rmTsihÍDot ózni . , „ „ „ '51-RIN n DUNfiUJML&St HOlROMU U/MKJtU PCZLZ-JJ!Z- irCKy. fiBLÍf 27. ÉN JELVONULT 7KJÉSIM ts, HOGY, Z ORSZÁG ELSŐ fit OHfPpHUvÉEÍítl építé­­tN fiZ ELSŐ UfíPfiYfiGfiSOTZfiT MEGTEGYE uegyedszÓzguos MUMkff, ffUTh/Nrár HfiRJfiLfiN nem !5 PopSZET(U ERVmŰYEiÉ, ÜSTÖLGŐ jÉÉHENYE! JEIZHÉ, VE fí Vtífruc ETETT tCEME/YY HfiTZCTlpL.MUA/lfTlIéQL SEM // t/ncr ytíjtíl lÉevés teleegyzés hertz* 'Z fi NfiPZÓ mvfiTOTT fiRSfi HOGY wEntleg \ETEj2lNTEST fiVTON fii U ToMoR, MfiHfiRA yr s oS TŐÉP mUsoN t/EGZErrr hűmét.­JfiRPL . Környezetvédelmi Találkozó Pakson Április 25-én a Paksi Városi Művelődési központban került megrendezésre a VI. Tavaszi Találkozó „Előtérben a kör­nyezeti tudatformálás” címmel. Pokomi Józsefet, a MAG alapítvány elnökét, a találkozó szervezőjét kérdezem.- A mai napon milyen programok­kal várták a résztvevőket? — Elég széles volt a paletta. Egy­részt a természetvédelem területéről a nemzeti parkok vezetői, mint állandó partnereink vettek részt. Környezet­­egészségügyi téma mellett a tájsebé­szeti programról, az erőműről kap­tunk tájékoztatást. Bagdy László alpolgármester meg­nyitója után Závoczky Szabolcs, a- Kovács Tibor, a TELEPaks városi televízió főszerkesztője bemutatta a ter­mészet és környezet védelme érdeké­ben készített figyelemfelkeltő spotokat.- Gárdonyi László, a GALA Termé­szetvédelmi Egyesület irodavezetője „Táj sebészet a természet, környezet megóvásáért” címmel tartott előadást.- Ványiné Rózsa Anna tanárnő be­mutatta a „Környezetbarátság” című oktató CD-t. Duna-Dráva Nemzeti Park igazgató­­helyettese, a rendezvény levezető el­nöke köszöntötte a résztvevőket. A következő előadások hangzottak el:- Varga Zsolt, a Duna-Dráva Nem­zeti Park őrszolgálat vezetője előadá­sában „A természetvédelem jelenéről és jövőjéről Tolna megyében” beszélt.- Horváthné Papp Ibolya tanárnő a , .Környezeti nevelés helyzete, lehető­ségei” címmel tartott előadást.- Végh György, az ÁNTSZ Szom­bathelyi intézetének egészségnevelő­je „Kömyezet-egészség-ügyünk” cí­mű előadása hangzott el.- Mittler István, a Paksi Atomerő­mű Tájékoztató és Látogató központ­ja munkatársa előadásában aktuális kérdésekről beszélt. Dr. Strasszer Tamás, Paks város Önkormányzata Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának el­nöke az intézményi szárazelemgyűj­tés eredményét hirdette ki. Gyakorlatilag az aktualitások je­gyében a környezet, a természetvé­delmet érintő előadásokat halhattunk. A civil szervezeteink különböző bemutatókat tartottak. A Nemzeti Parkokat bemutató kiállítást tekint­hettek meg a vendégeink az előtér­ben, a Kertbarát Egyesület virágköté­szeti bemutatót tartott. Délután lakossági veszélyeshulla­­dék-gyűjtési akciót szerveztek a Vá­rosi Művelődési Központ parkolójá­ban és a Polgármesteri Hivatal mö­götti parkolóban. Wollner Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom