Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2003-11-01 / 11. szám
8. oldal ATOMERŐMŰ 2003. november Dr. Nagy Dénes Folytatás a 7. oldalról.- Műszaki vagy jogi doktorátusod van?- Van egy középfokú műszaki végzettségem, gépésztechnikus vagyok. Én műszaki-jogász szakmai párosításban gondolkodtam, mert mérnök közgazdászból rengeteg volt abban az időben is. Ha az ember feldobott valamit, az biztosan mérnök közgazdászra esett. Viszont a műszaki és a jogászszakma párosítása ritka volt, és ma is ritka. Azt láttam, hogy szerződéskötéskor műszakiként vergődünk a jogi tájékozatlanság miatt, a jogász meg azt sem tudta, miről tárgyalunk. Ezért aztán a gyöngyösi erőmű akkori vezérigazgatója támogatta elképzelésemet, és így elvégezhettem a Szegedi Jogtudományi Egyetemet.- Az elmúlt időszak legnagyobb változását az SAP bevezetése jelentette, gondolom én. Te hogyan vélekedsz erről?- Valóban az egyik legnagyobb változást jelentette. Közismert, hogy az SAP MM modulja az ERIKA rendszert váltotta fel. Az ERIKA rendszer viszont az én „édes gyermekem”, hiszen kifejlesztésének a kezdeményezője voltam, és a fejlesztés minden fázisát én irányítottam. Nem voltam boldog, amikor az ERIKA kiváltásra került, azonban mára már megtanultuk az új rendszer használatát, tudjuk, hogy egy fejlettebb, többet tudó rendszer került a kezünkbe. Az ERIKA rendszert a saját képünkre és igényükre formáltuk, testünkre szabott volt, míg az SAP MM nem. Ma már azt mondom, hogy az ERIKA rendszerre visszatérni visszalépést jelentene. A másik nagy változást a raktározási szervezet nagymértékű racionalizálása jelentette. Amikor átvettem a Raktározási Osztályt, hét önálló raktára volt, ma már csak négy van. Az összevonások révén sokkal hatékonyabban lehet irányítani ezt a tevékenységet. Ez jelentős létszámcsökkenéssel is járt, noha a munkánk nem lett kevesebb.- Szabadidődben mivel foglalkozol? — Mivel „későn érő” típus vagyok, már itt dolgoztam, mikor családot alapítottam Szekszárdon. Két gyermekem van, egy fiú és egy leány, mindketten általános iskolába járnak. A velük való foglalkozás elég sok szabadidőt igényel. Ráadásul egy zöldövezetben lévő sorházi lakásban lakunk, annak karbantartása, rendezése ugyancsak sok munkát ad. Szekszárdon kvázi kötelesség szőlőterületre szert tenni, ezért telkünk, tanyánk és pincénk van itt, így szőlőtermelő és boros gazda lettem. Ezenkívül nagyon szívesen olvasok, szeretem a képzőművészetet és az irodalmat, sok mindent gyűjtök, többek között nagy tajtékpipa gyűjteményem van.-Jó, hogy említetted a pipatóriumodat, szándékozunk egy sorozatot indítani, „Ki mit gyűjt” címmel, és talán te lehetnél az első, akit megkérdezünk. Az érzékelés Az elmúlt hónapban a problémákról, azok megjelenéséről gondolkodtunk. Arról, hogy a döntéshozó mikor és hogyan érzékeli a problémákat, mikor van problémája. Most az érzékeléséről elmélkedünk. Amit a döntéshozó érzékel a környezetéből az egy kép. Hangok, vizuális megjelenések. Az események kapcsán mindig előáll valamilyen kép, ami a helyzetről egy jelentést takar. A döntéshozóban a kép nem biztos, hogy értelmes jellé formálódik. Egyáltalán az sem biztos, hogy a döntéshozóban tudatosul, hogy mit látott, hallott. A képet akkor is érzékeli, ha nem képes szavakkal kifejezni. Az érzékelés az öt érzékszervén keresztül valósul meg. Ezek a szenzorok, ezek közvetítik képeken keresztül a valóságot a döntéshozó felé. A döntéshozó mindebből észlel valamit. Ha a döntéshozó nem tud belépni ebbe a képbe, akkor a valóságból nem észlel semmit. A valóság észlelése nem kitaposott út mentén történik. A valóságról a döntéshozó gondolkodása révén állít össze egy képet, egy elképzelést. Vagyis az objektív valóság, valamint a döntéshozóban felépített valóság nem ugyanaz. Az összeálló kép még messze nem azt jelenti, hogy a döntéshozó érti is, amit lát és hall. A valóság észlelése egy folyamat eredményeképpen alakul ki a döntéshozóban, sebességét a saját gondolkodási folyamata határozza meg. A gondolkodási folyamat nem egy lépésről lépésre haladó okfejtésből áll. A logika szabályait nem feltétlen tartja szem előtt. Meg akarja érteni azt, amit felfogott a valóságból. A valóság és a döntéshozó meggyőződése között azonban szakadék tátong. Ez elsősorban valóságészlelésének és - értelmezésének korlátozottságából fakad. Az ember a valóságból csak azt képes megérteni, amire vonatkozólag vannak ismeretei, kognitív sémái. A döntéshozó elvárásai befolyásolják a képalkotást, amely dinamikus folyamat. Néha kevesebbet, néha többet észlel a valóságból, mint amennyi a kép alkotásához kell. Érteni akarja, ezért ha hiányos a kép, kiegészíti, ha túl sok, szelektál. A szelektálás és a kiegészítés a tudására, tapasztalatára épül. Egy profi döntéshozó hiányos ismeretekből is képes összerakni a képet. Ugyanakkor érzékelheti, észlelheti a valóság minden rezdülését, de semmilyen képet sem tud összerakni, ha hiányoznak a kognitív sémái. Ez utóbbi szélsőséges esettel is találkozhatunk akkor, amikor tapasztalatok vagy iskolázottság nélkül akar valaki döntéseket hozni. Számára semmi más nem marad, csak a hiedelmei. Érzékelheti a valóságot, az észlelése már sérülésekkel teli kép lesz, mivel gondolkodnia kell a történteken. Nagyon hiányos, töredezett képet tud csak alkotni, és elvárásait is hiedelmei alakítják. Ennek megfelelően egészülnek ki a kép hiányos részei, és válnak értelmessé számára. A maga teremtette valóság azonban nagyon messze áll az objektív valóságtól, mivel hiányzik az a közvetítő közeg, ami letranszformálja számára. Ez a közeg pedig a tudás, a tapasztalat. Lényegében elmondható, hogy az ember tudása, tapasztalása révén egyre tökéletesebben észleli, felfedezi a valóságot. Megértésében jelentős szerepet játszanak az ismeretek és tapasztalatok alakította kognitív sémák. Ezek a sémák képesek fejlődni, átalakulni; és amikor az emberben egy új felfedezés megértése tudatosul, akkor vagyunk tanúi az „aha” érzésnek, és a megvilágosodás boldog, felszabadult perceit élvezhetjük. Mai ismereteink szerint így működik. A tudomány a közvetlen tapasztalás eredményeire építi a világ értelmezését. Hauszmann János Paczolai József Gerjeni származású, a középiskolai tanulmányait Kalocsán - fizika tagozaton - végezte.- Gimnázium után hogyan alakult a sorsod?- Rögtön munkába álltam, vagyis 1979-ben az ERBE-hez kerültem raktárosnak, majd 1982-től anyagmozgatási csoportvezetőnek. 1986. január 1-jén átszerveztek bennünket a PAV-hoz, ott a Beruházási Igazgatóságon a Raktározási Osztálynál mint raktári diszpécser tevékenykedtem. Közben természetesen tovább kellett képeznem magam, és 1988- tól 1991 októberéig anyaggazdálkodás vezetőként dolgoztam. 1991-ben átkerültem az akkori KAIG-hoz, a jelenlegi Raktározási Osztály szervezetébe mint raktár üzemeltetési csoportvezető. Aztán néhány szervezeti átalakulás következett, megalakult az eszközátvevő és üzemeltetési csoport, bővült a tevékenységi körünk. Ezek után még 2001-ben volt egy szervezeti átalakulás, akkor raktárak összevonása miatt egy új raktár, az Átvételi és hulladékanyag raktár alakult meg, és azóta ezt vezetem.-Az ERBE 1986-os beintegrálása a PAV-hoz nagyon megkavarta a közvéleményt.- Igen, sok embernek nem tetszett, de mi egy külön, viszonylag elszigetelt szervezetként - miután többségében paksiak, illetve Paks környékiek voltunk - együtt maradhattunk. Tulajdonképpen ugyanazt a munkát folytattuk, amit addig; nálunk nem jelentett különösebb megrázkódtatást.-Milyen a mostani munkaterületed?- A munkánk alapján a következő területek tartoznak hozzám: egyrészről a PA Rt. részére beérkező forgó és tárgyi eszközök átvételével foglalkozunk, ennek kapcsán öt fő átvevő raktáros dolgozik nálunk. Másfelől a munkánkhoz tartozik az osztály üzemeltetési és karbantartási feladatainak az ellátása, ennek kapcsán van egy raktározási ügyintéző és egy raktározási főelőadó, akihez négy fő karbantartó tartozik. A másik tevékenységi körünk a hulladék-raktározás, ezen belül az ipari és a veszélyes hulladékok kezelése, raktározása. Ezen a területen két raktáros és két targoncakezelő tevékenykedik.- Mi a teendője egy átvevő raktárosnak?- Az átvevő raktáros feladatkörébe tartozik egyrészt a szállító cégektől, fuvarozóktól való átvétel, ami még nem feltétlenül jelent tételes átvételt. Ezután következik a részletes mennyiségi átvétel méréssel vagy számlálással. Aztán ha van a vonatkozó szállítási szerződésben minőségi követelmény, akkor meg kell szervezni a minőségi átvételt a minőségellenőrök - szükség esetén a szakmai szervezetek, felhasználók - bevonásával. Feladatukhoz tartozik még az esetleges mennyiségi reklamációk, észrevételek jegyzőkönyvben való rögzítése, a minőségi reklamációk elkészítésében való közreműködés, illetve a bevételezések könyvelése az informatikai rendszerünkben.- Sok reklamáció van? — Éves szinten 90-100 esetben, aminek nagy része csak észrevétel, mert például késve küldték az előírt minőségi tanúsítványokat. Az utóbbi években a beszállítók érezhetően jobban vigyáznak a jó hírükre, számukra nem közömbös, hogy merüle fel kifogás ellenük vagy sem. — Van-e létszám gondod?- Összlétszámot tekintve úgy gondolom elegendően vagyunk. Sajnos a tartós betegállományok okoznak problémát. Jelen pillanatban is egy kolléga tartósan beteg, egy másik éppen ma jött vissza jogi állományból. Ezen kollégák pótlása nehézkes, ilyenkor feszített a munkavégzés. A mindennapokban és különösen az ilyen nehéz időszakokban sokat jelent a jó közösség ereje, egymás segítése, én annak örülök, hogy a korábbi és a jelenlegi kollégáimra is ez jellemző. — Hogyan alakul a szabadidőd, viszel-e haza munkát?- Ritkán előfordul, hogy haza kell vinnem, leginkább amikor a költségtervezési és gazdálkodási munkához kapcsolódó tevékenységről kell számot adni. 1992 óta Pakson lakunk, Kinga lányunk tizenkét éves, feleségem az ETV-ERŐTERV Rt.-nél dolgozik. Feleségem is gerjeni származású, ezért ott vettünk egy családi házat. Tavasszal és ősszel a hétvégéken, nyáron pedig szinte teljesen Gerjenben - a szülők közelében — tartózkodunk. Nagyrészt a házhoz tartozó kert, gyümölcsfák gondozásával töltjük a szabadidőnket. Ha Pakson vagyunk, akkor a számitógép és a zenehallgatás köt le. „Zenei mindenevő” vagyok, a hangulatomtól függ, hogy milyen zenét hallgatok. Csőglei István kitüntetése Hivatásos tűzoltóként végzett példamutató tevékenysége, a megye tűzvédelmi helyzetének javításában vállalt szerepe, a civil szerveződések támogatása érdekében tett erőfeszítései, tűzvédelmi kutatásai és publikációi elismeréséül Csőglei István nyugalmazott tűzoltó alezredesnek „Tolna Megyéért” megyei kitüntetést adományozott a megyei közgyűlés. Amikor ötven évvel ezelőtt a frissen kapott alhadnagyi kinevezéssel belépett a szekszárdi Mikes utcai tűzoltólaktanyába, parancsnoka, Kis József az önkéntes és a mezőgazdasági tűzvédelmet ellátó egységek irányítását, szervezését bízta rá. És milyen jól tette! Az akkor megalakítandó TSZ-ek igen kezdetleges épületekbe kerültek. A villámcsapások sok kárt és veszélyt okoztak, főként abban az öt tolnai gócpontban, amit Pista bácsi fedezett fel. A felismerésből cikk, abból némi elmarasztalás mellett - nem volt engedélye beszélni újságíróval - hamarosan egy könnyűtípusú villámhárító született. A fiatal tűzoltótiszt később is igyekezett a legtöbbet kihozni adott feladatából. Az atomerőmű helyének kijelölésénél is ott volt, megyei parancsnokhelyettesként sokat tett az erőmű tűzvédelmének háromszoros biztonságáért. A vállalati tűzoltóságból kiindulva az ő szakértő munkájára is szükség volt, hogy eljusson az itteni tűzoltóság az önállóvá válásig (1990). Csőglei Pista bácsi levéltári kutatásainak eredményeként tizenegy könyvet írt, melyek részletesen mutatják be a megye tűzoltóságait. Ezeken túl számtalan cikk fűződik a nevéhez és egy alapítvány - a Szent Flórián -, melyet a bajba jutott tűzoltók megsegítésére hoztak létre. -vöröss-Nyílt nap a szervezeti működés fejlesztéséről A Stratégiai Kontrolling Főosztály (ST) október 16-án nyílt napot tartott a szervezeti diagnózisról és az azt követő feladatokról. A megjelentek először tájékoztatást hallhattak Pásztory Zoltántól arról, miért és hogyan került sor a társaság szervezetének vizsgálatára. Ezt követően az ST munkatársai bemutatták a szervezeti diagnózis vizsgálati területeinek főbb eredményeit. Mint a hallgatók megtudhatták, az elfogadott szervezeti diagnózis megállapításaira alapozva a PA Rt. igazgatósága további feladatot határozott meg: a szervezeti hatékonyság fejlesztési koncepcióját kell kidolgozni. Az ezzel kapcsolatos teendőkről az ST, a módszerről, valamint a működési változásokra vonatkozó tudnivalókról az MCS Kft. munkatársa beszélt részletesebben. Elhangzott, hogy a javaslatok kidolgozásába a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is bevonásra kerül. A társasági célokkal, a minőségbiztosítással, a külső cégek munkatársaival kapcsolatos megjegyzések, kérdések megválaszolásába Simon Péter főosztályvezető is bekapcsolódott. Kiemelte, hogy az eredmények szerint a fejlesztésnek a működés valamennyi területére ki kell terjednie, a vizsgált kategóriák között nincs kitüntetett. Hangsúlyozta, hogy a készítendő koncepció alapján meghatározásra kerülő teendők elkerülhetetlenek, hosszú és fáradságos munkát jelentenek majd. Azonban az elkötelezett és előkészített módon végigvitt hatékonyság-fejlesztés lehetővé teszi a PA Rt. stratégiai céljainak megvalósítását. -hl-