Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2002-12-01 / 12. szám

2002. december ATOMERŐMŰ 13. oldal iiil^!i^Lß>LKdVLDLLJ Sok olyan szervezeti egység, szakterület van az atomerőműben, amely kivette részét a párhuzamos kapcsolás feladataiból, munkájuk előtt tiszteletünket fejezzük ki. Teljes körben nem tudjuk bemutat­ni ezeket a szervezeteket, de lehetőségeinkhez mérten róluk is igyekszünk szélesebb képet nyújtani. Sós János- A párhuzamos kap­csolás idején éppen mű­szakban voltál. Hogyan idéződnek fel benned a 20 évvel ezelőtti események?- A szolgálatvezetők és az osztály „magja” az 1970-es évek végén, ill. 1981 táján kerültek az erő­műbe, a dozimetrikusok többségét 1981-ben vették fel. 1982 őszétől folyama­tosan jártunk műszakba. Azon az éj­szakán, amikor a párhuzamos kapcso­lás történt, én voltam a vezénylő ügye­letes dozimetrikus. A műszakban együtt dolgoztam Gyuricza Zoltánnal, Schmidt Adámmal, Kovács Ferenc­cel, a szolgálatvezetőnk Jánosi Ferenc volt. Ekkor még újdonságnak számí­tott a három műszak, de már több egy­ségnél volt folyamatos műszak, így pld. a gépészek mellett a ra­diokémiái laborban, a kö­zös üzemi vezénylőben és az öltöző ügyeleméi is. Ke­vesen voltunk, és szinte mindannyian ismertük egy­mást, mindenki mindenki­vel tegeződött, családias légkörben éreztük magun­kat. Jóleső érzés visszaem­lékezni erre az időre. A mi feladatunk volt, hogy az ún. dózis alap­pontokon (DAP), amely a primerkör szinte minden helyiségét érintették, méréseket végezzünk. A reaktortel­jesítmény növekedésével ezeket a méréseket ismételni, és a változáso­kat rögziteni kellett. Olyan helyen is megfordultunk, ahol szerintem azóta sem igen járt senki. Ilyen volt példá­ul a reaktortartály alja, ahova három „zsilipajtón” keresztül lehetett csak bejutni. December elején, a fizikai indítás után deklarálták a sugárve­szélyes állapotot, ez akkor igazán még nem volt érzékelhető, sugárve­szélyről nem igazán beszélhettünk. Ahogy a reaktorteljesítmény emel­kedett, előfordult, hogy a műszer méréshatárát többször is váltani kel­lett, hogy a helyes értéket legyen ké­pes mutatni. A párhuzamos kapcso­lás műszakja számomra még azért is emlékezetes, mert míg kint a ve­zénylőben, nagyon nagy volt a moz­gás, bent a primerkörben mi ezt nem érzékeltük, ott csend volt. A párhu­zamos kapcsolás megtörténte után viszont bejöttek hozzánk a főnöke­ink és elmesélték a vezénylőben tör­ténteket. Akkor mindenki erről be­szélt, rendkívül nagy eseményként éltük meg. Lovásziné Anna Cseszárik László- Cseszárik László húsz éve az Üzembehelyezési Fő­osztály Villamos Üzembehe­lyezési Osztályán a generá­­tor-transzformátoros cso­portban volt üzembe helyező. Hogyan emlékszel vissza?- Én a generátor és a fő­­transzformátor üzembe he­lyezési programját írtam és csináltam a komplett üzembe helyezést. Természetesen az akkori villamos laboros kollégákkal, a VERTESZ-es kollégákkal és az ERBE-vel, mint fő beruházóval. A teljes program végrehajtása után az ominózus december 28-i párhuza­mos kapcsolást, ami már a normál reaktorüzemen keresztül történt, Ba­­logi úr, az akkori műszaki igazgató és Gálos Tibor, az Üzembehelyezési Villamos Osztály vezetője döntése alapján nekem kellett végrehajtani, mert az akkori személyzet még nem volt olyan szinten felkészülve, hogy rájuk bízták volna. Az volt a bökkenő, hogy nem volt a forgatókönyv leírva. Ragaszkod­tak hozzá, hogy újam le, s ott éjsza­ka kézzel megírtam a programot: mire kell figyelni, mit kell ellenőriz­ni, mit kell szabályozni és mikor le­het erre az orosz szinkronizáló be­rendezésre a parancsot kiadni. Az összekapcsolás után vettem észre: a gerjesztés negatív irányú. Szóltam, hogy a gép ha párhuzamo­san van kapcsolva, leng egy kicsit, tehát kell rá gőznyomatékot adni és ugyanakkor meddőt is kell rá adni ahhoz, hogy a terhelési szög az olyan helyzetbe álljon, hogy a gép lengése megszűnjön, és relatíve sta­bilizáció alakuljon ki. Látszott, hogy ez nem alakul, hanem egyre inkább a meddő mínuszba megy. Szóltam a Tibornak, hogy baj van, álljunk meg. Nem adj neki, adj neki! Szabályoztam a med­dőt egész addig, amíg nagy taps lett. Nagyon sokan voltak a ve­zénylőben, s elindult a tömeg kifelé, mert hangosan bejelentet­tük, hogy párhuzamo­sak vagyunk az orszá­gos hálózattal, és én meg szabályoz­tam, hogy stabilizáljam a gépet, és paff!, a gerjesztés kimaradás véde­lem kikapcsolt. De összesen két em­ber vette észre: Pónya úr és az akko­ri orosz nagykövet, akit a Pónya ki­tuszkolt. Ok észrevették, hogy ki­gyulladt a piros lámpa a tablón. Utá­na megkeresték a régi laborosok a hibát, elhárítottuk, s olyan négy óra körül kapcsoltuk párhuzamosan a gépet. Pónya úr megnyugodott, be­jelentette, hogy országos hálózaton vagyunk, és 40-60 MW teljesít­ménnyel stabilan fenn voltunk.- Úgy tudom, hogy a többi blokk párhuzamos kapcsolásában is sze­mélyesen részt vettél.- Tulajdonképpen igen, azzal a különbséggel, hogy akkor már vol­tak olyanok, akik alkalmasak voltak a párhuzamos kapcsolásra. Előké­szítettünk együtt mindig mindent, s az engedély után már a konkrétan kinevezett operátor kapcsolt párhu­zamosan. Ez alól csak a 4. blokk volt kivétel, amikor a Kapolyi úr volt az ipari miniszter. A Balogi úr azzal keresett meg, hogy a Kapolyi nagyon szeretne párhuzamosan kap­csolni. Elő kellett készíteni, felra­gasztgatni a sárga szalagokat, hogy melyik kapcsolót merre kell kap­csolni, s együtt kapcsoltuk. 0 na­gyon büszke volt, hogy milyen sike­res párhuzamos kapcsolás volt.- Honnan jöttél Paksra?- Én előtte 9 évig váltóműszakos művezető voltam a Dunamenti Erő­műben. Természetesen ettől még ko­molyabb párhuzamos kapcsolásokat is végrehajtottam. —Neked hogyan telt az elmúlt húsz év?- Az elmúlt 20 év nagyon hosszú­nak tűnt. Természetesen a blokkok üzembe helyezése ill. egyenkénti in­dítása időtlennek tűnik. Az olyan természetes volt, hogy éjjel-nappal itt volt az ember, és nem vettük ész­re, hogy fáradtság nélkül két napja itt voltunk, a sikerélmény mindenkit sarkallt. Egy nyugodtabb időszak volt, amikor az embereket fel lehetett ké­­sziteni minden váratlan esemény le­kezelésére. Ezt úgy csináltuk, hogy tréningeztünk a blokkvezénylőben. 1993-ban eljöttem az üzemvitel­ről, akkor alakult meg a MÍG. 1995. január 1-től a BIG Minőségfelügyeleti Főosztályán dol­gozom, jelen pillanatban is a Minőségfelügyeleti Osztályon vagyok felügyelő. Feladatunk az átalakítások elbírálása, ill. a benyújtott engedélye­zési dokumentációk értékelése.-A családról is hallhatunk pár szót?- Családról szívesen beszélek. Há­rom gyermekem van, felnőttek. Leg­idősebb gyermekem, László színész a kaposvári Csiky Gergely színház­ban. Péter már 7 éve Los Angelesben él. Nóra lányom „az atomerőmű ajándéka számunkra”, pillanatnyilag az ELTE jogi karán tanul Budapes­ten. Feleségem az Oktatási Osztá­lyon dolgozik. Wollner Pál Gálos Tibor- Gálos Tibor húsz éve a Villamos Osztály vezetője volt. Hogyan emlékszel vis­sza arra az időpontra?- Arra emlékszem visz­­sza, hogy december 28-án indult a párhuzamos kap­csolása az I. blokknak. Ezen kivül nekem azért is nevezetes nap, mert más­nap van a születésnapom.- Ezzel kapcsolatban van valami­lyen élmény?- Ez a párhuzamos kapcsolás úgy történt, hogy megtörtént, aztán kies­tünk, és ezt olyan túl sokan nem vet­ték észre. Pónya úr aztán gyorsan ki­terelte a vendégeket, de a vezénylő­be visszaszólt telefonon, hogy „Mi lesz, Tibor?!” Hajnalra azért össze­szedtük magunkat. Olyan nagy gond nem volt, de akkor már úgy össze voltunk szakadva, mert 36 órája bent voltunk, és matracokon aludtunk. Megvolt a párhuzamos kapcsolás, és onnantól folyamatosan ment az üzem.- Az Atomerőmű újsággal kap­csolatosan van-e valami élményed?- Megkaptam a meghívót, s a leg­szebb élmény, hogy nézem ezt a fo­tót, ami az újságban van, hogy létez­tek a világon ilyen fiatalemberek? Valahol háttal én is ott állok. Amikor beléptem a színházterembe, atya úristen, mindenki meg­őszült. Mindenkit fel le­het ismemi, csak 20 év nem tűnt el nyomtalanul.- Az atomerőműre ho­gyan gondolsz vissza mostanában?- Ha azt mondom, hogy ez egy olyan projekt volt Ma­gyarországon, ha valaki abban részt tudott venni, az csak boldog lehet. — Mikor jöttél ide? — A Dunamenti Erőműből kerül­tem ide. Ez egy nagyon szép dátum, mert 1980. május 1-én érkeztem, s 1990 május 1-én mentem el. Nem tudom, ennek van-e köze a munka ünnepéhez, de hogy én itt sokat dol­goztam, az szentség. — Most dolgozol?-A Budapesti Erőmű Részvénytár­saságnak vagyok a vezérigazgatója. — Odafigyelsz az erőművel kap­csolatos hírekre? — A BÉR vezérigazgatója vagyok, nyilvánvalóan ez az életem. Wollner Pál Gergely József Gergely József, az Ese­mény Kivizsgáló Csoport vezetője, a „D” műszak ügyeletes mérnöke volt azokban a napokban: — Tevékeny részese vol­tál a párhuzamos kap­csolásnak. Miként emlék­szel vissza erre az időre?- A jubileum kapcsán én is próbáltam felidézni a múltat, és elővettem a régi napló­kat. A műszakbeosztás szerint a pár­huzamos kapcsolás utáni napokban a délutános műszakban dolgoztam. Ugyanolyan sok és izgalmas volt a munka, mint a nevezetes első párhu­zamos kapcsolást megelőzően. Ren­geteget dolgoztunk, a 16 órás mű­szakot követő rövid váltás is előfor­dult nem egyszer, amit persze ma már a jogszabályok tiltanak. Az eseményfluxusra és a munka inten­zitásra jellemző, hogy az ügyeletes mérnöki naplóba egy-egy műszak­ban átlagosan 3-4 oldalt írtunk, pe­dig „csak” tényszerűen rögzítettük az eseményeket. Manapság egy ol­dalnyi beírás is soknak számít. Ez azt jelenti, hogy kétszer-háromszor mindenképp nagyobb volt a munkaterhelés. A tenni akarás mindenkiben túl­buzgóit, ebből kifolyólag többet is hibáztunk, mert mélységében nem gon­doltunk mindig mindent alaposan végig. Mi azt éreztük, hogy sok a fel­adat, rengeteg a tennivaló, amit el kell végezni. Jó csapat voltunk, és minden nehézséggel meg tudtunk birkózni. A korábbi interjúkban már meg­szólalt Vámos Gábor, Bajsz Jóska és Faragó Péter, említés történt Ka­pocs Gyuriról is, a kép teljessége miatt szeretném megemlíteni, hogy az első ügyeletes mérnöki csapatba tartozott és tevékenyen részt vett a munkákban Radnóti István is. Közvetlen és baráti kapcsolatban álltunk egymással, és ezt például a kis­pályás vállalati foci bajnokságban is kamatoztatni próbáltuk. Ezek az emlé­kek 20 év távlatából is alig halványul­tak és meghatározó, felejthetetlen ré­szét képezik életemnek. Lovásziné Anna Balatoni Sándor- Mikor kerültél az erőműbe?- 1978. szeptember 15-n jöttem ide, Szászhalom­­battáról. A tűzvédelemre kerültem rögtön, én voltam az első. Az atomerőmű tűzvédelemének kialakítását végeztük Csöglei Istvánnal közösen.- Mire emlékszel szívesen az elmúl évekből?- Ebből a 24 évből szívesen emlékszem az 1. blokk indulására, ott voltam én is. Biztosítottam a kormány­tagok felvonulási útvonalát, és az ünnepségen is részt vettem, az egy kicsit szívszorító volt. Meglátni azt, hogy az erőmű 1. blokkja tényleg beindult, azt az érzést nagyon kevesen érezték át.- Milyen jelentősebb tűzesetre emlékszel?- Nagy tűzeset a 4. blokkon a kivitelezés során volt, majd a legutóbbi, a kábeltűz a 2. blokkon. Wollner Pál Könyvajánló «hh JÉKI LÁSZLÓ Központi Fizikai Kutatóintézet A Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézetét (MTA-KFKI) 1950 szeptemberében alapították, mely - annak ellenére, hogy hivatalosan már nem létezik - mind a mai napig a legnagyobb ma­gyar kutatóintézet. A korábbi elneve­zés - a KFKI - nemzetközi viszony­latban is annyira beleivódott a köztu­datba, hogy az „új” intézetek neve előtt továbbra is szerepel a rövidítés. A hivatalosan megszűnt KFKI utóda­ként 1992. január 1-től öt önálló inté­zetjött létre, ahol az alapvető tudomá­nyos kutatási irányok megmaradtak. A KFKI Atomenergia Kutatóintézet, a KFKI Műszaki Fizikai és Anyagtudo­mányi Kutatóintézet, a KFKI Ré­szecske- és Magfizikai Kutatóintézet, a KFKI Szilárdtest-fizikai és Optikai Kutatóintézet, valamint a KFKI Szá­mítástechnikai Csoport támogatásával Dr. Jéki László fizikus kísérletet tett az MTA-KFKI első négy évtizedes történetének részletes áttekintésére. Magyarországon az előrelátó veze­tők már korán felismerték a természet­­tudományok, különösen a fizika jelen­tőségét, és így létrehozták a Központi Fizikai Kutatóintézetet. A hideghábo­rús légkörben nagyon fontosnak tartot­ták tudományos életünk vezetői, hogy felkészültek legyünk legalább a sugár­zások mérésére, és ismerjük azok hatá­sait. Ezért létesültek az induló intéz­ményben atomfizikai, radiológiai, va­lamint kozmikus sugárzási osztályok. Az itt folyó tevékenység azonban már ekkor is sokrétű volt. Szilárdtest-fizi­kai, optikai, anyagtudományi, később már űrkutatási és a mikroelektronikai csoportok is működtek. Ez annál is in­kább nagyobb jelentőségű, mivel az öt­venes években, ha valaki a KFKI-ban valamilyen kutatást akart végezni, ak­kor - kis túlzással - szinte valamennyi eszközt magának kellett megterveznie és megépítenie. A kényszer több terüle­ten később is fennállt, mivel a hazai ipar nem volt képes csúcstechnikai igé­nyeket kielégíteni, a nyugati importhoz pedig nem volt deviza. Megoldásként létrehozták azokat a fejlesztő részlege­ket, amelyek termékei később nemcsak belső igényeket elégített ki, hanem az ipar is jó néhányat átvett belőlük. Az eredményeket szabadalmaztatták is, a KFKI-t az itthoni szabadalmi listákon rendszerint csak egy gyógyszergyár előzte meg. Nem csak a gyakorlati, ha­nem az elméleti témák is változatosak voltak az intézetben: a relativitáselmé­lettől a kvantum-színdinamikán át a szuperfolyékonyságig terjednek. Mindezekhez persze ismemi és alkal­mazni kellett más tudományágak eredményeit, mint pld. az elektroni­kát, később a számítástechnikát. A KFKI érdekfeszítően érdekes tör­ténetét az Artéria Stúdió kiadásában megjelent mű olvasása során ismerhet­jük meg. (Cím: 1055 Bp. Fáik Miksa u. 14. Tel.: 1/302-51-22) Sipos László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom