Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2001-10-01 / 10. szám

2001. október ATOMERŐMŰ Köszöntjük a város PRO ŰRBE díjasait PRO ŰRBE DÍJASOK 2001-ben (Herczeg Ágnes, Kőváry László és az Atomerőmű Sportegyesület) Herczeg Ágnes Pro Űrbe díjas Utassy József Pro Literatúra-díjas költő verssorait ismételgetem ma­gamban: „Őszülünk, (hullong a rengeteg...)” Jó okom van rá. A XX. századdal, pontosabban 2001. no­vember 1-ével Herczeg Ágnes, Paks Városi Könyvtárának igazgatónője is nyugdíjba vonul. Nem több, mint ti­zenegy esztendőn át oktatta magyar nyelvre és irodalomra, történelemre, ének-zenére korosztályomat. Nem kevesebb, mint huszonöt esztendőn át építette, gazdagította kitűnő mun­katársaival a Könyvtárat, a mi Könyvtárunkat. Az igazgatónő mun­kásságát Pro Űrbe díjjal ismerte el Paks városa. Herczeg Ágnes- Váratlanul érte a kitüntetőfigyelem?- Valóban nem számítottam rá. Őszinte örömmel fogadtam.- Tizenegy éven át oktatta a paksi kisdiákokat, majd huszonöt éven ke­resztül ápolta, gazdagította a város kultúrközegét. Eredményesen segí­tette a helyi művésztársadalmat ab­ban, hogy őt megillető helyet kapjon az ország kulturális életében.- Számomra ez természetes volt, annál is inkább, mert a munkámból adódott. Még 1978-ban pedagógiai és könyvtári ismereteimre számítva a Megyei Pedagógiai Intézet felkért arra, hogy előadásokat tartsak, első­sorban könyvtárpedagógiai és mód­szertani témában. Nyilvánvaló, hogy ez a munka megkívánta a vá­rosban élő alkotókkal való élő kap­csolatot ugyanúgy, mint a nagyobb városokban tevékenykedő költők­kel, írókkal, előadóművészekkel. Egyébként még ebben az évben a Magyar Könyvtárosok Egyesületé­nek Tolna megyei titkárává válasz­tottak. 1979-től szerkesztője voltam a Tolna Megyei Könyvtáros című lapnak, amely anyagi problémák mi­att 1992-ben megszűnt létezni. Sze­rencsére nekem megadatott az, ami kevés könyvtárosnak adatik meg. Munkatársaimmal két új könyvtárat is sikerült létrehoznunk a városban. Paks kulturális életének mindig is részese voltam, ez egyrészt egyéni­ségemből, másrészt munkaköröm­ből adódott.- Ezen tevékenységekkel koránt­sem merült ki munkássága.-Alapító tagja voltam a Helytörté­neti Bizottságnak és a '80-as évek közepén megjelenő Paksi Mozaik cí­mű lap szerkesztőségének. Alapító tagja vagyok a Paks Városért Moz­galomnak és a Jámbor Pál Társaság­nak. Az 1988-ban indult Közvéle­mény és a Paksi Tükör című lapok olvasószerkesztője vagyok, és ter­mészetesen a Jámbor Pál Társaság egyéb kiadványainak is.- Nehéz volna felsorolni a munká­ját elismerő kitüntetések sorozatát. Csak a két legutóbbit említem: 1988. Az „ Olvasó Népért" - Darvas József emlékérem, és most, 2001. Paks vá­ros Pro Űrbe díja. Elégedett-e a vég­zett munka eredményeivel?- Természetesen megtisztelő szá­momra minden figyelem és megbe­csülés. Meg kell mondjam azonban, hogy azok közé az emberek közé tar­tozom, akik úgy igazán sohasem elé­gedettek a munkájukkal, mindig ja­vítani, szépíteni szeretnének az épít­ményen. Boldog vagyok, hogy a mi könyvtárunk korszerű eszközeinek köszönhetően ugrásra készen áll a XXI. századra, messzemenőkig megfelel a kor elvárásainak.- Közeledik a búcsú ideje. Mit üzen a könyvtár látogatóinak?- Inkább azoknak üzennék, akik nem látogatják: Látogassák! Hitből, meggyőződésből Kőváry László református lelkész urat a közelmúltban Pro Űrbe díjjal tüntette ki a város. Meglepetésként érte a megtiszteltetés, a nyugdíjas protestáns lelki gondozó egyáltalán nem számolt az elismerő tisztelet eme rangos megnyilvánulásával. Azok közé a személyiségek közé tar­tozik, akik vállalt feladataikat meg­oldva nem gondolnak jutalommal. Egy-egy tisztelettel fogadott köszön­tés, baráti, testvéri szeretettel nyúj­tott és fogadott kézszorítás is elég megbecsülést jelent számukra, szá­mára. Azoknak a küldetéstudattal te­vékenykedő embereknek csoportjá­hoz tartozik, akik a többi ember bol­dogulását, szellemi, lelki épülését egész életükön át önzetlenül szolgál-Kőváry László ják. Az egyenes szavúak, a bátrak, bánatra és örömre egyaránt érzéke­nyek, mindenre és mindenkire nyi­tottak csoportjához. Az ünnepi hír adta lehetőséggel élve e sorok írója interjút kért a lelkész úrtól.- Mi inspirálta a lelkészt hivatás­ra? Miért éppen a kálvinizmus tana­it választotta?- Édesapám református lelkész lé­vén a hitben való életet tartotta az ember boldogulása érdekében kifej­tett erőfeszítések egyik talpkövének. Úgy is mondhatnám, hogy a kálvi­nizmus számomra családi tradíciót is jelent. Félreértés ne essék, semmifé­le külső kényszer nem indított a pá­lyára.- Ha már a pályánál tartunk.- Cegléden, a Kossuth Lajos Gim­náziumban érettségiztem, majd Bu­dapesten, a Református Teológiai Akadémián folytattam tanulmányai­mat. Ezt követően Nyáregyháza-Pi­­lis társközségben tevékenykedtem mint segédlelkész. Később Monorra, majd Kecskemétre kért a munkám, innen hívott meg Tolna megyébe, Gerjenbe az ottani református gyüle­kezet. Paksra 1976-ban érkeztem.- Kétezer márciusában egy bal­esetből eredő megpróbáltatás nyug­díjba kényszeritette. Mégis, negyed­századon át töltötte be Pakson lelké­­szi hivatását, sőt segítette a város kulturális életének működését, mind­azon törekvéseket, melyek a határon túl élő magyarság nemzettudatát vol­tak és hivatottak megőrizni. Egyebek mellett alapító tagja a Jámbor Pál Társaságnak. A város, illetve az itt élő emberek érdekében tett munkál­kodása vitán felül áll. Hogyan fo­gadta az ünnepélyes elismerés hírét?- Úgy érzem, hogy a városért foly­tatott tevékenységem hivatásomból adódó önként vállalt kötelezettség volt és lesz. Nyugdíjasán sem lett ke­vesebb a munkám. Amit tettem, hit­ből és meggyőződésből tettem. Örü­lök, hogy jelen lehettem Paks Nagy­község várossá avatásán, mint egy akkoriban nem túlságosan kívánatos helyi lelkész. A település kulturális élete mélyponton volt, akkoriban kezdte kinőni magát az a lehetőség, amelyet a jelen valóra váltott. Meg­indítottuk a Bibliaismereti Szabad­­egyetemet, a Virág utcai temetőben kopjafát állítottunk a határon túli for­radalmárok emlékére, és '90-től min­den november 14-én istentiszteletet tartottunk értük. A Jámbor Pál Társaság az ország határain túl is megbecsülő elismerést vívott ki magának. A határainkon túl élő magyar kisgyermekek nyári ol­vasótáborai, melyek szervezését Gu­tái István és Gutái Istvánná népmű­velők önzetlen munkájának köszön­hettünk. úgyszintén helyet kaptak a református hívek lelkében, jóindula­tában. Számomra váratlanul érkezett a megtisztelő elismerés. Lelkemből köszönöm, bár mindig is úgy tartot­tam, hogy aki ebben a városban hiva­tását teljesíti ne pénzért művelje, ha­nem hitből, meggyőződésből. ATOMERŐMŰ SPORTEGYESÜLET Az október 23-i nemzeti ünnepen nyújtják át a város legrangosabb ki­tüntetését, és nagy az örömünk, mert az ASE is a kitüntetettek sorába lé­pett. Az esemény kapcsán nyilatko­zott lapunknak Hajba Antal, Juhász Sándor és Tóth György. Hajba Antal, mesteredző, aki a „lapátosok” táborában már fogalom, mint önkormányzati képviselő a kö­vetkezőket nyilatkozta:- A nemzet szempontjából a sport elsődleges célja, hogy egészséges generációk nőjenek fel és nem az, Hajba Antal hogy egy-két bajnokunk legyen. Akárhogyan csűrjük-csavarjuk, az nagyon szép, hogy világbajnokságot nyernek, hiszen ez a csúcs, de ah­hoz, hogy ezek az eredmények meg­szülessenek, egy alaptömegre is szükség van. Ismert a halászokkal kapcsolatos mondás: minél nagyobb hálót vet ki, annál valószínűbb az aranyhal hálóba kerülése. Ezért a sportban nekünk is sok embert kell mozgatni, amíg aztán köztük lesz az aranyhal, a bajnok. Pakson az történt, hogy az erőmű vezetése már a kezdetek kezdetén sok pénzt költött a sportra, és költ a mai napig, ám ezt a pénzt okosan kell felhasználni. Úgy néz ki, hogy Pakson elég okosan felhasználják. Arra gondolok, hogy több sportág­ban nagy tömeget tudnak megmoz­gatni. Bementem az egyik iskolába szer­vezni, hívtam a gyerekeket kajakoz­ni, kenuzni, és a fél osztály jelentke­zett, hogy én már itt sportolok, én meg ott. Ez nagyon örvendetes je­lenség. Az, hogy a város részéről az ASE kapta a díjat, ez az előzőekben el­mondottak fejleménye, hiszen a vá­ros is támogatja a sportot. A város­nak is van saját egyesülete, ott is na­gyon komoly szervező és szakmai munka folyik. Ez a két dolog eredményezi azt, hogy Pakson több gyerek sportol - arányaiban - mint nagyon sok, ná­lunk nagyobb városban. Én 1982 óta vagyok Pakson, ez választott hazám, ám annak idején másképp nézett ki a sport ügye. Meg kellett győzni az embereket - igaz a mai napig is győzködöm -, hogy a paksi gyerek ugyanolyan te­hetséges mint a fővárosi. Igen is meg tudjuk verni őket, volt az el­vem, és öt évembe került, mire az eredmények engem igazoltak. Ismé­telten mondom: az a lényeg, hogy sok gyerek, sok fiatal legyen a szak­osztályokban. Juhász Sándor: - Arra gondol­tam, hogy egy újabb oldala az élet­nek, a civil szférának, hogy elisme­rést sikerült kivívni az atomerőmű­höz tartozó sportegyesületnek. Ez az elismerés nemcsak az egyesület­nek szól, hanem annak az áldozatos tevékenységnek, amelyet az atom­erőmű megalapításakor az itt dolgo­zók, az ide bevándorlók a helyiek­kel közösen végeztek azért, hogy olyan léptékű élettel tudjanak talál-Juhász Sándor kozni, ami elvárható ebben az idő­szakban. Az a magas szakmai tudás, amelyet az atomerőmű dolgozói képviselnek, párosult a kulturális élet azon szeletével, amelyet a sport képvisel. Ennek a munkának egy egészen szép elismerése a Pro Urbe­­díj, mert nemcsak szórakozás, amit a dolgozók kapnak, hanem a szóra­koztatás is olyan szintre emelkedett, amelyen már elgondolkodhatott a város vezetése.- A kosárlabdára gondolsz?- Nem, soha nem volt előnyben részesítve az én kedvenc sportágam. Inkább arra gondolok, hogy az első fecskék már akkor megjelentek, ami­kor a judo szakosztály tagjai olimpi­ai bajnokságot nyertek, az edzőjük a város díszpolgára lett. Ezután jöttek sorba a kajakosok, kenusok és a sak­kozók. Vagyis folyamatosan nőtt az ázsiója a városban az egyesületnek. A szabadidősport rendezvényeinkre már nemcsak a városiak jöttek el, ha­nem az ország minden részéből, sőt egyre gyakrabban külföldről is. Úgy érezzük, hogy a sportegyesü­letben az atomerőmű jóvoltából egy kiegyensúlyozott élet folyik, termé­szetesen szigorú takarékossági elvek alapján. Nem törekszünk DUNA­­FERR-babérokra, mindig az volt a cél, hogy azt a szintet tartsuk, ame­lyet a megalakuláskor magunk elé tűztünk. Ma is célunk a város gyere­keinek a gondozása, a más iráyú ne­7. oldal gatív elfoglaltságnak az elkerülése. Ez az, ami élteti az egyesületet, és szerintem ez a cél nagyjából meg is valósul minden évben. Tóth György, az ASE elnöke: - Magamban ízlelgetve a szót, Pro Űrbe, a városért, úgy gondolom ez egy olyan kitüntetés, amelyet nem szokványosán közösségek, társasá­gok és főleg nem sportegyesület szo­kott kapni. Úgy gondolom, ezzel a kitüntetéssel a város is felismerte, hogy az ASE nemcsak az atomerő­műé, hanem mindannyiunké. Sikerei nemcsak az atomerőműnek, hanem a városnak is örömet szereznek. A ki­tüntetés mögött nyilván az rejlik, hogy ennek a kis városnak nemcsak hazai, hanem nemzetközi hímevét is elviszik sportolóink, és úgy gondol­nak vissza ránk mint egy sportoló kis városra, amely igaz is. Hiszen ebben a városban van két nagy sportegye­sület, vannak kisebb egyesületek, a diák sportegyesülettől a kispályás városi fútball-bajnokságon résztvevő csapatokig. Tóth György Rendezünk várost megmozgató futóversenyeket, nemzetközi hírű kerékpáros versenyt, és különböző kupaversenyeket. Ezek mind azt bi­zonyítják, hogy a város sportja jó irányba halad és mindenki számára lehetőséget ad arra, hogy mozogjon, sportoljon, vagy szurkoljon. A sport az ASE-ban is és máshol is már két­irányú, van versenysport és van tö­megsport. Amikor a PA Rt. létrehoz­ta saját egyesületét, alapvetően a tö­megsportra, a dolgozói és családtag­jainak mozgáslehetőségére hozta lét­re, természetesen a versenysport is nyomott a latba. Nagyon sok munka fekszik abban, hogy az egyesület el­jutott idáig, úgy gondolom, most kezd beérni a gyümölcs. Ez az év különösen kiemelkedő, mert Világ és Európa-bajnokságo­­kon győztes, illetve helyezett spor­tolóink vannak. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezt a sikert is elismeri a város, hisz éppen az elmúlt héten nagyon szép, színvonalas fogadást és műsort adott sportolóink számára a VMK-ban. Mi szeretnénk továbbra is ezen az úton haladni és mind a verseny-, mind pedig a tömegsport tekinteté­ben tovább fejlődni. Én különösen fontosnak tartom a tömegsportot, va­lamint az utánpótlás nevelését. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy fociban csak utánpótlás szakosztá­lyunk van. Ma sem mindegy szá­munkra, hogy gyermekeink szabad­idejüket hol és milyen körülmények között töltik. A sport fegyelemre ne­vel, a sporteredmény meglátszik a tanulmányi eredményben is. Mai vi­lágunkban rengeteg inger éri a gye­rekeket, sajnos rosszak is, Magyaror­szág már nem kábítószer tranzi­tország, hanem fogadóország. Ne­künk oda kell figyelnünk, hogy gye­rekeink ne keveredjenek ilyen társa­ságba, ne alakuljon ki olyan környe­zet, amely befogadja a kábítószert. Ebben nagy szerepe van a sportnak, a szisztematikus nevelői munkának, amelyből edzőink és a sportkör al­kalmazottai nagymértékben veszik ki részüket, és jó irányba terelik a fi­atalok érdeklődését és lekötik a fö­lösleges energiájukat. Ez mindnyá­junk számára üdvös és kellemes.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom