Atomerőmű, 2000 (23. évfolyam, 1-12. szám)
2000-11-01 / 11. szám
4. oldal ATOMERŐMŰ 2000. november OSZTÁLYTABLÓ Reaktorfizikai Osztály (Folytatás a 3. oldalról.) Ehhez a témához kapcsolódik az új korlátozási rendszerben a mérnöki faktor kidolgozása. Eddig minden mennyiségre egységesen volt megállapítva, most pedig minden korlátozó paraméterre külön faktort határoztunk meg, és ezáltal elég jelentős tartalékokat sikerült felszabadítani, amelyek nélkül az említett erőteljes neutron kiszökés csökkentés nem lett volna megvalósítható. És hadd említsem meg a BNFL által kifejlesztett új angol kazettákat, mert az itteni fizikus gárdának nagy szerepe volt abban, hogy milyen legyen az új kazetta reaktorfizikai szempontból. Ezzel kapcsolatban született egy szabadalmunk is, amely - többek között - költség megtakarítást is eredményez.- Hely hiány miatt sajnos nem foglalkozhatunk a részletekkel. Azt kérdezném: a munkán kívül van-e hobbid, illetve mi jelenti számodra a kikapcsolódást ?- A mi munkánk nem olyan, hogy bezárom a fiókot és az irodát és megyek haza. Jár az ember agya állandóan, azt nem lehet kikapcsolni, a munka, az új kérdések mindig a fejemben vannak. Ennek ellenére megpróbálok kikapcsolódni, kertes házban lakunk, a kertben mindig van tennivaló. Szeretünk kirándulni, nyáron a csodálatos zalai tájakon jártunk. Felraktuk a négy kerékpárt a kocsira és egy nagyot kerekeztünk. Én rájöttem arra, hogy ha szép tájakat akarok látni, azért nem kell külföldre utazni, határon belül is vannak szép tájak.- Említetted a Nukleáris Társaságot. Gondolom ez is kötöttséget jelent.- Igen, elég sokat járunk előadást tartani és gyakran vitázunk a zöldekkel és az atomenergiát elutasítókkal. Az a tapasztalatom, hogy azokat az embereket könnyebb meggyőzni az atomenergia szükségességéről, akik rendelkeznek megfelelő alapműveltséggel fizikából és más műszaki dolgokból. A nem ebbe a kategóriába tartozókat már nehezebb meggyőzni, sok esetben pedig, ha radikálisan szélsőséges nézeteket is vallanak, akkor lehetetlen. Úgy érzem nem is velük kell küszködni, hanem az a feladatunk, hogy akik hajlandóak az információk befogadására, azokat tájékoztassuk. Próbáljuk megértetni velük, hogy Magyarországon érdemes és kell is atomerőmüvet üzemeltetni, mert energiahordozókkal igen gyengén állunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez az egyedüli megoldás, hanem azt, hogy a többi energia hordozó mellett az atomenergiára is szükségünk van. Hosszú távra kell terveznünk Dr. Nemes Imre fizikus csoportvezető, 1982 nyarán került az erőműbe, akkor végzett az ELTE-n. Kezdettől fogva neutronfizikai számításokkal foglalkozik, amelyek megalaDr. Nemes Imre pozzák az üzemanyag átrakásokat.- Paksra kerülésedkor már nagyban készültek az 1. blokk indítására. Te is részese voltál ennek a lázas tevékenységnek ?- Mivel az indításkor még csak féléves munkaviszonyom volt, így jelentősebb szerepet nem oszthattak rám. Inkább úgy mondhatnám, hogy csak besegítettem annak a csapatnak, akik magukra vállalták az indítással kapcsolatos feladatokat és felelősséget.- Ma már 18 év tapasztalata áll mögötted, ilyen távlatokból hogyan látod ennek a csapatnak a helyét és szerepét az atomerőmű életében ?- Elmondhatom, hogy kinyilt számunkra a világ, járunk keletre és nyugatra is, elég széleskörűek a kapcsolataink. A tapasztalatok azt támasztják alá - többek között - hogy ez a csapat, amely a reaktorfizikai osztályon ma működik, egyedülálló a világon. Ezzel a megállapítással nem minősíteni akarok, hanem csak egy tényt megállapítani. Ugyanis abból a szempontból egyedülálló, hogy azokat a módszereket, szoftvereket, amiket használunk, nagyobbrészt saját magunk fejlesztettük ki. Ennek viszont van egy nagyon komoly konzekvenciája, nevezetesen az, hogy feladatainkat sokkal gyorsabban és egyszerűbben el tudjuk végezni, mintha valaki más fejlesztette módszert és szoftvert kellene átvennünk egy adott feladat megoldása érdekében. A váratlan és újszerű helyzeteket is rugalmasan le tudjuk reagálni, a felmerülő problémákat szinte észrevétlenül, nagyobb hűhó nélkül megoldani. Gondolok itt például a 2. blokknak az üzemanyag szempontjából is zavaros történetére, ami most folytatódik majd a tisztított üzemanyag felhasználásával. Az újfajta üzemanyagok bevezetése kapcsán is számos más megoldandó kérdés merül fel, ám a meglévő csapat, a felhalmozott tudás és eszközrendszer zökkenőmentesen biztosítja ezeknek az újabban felmerülő problémáknak a megoldását. Másrészről viszont ez azt jelenti, hogy természetesnek veszik a csapatunk problémamegoldó képességét, ami már nem hír értékű, így munkánk nem is kap kellő publicitást. Szeretném egy másik fontos dologra is felhívni a figyelmet, amely már a jövőbe mutató következményekkel is jár. Ez az apparátus, a helyszíni üzemeltetők ilyen minőségben csak akkor tudnak dolgozni, ha az emberek itt is maradnak. Vagyis a meglévő rendszer üzemeltetéséhez szükség van egy jó csapatra, de vajon ezt mások is így gondolják ? Ha viszont így gondolják, akkor választ kell adniuk arra: hogyan gondolják a jövőt ? Ugyanis egy jól képzett fizikust nem lehet csak úgy a szögről leakasztani. Ezért nagyon örülnék annak, ha hivatalosan is lenne egy hosszabb távú elképzelésünk arról, hogy hogyan tovább ! Még egy fontos kérdéssel toldanám meg az eddig elmondottakat. Bármerre jártunk a világban, azt tapasztaltuk, hogy a mienkhez hasonló tevékenységet ott végzik színvonalasan, ahol a feladatnak igazi gazdája van. Az, hogy szervezetileg hova tartozik, hogy külsős vagy belső szervezeti egység, ez változó, és nem is ezen van a hangsúly. A legfontosabb az, hogy van egy ilyen csapat, és változatlanul, évek óta azt a feladatot csinálja. Ez azt is jelenti, hogy egy ilyen csapatmunkát nem lehet kiváltani alkalomszerűen felfogadott végrehajtókkal. Jó volna hosszabb távon gondolkodni és rögzíteni, hogy az elképzelés megvalósításának mik a feltételei. Nem fogadható el az a vélekedés, hogy már csak 15 év van hátra, ugyanis még csak az élettartam felénél tartunk, ez elég hosszú perspektívás gondolkodást igényelne.- Egy laikus számára hogyan fogalmaznád meg a reaktorfizikus tevékenységét ?- Tulajdonképpen arról van szó, hogy vannak bizonyos egyenletek, amik leírják a neutron fluxus eloszlását, térbeli és időbeli viselkedését. Ezeket az egyenleteket kell számítógépes módszerekkel megoldani, ebből ki lehet a reaktornak az összes jellemzőit számolni. Ám ezeket az egyenleteket sokszor meg kell oldani, mert a reaktorban mindig és minden változik. Először is évről évre változik az üzemanyag, hiszen ha más az üzemanyag elrendezése, megváltoznak a neutronfizikai tulajdonságok is. Menet közben is változik a helyzet az üzemanyag kiégésével. Ha valaki ismeri térben és időben a neutronfluxus eloszlását, akkor ebből a reaktor összes praktikus jellemzőit ki tudja számolni. Vannak hosszú távú terveink, melyek alapul szolgálnak az üzemanyag költség számításánál, másrészt az üzemanyag készlet hosszú távú megrendeléséhez. Ezeket a terveket mindig az átrakás előtt egy-két hónappal bontjuk ki, és ekkor történik a töltet konkrét megtervezése.- Sok mindenről beszélhetnénk még, ám az idő és a terjedelem korlátozott, ezért röviden térjünk ki a munkán kívüli tevékenységedre. Haza viszed a munkát ?- A manuális munkát ritkán, inkább a fejemben lévőt. Az a típus vagyok, aki nagyon sokat gondolkodik egy-egy téma megoldásán. Minden felmerülő problémára szeretek megoldásokat elraktározni az agyamban és ez azt jelenti, hogy otthon is jár az agyam állandóan.- Mivel sikerül elterelni a gondolatokat a benti munkádról?- Nagyon szeretek olvasni, mindenféle téma érdekel, egyik kedvencem a történelem. A másik kikapcsolódási lehetőség a kertészkedés, a gyümölcsfák, a fű ápolása, amelyre van lehetőségem, hiszen kertes családi házban lakunk.- Család van ?- A fiam gimnáziumba jár, lányom pedig még általános iskolába. Feleségem tanít, ő viszont látványosabban hozza haza a munkát. Gólyabál 2000. Az idei volt a 15. alkalom, hogy az ESZI elsőéves diákjai átestek a "kötelező beavatáson". Igaz, minden kezdet nehéz, de ezt talán már el is felejtette az a 79 elsős, aki két hónappal ezelőtt azért lépte át az iskola kapuit, hogy pályáját az ESZI-ben szerzett tudással alapozza meg. Lépéseik határozottabbak lettek az iskola folyosóin, na és persze a 2000. október 27-én tartott Gólyabál színpadán is, ahol - s ez az ESZI történetében 1986 óta hagyománynak számít - önálló műsorukat adták elő. A szertartás tehát nem volt feszültségmentes, de ezt a fellépést megelőző izgalom okozta - a szülők és a diákok részéről egyaránt. A gyermekkor édes pillanatait felidéző 100 Folk Celsius dal nyomán a feszültség is oldódott, a 9. b osztály ugyanis Miki Manót próbálta mesélésre bírni. A 9. c, 9. g és 9. f osztály ezután a zenei paletta szinte valamenynyi műfaját felvonultatta, és a különböző dalokra koreografált mozgássorral megalapozta az est hangulatát. A gólyaeskü letétele után már nem volt akadálya a bál megnyitásának, és kezdetét vette az éjfélig tartó, tombolával is tarkított mulatság. Sok sikert és vidámságot kívánunk nektek - immár az iskola teljes jogú diákjainak - az ezután következő ESZI-s évekre, kedves elsősök! NYIRATI JÁNOS (1939 - 2000) Ismét eltávozott egy régi kedves munkatársunk. Nyugdíjas létére mindig hallatott magáról. Tudtuk, hogy néha-néha egészségileg nincs rendben. Gondos orvosi kezeléssel mindig helyre állt az egészsége. Ezt gondoltuk napokkal korábban is, amikor meghallottuk, hogy kórházba került. 2000. október 20- án mindenkit megdöbbentett a hír, hogy Nyirati János a szekszárdi kórházban elhalálozott. Nyirati János 1981. október 9-én nyert felvételt a Paksi Atomerőmű Vállalathoz, mint fegyveres őr. A munkáját mindig lelkiismeretesen elvégezte. Munkatársai, vezetői szerették. Talán kezdettől fogva Ő volt a "Papa" - így hívták nagy szeretettel közvetlen munkatársai. 1994. október 1-vel ment el nyugdíjba, tele tervekkel. Nem szakadt el a munkatársaitól. Szinte nem volt olyan baráti összejövetel, ahol nem jelent volna meg. Hangulatteremtő magatartásával mindig "színfoltja" volt a társaságnak. Emberszeretetből adódott, hogy mindig segítőkész volt. Korábban mint kőműves kisiparos - amikor még becsületes munkával megélhetést tudott biztosítani családjának - falujában és környékén számtalan családi házat felépített. Minden esetben az elvégzett munka híven tükrözte a szaktudását. Nyirati János földi maradványait 2000. október 24-én helyezték örök nyugalomra a faddi temetőben. Gyászolja őt szeretett felesége, akivel 40 évig éltek együtt boldog házasságban. Zsolt fia és felesége. Szeretett három unokája: Kinga, Dóra és Zsolt. Édes öccse: József és családja. Szeretett anyósa - aki saját fiaként szerette. Rokonok, ismerősök, jó barátok és munkatársai. Emlékét kegyelettel megőrizzük. KAPCSOLÓDÓ A cég vezetése fiatal szakembereket kért fel arra, hogy a PA Rt-t képviseljék az immár második alkalommal megrendezésre kerülő "Kapcsolódó" vetélkedőn, amely az önkormányzati hét rendezvényei közt szerepelt. A vetélkedő célja, hogy az önkormányzati, civil és az ipart képviselő szervezeteket egy kikapcsolódást nyújtó versenyen közelebb hozza egymáshoz. így a résztvevő csapatok a fent említett három körből kerültek ki: civü szervezetek és média, városi és diák önkormányzat, Iparos Kör és a PA Rt. Első feladatként a csapat bemutatása volt a cél: volt, aki rigmusokba, énekbe öntve; volt, aki mókás rajzok segítségével teljesítette a próbát. Ezután finoman megkezdődött a csapatok megmozgatása: mindenki 20 kérdést kapott egy papíron, melyre olyan személyek nevét kellett írni, aki igennel válaszol az adott kérdésre, persze az ellentáborból! (Jelen sorok írója két kérdésre nem talált név-adót: hamisított-e valaha hivatalos okiratot és van-e műfogsora.) Majd fokozott testmozgás következett: egy sorverseny után várost kellett építeni fakockákból, láthattuk Paksot, sőt Paks jövőjét is kicsinyített változatban. Újabb fogós feladat jött: a zsűri lekenyerezése. Csapatunk hosszas töprengés után úgy döntött: a PA Rt-t képviselve ennek a feladatnak nem próbálunk meg "aljas eszközökkel" eleget tenni, szerencsére ezt a megoldást értékelte leginkább a zsűri. Ezután komoly téma jött: részletezni kellett, mit ajánlunk és mit várunk el a civilektől és az önkormányzattól. Itt a cég nevében tréfás és komolyabb dolgokat is felsorakoztattunk, a többiekkel összecsengő sorokért kapott legtöbb jutalompont később döntőnek bizonyult. Szintén sportos feladat: várvédő labdajáték következett, ahol az egymásra találás jegyében három csapat együtt küzdött a másik három ellenféllel. Végül mutogatás alapján kellett szavakat kitalálni, ezek a szavak a jól ismert jelmondatot adták: hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül. A szerzett pontok összeszámlálásakor mi láthattuk meg először: a PA Rt-t képviselő csapat megnyerte a kupát (az a tény, hogy mi ültünk legközelebb az eredményjelzőhöz, nem befolyásolta ám az eredményt), a második helyen holtverseny alakult ki a civil szervezetek és a diákönkormányzat közt. A játékos vetélkedő emlékére minden résztvevő egy egyedi rézkarcot is hazavihetett, majd a 10 éves önkormányzat ünnepi tortáját falták fel a résztvevők rövid idő alatt. Az önkormányzati hét zárásaként bál követte a vetélkedőt. A győztes csapat tagjai: Tóth György HŰIG (a csapat vezetője), Bajnai Péter ÜVTG, Czibula Mihály BIG, Hanti Ágota MÍG, Hanti Zoltán ÜVIG, Kiss Gábor MIG, Lung Attila MÍG, Salamon Gábor MÍG, Szécsényi Zsoltné MÍG, Tóth Gábor KÁIG. Munkavédelmi baráti találkozó 2000. október 25-26.-án Balatonfüreden, a PA Rt. Rehabilitációs Központjában került megrendezésre a munkavédelmi szakemberek első baráti találkozójára. A rendezvénnyel kapcsolatban kérdezem Csordás Jenőt a PA Rt Munka-és Tűzvédelmi Osztály vezetőjét, aki-e baráti találkozót megszervezte.- Mi inspirált a rendezvény összehívására? Két dolog. Az egyik a romló baleseti statisztikánk, hogy legyen összehasonlításunk más hazai erőművekkel. A másik dolog, egy régebbi hagyományt szerettem volna felújítani, amikor is az iparági szakemberek rendszeresen találkoztak és kicserélték tapasztalataikat. Itt most elsősorban erőműves munkavédelmi szakemberek jöttek össze.- Hány erőmű képviseltette magát? Az Ajkai,- Inotai,- Mátrai,- Pécsi,- Budapesti,Dunamenti,- Vértesi,- Borsodi és a Tiszaviz vízerőmű, összesen 15 fővel képviseltették magukat. A találkozón a PA Rt. részéről Rósa Géza IBIFO főosztályvezető, a MTVO munkavédelmi csoportja és a Munkavédelmi Bizottság képviseltette magát.- Milyen főbb témák szerepeltek a megbeszéléseken? Vitaindító előadások hangzottak el a teljesség igénye nélkül az alábbi témákban: a munkavédelmi szabályozási rendszer, munkabalesetek kivizsgálása, munkahelyi egészségvédelem, karbantartási dokumentációk kezelése, alvállalkozók munkavédelmi helyzete, kockázatbecslés, egyéni védőeszközök kiválasztása, munkahelyi ellenőrzések fajtái és tapasztalatai, kapcsolat és együttműködés az érdekvédelmi szervezetekkel. Az előadások témáiból is látszik, hogy az felölelte a munkavédelem főbb területeit. A vitaindító előadások után hozzászólásokkal, kötetlen formában megbeszéltük, hogy mások hogyan végzik ezeket a tevékenységeket. A tapasztalatok kicserélésével, újabb módszerek megismerésével lettünk gazdagabbak.- Lesz e folytatása a találkozónak? Igen, közösen elhatároztuk, hogy rendszeresen, legalább évente kell találkoznunk, sőt vannak olyan frekventált témák, amelyek közös egyeztetésére külön fórumot hozunk létre. Az egyik fő célunkat is elértük, hogy megismertük egymást, kapcsolatokat alakítottunk ki.- Köszönöm a beszélgetést. fVollner Pál NYÍLT NAP 2000. december OSán a "Msi Atomeimi" Műszaki Szakközépiskola és Kollégáimban műt nap lesz Új iskola a régi mén: I98ában nyitom ineg kapuit az ország első vállalati iskolája a Paksi Atomerőmű Vállalat fenntartásában 200M a Rtksi Atomerőmű Részvénytársaság alapítványifirmában járni hozzá a középiskolai oktatáshoz. Oktatási rendszerünk széles választékú, rugal mas. Népszerű, jd hasznosilltató szakmákra készt tünk fel és a továbbtanuláshoz magas szintű ismereteket nyitjáink ■ Hagyományainkra, értékteremtő szellemiségünkre ■ Tehetséggondozó tevékenységünkre, versenyered ményeinkre ■ Kiemelkedő továbbtanulási mutatónkra (szakközépiskobi kategóriában) a továbbtanulók airnát tekintve évek óta listavezetők vágtunk Az eddig megszokott gyakoriami ellentétben a 14 éves fiataloknak nem kell még szakmá választani elég mindössze a szakirány meghatározása Az iskolában négy osztály, különböző szakirányokkal infill ■Az "A" vagy "B" osztály- az informatika a számítógép irályába, ■A "C osztály-műszaki élet irányába ■ A ‘D" osztály - a gazdasági élet, a humán tárgyak és a nyelvek világába vezet A 10. osztály után már a következő szaknmo-Az érettségi után természetesen egyetemre, fiisko- Iára jelentkezhetnek a diákok, vagy folytathatják tanulmányaikat itt az iskolában középfokú és felsőfokú szakma végzettségeket szerezhetnek A műt napám a leettdödiáká megmthák az iskolát és találkozhatitá leendő tanáraikkal Nyíltnapok ■ 2000. december 08. péntek 1400 ■ 2001. február 09. péntek 1400 felvételi ■ 2001 máiáis 10. szombat A felvételin a?, év végi és 8. osztályfelévi osztályzatok alapján M össze a sorrend Szóbeli elbeszélgetés is lesz, amelyen az iskolai eredményeken felül az iskolán ktvitű tevékenységek dí jazásaüri beszámítjuk a felvétépontszáimkba. Sok szeretettel vánmk mbtden pályaválasztó diákot és szüleiket!