Atomerőmű, 1998 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1998-11-01 / 11. szám
6. oldal Atomerőmű 1998. november A fogorvosi rendelőben Az elmúlt években a november fogászati hónap volt. Most nem találkoztunk ilyen felhívással. Mi változott ezzel kapcsolatban? Ezen apropó kapcsán kerestem meg dr. Csuta Tamás fogorvost, a PA Rt. fogászati rendelőjében. — A szakemberek már rájöttek, fölösleges külön kampányt csinálni - kezdi a beszélgetést Tamás. - Ma már egész éves tevékenység a fogápolás. Rendszeres ellenőrzésre van szükség fogaink épségének megóvásában. Kiemelten főleg az iskolás korúakra vonatkozik a rendszeres ellenőrzés. Tehát ha fiatal korban rendet teszünk fogainknál, akkor ez a rend a továbbiakban tartható lesz és így megfelelő alapot készítünk. Ha nincs alap, a későbbiekben csak „toldozás, foltozás” következik be. — Mikor kerültél Paksra? — A feleségem, Vadász Melinda tősgyökeres paksi. Az egyetemen ismerkedtünk meg és 1979-ben kezdtük el a fogorvosi tevékenységünket itt Pakson. Éppen jövőre ünnepeljük a huszadik évfordulót. Pakson a rendelőintézetben kezdtük a pályánkat, majd később, mikor megalakult az erőmű rendelője, került feleségem erre a helyre 1981-ben. A második gyermekünk megszületése után Melinda elvállalta az iskolafogászatot és én kerültem ide a rendelőbe. Ez 1985-ben volt. Ez a rendelő a PA Rt. tulajdona - a mai napig - mi pedig a városi rendelőintézet alkalmazottai voltunk. Mikor jött a rendszerváltás és változások következtek be az üzemegészségügy vonalán is, akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy valamilyen változtatást kell végeznünk. De hogyan? Mivel mind a kettőnknek már volt magánrendelése is, a bt tevékenységünket erre a rendelőre is kiterjesztettük. A betéti társaságunk működteti a rendelőt úgy, hogy a helyiséget és a berendezéseket a PA Rt-től béreljük. Olyan szerződés született a PA Rt-tal, hogy a fogpótláson kívül minden fogászattal kapcsolatos tevékenységet teljes egészében a PA Rt. finanszíroz. Ez egy nagyon kiemelkedő dolog, hiszen országosan is csak pár nagy cég teszi ezt meg dolgozóinak. Egyébként ha valaki az SZTK rendelőben veszi igénybe a fogászati szolgáltatást, ott ötven százalék kedvezményben részesül csak, mert a társadalombiztosítás csak a felét fizeti a fogászati beavatkozásoknak a pótláson kívül. Ma már mindenkinek joga van oda menni fogorvoshoz, ahova akar. Ha azonban idejön hozzánk, és bizonyos velünk szerződött cég dolgozója, akkor a kezelésekért nem kell fizetnie. — Kik jogosultak erre a kedvezményre? — Elsősorban az aktív PA Rt-os dolgozók jogosultak az ellátására, illetve a PA Rt. nyugdíjasok. Szerződésünk van még az ATOMIX, ATOMTRANSZ és a REÁLPROTECTOR Kft-vel. — Mennyien fordulnak meg a rendelőben? — Kedden, szerdán és pénteken délelőtt van rendelés, hétfőn és csütörtökön pedig délután. A délelőttökön kevesebben jelennek meg. Körülbelül kétszáz-kétszázötven páciens fordul meg havonta, igaz, befolyásolja a karbantartási időszak, mert akkor kevesebben érnek rá. Ha minden PA Rt-os dolgozó eljönne, akkor le lehetne szűrni az egész állományt egy, másfél év alatt. Mindenkinek saját jól felfogott érdeke, hogy fogászati szempontból is le legyen szűrve. — Az idén mindenkinek meg kell jelennie fogászati rendelésen? — A társadalombiztosítás által finanszírozott rendelésekre vonatkozik, hogy az idén meg kell jelenni mindenkinek fogászaton. Ez akkor lényeges, ha a páciens az elkövetkező időszakban igénybe szeretné venni a társadalombiztosítási kedvezményt. Ilyen igazolást mi is kiadunk, aki ilyen kéréssel jön hozzánk. Ha ilyen igazolást nem szerez be a beteg, akkor tíz százalékkal többet kell fizetni a kezelésekért. Ez egy ösztönző rendszer tulajdonképpen. — Milyen a dolgozók fogainak állapota? — Az atomerőmű törzsrésze a fiatalabb, illetve most már a középkorúakból tevődik össze. A jó tíz évvel ezelőtti fiatalokból mára középkorúak váltak és most már a fogpótlások irányába mozdultunk el. A dolgozók bő egyharmadának nagyon jó állapotúak a fogai. Ők, akik rendszeresen eljárnak ellenőrzésre, akkor is ha nincs semmi panaszuk. Másik egyharmad rész, aki jár fogorvoshoz, de már akkor, amikor valamilyen baj van. Nagyjából 50-60%-os a rágóképességük, de ez azért még elfogadható. És van a maradék nem egészen harminc százalék, akik csak akkor jönnek már, amikor nagyon muszáj és sajnos tragikus állapotban vannak a fogaik. Általában már a munkaegészségügyi szolgálat orvosa is kiszúrja az évenkénti kötelező orvosi vizsgálaton, akinek a fogsora állapota rossz. Nekik csak egy a lényeg, hogy szabaduljanak meg a fájdalmaktól. Itt már kell a fogpótlás. Szerencsére ez a kisebbik hányad. Azt mondhatom, az emberek kétharmad részének elfogadható, vagy nagyon jó állapotúak a fogai és egyharmad rész, aki elhanyagolja a fogait. — Miért félnek az emberek annyira a fogorvostól? — Ezekkel a modem gépekkel dolgozva szinte semmilyen fájdalmat nem okoz egy fogfúrás. Ritkán előfordul, hogy a beteg azt kéri, először szúrjam meg, de a legtöbbször lebeszélem róla. Mondom neki, hogy ha egy kicsit is fáj, beadom az injekciót. Mire feleszmél, már be is van tömve a foga és kérdezi, csak ennyi volt az egész? Úgy gondolom, a fúrógép hangja, ami elijesztő lehet. Sok emberben még a régi, elavult gépek emlékei élnek. Biztosan kellemetlen a fogorvosi beavatkozás, de szükséges. Példaként mondhatom el, az elmúlt napokban az iskolafogászat úgy zajlott le, hogy a tanárnő énekórát tartott a diákoknak a váróban. Én meg úgy hívtam be a gyerekeket vizsgálatra, hogy most az alt, vagy a szoprán hangúak következnek. Az egész rendelés vidám hangulatban zajlott, minden félelemtől mentesen. A szájsebészeti beavatkozásokat is magam végzem, csak nagyon ritkán kerülnek a betegek a szájsebészetre beutalásra. El kell mondanom, hogy az elmúlt tíz évben rosszindulatú elváltozást nem találtam a betegeim között. — Ha televíziót néz az ember, a reklámok egy része a fogkrémeket fotó: wollner pál ajánlja a fogyasztóknak. Mi erről az igazság, mi a véleményed, melyik a jó fogkrém? — Jó fogkefét kell használni és olyan fogkrémet, ami ízlik, márkától függetlenül. Jó technikájú, normális mennyiségű és minőségű fogmosással rendszeres és alapos fogápolással védhetjük fogainkat. Ä legnagyobb baj az, ha nem csinál semmilyen fogápolást az ember. — A fogorvosnak romlik-e a foga és hova megy a fogorvos ha fáj a foga? — Sajnos a fogorvos is ember és romlik a foga. Én nagyon könnyű helyzetben vagyok, mert a feleségemhez járok fogászati kezelésre. — A családról kérdezlek, a munkád mellett mennyi időt tudsz velük tölteni? — Három gyermekem van. A kikapcsolódásra csak hétvégén kerülhet sor. Ekkor a ház körüli munkákat végzem el és szeretek főzni. Viszont nyáron szigorúan elutazunk két-három hétre és akkor pihenjük ki az éves fáradalmakat. (Wollner Pál) A finn családok élete Vincze Pál titkár köszönti Kirsi Antalát A budapesti finn nagykövetség kulturális titkára, Kirsi Antala a Finlandia Kör szervezésében tartott előadást a közelmúltban az ESZI-ben. Az érdeklődők a finn családok életéről, a családi pótlékról, a lakáshelyzetről, az óvodákról és iskolákról, a tankötelezettségről hallhattak érdekességeket. Kirsi Antala előadása zárásaként kiemelte, hogy nagyon tetszik neki a magyarországi óvodai nevelés és az iskolai oktatás, különösen az irodalom tanításának nagyon magas színvonala. Az érdekes beszámoló után a Finlandia Kör titkára, Vincze Pál adta át a paksi kör ajándékát Kirsi Antala asszonynak. Megnézték a Zsolnayt Műszakos hölgyek Pécsett A világhírű Zsolnay porcelángyárba látogatott el a Műszakosok Érdekvédelmi Szervezetének újonnan alakult női alapszervezete november 5-én. A gyárlátogatáson részletesen megismerkedhettek a híres műhely történetével, és az égető kemencéktől a festőműhelyekig mindent megmutattak a csoportvezetők. A programban szakszervezeti kapcsolatfelvétel is szerepelt. A MÉSZ-es hölgyek találkoztak a Zsolnay gyárban működő szakszervezet vezetőivel, s (a dolgozók döntő többsége ott a szebbik nemhez tartozik) megállapodtak a további együttműködésről. A tervek szerint jövő tavasszal a pécsiek viszonozzák a látogatást. Dr. Pásztor Hilda FOTÓ: RÁCZ NIKOLETTA — A városban az egészségügyi szolgáltatás alappillére a háziorvosi szolgálat. Az egészségügyi dolgozók miden téren a tőlük telhető legtöbbet nyújtják és törekszenek a tudásszintjük emelésére. A fent említettek jelentősen hozzájárultak a műszerezettség javításához. A mentőszolgálat területén nagy előrelépés történt, mivel a városnak nincs saját kórháza, ezért figyelembe kellett venni a mentőautók felszereltségénél az esetleges sürgősségi beavatkozás lehetőségét. Uj szolgáltatásként jelentkezik rendelőintézetünkben a gyermek pulmonológia szakrendelés, amely korábban csak magánrendelésként létezett. Most csökkentett óraszámban, de már, mint államilag finanszírozott szakrendelés fogadja a betegeket. Ezúton szeretnék köszönetét mondani mindazon vállalkozóknak és cégeknek, akik hozzájárultak adójuk befizetésével a város egészségügyi helyzetének javításához. — Köszönöm a beszélgetést. Rácz Nikoletta Egészségünkre! Ez év áprilisában ünnepelte a Városi Rendelőintézet fennállásának 25. évfordulóját. A város közelmúltban zajló egészségügyi műszerbeszerzésének tükrében kérdeztem meg dr. Pásztor Hilda igazgató főorvos asszonyt. — A város költségvetésébe a PA Rt. és a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet iparűzési adójából befolyt összeg 5%-át az önkormányzat az egészségügy támogatására fordította. Az egészségügyön belül milyen szervezetek között kerül felosztásra ez az összeg? — Ebből az összegből a Háziorvosi Szolgálat, a Mentőszolgálat és a Városi Rendelőintézet részesült. A PA Rt-tól befolyt összegből a város betegeit kiszolgáló műszereket vásároltunk pl. egy speciális sebességmérésre alkalmas ultrahangkészüléket, valamint két új fizioterápiás és két új laborautomata készüléket. A Barátság úti rendelőintézet teljes fogászati egysége is kicserélésre került. A Városi Rendelőintézet sikerrel pályázott azon a 4 éves Röntgen Rekonstrukciós Programon, amelynek keretében egy elavult röntgenkészülék lecserélésére került sor, helyébe egy új „egymunkahelyes” felvételiző röntgenkészüléket vásároltunk. — Milyen egyéb beruházások történtek még? — A Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezettől befolyt öszszegből sikerült az ultrahangkészülék kiegészítőjeként egy videoprintert megvásárolni, amely nélkülözhetetlen a műszak működtetéséhez. Továbbá a város vállalkozói és cégei segítségével a röntgenben időszerűvé vált padlóburkolat kicserélése, festése és lambériázása megtörtént. Amit szeretnénk megköszönni a támogatóknak. — Szembetűnő a változás a főbejáratnál. Új külsővel fogadja betegeit a Városi Rendelőintézet. — Igen, ez egy szükséges kényszerfelújítás volt, mivel az ez évben kialakított nőgyógyászati rendelők beáztak. Elengedhetetlen volt az állagmegőrzés miatt. — Mi a véleménye a város egészségügyi helyzetéről?