Atomerőmű, 1997 (20. évfolyam, 2-12. szám)
1997-12-01 / 12. szám
1997. december Atomerőmű 7. oldal Horgászsarok - a lehalászásról Az idei évben sok változás történt a horgásztavak környékén. Az új vezetőség jelentős munkákat végeztetett el, melyekre nagy szükség volt. Teljesen körül vágatta a partot, a ledőlt kerítések helyreállítási munkái is megkezdődtek. Elkészült a büfé mellett a halpucolóhely, ami - a lakótelepi konyhák méreteit ismerve - igen nagy segítség. A helyszínen megpucolhatja a horgász a kifogott halat, ez egy higiénikus lehetőség, hiszen gyakorlatilag konyhakészen viszi haza. Ennek a helynek a tisztántartása is nagy feladat, amire a sporttársakat is kérjük, hiszen közös érdek, hogy sokáig tudjuk használni. Az ősz nagy feladata volt, hogy megoldást keressünk egy tógazdára. Az ő feladata, hogy anyagi és erkölcsi felelősséget vállaljon a helyszínen folyó halnevelésért. 1997. november 1 -i határidővel találtunk egy halászati szak-Antal Lajos elnök mérnököt, akiben garanciát látunk arra, hogy biztosítani tudja a haltermelés folyamatosságát és a horgásztavak ellátását hallal. Ő már a novemberi lehalászásokon részt vett és tisztában van azzal, hogy jövőre milyen halállományt telepítünk be, és ezzel kapcsolatban milyen feladatok adódnak. A vezetőség valamennyi tagjának munkahelye van, mindannyian társadalmi munkában végezzük a feladatunkat, és óriási lekötöttséget jelent mindez. A tógazdára tehát nagyon nagy szükség van, hiszen óriási érték van betelepítve a tavakba. A takarmány költségek egyre emelkednek, és a szállításért is keményen fizetnie kell az egyesületnek. Ezt kigazdálkodni igen nagy „varázslat”, mivel óriási kiadások vannak, amiket talán a horgászok nem is látnak. Ez is az elkövetkezendő időszak feladata, hogy ez mindenki előtt világossá váljon. Szeretnénk továbblépni a közösségi munkavégzés területén is. Őszintén el kell mondani, hogy ennyi beteg ember egyetlen egyesületben sincs, mint nálunk, ha közösségi munkáról van szó. Másnap aztán a nagy harcsát a vállán viszi ki a területről, aki előző nap még nem tudott dolgozni... Szeretnénk elérni, hogy ebben is esélyegyenlőség legyen, és a horgászási lehetőségben is.Biztosan lesznek az egyesületi tagjaink között, akik belátják ezt és olyanok is, akik nem értenek egyet mindezekkel. Az azonban nem tartható fenn sokáig, hogy vannak, akik kihúzzák magukat a társadalmi munkából és vannak olyanok, akik jóval erőn felül teljesítenek. Az 1997. évi őszi lehalászások során a táblázatban látható telepítések történtek a horgásztavakba. A Dunai Halászati Szövetkezet év közben leszállított 7200 kg keszeget, mely szintén a horgásztavakba került elhelyezésre. így az 1997-ben kitelepített hal összsúlya 32542 kg. A lehalászások befejezté-A területen elhelyeztünk hat darab vadonatúj mellékhelyiséget, hogy aki az egész napját a tavak mellett tölti, vagy elhozza a családját, kulturált körülmények között tudja elvégezni kisebbnagyobb dolgait. A horgászhelyek egyenként ki lettek takarítva, úgy lett kialakítva minden hely, hogy kényelmesen lehessen halat fogni. Kihelyeztünk több, mint száz darab szeméttárolót is, ezeket folyamatosan ürítik. Az 1997.évi őszi lehalászások során, az alábbi telepítések történtek a horgásztavakba: IdőDont Honnan Mennviséa /ka/ Füzes Kondor Ponty Süllő Kárász Ponty Süllő Kárász szeptember 12. 2-SZ.tö 6699 _ 140 _ _ november 08. 1 sz.tó 6449 233 130 4864 96 november 15. 3.sz.tö 3589 2256 420-466 16737 233 2526 5284 96 466 Összesítés: Ponty 22021kg Süllő 329kg Kárász 2992kq 25342kg A novemberi lehalászáson vei a téli hónapok sem telnek munka nélkül. Az Egyesület 1997. december 19-én tartja küldött közgyűlését, ahol egyebek között az 1998. évre érvényes területi jegyárak kialakítása, a szervezeti és működési szabályzat módosítása, az új halászati törvényből adódó feladatok megvitatása szerepel a napirendi pontok között. Az 1998-as esztendő januárban a jegykiadás, februárban a közgyűlés jegyében fog telni. A közgyűlésen ismertetjük egyesületünk ' vezetőségének hosszütávü programját, mely a választási ciklus végéig, azaz 2002-ig szól. Valamennyi tagunknak kellemes ünnepeket, és boldog új évet kívánunk. Reméljük, hogy az időjárás adta lehetőségeket kihasználva az év még hátralévő részében is sok horgásztársunk él a szórakozás, kikapcsolódás eme egyedüli lehetőségével, mely tavainkon a téli horgászat által biztosított. (C. M.) Az eső gúnyt űzött belőlünk Nem túl régóta járok 9 éves kisfiámmal a természetjáró szakosztály hegyi túráira, viszont már igyekszem úgy szervezni egyéb programjainkat, hogy ne maradjunk le egyetlen túráról sem. Igen megtetszett a természetjárás eme válfaja: kellemes. barátságos társaság, talpraesett túravezetők, felüdítő mozgás, érdekes felfedezések. Mindenkinek ajánlhatom, aki kikapcsolódásra vágyik, annak, aki fáradt, aki egyedül érzi magát, aki túlterhelt, depressziós vagy éppen unatkozik. Ide el lehet jönni családdal vagy egyedül, magányosan vagy barátokkal, mindenkit egyformán befogadnak. Talán Rousseau elméletéből fakadóan, a természet jobbá tesz bennünket... Az utolsó túra tapasztalatait szeretném megosztani az olvasókkal, személyes szemszögből nézve, utólagos derültséggel. Tele busszal indultunk november 8-án reggel a sokat ígérő, „könnyű” fokozatú túrára a Gödöllői-hegységbe. Néhány napja rácsodálkozhattunk a novemberi tavaszra, így hát minden reményünk megvolt arra, hogy kellemes légköri viszonyok között rójuk le az enyhe emelkedőkkel bonyolított 17 km-t. A rádió előző este nagyon borús, de igen enyhe időt zengett be, elszórtan, gyenge esővel. Ettől csak nem ijedünk meg! Minden eshetőségre számítva, néhány eső elleni alkalmatosságot - viharvert esernyőket, dzsekiket - magunkhoz véve indultunk el. Budapest felé közeledve egyre szomorkásabb lett az idő, bizony, kitartóan szemerkélt az eső. Túránkat azért jó hangulatban, gyenge esőben kezdtük. Honnan, honnan se, mintha csak bennünket várt volna, rögtön, ahogy kiszálltunk a buszból, mellénk szegődött egy kis fehér-barna tarkás kölyökeb. Ez a barátságos kis jószág velünk jött az egész túraútvonalon, a gyerekek nagy örömére. Egy kezdeti erőpróbáló kaptató megmászása után gyönyörű kilátásunk nyílt Gödöllő városára. Az erdő is sok szépséget rejtett. A korán jött kemény fagyok nem vették el az aranyló-bíborló-rozsdálló lombkoronák tarkaságát. Ösvényünk mentén a kikandikáló nap fényében csillogó élénkpiros csipkebogyószemekről buggyantak ránk az esőcseppek. A tölgyesek alatt gyermekkori karácsonyfáink díszeit gyűjtögethettük, a buzogány formájú gubacsokat. Gyerekeink rögtön fellelkesedtek, ők is szívesen festik csillogóra a természet alkotta gömböket! Némi akadállyal is meg kellett küzdenünk. Egy hevenyészve tákolt kis létrán másztunk át - a kutyust is átsegítve -, majd egy irtás újra kihajtani akaró tönkjei között bukdácsoltunk. Ürge-mezőre emlékeztető homokos talajon is poroszkálhattunk, amelyet vastagon beterített az akácok fagytól zölden lehullott levélszőnyege. Embemagyságú csalánok lógatták fagytól megszégyenült rozsdás leveleiket. Milyen érdekes látvány volt mégis! Egy orosz dal e sora jutott eszembe: „A természet számára nincs rossz időjárás...” Az eső gúnyt űzött belőlünk egész úton, hol szemerkélt, hol jócskán nekieredt, hol a nap hunyorgott ránk a felhők közül. A felkészült túrázók előkapták mindent eltakaró esőkabátjukat, és mint színes kísértetek lépkedtek a csendben. A mi esernyőink nem festettek ilyen jól, azt hiszem, igen kacagtatón néztünk ki. Barátnőm ötéves kisfia megunta a gumival fejére szorítható kisemyőt és a tőlem kapott felnőtt esernyővel egyensúlyozott. Anyukája fejére került a „glória”, nekem pedig egy lógó küllőjű, csorba tányérra emlékeztető kínai gyerekemyő jutott (hiába, olcsó húsnak...). Fiúcskánknak végül elege lett az esernyőkkel való bajlódásból, egy felnőtt dzsekibe burkoltuk, amiből alig látszott ki, így nyújtogatta kis kezét utánunk: - Hol vagyok, hol vagytok? Nagyobb gyerekeink az élcsapattal haladtak, vígan dagasztva a sarat az egyre síkosabbá váló erdei úton. Ez nekik nagy kaland volt, a még egyre inkább átázó dzsekiben is. Már közeledtünk úti célunk végállomásához, a buszhoz, már hallottuk az autópályán suhanó autók zaját, amikor a csapat kettészakadt. A fürgébbek a túravezetővel jól előrehaladtak, a biztos menedék mielőbbi elérése céljából. Az eső éppen a leghevesebben zuhogott, az aranyló tölgyesben egyre ritkábban találkozhattunk a jelzésekkel, nem csoda hát, hogy az elöl járók elsuhantak egy lefelé rövidítő zöld jelzésű út mellett. A „túrazáró” ebben a völgyben hamar a buszhoz vezette a csapat hátramaradó tagjait. Az eső elállt, a nedves fákon csiviteltek a madarak, az autópálya és a HÉV szerelvényeinek tolakodó zaja mellett is élvezni lehetett volna az erdő csendjét, de nyugtalan voltam. A csapat első fele nem követett bennünket a „rövidítésen”, és kisfiam is velük tartott. Tudtam, hogy ostobaság idegeskedni, hiszen nem volt egyedül, de a hegy olyan fenyegetően hallgatag volt, hogy aggályok merültek fel bennem: - És ha csak estére kerülnek elő, és ha kétségbe esik, mert látja, hogy mi nem követjük őket? Talán háromnegyed óra múlva megérkeztek, kis kerülővel egy másik úton. Kisfiam igen elégedett volt, oda se neki, 4 km-rel többet gyalogoltak, de sokkal jobb útvonalon, hiszen párhuzamosan jöhettek az autópályával, többet teljesítettek, és ráadásul a kutya is velük tartott! A buszban mindenki örült, hogy újra teljes a létszám, élvezte a meleget és az előzőleg buszban hagyott száraz ruhák is elkeltek. Megtapsoltuk a túravezetőket, mint a pilótákat szokás földre szállás után, hiszen ez itt tényleg hasonló: rajtuk keresztül szelídültek meg az ismeretlen hegyek, velük találtuk meg az utat újra az otthonunkhoz. Csonka Edit „A tékozló fiú” Pakson Gondolom, hozzám hasonlóan mások is meglepődtek, amikor szóltak, hogy tiszteletjegy igényelhető a PADOSZ-nál a nyírbátori Talán Teátrum november 22-i előadására, ,,A tékozló fiú” c. rockoperára. Ingyen és bérmentve, ahogy mondani szoktuk. Szokatlan ez a mai világban, amikor az egekig szöknek a könyvárak, s színházba menni sem olcsó mulatság. Sokan éltek a felkínált kedvező lehetőséggel, hiszen zsúfolásig megteltek ezen az estén a művelődési központ színháztermének sorai. A darab témája örökzöld: szülő és gyermek, jó és rossz harcát dolgozza fel. A kellemes ^ dallamokat, a szereplők játékát vastapssal köszönte meg a közönség. Lerövidült, emberközelivé vált ezen az estén a Paks és Nyírbátor közötti 340 kilométeres távolság. Nagyon sok embert megkérdeztem az előadás után, s mondhatom, nagy sikert arattak a lelkes nyírbátori fiatalok. A szép estéért az előadókon kívül köszönet illeti az előadás szponzorait: az ötletgazda Homonyik Attilát (Homonyik Senior és Junior Kft.), a PADOSZ-t, az ATOMTRANSZ és a Reálprotektor Kft—két. Hogyan is jött létre az előadás, a paksi bemutató? Erről kérdeztem Homonyik Attilát, mint fő támogatót. Attilát Paksra kerülése óta ismerem, kisebb megszakítással 1990 óta dolgozik tolmács-fordítóként a területen. Saját cégét három éve alapította meg, s mint mondja, a cég születésnapi ajándéka ez az előadás. — A nyáron egy sportrendezvényen vettem részt Nyírbátorban, szülővárosomban, ahol az esti rendezvényen ezt a darabot mutatták be. Az előadás annyira megtetszett, hogy még aznap megkezdtem a darab Paksra hozatalának megszervezését. Úgy gondoltam, ha a paksi közönségnek csak a felét úgy megragadja az előadás, mint ahogy engem is megfogott, akkor feltétlenül be kell mutatni itt Pakson is. Úgy érzem, hogy egy igazi vállalkozónak ma már nem csak a konkrét munka kifogástalan teljesítése a feladata, hanem lehetőségeihez mérten jelen kell lennie egyéb területeken is. Jómagam eddig a sportot támogattam. Hogy most a kultúrára is szántam pénzt, érzelmi okai voltak. A társulat tagjait jól ismerem. Olyan amatőr társulatról van szó, melynek tagjai (van köztük bolti eladó és tanár is) nap mint nap küzdelmet vívnak megélhetésükért, s hobbiból végzett komoly mesterségük a közös játék, a színjátszás. Másik indítékom a szülőváros szeretete. Szüleim korán elhaltak, engem ez a város nevelt fel. Tanulhattam, két diplomát szereztem. Máig is hálás vagyok érte szeretett tanáraimnak, s örülök, ha bármi módon viszonozhatom a sok törődést, odafigyelést. Az előadásra visszatérve: nagyon örültem annak, hogy a darab paksi bemutatásához, az anyagi feltételek biztosításához sikerült paksi támogatókat is megnyernem, mely segítséget ezúton ismételten szeretném megköszönni. — A közönség vastapsa, az előadás utáni gratulációk bizonyára megörvendeztettek Téged. Kíváncsi lennék, hogyan értékelik paksi szereplésüket az előadók? — Egyedülálló élménnyel tértek haza a három megtartott előadás után. A lelkes közönség, a paksi vendégszeretet arról győzte meg őket, hogy érdemes és kell is folytatniuk. Szeretnének ugyanezzel a darabbal és más, a repertoátjukba tartozó művel visszatérni Paksra a jövő év folyamán. Külön köszönetüket tolmácsolom Kováts Balázsnak és munkatársainak azért, hogy a hétvége ellenére lehetővé tették számukra a TLK megtekintését. — Attila, megköszönve az interjút, kérlek tolmácsold a társulatnak a Teátrum nevében szereplő „ Talán ”-ra a paksiak válaszát: Igen! Bíróné Nyers Tünde I
