Atomerőmű, 1995 (18. évfolyam, 9-10. szám)
1995-09-01 / 9. szám
8. oldal Atomerőmű 1995. szeptember Erdélyben Szakosztályunk fennállása óta dédelgetett elképzeléseink között szerepelt úticélunkat sikerült ebben az évben megvalósítanunk augusztus első hetében. Zsúfolt programból kellett úgy megtervezni az útvonalat, hogy - a teljesség igénye nélkül - a lehető legtöbb helyre eljussunk. Szerettünk volna minél több látnivalóval, emlékkel gazdagabban hazatérni. A távolság, az utak minősége, a határátkelések nem éppen döccenőmentessége igyekezett bennünket akadályozni vágyaink elérésében. Mégis összességében hasznos és sikeres utat könyvelhetünk el. Már az első napon megismerkedhettünk Körösfő csodálatos élő történelmi folyamatosságával. Az ottani magyar emberek szívélyességével, kedvességével, egyszerű életformájukkal találkoztunk. A falu egyetlen, Európa-hírű templomának az adományozók csodás kezemunkáival gazdagon díszített belső terét mindannyian elragadtatással szemléltük. Estére elfoglaltuk szállásunkat és vacsora után borozgatás-kólázás mellett egyeztettük közös elképzeléseinket kitűzött céljaink elérése érdekében. Sok ezer kilométer állt még előttünk. Másnap korán indultunk. A Kolozsváron látottak után rövid kirándulást tettünk a Tordai-hasadékba. Marosvásárhelyen át Szovátára, a Sóvidék központjába, bázishelyünkre érkeztünk. Sósvizű gyógyiszapos tavaiban nyáron az üdülnivágyók tölthetik idejüket. Minket a táj természeti szépsége vonzott a környező hegyekkel, tavakkal, forrásokkal, patakokkal, völgyekkel. Mező-havas 1777 m magas csúcsának megmászása és onnan lenézve a vulkáni kráter látványa, a végeláthatatlan összefüggő fenyvesek, a Sebes zúgói, forrásvizének íze örökre megmaradó élményeket jelentettek valamennyiünknek. A napok gyorsan teltek, így szálláshelyünkön ért kellemetlenségeinket igyekeztünk feledni. Várhelyre, a pisztrángtenyészethez a közeli szálerdőn át út vezetett, mely látványával nem hasonlítható össze hazai bükköseinkkel. Itt találkoztunk napi gyakorlatában a székely ember meghökkentően különös gondolatvilágával. Utunk során eljutottunk a Békás-szoroshoz, a Szent Anna tóhoz, Korondra, Tusnádfürdőre és még sorolhatnánk sokáig a helyeket, eseményeket Segesváron, Vajdahunyadváron, Gyulafehérváron át Aradig. Fárasztónak tűnő, zsúfolt programunk hatását itthon hamar kipihentük. Ki-ki maga értékelheti és további sikeres túrák reményében tervezhet. Minden túratársunknak és a túrázni vágyóknak hasonlóan kellemes élményeket kívánok. Poósz Endre túravezető Szép kis virág A parlagfüvet vadkender néven is ismerik, az utóbbi időben Magyarországon is veszedelmesen elterjedt, napraforgó, kukorica földeken éppúgy mint a városokban. Eszak-Amerikából hurcolták be, a virágpora súlyos allergiás megbetegedést okoz belélegezve, ezért annak virágzásakor - augusztus-szeptember hónapokban - kézzel irtani nem is ajánlott. Kísérletek igazolják, hogy az allergiás megbetegedés nincs közvetlen összefüggésben a tbc-s megbetegedésekkel, de más légzőszervi megbetegedés kialakulását elősegíti. Délről észak felé haladva fokozatosan nő, alakultak ki allergiás megbetegedések, Angliában például a lakosság negyven százalékának van valamilyen allergiája. Azt is kimutatták, hogy a sötétbőrűek között nem találni allergiás megbetegedéseket, de például a fehérbőrűek, kékszemííek között igen elterjedt, főleg a Skandináv országokban. Paks város önkormányzata és a tüdőgondozó intézet között most folynak tárgyalások egy allergiát kimutató, tesztelő készülék megvásárlása érdekében. Ezzel elkerülhető lenne, hogy a kivizsgálások 4-5 napot is igényeljenek, ezzel a készülékkel e vizsgálatok maximum 1-2 nap alatt elvégezhetők lennének. A vita az áron van, e készülék ugyanis mintegy 300 ezer forintba kerülne, ám a 4-5 napos táppénzek évi összege is többe kerülne ennél. M. M. Továbbra is „Együtt a parlagfű ellen” Az „Együtt a parlagfű ellen” alapítványt a Paks Városi Önkormányzat, Paksi Atomerőmű Rt, a Neutron Kft., a Gépkar Kft. hozta létre. Az alapítvány jelenlegi vagyona 2,4 millió forint. A kuratórium az alapítvány céljául tűzte ki, hogy társadalmi összefogással megakadályozzák a város területén és környékén az allergiás megbetegedéseket okozó gyomnövények további terjedését, irtásukat tervszerűbbé tegyék. A kuratórium tisztségviselői: — Márton János elnök, a PA Rt. műszaki vezérigazgató-helyettese, — Haholt Miklós ügyvezető alelnök, az önkormányzat környezetvédelmi bizottságának elnöke — Ignits Miklósné titkár, PA Rt. — Dr. Bárok József orvosszakértő, kurátor, — Dr. Józsa István Gépkar Kft, kurátor, — Hirczi Ferenc Neutron Kft., kurátor, — Dr. Vörös Endréné kurátor, az önkormányzat egészségügyi osztályának vezetője. Az alapítvány első munkaprogramja: felmérni Paks és környékén a parlagfű által fertőzött területek nagyságát. További kurátorok, támogató cégek, magánszemélyek megnyerése az alapítvány céljainak elérésére. Az alapítvány célul tűzte ki a pályázatokon való részvételeket, melyből eredő bevételekkel növeli az alapítvány alaptőkéjét. A kuratórium tervbe vette hasonló céllal működő alapítványokkal felvenni a kapcsolatot. Az önkormányzat környezetvédelmi bizottsága törvénymódosító javaslatot adott át Sződi Imrének, országgyűlési képviselőnek, hogy a környezetvédelemről szóló törvénybe vegyék be a következő módosító szöveget: „A levegőt védeni kell az allergiás megbetegedéseket okozó aeroallergénektől, elsősorban a gyomnövények pollenjétől.” Az alapítvány székhelye a paksi polgármesteri hivatal. Apura és öcsire várva cvemsonara vege a műszaknak, és megérkezik apu: együtt megyünk majd haza. És az anyu azt mondta, hogy már nem is kell olyan sokat várni öcsire sem, aki szintén velünk van már, de mégsincs még itt, mert még nem született meg. A.z apu hamarabb jön, mint öcsi, de én az öcsit egy kicsit jobban várom. A.z anyu is várja az öcsit is meg az aput is, akiért most jöttünk. Csak ne kellene mindig várni.