Atomerőmű, 1994 (17. évfolyam, 1-10. szám)
1994-09-01 / 9. szám
1994. szeptember ATOMERŐMŰ 9 A munkavállalók véleménye a Paksi Atomerőmű Részvénytársaságról Az Ön véleménye szerint milyen beleszólási lehetőséget kell biztosítani az atomerőmű közvetlen közelében élő lakosok számára az atomerőmű működési feltételeinek ( pl. ideiglenes tároló létesítése) tekintetében ? MODUS/ PAKS P4 k ____________________________________________________j« OsMW« ( J ^ 0% 10% f20% 30% 40% 50% 60% Az erőmű dolgozói az arany középutat választották. A lakosság véleményének meghallgatását a középfokú végzettségű, főleg számviteli állományba sorolt dolgozók mindenképpen szükségesnek tartják. A társadalmi ellenőrzés különböző formáinak alkalmazását felsőfokú végzettségű és magasabb jövedelmű, a műszaki és az igazgatási állománycsoportba tartozó dolgozók részesítik előnyben. Az Ön véleménye szerint, azon a településen, ahol Ön lakik, az emberek hogyan viszonyúinak a Paksi Atomerőmű dolgozóihoz MCOl s;/ PAKS 'M Nem tesznek, » korábban sem tettek különbséget ll.ETO 33.3% 14.3% Korábban tapasztalható volt némi ellenszenv A korábbi jelentős ellefitzenv lényegesen csökkent 's////;/////// -77 / k 15.2%' 3 24.ö% 23.5%-----------------— I30 2% rr//V//////////////?///////n77'7V77777777Á 34.»% A korábbi Jelentős ellenszenv megszűnt Napjainkban is éles az ellentét NT/NV 16.99(1 20% 6 Nem T«x«tá bcosziásóak ( lf-000]'' □ Veselö beoMtásftak ( N«68 ) Összeseit 1 W»Q66 ) j 30% 40% E kérdés felvetését az indokolta, hogy az 1970-es években Pakson megkezdődő nagyberuházás során az ország különböző részeiről érkezett munkavállalók a paksi lakosság jelentős ellenszenvével találkoztak. A munkavállalók csaknem felének véleménye szerint napjainkban nem tapasztalható semmilyen ellenszenv a PA Rt. dolgozóival szemben. A nők relatív többsége viszont még napjainkban is éles ellentétet vél felfedezni a PA Rt. dolgozók és a lakosság között. A korábbi ellenszenv jelentősen lecsökkent. Ezen az állásponton vannak főleg a férfi, magasabb iskolai végzettségű és jövedelmű, műszaki állománycsoportba tartozó, 1982 előtt az atomerőmű alkalmazásába lépett dolgozók, akik jelenleg a Műszaki és Biztonsági Igazgatóságon dolgoznak. A Pakson kívüli településeken lakó munkavállalók többsége korábban és ma sem tapasztal semmilyen ellentétet. Karcsúsító kerékpár — Honnan jött az ötlet, hogy két kerékre pattantok és nekivágtok a „nagyvilágnak”? - kérdezem Erikát, Krizák Jánosnét, aki az erőműben gépírónó. — A Természetjáró Szakosztály szervezett egy kerékpártúrát Ausztriába, és úgy volt, hogy mi is benevezünk a férjemmel. Pár napos gondolkodás után rövidnek találtuk a napi távolságokat (kb. 20-30 km), inkább szerveztünk magunknak túrát. Mire az útvonalterv megszületett, addigra csak ketten maradtunk a férjemmel az útra. Tudni kell, hogy mi azelőtt nem kerekeztünk, nem szerettünk biciklizni. Eldöntöttük, hogy vásárolunk kerékpárokat. Egy hónapos volt az én kerékpárom, egy 18 sebességes City bike, míg a férjem 12 sebességes versenykerékpárja csak 2 hetes. Hát ilyen előzményekkel vágtunk neki az országnak. De az indulás előtti 4 héten majdnem mindennap átlag 30 kilométert kerekeztünk itt a környéken. — Miért vállaltátok? Honnan indultatok, és mikor érkeztetek haza? — Hogy miért vállaltuk? Erre egy kicsit nehéz válaszolni. Hajtott bennünket a kíváncsiság, milyen lehet hosszútávon bringázni, milyen élmények várnak ránk útközben? És főleg, hogy egyáltalán mit tudunk teljesíteni? Ez az út nekünk egyfajta felmérés volt. Június 30-án indultunk Dunaszentgyörgyről, az első célunk Kecskemét volt. 4,30-kor indultunk, és 9,40-re értünk Kecskemétre. Az útvonal tervezésekor olyan városokat jelöltünk meg, ahol van camping, tisztálkodási és sátorozási lehetőség. A második nap 5,30-kor indultunk Kecskemétről és Jászapátiba jutottunk 13,00-ra, a táv 100 kilométer volt. A harmadik nap a Mátrát kerültük meg az északi oldalról, Mátrafüred és Mátraháza között van egy kis üdülőhely Sástó, ott vertük fel a sátrat. A Mátrában tapasztaltuk a dombnak felfelé kerékpározást, kb. 13 kilométert mentünk csak felfele. A negyedik nap reggel 6,00 körül visszamentünk - dombnak fel - Kékestetőre, ha jól emlékszem 10 százalékos emelkedő van ott, nagyon nehéz volt. Körülnéztünk, felmentünk a TV-toronyba, megnéztük a környező dombokat, falvakat, majd visszaérve Sástóra tábort bontottunk, és indultunk Egerbe. Ötödik nap Egerből indultunk, Szilvásváradon keresztül végig a Bükk-hegység hegyein, Miskolctapolcára. Ez a hétfői nap volt a legérdekesebb az egész túra alatt, de a legnehezebb is. Ezen a tájon már kezdődtek a hegyek. Szüvásváradon, a kisvasúttal felmentünk a Szalajka-völgybe, ott megnéztük az ősember-barlangot, a Fátyol-vízesést, a Szikla-forrást, a pisztráng neveldéket, és onnan indultunk délután 15,00 körül keresztül a Bükk-hegységen Miskolctapolcára. Volt, kb. 35 Celsius-fok. Egy erdőgazdasági úton kerekeztünk 30 km-t Lillafüredig. Arra csak engedéllyel közlekedhetnek a személygépkocsik. Állandóan felfelé vitt az út. Többször megálltunk, én helyenként már toltam a kerékpárt, de a férjem a versenybiciklivel szinte végig kerekezett. Elég későn érkeztünk fel a hegy legtetejére, ahol egy nagyon szép síkság van, a „Nagymező". Innen aztán szerpentinen gurultunk. Az út mellett a nagy mélység... mindenhol csak a hatalmas fák... és szürkület... 15 km-t csak gurultunk, a legnagyobb sebesség, amivel a férjem közlekedett ezen az útvonalon, 50-60 km/óra volt. (A legtöbbel 70 km/órával, a Kékestetőről robogott lefele). Este 21,30-ra érkeztünk meg Miskolctapolcára. Másnap, a hatodik napon itt maradtunk pihenni a „hegymászások" után. A hetedik napon Miskolctapolcáról indultunk Szolnokra, ez 143 kilométer volt. A nyolcadik nap Szolnokról Solt vad kertre, 120 kilométer, a Vadkerti-tóhoz érkeztünk, ott sátoroztunk még egy napig, és július 9-én, szombaton indultunk haza Soltvadkertről Dunaszentgyörgyre. Összesen 830 km-t kerekeztünk 8 nap alatt. — Mitvittetekmagatokkal? — A kerékpáron a csomagtartóra szerelhető hordtáska volt, azok tetején pedig a hálózsák, illetve egy kétszemélyes túrasátor. Ruhaneműt túl sokat pakoltunk, és az egyik faluban postán feladtuk a felesleges dolgokat a családnak. így 10 kg-mal voltunk „könnyebbek" hazaérkezéskor, mérleg szerint a testsúlyunk nem csökkent, a testalkatunk viszont átformálódott. — Mondd el egy napodat! — Általában 5,00-kor keltünk. Útközben mindig valamelyik településen megreggeliztünk, minden faluba, városba vízcsapot kerestünk, feltöltöttük a kulacsokat és kerekeztünk tovább. Ha volt valami érdekes egy-egy településen, akkor megálltunk körülnézni. Ötliteres bográcsot vittünk magunkkal, két este kivételével, mindennap vacsorát főztünk. Változatos volt az étrendünk. Több városban voltunk a strandon, fürödtünk, napoztunk, de a napozásra útközben is „volt alkalmunk". Sapka volt rajtunk, és egy magas faktorú fényvédő krémet használtunk a nap ellen, így sikerült szép barnára „süttetni" magunkat. — Útközben volt-e kellemetlen élményetek, és mi volt a legkellemesebb? — Sehol nem hagytuk a kerékpárokat őrizetlenül. Még Szilvásváradon az Ősember-barlanghoz is feltoltuk, pedig oda még gyalog is elég nehéz feljutni. Kellemetlen élményünk szerencsére nem volt, azokat leszámítva, hogy egy-egy nagyobb teherautó és kamion elég veszélyesen közlekedett. Az egész túra kellemes élmény volt. Szilvásvárad és a Bükk-hegység tetszett a legjobban. (Kedves Olvasónk! Bevallom, élvezettel no és némi irigységgel hallgattam Erikáék utiélményeit. Kíváncsian várjuk a jelentkezőket, akik hasonló teljesítményről, vagy hobbiról számolnak be! - a szerk.) Úti élmények (2.) Bon Voyage! Zsóka néni határozott kérésére „élettel teli" fotókat készítettem - a kőkori házaspár hálás modellnek bizonyult, csak a mosollyal akadtak gondok. Kilátó után kutatva másztam meg a város határában terpeszkedő dombot. Magaslatot ugyan nem találtam, a panoráma azonban így is gyönyörű volt. A szőlősorok katonás rendben zöldellnek - mint egy díszszázad. Magasságuk kb. 120 cm lehetett - és ami a legfurcsább: gyomot sehol nem láttam. * Estére értem vissza a kempingbe. Vacsorára Gyugyó barátom Knorr májgombóclevest főzött! Igen finomat! Bár minden napra lenne egy új varázslata! Hétfőn reggel a nap is felkelt, hogy tanúja legyen a vízreszállásnak. 26 km - hajrá! Lelkesedésünk és jókedvünk határtalan volt. Nem tudtunk kifogyni a partizán és egyéb úti nótákból. A zsilipeléssel is jól boldogultunk, ennek köszönhetően délután négyre minden egység beérkezett az új táborhelyre, Dormansba. A Marne partján vertünk sátrat és átadtuk magunkat az édes pihenésnek. $ Befutott Leskó László is - a Loirei csapattól hazafelé tartott. Végre volt alkalmunk beszélgetni: — Tanár úr, szereti ezt a mozgalmas életet? — Amint látod ... Tehát számíthatunk hasonló túrákra a jövőben is? — Igen. Tavaly Strasbourg-Nancy közötti vízitúrát bonyolítottunk le, idén Epernay-Párizs az útvonal. A feleségem pedig kerékpártúrát vezet a Loire völgyében. Mindez Magyarországon jelenleg egyedülálló vállalkozás - és és még nem fogytam ki az ötletekből! — Honnan ez a vállalkozó kedv? — Az ESZI DSE sportszervezőjeként csináltam hasonlót. Jött a vállalkozások kora - ehhez értek. — Mi máshoz fogtam volna? — Bejött? — Végülis: igen. Mindamellett úgy érzem, már magában az egy jó dolog, hogy az embereket - tegyük hozzá elég olcsón (nem csillagászati összegért) - ilyen kalandokba vonom be. — És a jövendő tervei? — Először hazamenni. — Elég rázós ez a nyár. * Este a Máméi csaták hőseinek emlékhelyét kerestem fel és a kisvárossal ismerkedtem. Mindenki meglehetősen fáradt volt - korán lefeküdtünk. Keddi indulásunkat sem sikerült hajnalban megejteni. Csak úgy 11 felé. Zsilipek ismét sűrűn kerültek utunkba, a művelet családi összefogást (gátőr 4- fia) igényel, s a közös munkát szemlélve Ildikóból pattan ki a nap talánya: — Jó üzlet-e a zsilipes kamasz fiának lenni? Hogy unalmas munka, az biztos - úgyhogy ő nem áll be. * Chateau-Thierry festői partjai között csorogtunk a híd lábához - az esti szállásra. Indián harci színeinket - fejenként másfél kilónyi naptejet - levakartunk magunkról és elindultunk felkeresni La Fontaine szülőházát. Egy XX. századi anekdotát is gyűjtöttem a nagy mesemondóról. Ugye mindenki ismeri a történetet a szorgos hangyáról és a tücsökről azt - mivel nem dolgozik - télire éhen marad? íme a modern változat: „ ... a szorgos hangya a nyár hevében sem pihen, egész nap dolgozik: legyen mit enni a télre. Estefelé megjelenik a ház előtt a tücsök, hátán a hegedű, vígan énekel. — Hová mész tücsök? - kérdezi a hangya. — Csak ide a sarki kocsmába hegedülni! Másnap hasonlóan, este megint jön a tücsök. De nem ám gyalogosan: Az Eiffel-torony, alulnézetből kismotoron. Hátán a hegedű. — Hová mész tücsök? — Megyek a fő térre! Utcabál lesz, ott fogok muzsikálni. Azzal elhúz. Harmadnap szédítő a forróság, de a hangya nem tart pihenőt, dolgozik a legnagyobb kánikulában is. Este mikor végigtörli verejtékes homlokát, látja ám: jön a tücsök, egy vadonatúj autón, hátán a hegedű. — Hová mész tücsök? - kérdi. — A szomszéd faluba, lagzi lesz, ott húzom a talpalávalót! — Te tücsök - .. kezdi emez. — No, mondd! — Ha találkozol La Fontainnel, mondd meg neki légyszíves, hogy a jó édes anyját... (Folytatjuk.) Bajor Péter Erika: „Óriási élmény volt"
