Atomerőmű, 1994 (17. évfolyam, 1-10. szám)
1994-02-01 / 2. szám
1994. FEBRUÁR ATOMERŐMŰ 5 Tárolt információk? A paksi nyugdíjasok meglátogatták az atomerőmüvet, ahol először Kováts Balázs tájékoztatóját hallgatták meg Fotó: Degré Kováts Balázst, a Paksi Atomerőmű Rt. tájékoztatási irodájának vezetőjét azzal a kérdéssel kerestem fel, hogy véleménye szerint kellő nyilvánosságot kapott-e a kiégett nukleáris fűtőelemek elhelyezésének terve, az, hogy miért is szükséges az erőműben megépíteni az elhasznált nukleáris üzemenyag számára az átmeneti tárolót?- Az atomerőmű néhány éve a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő, nyitott tájékoztatáspolitikát folytat. Az erőmű kapui nyitva állnak az atomerőművel közelebbről is megismerkedni vágyó érdeklődők előtt. Jelzi ezt az a több mint tízezer látogató is, akiket 1993-ban fogadtunk. Rendellenes üzemi eseményeinkről órákon belül tájékoztatjuk a hazai és a nemzetközi közvéleményt Az átmeneti tároló ügyét kiemelten kezeltük és kezeljük a jövőben is. Cégünk még soha nem áldozott ennyi figyelmet energiát és anyagi ráfordítást a lakosság informálására, mint ebben az ügyben. Nemcsak Paks lakosságára kellett gondolnunk, hanem az erőmű körüli 12 km-es körzetben élő 60 ezer emberre is a Duna mindkét oldalán. Természetesen mindenkit elérő, teljes körűen elegendő, megelégedést nyújtó tájékoztatást szinte lehetetlen adni.- Hogyan indult a tájékoztatási program?- Tavaly márciusban készítettük el a lakosság informálásának részletes, időre bontott forgatókönyvét, s az ebben meghatározott lépéseket és feladatokat maradéktalanul végre is hajtottuk. Indulásképpen a megyei és a helyi lapokban jelentettünk meg cikkeket, majd a Tolnai Extrában négy részes sorozattal próbáltuk elérni azokat is, akik nem tudnak előfizetni újságra. Az ugyancsak ingyenes Heti Hírmondó ’93. májusi számaival minden postaládába bekerültek a színes ismertető szórólapjaink is. Azóta ezekből 40 ezer példányt juttattunk el a Paks körzetében lakókhoz. A környékbeli helységek polgármesterei számára részletes tájékoztatást tartottunk. Három nagy rendezvényen találkoztak az erőmű nukleáris szakmával foglalkozó nődolgozói a környék hölgyeivel Pakson és Kalocsán.- Úgy tudom a tájékoztatási folyamat során különleges eszközöket is felhasználtak.- Nem hagyományos megoldásokat kellett választanunk, hiszen több tízezer emberrel személyes kapcsolatot teremteni nem lehetséges. Létrehoztunk egy mozgó kiállítást: berendeztünk egy csuklós autóbuszt az erőművet és az átmeneti tárolót bemutató ismertetőanyaggal. Júniusban személyes kíséretünkkel a busz végigjárta a környező 13 települést, ahol egy-egy napot tartózkodott. Pakson és Kalocsán két-két napot töltöttünk piacnapokon a piactér mellett. A gyerekek számára játékos feladatokat állítottunk össze, melyek segítségével sok információt adtunk az erőműről. Felejthetetlen élményt és rengeteg tanulságot jelentett azt megtudni, milyen a gyerekek szemével az atomerőmű, mit tudnak erről a létesítményről és mi a véleményük róla. Ebben a programban közel kétezer 7-8. osztályos tanuló vett részt. Júliusban tízezer ingyenes totószelvényt bocsátottunk ki, amelyekhez a nagy élelmiszerüzletekben lehetett hozzájutni. A szelvények segítségével visszakérdeztük mindazt, amit az addig eltelt időszakban közölni akartunk a lakossággal. A telitalálatosok közül három paksi, két kalocsai, egy-egy dunaszentbenedeki, uszódi és dunaszentgyörgyi személy angliai utazást nyert. Ennek során megismerkedhettek az ottani nukleáris létesítményekkel, így egy húsz éve üzemelő átmeneti tárolóval is, s találkoztak az annak környékén élő emberekkel.-Az írott és az elektronikus sajtó milyen szerepet játszott a tájékoztatási stratégiában?- Tavaly öt, átmeneti tárolóról szóló műsorral szerepeltünk a Paksi-Városi Televízióban, a lakótelepen és az óvárosban egyaránt. Ezeket - teljes nézettség esetén - 3500 paksi család, a város lakóinak fele láthatta. Számvetésünk szerint ez idáig 117 újságcikk jelent meg, 37-féle újságban, folyóiratban az átmeneti tárolóról. Ezek többsége általunk írt ismertető volt.- Pakson hiányolták a lakossági fórum megrendezését. Miért nem került rá sor?- Az elmúlt év végén nagy érdeklődés mellett falugyűléseket rendeztünk Géderlakon, Dunaszentgyörgyön, Úszódon és Dunaszentbenedeken. 150-200 emberrel még lehet élő párbeszédet folytatni, kérdezni-felelni oda-vissza, viszont ez egy 20 ezres városban - így sem Pakson, sem Kalocsán - nem oldható meg. Itt a már ismertetett megoldásokkal tudtunk élni. Megemlítem még, hogy Pakson december elején az átmeneti tárolót bemutató kiállítást rendeztünk az óvárosi könyvtárban, ami azóta is nyitva áll. Itt megtekinthető egy üzemanyagkazetta és a tervezett tároló makettje.- Ón szerint az áramdijkedvezmény - átmeneti tároló ügyben Pakson kibontakozó polgári mozgalom megelőzhető lett volna-e részletesebb, még szélesebb körű tájékoztatással?- Véleményem szerint nem, mert ennek gyökerei messzebbre és mélyebbre nyúlnak. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem elegendő várni a tájékoztatást, hanem keresni is kell a tájékozódás lehetőségeit. Ennek szép példáját mutatta február 10-én az a száz paksi nyugdíjas, akik hozzánk látogattak, hogy a helyszínen, a legközelebbről ismerkedjenek meg az atomerőművel és a tervezett átmeneti tárolóval. - CLS -Minőségbiztosítás és információtechnológia ,Sípos László vezető mérnök előadása Mac igyar Minőségi Hét c. nemzetközi konferencián. 1. rész.) Az elmúlt időszak eseményei alapvető változást hoztak az információpolitikában, így az atomeröművi információtechnológiák (számítástechnika, híradástechnika) is nagy fejlődésen mentek keresztül. A Paksi Atomerőmű Rt megfelelve a minőségfejlesztés követelményének és kihívásának, belső struktúrájában is végrehajtotta az elmúlt évben a teljes körű átszervezést. A vezetőség által végrehajtott szervezetfejlesztést a cég működésének részletekbe menő átvilágítása, elemzése előzte meg. A szervezetfejlesztési munkabizottság javaslatára a vezetés az alábbi főegységeket hozta létre: termelési igazgatóság, műszaki igazgatóság, biztonsági igazgatóság, közgazdasági igazgatóság, humánpolitikai főosztály. Az összevonások és hatásköri kérdések tisztázását követően az rL műszaki igazgatóságán az alábbi szervezeti egységeink végeznek információtechnológiai tevékenységet: informatikai főosztály, informatikai üzemeltetési osztály, információrendszer-fejlesztési osztály, alkalmazástechnikai osztály, híradástechnikai osztály. Az atomerőmű életében a számítástechnika mindig is fontos szerepet játszott, így az elmúlt évek számítástechnikai fejlődése a cégen belül is jelentősen éreztette hatását, amelynek következtében egy működő, de decentralizált alkalmazói környezet jött létre. Az egységesítés, a számítástechnikai eszközök racionálisabb kihasználásának igénye hozta létre az informatikai főosztályt Az informatikai üzemeltetési osztály üzemelteti és felügyeli a társaság IBM és VAX számítóközpont üzemeit és informatikai hálózatát számítástechnikai szakértőket biztosít az üzemeltetés, karbantartás és műszaki háttértevékenységet ellátó szervezetek részére. Az információrendszer-fejlesztési osztály biztosítja a társaság szoftverfejlesztéssel és -beszerzéssel kapcsolatos információs igényeket, ületve összehangolja a számítástechnikai fejlesztéseket, az alkalmazói rendszereket Az alkalmazástechnikai osztály alapfeladata az informatikai stratégia tervezése, információtechnológiai belső szabályok kidolgozása, számítógép- és irodatechnikai eszközgazdálkodás társasági színtű összehangolása. A híradástechnikai osztály elvégzi az üzemirányítási, balesetelhárítási, biztonsági és információs híradástechnikai rendszerek, eszközök, hálózatok üzemeltetését, karbantartását és fejlesztését. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által ajánlott - a vüág számos atomerőművében már régebb óta alkalmazott - működési alapelvekhez (a termelés-karbantartás, műszaki háttértevékenység és biztonsági felügyelet funkciók szétválasztása) ragaszkodva az rt. vezetése létrehozta a biztonsági igazgatóságot. Igazgatóságunk a minőség, a fegyelem és a tevékenységek szabályozása, folyamatos ellenőrzése és értékelése, a tapasztalatok visszacsatolása fontosságának figyelembevételével átalakította a szervezetét és a szervezetek tevékenységi körét. A teljesség igénye nélkül a minőségfelügyeleti főmérnökség legfontosabb feladatai:- kialakítja a társaság minőségpolitikáját,- szabályzatokat alkot a minőség biztosításának érvényesülésére a tervezés, a szabályozás, az üzemeltetés, a karbantartás, a fejlesztés stb. területein,- ellenőrzi a minőségi követelmények betartását,- minőségi szempontok alapján véleményezi az üzemviteli utasításokat, programokat, dokumentumokat, terveket stb., a fejlesztési és fenntartási terveket, programokat és technológiákat, az átalakítási elképzeléseket minőségbiztosítási szempontból véleményezi és engedélyezi. Részvénytársaságunk alaptevékenysége a villamosenergia-termelés, amelynek biztonságát, minőségét, mennyiségét legközvetlenebbül az üzemviteli és karbantartási főfolyamatok határozzák meg. A termelési igazgatóság létrehozásával az alaptevékenységért való felelősség és jogkör jól meghatározhatóan egy szervezeten belül egy vezető kezében összpontosul, s ezáltal megvalósítható az üzemvitel és karbantartás egységes szemlélete. A Paksi Atomerőmű Rt minőségpolitikája „Az atomerőmű működésében a biztonság és a gazdaságos termelés kulcsa a minőség. A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság felelőssége az atomerőmű biztonságáért, a termelés feltételeiért és következményeiért egyetemleges és oszthatatlan. A részvénytársaság minőségpolitikája egységesen és teljeskörűen érvényes a társaság valamennyi tevékenységére, működésének folyamataira. A biztonságos, megbízható, gazdaságos termelés érdekeit szolgálja, biztosítva egyben az alkalmazottak munka- és egészségvédelmét, a lakosság és a környezet megóvását. A minőségnek a mindennapi munkafolyamatok részeként kell érvényesülnie. A részvénytársaság minőségpolitikája egységes rendszerként szemléli a technológia-ember-kömyezet-irányítás kapcsolatát és biztosítja a minőség egyenszilárdságú megvalósulását minden egyes alkotóelemében. A minőségpolitika egyben a minőséget befolyásoló problémák megoldására, a minőségrontó tényezők nyílt feltárására, a minőség mindenkori javítására és fejlesztésére irányul. 1. Követelmény:- az erőmű biztonsága és a termelés megbízhatósága érdekében a minőség érvényesítése és a minőségpolitika megvalósítása. 2. Célok:- teljes körű, a részvénytársaság termelési, műszaki, gazdasági tevékenységeire, folyamataira érvényes minőségbiztosítás megvalósítása;- a minőségi szemlélet, a minőségi kultúra színvonalának folyamatos növelése a humán értékek figyelembevételével és kibontakoztatásával;- magas színvonalú, biztonságos, megbízható, gazdaságos üzemeltetés minőségi feltételeinek teljesítése;- a közvélemény atomerőmű iráPach István rendőr százados, a paksi balesetmegelőzési bizottság vezetője komor baleseti helyzetképet adott januárról. Tájékoztatása szerint a múlt hónapban Pakson és környékén (a paksi rendőrkapitányság hatáskörébe tartozó Paksot környező 15 települést is beleértve) a koccanásos jellegű ütközéseken túl tizenöt személyi sérüléssel járó baleset történt. Ezek során tizenegyen könnyebben, tízen súlyosan sérültek meg, négyen pedig halálos sérülést szenvedtek. A baleseti kép még elszomorítóbb, ha 1993 januárjához viszonyítjuk: tavaly ugyanebben a hónapban „mindössze” nyolc személy szenvedett balesetet Pakson és körzetében. Semmiképpen sem árt tehát az eddigieknél fokozottabb óvatosság és figyelem a közlekedésben! Márciusban további módosításokat vezetnek be a közlekedési szabályokban. Ezek közül a leglényegesebbeket kiemelve: kötelezővé válik a hátsó biztonsági övék használata lakott területen belül és kívül egyaránt, a tompított reflektort nemcsak főutakon, hanem alárendelt utakon is be kell kapcsolni, valamint - mivel balesetek esetén a hátsó üléseken a legnagyobb a sérülés veszélye - ezentúl gyermekek is utazhatnak majd a vezető melletti ülésen. _ CLS -a híradástechnikai szakterületeken is minősítő tanfolyamokat és vizsgáztatásokat irányoztak elő. A NAÜ-előírások ugyan csak a kezelői személyzet vizsgáztatását célozták, de 1991-ben, mint a hírközlési osztály vezetője a szakmai önképzés fejlesztése és a dinamikusan fejlődő eszközállomány bevezetése után szükségét láttam egy több hónapos felkészítő munkának. A minősítő vizsgákat a két fejlesztő mérnök kivételével valamennyi rendszerüzemeltető mérnök, technikus, műszerész és telefonközpont-kezelő vállalta, így 1992 elején két évre érvényes minősítést szereztek. Úgy érzem, hogy a különböző felkészültségű (iskolai végzettség), tapasztalatú (kezdő - többéves gyakorlat) ember közös vonása a tudásszomj és a megmérettetés vállalása volt. Természetesen rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk és az állománycsoportok (üzemeltetők, karbantartók, kezelők) segítették egymást a felkészülésben. A kidolgozásra került tételek és tanulmányok a színvonalasabb, minőségi munka irányában hatottak. (Folytatás a követkető számunkban) Baleseti jelentés az utakról nyában megnyilvánuló bizalmának megőrzése és erősítése. 3. Eszközrendszer:- a részvénytársaság a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség irányelveit kielégítő, a teljes működési területre kiteijedő minőségbiztosítási rendszert alkalmaz;- a minőségpolitika megvalósítója a részvénytársaság valamennyi szervezete, a minőségfelügyeleti főmérnökség kereteibe tartozó minőségbiztosítási osztály funkcionális irányítása és felügyelete mellett;- a minőségbiztosítás eljárásrendi alapokon való, körültekintő szabályozottsága;- a minőségpolitika céljainak eléréséhez szükséges a források és eszközök biztosítása. 4. Felelősség:- minden alkalmazott felelős saját munkájában a minőség megvalósításáért;- a vezetők szakmai területük szervezése, irányítása, ellenőrzése útján a minőség megvalósulásáért, a minőségbiztosítási előírások betartásáért és betartatásáért, a részvénytársaság minőségpolitikájának szervezetük keretein belül való érvényesítéséért. Különösen fontos részükről a minőségpolitikával való azonosulás kinyilvánítása;- a biztonsági igazgató és a szervezetébe tartozó minőségfelügyeleti főmérnök felelős társasági szinten a minőségbiztosítás irányításáért és felügyeletéért.” A minőségfelügyeleti főmérnökség szakemberei által kidolgozott minőségpolitikánk több évi erőfeszítéseredménye. Mégazatomerőművi blokkok létesítésének időszakában a határidők szorításával szemben következetesen a minőség részesült előnyben. Ez egyaránt vonatkozott a beépített berendezések, valamint a szerelések minőségének megkövetelésére. Bár a hazai ipari gyakorlatban abban az időben nem volt ismert minőségbiztosítási rendszer, az első blokk szerelése, üzembe helyezése során viszont már jól felismerhetők voltak ennek a jelei. A minőség fontossága a későbbiekben tovább tudatosult. A fentiekben idézett, tavaly február elsején aláírt minőségpolitikánkból adódó feladataink és eszközrendszerünk fejlődését közös munkával érhetjük el. A személyzet minősítése A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által végzett audit után