Atomerőmű, 1993 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1993-07-01 / 7-8. szám
ATOMERŐMŰ 13 Urándioxiddal még nem, de Gázzal már lehet! Fénymásolástól a modem nyomdatechnikáig Az atomerőmű vezetése 1981- ben határozott úgy, hogy saját nyomdát hoz létre. 1986-ban még csak három darab másológép üzemel az irodaépület 6. emeletén, közben 3 db nyomdagép 81-86-ig raktáron várta a szebb időket. Mindezeket Slonczki Istvántól, a nyomda vezetőjétől tudom, aki 1986 szeptemberében került a nyomda élére. 1986 szeptemberében költözött jelenlegi helyére c a nyomdaüzem, majd 1987 végére nyerte el jelenlegi formáját és technikai szintjét, ^vlár abban az időben ' nyomtattak, kötöttek és gyorsmásoltak az üzemben. Slonczki István szeretettel, szinte simogatva emeli le a polcról azokat a termékeket, melyeket ők nyomtattak. Itt készültek az ESZI tankönyvei, jegyzetek százai és a rendszeresen megjelenő ESZI-évkönyvek. Itt nyomtatták az „Atomlecke” című üzemtörténeti tanulmányt, itt készült az 1992- ben megszűnt „Atomerőmű Közr lemények” című szakmai periodika és néhány évfolyam szép kivitelű atomerőműves naptár. Az idő múlásával egyes gépek korszerűtelenné váltak, ezért 1993-ban új fordulat következett be a nyomda életében. Radikális géppark-korszerűsítést hajtanak végre a 93-94-es években. „MACINTOS”-rendszerű szöveg- és lapszerkesztő gépeket állítanak rendszerbe, melyekkel olyan nagy nyomdák dolgoznak, mint az Alföldi, Pátria és Kinizsi nyomdák. Ilyen rendszeren készül többek között a HVG. A régi elképzelés ma is él: kifelé is szeretnének nyomdaipari szolgáltatást végezni. A szerkesztéstől a kötésig teljesítik a megrendeléseket. Ám a köztudatban úgy él, hogy ez az üzem csak fénymásolásra alkalmas, mondja rezignáltan a nyomda vezetője. Ez abban is megmutatkozik, hogy a különféle nyomtatványok egy részét - melyekre az erőműben szükség van - külső cégekkel készíttetik.- B -Elképzelhető, hogy június 11. mérföldkő lesz a hazai autózásban, és pirosbetűs ünnep a környezetvédők naptárában. Az ipari és kereskedelmi miniszter ugyanis e nappal engedélyezte a gázüzemű autók hazai használatát. Az érdeklődést mi sem jellemezte jobban, mint az, hogy több mint kétszáz újságíró és tudósító vett részt azon a sajtótájékoztatón, amelyen ezt bejelentették. Nemcsak a tárca, hanem a minősítő, a gyártó és a forgalmazó cégek hasznos együttműködését jelzi, hogy tizenöten állták az újságírók rohamát. A Fővárosi Gázmüvek kísérletei szerint karburátoros gépkocsiknál sűrített földgázüzem esetén ólom - egyáltalán nincs, CO - 90%-kal csökken, C02 - 20%-kal csökken, CH - 60%-kal csökken, NOu - 50%-kal csökken. Teljesítmény cca 15%-kal csökken. A szondás, katalizátoros gépkocsiknál CO, CH gyakorlatilag nincsen, a NOx értéke jelentősen csökken, de a teljesítmény mindössze csak 2%-kal. Ezek az eredmények azonban kizárólag a legkorszerűbb elektronikával felszerelt átállító szettekkel érhetők el, melyek ára a gépkocsi, és motortípustól függően 60-100 ezer forint. 1 liter benzinnek kb. 0,8 Nm3 földgáz felel meg. így amennyiben a benzin-gáz árarányok nem változnak, mintegy 30-40%-kal olcsóbban autózhatunk! Jó tudni még: a járműveket csak az engedélyezett gázberendezésekkel szabad felszerelni, és a készüléket - akár itthon, akár külföldön gyártották - az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyeletnél kell bevizsgáltatni. Az autó gáztartálya csak a hivatalos autógáztöltő állomásoknál (gáztanknál) tölthető fel. A gázüzemű járműveket emblémával kell ellátni, mégpedig egyéb gáz esetén GAS, cseppfolyós gáz esetén LPG, sűrített földgáznál CNG jelzéssel. A sajtótájékoztató előadói kihangsúlyozták, hogy e környezetbarát és energiatakarékos üzemmód legalább annyira biztonságos, mint a hagyományos. A gépkocsik egyébként menet közben is átállíthatok az egyik üzemmódról a másikra. Az első gázautó-szerelők a napokban vizsgáztak és három gáztank kezdte meg működését, ebből kettő Budapesten. Úgy véljük, hogy a gáz-benzinüzemű alternatív üzemmódú autók elterjedésével a települések alapvető környezetvédelmi érdeke lesz, hogy ajelenlegi üzemanyagtöltő állomásokat mielőbb bővítsék gáztankkal is. T - S A A diáklány a hűvösben befőzéshez készülődik, építkezésnél segít, hát nyaralás ez? Minden paksinak jutott sör a blues-rock fesztiválon ► Zsuzsi és Ági a Komis utcából megnézte az atomerőmű mozgó kiállítását Fotó: F. és B. Kutya meleg van A Panni néni Sióagárdról leruccant Szekszárdra vásárolni. Sok mindent kapott, tele a batyuja. Az atomkor kozmetikuma S. P. s. Ki ne szeretne szép és fiatal maradni vagy legalábbis szebb és fiatalabb lenni? Az embereknek ezt a vágyát szolgálja a kozmetikai ipar. A világcégek megállás nélkül kísérleteznek újabb és újabb termékek előállításával. A bőrgyógyászok, dermatológusok viszont olykor megkérdőjelezik a kozmetikumok hatásosságát - a bőr felszívóképessége ugyanis korlátozott, elsődleges feladata a védelem és a kiválasztás. A bőr hámrétegén átjutni vagy csak a hámrétegbe bekerülni is nagyon bonyolult dolog. A kozmetikai kutatások is főként arra irányulnak, hogyan lehet a bőr mélyebb rétegeibe, sejtjeibe vizet bejuttatni, és a bőr öregedési folyamatait lelassítani? Nemrég adták hírül, hogy forradalmi újdonsággal jelentkezett a piacon az izraeli Pharmagis gyógyszergyár. Az S.P.S. rövidítésű (Super Penetration System - magyarul: tökéletes felszívódásé rendszer) termékcsalád kikísérletezése prof. Simon Benita gyógyszervegyész (a jeruzsálemi egyetem professzora, a francia akadémia tagja) nevéhez és kutatócsoportjához fűződik. A kutatás és előkészítés két évet vett igénybe, ezután a terméket a jeruzsálemi Hadassa kórház dermatológiai osztályán tesztelték. Az S.P.S.-t az atomkor kozmetikumának tartják. 1997-től kezdődően ugyanis az Egyesült Államokban és az EK-országokban csak olyan kozmetikai termékeket forgalmaznak, amelyeket komoly kutatások, vizsgálatok alapján állítanak elő, az S.P.S. ezeknek a követelményeknek eleget tesz. Orvosilag bizonyított öregedésgátló hatása A készítmény 8-12 órán keresztül tökéletes hidratáltságot nyújt, s olyan védőréteget képez a bőr felszínén, amely megakadályozza nedvességtartalmának párolgását és a különböző baktériumok, károsító anyagok megtelepedését. Az S.P.S. készítményekben használt mikroanyagok magukban foglalják a kozmetikai hatóanyagok molekuláit és ezáltal fejtik ki fényvédő, hidratáló és ránctalanító hatásukat. S még egy lényeges tulajdonsággal rendelkeznek ezek a termékek: nem váltanak ki allergiás reakciókat. Illat-és színezőanyag-mentesen készülnek, természetes növényi tartósítószerekkel konzerváltak, s úgy válogatták össze alapanyagaikat, hogy azok ne irritálják a bőrt (rácz - Magyar Nemzet) Válogatás a meleg nyári napok felvételeiből