Atomerőmű, 1993 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1993-12-01 / 12. szám
ATOMERŐMŰ 15 Támogatta: a Paksi Atomerőmű Rt. Segítségnyújtás jókívánsággal A segítségnyújtás - ha nemes célokat szolgál - nem lehet reklám tárgya, ezért nem kapott széles nyilvánosságot, és maguk az erőműves dolgozók is csak keveset hallottak arról, hogy az atomerőmű mely önszerveződő egyesületeknek, alapítványoknak, érdekképviseleti szerveknek vagy magánszemélyeknek nyújtott támogatást az 1993. év folyamán. A tájékoztatás céljából - a teljesség igénye nélkül - néhány olyan szervezetet emeltünk ki közülük, amelyek egészségügyi vagy szociális okokból hátrányos helyzetbe került gyermekek és felnőttek életét próbálják segíteni, megkönnyíteni. Az „Együtt egymásért, a Tolna megyei akadályozott fejlődésű gyermekekért!” Alapítványt Szekszárdon hozták létre, de működési területe egész Tolna megyére, így Paksra is kiterjed. Az erőmű által is támogatott alapítvány eddigi tevékenységéről és céljairól Majkut Gyulával beszélgettem, aki a szervezet egyik alapítója és kuratóriumi tagja. Nyári táborozás Fadd-Domboriban- Mikor jött létre az alapítvány?- 1991-ben hoztuk létre, veleszületett vagy szerzett rendellenességek miatt akadályozott fejlődésű, elsősorban értelmi fogyatékos gyermekek segítése céljából. Megpróbálunk ilyen módon is lelki és szociális támaszt nyújtani ezeknek a gyermekeknek és családjuknak, megnövelni az esélyüket a beilleszkedésre, rehabilitációra.- Milyen módon segítenek?- Az alapítvány szűkös bevételeiből leginkább arra futja, hogy a megye területén szétszórtan élő gyerekekhez Szekszárdról és más városokból gyógypedagógusok járjanak ki, és vizsgálatokat, képességjavító, személyiségfejlesztő foglalkozásokat tartsanak. Ez is jelentős segítség, hiszen az akadályozott fejlődésű gyermekek szülei a rendszeres foglalkozások anyagi terhét - például a bejárás költségeit - és időelfoglaltságát csak nehezen tudnák viselni. Ezen kívül eddig minden nyáron sikerült néhány napos tábort is szervezni Fadd-Domboriban, ahol a gyerekek közösen üdülnek egy-két szülő vagy nevelő felügyelete mellett. Ebben sokat segítettek a szekszárdi segítő foglalkozásúakból álló mentálhigiénés csoport tagjai - ingyen, társadalmi munkában.- Mik a szervezet jövőre vonatkozó tervei?- A közös programokhoz, kirándulásokhoz szeretnénk bérbe venni vagy megvásárolni egy mikrobuszt. A másik célunk, hogy létrehozzunk egy gyermekfelügyelettel-megőrzéssel foglalkozó „gyermekhotelt”, ami szükség esetén lehetővé tenné megfelelő körülmények között a gyermekek elhelyezését egy-két órára vagy akár több napra is. Ez igen nagy segítséget nyújtana a szülőknek. A gyerekhotelt egészséges gyermekek is igénybe vehetnék, ami a szülőknek nyújtott segítségen túl bevételt is jelenthetne az alapítványnak, amit az akadályozott fejlődésű gyermekek támogatására fordíthatnánk. Budapesten már működik ilyen intézmény, a megyében még nincs. Ezek azonban csak tervek. A megvalósításukhoz az eddigieknél több támogatásra lenne szükségünk. A Diab Egyesület a Tolna megyében élő cukorbeteg gyermekek számára jött létre, mely 1978-tól klub formájában működött, majd 1991-ben egyesületté alakult. Munkájukhoz az atomerőmű is nyújtott anyagi segítséget. Tevékenységük bemutatására Bánlakiné Szabó Zsuzsannát, az egyesület elnökét kértem meg. Emléklap az együtt töltött napokról- Kérem, mutassa be a munkájukat!- Az egyesületnek negyven cukorbeteg gyerek és szüleik a tagjai, közülük három család paksi. Székhelyünk az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat székháza Szekszárdon. Az ÁNTSZ jelentős anyagi és szakmai segítséget ad a számunkra. Olyan közösséget próbálunk kialakítani, ahol a diabéteszes gyermekek jól érzik magukat. így havonta klubfoglalkozásokat tartunk, előadásokat hallgatunk a helyes életmód kialakításáról, változatos tízóraikat készítünk, időnként uszodába visszük a gyerekeket, hiszen a sport elengedhetetlenül szükséges a cukorbeteg gyermekek számára.- Miben különbözik a cukorbeteg gyerekek élete a társaikétól?- A diabéteszes gyerekeknek egészen más életmódra van szüksége. Az étkezési szabályok betartására, napi négy alkalommal inzulinbeadásra, orvosi felügyeletre. A gyerekek kezelőorvosa a szekszárdi kórház gyermekosztályán dolgozó dr. Rippl Ilona, aki minden klubfoglalkozásra, kirándulásunkra, táborozásunkra elkísér minket.- Gyakran kirándulnak?- Már hagyománnyá vált, hogy kora tavasszal a tamási erdőbe kirándulunk, s itt töltünk egy napot. Minden évben - már harmadik alkalommal Fadd-Domboriban - egyhetes nyári táborozást szervezünk. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert az életmódbeli különbségek miatt a cukorbeteg gyermekek nem vehetnek részt az iskolai táboroztatásban. Ezeket a feltételeket a szülők összefogásával, az ÁNTSZ dolgozóinak, a gyerekek kezelőorvosának és az egyesület támogatóinak önzetlen segítségével tudjuk biztosítani a gyermekeinknek. Magyarországon 38 ezer látássérült - vak vagy gyengénlátó - ember él, közülük több, mint 900 Tolna megyében. Jelentős részük folyamatos segítségre, támogatásra szorul. A felnőtt látássérültek érdekvédelmi, érdekképviseleti egyesülete az idén 75 éves, 1918-ban alakult a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége. Munkájukat - melyhez az atomerőmű is segítséget nyújtott - Kovács Lászlóné, a szövetség Tolna megyei szervezetének titkára mutatja be.- Hány tagból áll a megyei szervezet?- A Tolna megyei látássérültek többsége tagja a szervezetünknek, a létszámunk közel 800 fő, ebből negyvenen paksiak. Feladatunk a megyénkben élő felnőtt látássérültek összefogása, szociális támogatása, a tagok szervezett szakmai képzésének, továbbképzésének, munkába helyezésének előmozdítása. Fontosnak tartjuk a tagság lakás- és életkörülményeinek további javítását. A meglévő lehetőségek felhasználásával rendszeres szociális támogatást nyújtunk tagjainknak, például utazási kedvezményt, segélyeket, vakügyi segédeszközöket, üdültetést.- Az egyesület kizárólag adományokból tartja fenn magát?- Nem, az előbb említett alapvető feladatainkat az egészségügyi költségvetés finanszírozza. A társadalmi összefogásból - így a paksi atomerőműtől is - származó anyagi eszközöket, adományokat más célkitűzések megvalósítására kívánjuk fordítani, többek között például olyan külföldi szemműtétek költségeihez való hozzájárulásra, amelyet Magyarországon még nem végeznek, de a beteg látásának javításához vagy megtartásához szükségessé válik, általános, közép- és felsőfokú intézményekben tanulóknak nélkülözhetetlen segédeszközök vásárlására vagy a megyei szervezetünk tagjai részére szervezett ünnepségek, rendezvények, kirándulások költségének a fedezésére.- Szerveznek-e Pakson is összejöveteleket?- Igen, a paksi önkormányzattal és intézményekkel nagyon jó a kapcsolatunk, a paksi látássérültek baráti körének klubdélutánjaihoz az önkormányzat ingyen biztosítja a helyiséget. Következő paksi programunk a karácsonyi ünnepély lesz, amelyet december 16-án, a polgármesteri hivatal földszinti tanácstermében tartunk. Ez év januárjában alakult meg a Szabad Demokrata Egyenjogú Cigány Szövetség, a paksi cigány lakosság érdekvédelmi szervezete. (A városban egyébként egy másik cigány nemzetiségi érdekképviseleti szervezet is működik.) Tavasszal kezdtek hozzá egy sportpálya építéséhez, melynek a megvalósításához az atomerőmű segítséget nyújtott. A szövetség elnökét, id. Skallat Józsefet otthonában kerestem fel. Készül a sportpálya- Szerencsés-e egy érdekvédelmi szervezetnek politizálnia? - kérdeztem a „Szabad Demokrata” elnevezésre utalva.- A szövetség megnevezése nem jelent politikai hovatartozást, én magam is pártonkívüli vagyok, és a szervezet sem tartozik egyik politikai párthoz sem - mondta Skallat József. - A cigányszövetség alapvető célja - idézek az alapszabályunkból - „a cigányság nemzetiségi jogainak elismertetése”, „a cigány fiatalság felkészítése a társadalmi életre, a jövő nemzedék jobban elmélyülő egyenjogúságának és felelősségtudatának felkeltése és továbbfejlesztése”, „az ifjúság lehetőség szerinti továbbképzése”, „a cigány fiatalság sportra nevelése”, „önképző csoportok kialakítása, amelyek hivatottak lennének a cigányság ősi kultúrájának feltárására és annak ápolására”. Programunk megpróbálja felölelni a cigánysággal kapcsolatos legalapvetőbb problémákat, a cigányokkal szembeni előítéletektől, munkanélküliségtől, a nagycsaládosok problémáitól kezdve a hagyományőrzésig, oktatásig, sportig.- Hány tagja van a szövetségnek?- Ez idáig 86 fő lépett be a szervezetbe.- Hol tart a sportpálya építése?- Sajnos, az anyagiak szűkössége miatt lassan haladunk. A tervrajzok elkészítése után a tereprendezés már megtörtént, salakot és tőzeget szállítanunk a futópályához és a füvesítéshez. Jelenleg itt tartunk.- Említette a hagyományőrzést. Van-e cigány népművészeti tevékenység Pakson?- Igen elszomorító, hogy ilyen tevékenység szervezetten Pakson nem folyik, pedig a tánc, ének tekintetében igen sok tehetséges cigányfiatal él a városban. Az önkormányzat ígéretet adott arra, hogy kapunk egy épületet, ahol kultúrtermet tudunk kialakítani, s így fel tudjuk eleveníteni a paksi cigányság körében lassan elfeledett kulturális hagyományokat, népdalokat, táncokat.- Közeledik a karácsony. Él-e a cigányság körében valamilyen sajátos népszokás ezzel kapcsolatban?- Nem, a cigányok is hasonló szokások szerint ünnepelték meg a karácsonyt a múltban és jelenben, mint a magyarok vagy más nemzetiségű emberek. A gyerekek számára persze az ajándékok jelentik a' legnagyobb örömöt. A szövetség ajándékcsomaggal kedveskedik tagjaink gyermekeinek és a nyugdíjasoknak. Egy Borsod megyei községben, Monokon élő kisfiú, Bem Szabolcs születésétől fogva súlyos csontrendszeri betegségben szenved. Gyógykezelése, műtété csak külföldön, Németországban volt lehetséges. Az operáció költsége 60 ezer DM volt, amelyet lakossági összefogással, a borsodi és más intézmények - köztük egyik dolgozónk közbenjárására a paksi atomerőmű - segítségével sikerült az év első felére a szülőknek előteremteniük. Mint megtudtam, azóta a műtétet sikeresen elvégezték, ami az orvosok szerint - bár további beavatkozásra még a jövőben szükség lesz - tartós javulást és gyógyulást hozhat a gyermek számára. A Budai Területi Gyermekkórház több évtizede az otthona húsz légzésbénult, lélegeztető géppel élő embernek. Sorsuk, gondjaik enyhítésére hozta létre Tajmel Istvánná - az egyik légzésbénult beteg - és félje a „Húszán még vagyunk” Alapítványt, amelynek a működéséhez kérésükre az atomerőmű is adott támogatást. E húsz ember életéről, problémáiról Tajmel Istvánnal beszélgettem.- Hány évesek a betegek?- Harminc és negyven év közöttiek. Ezek az emberek az ötvenes évekbeli gyermekbénulás-járvány áldozatai. Az országban körülbelül kétszáz kisgyermek volt, akiknek e szörnyű betegség miatt nemcsak a végtagjaik, hanem a légzőizmaik is megbénultak. Azóta életük fenntartásához a lélegeztető készülék nélkülözhetetlen. Annak idején, 1956-57-ben a gyermekek közül ötvenen kerültek ebbe a kórházba. Közülük már csak húszán élnek. Ezt fejezi ki a „Húszán még vagyunk” elnevezés.- Hogyan telnek a hétköznapjaik?- A helyhezkötöttség okozza a legnagyobb gondot. A lélegeztető gépek az ötvenes évek közepén készültek, a kórháznak azóta sem sikerült kicserélnie őket. Nagy helyigényű, alacsony technikai színvonalú készülékek, amelyek kevéssé teszik lehetővé a mozgást.- Ezek - az elterjedt kifejezést használva - vastüdők?- Nem, egy összehúzódó-kitáguló, harmonikaszerű ballon cseréli a beteg tüdejében a levegőt. A probléma az, hogy ezek a gépek nem mozgathatóak, s a kórház csak igen kevés hordozható készülékkel rendelkezik. Pedig ezek az emberek képesek beszélni, mozogni, aktív életet élni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy közülük többen középiskolai végzettséget szereztek, van, aki nyelvvizsgával is rendelkezik, sőt hárman egyetemet is végeztek.- Munkavégzésre nyílik lehetőségük?- „Külső” intézmény nem tudja alkalmazni őket, hiszen a hétköznapi életben másoknál megszokott tevékenységek - gondoljunk csak a munkába járásra, közlekedésre - náluk nem lehetségesek. Ezért saját maguknak kell a munkalehetőséget megkeresniük, megteremteniük. Számítógépes adatbeviteli, gépírói munkára gondoltunk, amihez szerettünk volna az alapítványi támogatásokból számítógépet vásárolni, azonban ez a célunk meghiúsult. A lélegeztető gépek felújításra szorulnak és sajnos, a szűkös egészségügyi költségvetés miatt a kórháznak nemhogy a gépek korszerűbbekre cserélésére, de még a mostaniak felújítására sincs pénze. így a támogatások 90%-át - köztük az atomerőműét is - a készülékek javítására kellett fordítanunk - hiszen a puszta létezés mindennél fontosabb... CSUHA SÁNDOR
