Atomerőmű, 1992 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
♦ ♦ ♦ MIÉNK A SZÓ ♦ ♦ ♦ Elmélkedő munkástanácsok Nem csupán hőbörgő ldsinasok Palkovics Imre, a MOSZ elnöke Pakson, mellette a kép bal oldalán Markotán Károly, a paksi munkástanács elnöke Előző havi, azonos című írásunk folytatása. Bevezetőben a korábbi írás utolsó kérdését idézzük.- Önnek mi a véleménye olyan szférák privatizálásáról, amely egyébként az állam tulajdonában is nyereséges lenne?- Úgy tudom, hogy a nagy ellátórendszereket, ezen belül a villamos energia, a víz, a gáz stb. csak részben kívánja az állam privatizálni - mondja Palkovics Imre, a MOSZ elnöke. Az utóbbit, megítélésem szerint, mindenképpen szükséges végrehajtani, mert a közvetlen állami irányítás, a már ismert okok miatt, ma képtelen a gazdaságot előremozdítani. Természetesen e fontos rendszereket az ÁVÜ, illetve a későbbijogutód, az Állami Tulajdoni Rt. fogja majd működtetni. Azt, hogy a villamosenergia-iparág esetében a tulajdonlás milyen arányban alakul, nem tudom. De gondolom, hogy az állami rész ebben a szférában is nagyobb arányt fog jelenteni...- Szolgáljon most magyarázatul dr. Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter ez év február huszonötödikéi beszéde, amely egy nemzetközi tanácskozáson hangzott el Budapesten. A miniszter többek között elmondta, hogy a hazai villamosenergia-ipar privatizálása szükséges. Tudniillik, ez a jogi garancia, s feltétele annak, hogy a villamosenergia-iparágba a külföldi tőke bevonuljon. Kezdetben a privatizálás köze! százszázalékos állami tulajdonlással megy végbe, ami arányában később lemehet ötvenegy százalékig... De! Ha a bevont külföldi tőke összege kevésnek bizonyul, akkor hajlandók az állami részaránnyal az ötven százalék alá is menni. Nos, ennyit a hivatalos álláspontról... A privatizációról beszélünk, bár valójában még csak az átalakulásfázisát éljük. Ón hogyan ítéli meg az átalakulás közepette, hazai viszonyainkat?- Áz átalakulásnak vannak bizonyos „felhangjai”, így természetesen mi, érdekvédelmek, nem lehetünk bólogató helyeslői a kialakault helyzetnek. El kell érnünk, hogy ne drasztikusan, ne a liberális elvek, azaz a magántulajdonon alapuló szabadverseny alapján oldódjanak meg a gazdasági problémák. Tulajdonképpen az egész világ szakszervezeti mozgalma ebbe az irányba hat. Ma már a kommunizmus nem fenyegeti a második évezredéhez közeledő kultúrát és világgazdaságot. Most új veszély van. A liberális piacgazdaság. Az, amelyben szociális fékek nélkül szeretne működni a tőke egy adott gazdaságban. Ez valójában kiszolgáltatottá tenné a munkásokat. MUyenek a hazai viszonyaink? Nos, nálunk is fenyeget a liberális megoldások réme. Bár a jelenlegi kormánykoalíció a fontolva haladást választotta, szemben a környező országokkal, ahol - például Lengyelország - a sokkterápiát akarták bevezetni. Vagy nézzük csak a volt NDK-t, ahol ezt meg is tették, és ma már láthatjuk a következményeket. Épp a nyugatnémet szakszervezeti szövetség kelet-európai referense mondta el, hogy a statisztika szerint, a volt NDK-ban tizenhárom százalék azoknak az aránya, akik munkanélküli-járadékban .részesülnek. A korengedményes nyugdíjba vonultak, illetve az átképzés alatt lévők közel harminchét százalékot tesznek ki, így összegezve ötven(!)százalékosnak mondható a munkanélküliség... Ezzel szemben, ha a mi tízszázalékos munkanélkülirátánkat nézzük, akkor olyan zsonglőrmutatványt szemlélhetünk, amit csak elismeréssel nyugtázhatunk a jelenlegi kormánynak. Tudom, sok szidás éri (jogosan?) ezt a vezetést, de hazai állapotunkat mindig a környezethez viszonyítva kell értékelnünk. Csak így lehetünk korrektek és reálisak. Ez persze nem nyugtatja meg a munkanélkülieket, alcik kénytelenek elviselni ezt a tragédiát. De higgyék el, a tendencia a kilábalás lehetőségét is magában hordozza, csak föl kell ismernünk és annak megfelelően, hittel felvértezve cselekednünk.- Utolsó mondata maga a bölcsesség, a megvilágulás és az optimizmus, de legyünk lojálisak, a gazdaságban tapasztalható tendenciák nem teljesen reménykeltőek. Mert éppen az, amiről eddig beszélgettünk, a súlyosbodó szociális gondok, a fokozatos elszegényedés, a növekvő munkanélküliség, az egyes területeken megnyilvánuló öszvér-szerű átalakulások, a kétarcú privatizációk egyre jobban a társadalom polarizációjához vezetnek. És ebben a fájdalmas az, hogy a pólus egyik oldatán, mindennap egyre nagyobb a tömeg. De megint az átalakulásnál, a privatizációnál kötöttünk ki... Mi a véleménye mindezekről, ilyennek képzelte el Ön is?- Az átalakulásnak valóban érdekes és figyelemre méltó a bontakozó végső fázisa, a privatizáció. Egyes konszernek, akik korábban is monopóliumoknak számítottak, igyekeznek megőrizni hatalmukat, súlyozottabbá tenni szerepüket, ezért „maguk alá privatizálnak”. Átalakítanak minden hozzájuk tartozó vállalatot, amelyeknek önállóságuk valójában kétséges. Hasonlattal élve elmondhatjuk, hogy csak más nevet adtak a gyereknek, de az élet változatlanul(?), talán bonyolultabbal megy tovább.- Ez így általános és rejtélyes... A bonyolultságot financiálison gondolja?- Pontosan. Úgy fölszabadítani árakat, hogy közben a monopóliumok megmaradnak, az közönséges csalás, nem piacgazdaság! Piacgazdaságot csak tisztességes versenyben lehet elképzelni, ahol az árak tényleg a megfelelő módon, a valódi értékeken alakulnak. A konszernekben a részvénytársaságok önállósága és az árképzés tisztasága - megismétlem - kétséges. Kormányunknak az a törekvése, hogy a monopóliumokat megteljék.- Van rá esély?- A kérdés türelmetlen, a válasz nehéz... Egyes esetekben egzisztenciális kérdésekről van szó, személyes érdekek működnek a háttérben. Sajnos a régi, mondhatnám túlszervezett felső régióbeliek még mindig őrzik hatalmi pozícióikat, így a részvénytársaságok fölött is igyekeznek megtartani hatalmukat.- Egy kicsit lehetne konkrétabban...- Nincs válaszom, csak annyi, hogy ezt az állapotot kormányzati politikával lehet megszüntetni.- Térjünk vissza a financiális problémákhoz, elvégre az államháztartás szempontjából sem mellékes. A gondokat milyen mélységig látják a parlamentben?- Igazából nem ez áll a vizsgálatok homlokterében. Persze, ez nem azt jelenti, hogy'nincsen ilyen irányú elemzésünk, de van egy, a Kupa-programból fakadó kormányzati hozzáállás, miszerint „hagyni kell a gazdaságot élni, engedni öntörvényei szerint alakulni”. Természetesen vannak pénzügyeket érintő kormányzati beavatkozások, amelyek a piacgazdaságot kívánják erősíteni. A beavatkozás lehetőségéről viszont el kell mondanom, hogy határok vannak, mert az állam az átalakulások során elveszíti befolyásait. És most visszajutottunk korábbi kérdéséhez, hogy akkor miért privatizálnak olyan területet, ami az állam kezében is nyereséges lenne... Nos ördögi kör ez. Kényszerhelyzet.- Mindezek ellenére, ön szerint lesz-e gazdaságifellendülés?Figyelembe véve azt, hogy az energiahordozók és energiaárak emelkedése - érint bennünket - inflációs folyamatok gerjesztője, amely egy társadalmi állapot további romlását eredményezheti.- Mint érdekvédelmi vezető, válaszolok kérdésére... Elszórni a szívem, amikor arra gondolok, hogy újabb áremelkedéseket élünk meg, mert az elkeseredés a hangulatot valóban tovább rontja. Egy elkeseredett társadalomtól viszont nehéz elvárni, hogy csodákat produkáljon. De mégis azt mondom, ha nem hinnék a gazdasági fellendülésben, a sorsunk jobbulásában, akkor nem csinálnám. Miből táplálkozik optimizmusom? Abból, hogy a magyar embernek mindig megvolt, s megvan a túléléskészsége. Azt is látni kell, hogy nem pusztulást, hanem válságot él meg most ez a társadalom. Ebből viszont, vallom, hogy van kivezető út. Mert nézzük csak, a fejlett nyugati államok bennünk látják e térségben a változások garanciáját. Akarják ők is, hogy Magyarország egy kulturált, elfogadható partner legyen, s ehhez megadnak minden segítséget. És a külső segítség nekünk kell mindenféleképpen, hogy kilábaljunk ebből az áldatlan állapotból.- A kilábalásnak valóban ez tenne az egyetlen útja? A mostanában sokat emlegetett reformkori nagyjaink bölcseletét szeretném példázni, amely tartalma szerint; ha egy balsors sújtotta nemzetben nincs meg a megújulás csírája, nincs meg az önhitéből, önerejéből fakadó fölemelkedés, akkor a nemzet elveszett, nem életképes... Természetesen az „elveszett" szó alatt a nemzeti identitás, a tekintély és a sajátos értelemben vettfüggetlenség elvesztését értelmezem.- Nagyon jó példa, nekem is ez a véleményem. De nemzetünk már többször is bizonyította, hogy igenis életképes. Gondoljunk csak az adósságteherre, ami az elmúlt évtizedeknek köszönhetően nehezedett ránk, teljesen lebéníthatott volna bennünket. Ellenben mi a helyzet? A Nemzetközi Valutaalp, a Világbank, az Európai Gazdasági Közösség és az egész fejlett államok elismeréssel nyilatkoznak rólunk az adósságtörlesztés tekintetében. A státusszerepünket viszont úgy őrizhetjük meg, ha további támogatást kapunk a gazdaságunk fellendítéséhez. Nyilván nem azt akaijuk, hogy a nyugat térítés nélküli kölcsönt adjon, mert annak valóban politikai vagy más elkötelezettségei lehetnének. Június végén egy szakszervezeti csúcstalálkozón vettem részt Düsseldorfban, ahol arról tárgyaltunk, hogy Nyugat-Európa miként tudna segíteni Kelet-Európán. Örömteli, hogy e találkozó nemzetközi megítélésében is országunk olyan, ahol adottak a segítségnyújtás feltételei. Volt ennek a találkozónak egy filozofikus gondolatisága is. Éspedig az, hogy nyugatnak jobb most megfinanszírozni egy gazdaságilag megroggyant keletet, mint később megoldani a bevándorlók által előállt társadalmi problémákat. És ebben van igazság, mert egy gazdasági „egyenlítődést” még jobb így elviselni a fejlett világnak, mintsem az a tény, hogy szegények hada zúdulna a nyugati országok nyakába.- A gazdagság, szegénység országunknak is tükre. így engedjen meg egy kérdést, ami tulajdonképpen több millió embert foglalkoztat, ha úgy tetszik, nem magánjellegű. Látjuk, haltjuk önöket a médiumok jóvoltából a parlamentben. Mennyire tudja átélni egy parlamenti képviselő az országos méretű helyzetet?- Őszintén mondom, örülök a kérdésnek... Mint egyszerű, kétkezi munkás, beldog voltam és nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy bekerülhettem a parlamentbe. Tulajdonképpen a munkástanácsmozgalom beindításáért, a helyi MDF kért fel, hogy vállaljam el a képviselőséget. Amikor elkezdődött a munka, trauma traumát ért bennem. Ismeretes, hogy az ember tiszta szívvel, tiszta szándékkal, az indokoltnál nagyobb emelkedettséggel nyúl egy közösség sorsát meghatározó feladathoz. Amikor láttam, hogy a tisztának vélt szándékok hogyan ütköznek meg az ellenérvekkel, egy eszményi világ dőlt össze bennem. Ma már belátom, hogy az ellenérvek legalább olyan tiszták és jó szándékúak, mint az érvek. Az ártatlanság fehér fényével szállt ránk a döbbenet, itt nem másról van szó, mint a demokráciáról. Arról, hogy különböző vélemények vannak, amelyek a nyílt színen ütköznek meg, egy ország beavatásával. Nos, ettől voltunk mi „elszokva”. Korábban volt hivatalos vélemény, szemben a társadalomé, amit nem lehetett kifejteni. Itt és most ki lehet. Ezt viszont megérteni és fölfogni, ma még nehéz. Nincs történelmi kitekintésünk, így azt gondoljuk, hogy ez nem is normális dolog. De ha megnézzük a kimért angolok parlamenti kultúráját, akkor látni fogjuk, ott milyen „higgadtak” a honatyák. Ezzel nem azt akarom hangsúlyozni, hogy mi gráll-lovagok gyűlése lennénk, s megnyüvánulásainkkal egyet kellene érteni. Emberek vagyunk, és ez a társadalom, az első lehetőségével élve, ilyen parlamentet tudott kiállítanak A népből vétetett, ezt nem lehet elvitatni. A parlament feladata óriási. A kormánykoalíció, de az ellenzék oldalán is egyre nagyobb a frusztráció. Amit produkálunk, attól (joggal) sokkal többet várnak az emberek. De figyelembe kellene venni a súlyos társadalmi körülményt - amit ön is említett -, amelyben képtelen többet tenni egy parlament. Azt tudni kell, a munkánk nem csak abból áll, hogy beülünk tömött padsorokba és mint a gépek, rezzenéstelen szemléljük az eseményeket. Hanem arra is kiteljed, hogy a választókörzetünkből összegyűjtött problémákkal el kell mennünk az illetékes minisztériumba, amely csak munkaidő alatt lehetséges. Vagy előfordul, hogy bizottságok ülnek össze a plenáris ülés alatt, így szintén igazolt a hiányzás a bizottsági tagoknak. És még számos emberi tényező van, például a tizenkét-tizenöt órás vitatkozások, amit fizikailag nehéz elviselni hosszú időn keresztül. Magam is átéltem ilyen időtartamú költségvetési procedúrát, és tudom, hogy az embert semmi más nem tartja „életben”, csak a tisztesség, a lelkiismeret, az elhivatottság. Ennek a parlamentnek is meg lesznek a történelmi érdemei. Félre ne értsen senki, a hibáinkat nem akarom elhallgatni. Engem is zavar a magamutogatás, a fölösleges vita, egyesek kirohanása, a csontrágás stb., de ezek mind olyan emberi tényezők, amelyek velejárói egy parlament működésének. És megint csak nem mentegetőzésként mondom, de ebben az országban azok vessék ránk az első követ, akik ilyen feszítő problémákat kulturáltabban tudnának megvitatni, megoldani. Összességében úgy vélem, a munkánk pozitív... A negatív társadalmi megítélés ellenére elmondom, nem mi okozzuk a munkanélküliséget, nem mi okozzuk az áremelkedéseket, hanem a gazdaságunk van olyan helyzetben, amire reagálni kell, és törvényesíteni azokat a folyamatokat, amik a társadalmi életünkben jelen vannak, úgy, hogy ebből kivezető út is legyen.- Térjünk az érdekképviseletre, amelynek, mint ismeretes, három szintje létezik. (Ez év márciusi számunkban, Kiss Mihály PADOSZ-titkár e szinteket már bemutatta, így csak felsorolásszerűen: a felső a makroszint, országos, a középső a mezoszint, ágazati, és az alsó a mikroszint, helyi.) Az érdekérvényesítés szempontjából, ön szerint melyik a leghatásosabb?- Egyik a másik nélkül nem működik. Nem lehet szétválasztani, hogy ez vagy az a hatásosabb. Mindegyik szintnek meg van természetesen a maga szerepe. Meg van a helyi szintűnek, a középszintűnek, ez lehet regionális vagy szakmai, esetleg a kettő kombinációja - és meg van az országos szintűnek is. A gazdaság struktúrájában ezek így alakultak ki, s az érdekeket is itt kell érvényre juttatni, a csatákat is ezeken a szinteken kell megvívni.- Végezetül, hogyan ítéli meg az atomerőmű munkástanács tevékenységét?- Most dicshimnuszt akar hallani? De komolyra fordítva... Az országos szövetség azért van, hogy a helyi szervezeteket támogassa, minden tekintetben. A helyi szervezet viszont azért, hogy feladattal lássa el a szövetséget, és az utóbbi képviselje az ő érdekeit Öröm számomra, hogy a legjobb jogi, közgazdasági és egyéb szakemberek segítségét olyan helyekre koncentrálhatjuk, ahol igazán komoly érdekvédelmi munka folyik. Nos, Paks első e vonatkozásban. Erre példaként szolgál, a már második alkalommal megrendezett oktatás. A paksiak nemcsak követelnek, hanem teljesítenek is. Kívánom, hogy töretlen maradjon munkakedvük, munkavállalók érdekei legyen szívügyük... És nem csupán azért, hogy ránk szavazzanak.- Az utolsó mondat, mintha tudatosan hangzana... De ez a kérdés legyen a munkavállalók döntési j°Sa' G. SZABÓ PÁL Tájékoztató az üzemi tanácsról Tisztelt Munkavállalók, Kollégák! 1. Befolyásolhatja a munkáltató döntéseit az üzemi tanács. A nyugat-európai társadalmak már régen felismerték azt, hogy a vállalkozói kockázat nemcsak a vállalkozók kockázata, hanem ebben kénytelen osztozni a munkavállaló is. A „korlátlan” vállalkozói szabadságot korlátozva, arra kötelezik a szabályok a vállalkozót, hogy saját belátásától és magatartásától függetlenül, működjék együtt a munkavállalóival. A fentiekkel összhangban a magyar jogalkotók is a munkáltatói döntések befolyásolási rendszerét új alapokrak ldvánták helyezni az üzemi tanács intézményének létrehozásával. Ezáltal a munkaügyi kapcsolatok alapításában a munkavállalói oldalon két - jellegében és rendeltetésében eltérő - szervezet vesz részt. A szakszervezet a munkáltatóval szemben - mint ellentétes piaci érdekeket képviselő fél -, a saját eszközeivel törekszik a munkavállalók számára a legkedvezőbb pozíciókat megteremteni. Az üzemi tanács azonban csak az MT. által megszabott kereteken belül, a kölcsönös érdekek figyelembevételével befolyásolhatja a munkáltató döntéseit! 2. Az új MT.: hatálybalépése óta a szakszervezetek főbb jogai: a) A szakszervezet joga a MT- ben meghatározott szabályok szerint kollektív szerződést kötni. A kollektív szerződés jelentősége megnövekszik, hiszen bármely munkaviszonyra vonatkozó jogot és kötelezettséget szabályozhat. Az elérhető jogok mértéke elsősorban a szakszervezet súlyán, felkészültségén, toleranciáján, tagjainak szolidaritásán múlik. Az, hogy a kollektív szerződés megkötésénél az egyes szakszervezetek milyen befolyást gyakorolhatnak a munkáltatóra, az elsősorban attól függ, hogy megszerzik-e az üzemi tanács választásokon jelöltjeik a leadott szavazatok 10%-át, hogy ezáltal reprezentatívakká váljanak. Önállóan csak az a szakszervezet kötheti meg a kollektív szerződést, amelyik legalább a leadott szavazatok 65%-át megszerezni. Az egyes szakszervezetek közötti erőviszonyok megítélésének alapjául szintén a jelöltekre leadott szavazatok száma szolgál. A szakszervezet csak akkor tud érdemben érdekképviseleti munkával foglalkozni, ha élni tud az üt. számára biztosított jogokkal úgy, hogy a lehető legnagyobb számú képviselőt juttatja a testületbe. b) A szakszervezet joga, hogy a munkahelyeken szervezeteket működtessen, s ezek működésébe tagjait bevonja. c) A szakszervezetnek joga továbbá, hogy tagjait anyagi, szociális és kulturális, valamint élet- és munkakörülményeiket érintő jogaikról és kötelezettségeikről tájékoztassa, a munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő körben őket a munkáltatóval szemben, illetőleg az állami szervek előtt képviselje. A szakszervezet jogosult a tagját - meghatalmazás alapján - annak élet- és munkakörülményeit érintő kérdésekben bíróság, más hatóság, illetve egyéb szervek előtt képviselni. d) A munkáltatónak intézkedése megtétele előtt, ha az a munkavállalóknak legalább 25%-át, vagy több mint 50 főt közvetlenül érint, a szakszervezet munkahelyi képviselőjét tájékoztatni kell. e) A szakszervezet a munkáltatótól minden olyan kérdésben tájékoztatást kérhet, amely a munkavállalók munkaviszonnyal összefüggő gazdasági és szociális érdekeivel kapcsolatos. A munkáltató ezt a tájékoztatást és intézkedésének indokolását nem tagadhatja meg. A szakszervezet ezen túlmenően jogosult a munkáltatói intézkedéssel (döntéssel) kapcsolatos álláspontját, véleményét a munkáltatóval közölni, továbbá ezzel összefüggésben konzultációt kezdeményezni. f) A szakszervezet - az illetékes szakhatóság tájékoztatása mellett - jogosult ellenőrizni a munkakörülményekre vonatkozó szabályok betartását. Ennek keretében a munkaviszonyra vonatkozó szabályok végrehajtásáról az érintett szervtől tájékoztatást kérhet, és a szükséges felvilágosítást, adatot rendelkezésére kell bocsátani. 3. Az üzemi tanács jogai a) Együttdöntési (ez az egyetértési jog újszerű megfogalmazása) joga van a jóléti célú pénzeszközök felhasználására, illetve az ilyen jellegű intézmények és ingatlanok hasznosítása tekintetében. Ilyen döntésekben 2/3-os szavazattöbbség szükséges. A jóléti célú pénzeszközök mértékét az intézmények, ingatlanok körét a munkáltató és a szakszervezet csak a Kollektív Szerződésben rögzítheti. Szintén a Kollektív Szerződés szabályozhatja az üt. működési körülményeit, feltételeit. b) Az üt. egyetértése szükséges a Munkavédelmi Szabályzat kiadásához. c) A munkáltató köteles döntése előtt véleményeztetni (megtárgyalni) az üt-vei az alábbi kérdéseket:- A munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedések tervezete (pl. átalakítás, átszervezés, szervezeti egység önállósítása, korszerűsítés, privatizálás).- A személyügyi nyüvántartás kialakítása, nyilvántartandó adatok köre, nyilvántartások és adatlapok tartalma, személyügyi terv, alkalmazott munkaszerződések.- A munkavállalók képzésével öszszefüggő tervek, a foglalkoztatást elősegítő támogatások igénybevételére, a korengedményes nyugdíjazásokrak vonatkozó elképzelések, aktív és paszszív foglalkoztatási eszközök alkalmazása Az ÜL a fenti 1-3 francia bekezdésében meghatározott jogok tekintetében jogosult a munkáltató nyilvántartásába is betekinteni.- A megváltozott munkaképes(Folytatás a 6. oldalon.)
