Atomerőmű, 1991 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1991-12-01 / 12. szám

ATOMERŐMŰ 5 A személyiség tükre Mutasd az írásod... (A novemberi számunk azo­nos című írásának folytatása.)- Vitathatatlan, hogy előtérbe kerültek a természetes gyógymó­dok, de biztonságként javasolják az orvosi kontrollt...- Ez így van - mondja Demeter Anikó. Nem fontos mindjárt ágyúval verébre lőni - példázhat­nám a közmondást. Ha beteg egy szervezet, akkor más gyógy­módot is ki kell próbálni. Ebből a szempontból az ideális az lenne, hogy az emberek rendelkezné­nek egy olyan egészségügyi kul­túrával, amely adott szintig, az öngyógyítás irányába hatna. Csak megjegyzem, ehhez is a már említett önismeret kellene. Nyilván a természetgyógyászat­nak is megvannak a határai, ami fölött már nem szabad otthon kí­sérletezgetni, orvoshoz kell for­dulni. De! Jó lenne, ha az orvos is, előbb egy szolidabb gyógy­móddal, például gyulladást fü­vekkel és nem mindjárt Tetrán­­nal kezelne. A probléma viszont az, hogy látszólag az orvostudo­mány és a természetgyógyászat szemben áll egymással, holott ki kellene egészíteniük egymást.- Ehhez Hippokratész ókori görög orvos mondásával csatla­koznék - mondja dr. Reggel M. Erika. Hajdanán az orvostudo­mány úgy indult, hogy a „termé­szet gyógyít, az orvos segít”. Nos úgy tűnik, ettől már messze já­runk, mivel ez valahogy fordítva alakult. Mondhatnám reánk kényszerítették, amelybe végül belegabalyodtunk. De mi tör­tént? Az országunkban, mint annyi más, az egészségügy is vál­ságba jutott. A szerkezetébe, an­nak működésébe hiba csúszott, így csak nehezen tudja feladatát ellátni, s nem tud az igényeknek megfelelni. Igaz elmondhatjuk, hogy óriási eredményeket ér­tünk el a betegségek feltárásá­ban, a gyógyításban már keve­sebbet. Bár gyakorlatilag legyőz­tük a TBC-t, ajárványos betegsé­gek legnagyobb részét, s komoly erőfeszítések történtek (történ­nek) a rákos elváltozások meg­előzésében, az AIDS-kutatások­­ban stb. De a lélekkel már jóval kevesebbet foglalkozunk. Az egészségügyi kultúránk torzki­növése végül az lett, hogy bár az emberek a testüket és azok be­tegségét úgy ahogy elfogadják, a lelki problémájukkal szembe­nézni már nem mernek. Gyógy­szer, alkohol, drog... Világvi­szonylatban előkelő helyen. Ez szomorú „dicsőség”. De lehet ezen csodálkozni? Azt hiszem nem, mert a lelki gondozásnak ideológiai elnyomása volt az el­múlt évtizedekben. Én pszichiá­ter vagyok, megéltem a szak­mámban a partvonal mellettisé­­get...- Doktornő! Úgy véli, hogy az egészségügyi rendszerünkben az orvos „mindenhatósága” és a gyógyszerezés mérhetetlensége nyilvánul meg? Az elmúlt idősza­kot tekintve talán nagyobb hang­súlyt kaptak a racionális dolgok?- Most útkeresésről beszélek. Én egy kialakult állapotot érzé­keltem, amelyből próbálunk ki­jutni. Mert az út, amiddé veze­tett, tovább már járhatatlan. Más úton kellene mennünk, de ma még nem világos, melyiken és hogyan. Csak „hívó hangok után tájékozódunk, egy iszonyatos zajban”. A kaotikus állapotot vi­szont az emberi elme nem so­káig képes elviselni, és ez előbb­­utóbb depresszióhoz, mi több az önpusztításhoz vezethet.- A kérdés második részéről szeretnék elmélkedni - mondja Miért?!! Hogyan kezdődött? Talán több évtizeddel kellene visszatekinteni a múltba? Országhatárokon belül em­berek milliói - vallás és más-más nyelvi különbségek el­lenére - békességben éltek. Majd háborúk, rendszer­­változások követték egymást. Országokat érintő dönté­sek, átrajzolt, meghúzott, megváltoztatott határvona­lak. Erőltetett politika. Látszólagos béke! A nyolcvanas évek változásai, felszínre hozták az ad­dig lappangó problémákat. Helyi konfliktusok egyre jobban kiszélesedtek, átlépve országhatárokat is. Hirte­len megszakadtak barátságok, jószomszédi viszonyok. Felgyújtott, felrobbantott házak, otthonukat elhagyott menekült emberek sokasága keresett menedéket, ahol befogadták őket. Siratják halottaikat, elvesztett szülő­földjüket, ingóságaikat. Dolgos emberek százezrei - egyik napról a másikra - kiszolgáltatva, földön futóvá váltak. Tolókocsiban ülő (menekült) idős könnyes sze­mű asszony - miután biztonságban érezte magát - ke­zet csókolt a férfi riporternek. Riadt tekintetű gyarekék keresnek menedéket szüleik karjaiban. Elszabadultak az indulatok. Lesipuskás embervadászok szedik az ál­dozatokat. Naponta emberek százai esnek áldozatúl az értelmetlen polgárháborúban. 21. század küszöbén, a józan ész helyett még mindig az erőszak győzedelmes­kedik. Miért?!! Miért nem lehet békességben élni?!! Miért nem lehet megtalálni az igazsághoz vezető utat?!! Miért akaija az egyik nemzet elnyomni a másikat?!! Minden nemzetnek, országnak biztosítani kell(ene) a függetlenségét! Ha az megvalósulna, akkor talán a miért kérdésre nem is kerülne sor. M. J. „az írásom mutassam?" Tanka Jánosné (grafológus). Én azt tapasztalom, hogy jelenleg az emberekben megnövekedett, egy „valamibe kapaszkodás”, szép szóval, hit iránti igény. Ez lehet vallás, lehet okkultizmus? vagy bármi, ami nem a ráció, a „kétszer kettő négy” törvénye szerint működik. Ezzel együtt je­len van egy hatalmas csodavárás is, ami társadalmi szinten tekint­ve, úgy vélem jó dolog. Jó, mert ezáltal elindul az emberekben egy olyan belső kényszer, ami az önismerethez vezet. Ehhez jutva viszont próbálja mindenki ön­magában megkeresni, hogy mire alkalmas, mire van lehetősége, és merre tovább az életben.- Apropó, okkultizmus! Ezzel il­letik például a parajelenségeket, a grafológiát és ehhez csatoltan több területet, ami az önmegisme­réshez vezet. Ez lenne talán a jövő útja?- Az, hogy mit hova sorolnak, mivel illetik, nem mindig fedik egymást - mondja dr. Reggel M. Erika. Például említeném Gali­lei, Volta olasz fizikusok, vagy Röntgen német természettudós felfedezéseit, amit akkor okkul­tizmusnak tituláltak. Ugye? Csak az ember alapvetően olyan, hogy amit a szürkeállományával nem tud fölfogni, az számára sarlatán­­ság, esetleg nem is létezik. A szo­morú igazság az, hogy a termé­szetgyógyászatban is megjelen­tek a botcsinálta „szakemberek”, akik hatalmas elokvenciával és „hozzáértéssel” teszik dolgukat. De ezeket mihamar föl lehet is­merni. No, de minden kuruzslás és varázslás ellenére a jövő, meg­ítélésem szerint, az intuíció. Mondom ezt azért, mert a vízön­tő korszak következik. Bár bib­liai igazság, hogy a férfiak a te­remtés koronái, de ezentúl, az érzelmi motiváltágunknak kö­szönhetően, a nőké lesz a na­gyobb szerep. Tulajdonképpen több ezer éve tartó „kötelesség”, hogy érzékenyebbek legyünk, mint a másik nem. Ebből faka­dóan a család összetartása is a nők szerepe. A harmónia kialakí­tása viszont boncolgatási, fogé­konysági és tűrőkészség nélkül nem megy. A mai világban pláne nem, ahol szinte a lehetetlent kell megvalósítani, az agyonhaj­szolt három műszak, a szerep­­konfliktus és egyéb problémák közepette. A férfiaknál, ha van is hajlamosság az érzelmi dolgok iránt, egyelőre még szégyellik, mert az a másság jegye. Nap­jainkban a férfiideál, még a ke­mény öklű Schwarzenegger, aki nem „lelkizik”. Természetesen vannak férfiak, akik, ha úgy tet­szik „kilógnak a sorból”, s vállal­ják a másság bélyegét. De én azt mondom, ez nem bélyeg, hanem dicsőség, mert van olyan érett az a férfi, hogy ezt elfogadta. Tudniillik az a helyzet, hogy identitásválsá­got élünk mindkét nemben. (Folytatjuk) G. Szabó Pál Könyvtárosok az erőműben Tolna megye közel félszáz könyvtárosa elhatározta, meg­tekintik az atomerőművet, mert már annyit olvastak és hal­lottak az atomenergia békés és békétlen felhasználásáról. A sok kíváncsi és aggódó kérdésre dr. Kemenes László, a sajtóosztály vezetője igyekezett megnyugtató és szakszerű választ adni. Decemberben Télapó- és fenyőünnepségeket szervezett a szakszervezeti bizottság. A hó elején kb. 150 Ft értékű Miku­lás-csomagokat kaptak a szakszervezeti tagok 14 éven aluli gyerekei. Az igazgatósági kultúrfelelősök sokat segítenek a szerve­zésben. Igazgatósági kultúrosok: KÁIG: Uitz Rozália, Apró Györgyné, Péter Gyuláné; BÉRIG: Magassy Gyuláné; NUIG: Vargá­­né Imre Anna; FIFO: Bátainé Réti Márta; VIFO: Job­bágy Lajosné; GFO: Kardos Sándorné. Alt. vezérig, h.: Kalmár Mártonná; gazd. vezérig, h.: Patz Jó­­zsefné; SZSZI: Feilné Nagy Gabriel­la. Álom és valóság... Emlékszem, 15-20 évvel ezelőtt egyszer azt álmodtam, hogy az éhes gyere kemnek nem tudtam kenyeret adni. Hosszú idő telt el azóta, de sokáig mély nyomot hagyott bennem a rossz álom Akkor azt hittem, hogy ez soha sem történhet meg velem, velünk európai embe rekkel. A jelen körülmények rádöbbentenek arra, hogy minden lehetséges! Ma már egyre többen ismerik meg a nélkülözést, az éhezést, a létbizonytalan ságot! („Róbert bácsi” - múlt típusú népkonyhák, éjszakai menedék, szálláshe lyek létrehozása.)- Papa! Azzal csak a tv-t lehet kikapcsolni... Egyre kevesebb a bizakodó ember! Ritka nemzetek közé tartozunk. Mi mindent meg tudunk magyarázni.- Emelünk, mert sokat fogyasztunk. Az a célunk, hogy a „pazarlást” csökkent­­sük!(?)- Emelünk, mert csökkent a fogyasztás, ezért csökkent az állami bevétel! (Benzin.)- Emelünk, mert nálunk a legolcsóbb!- Emelünk, mert emelni kell! (Infláció.)- Emelünk, mert még van mit!(?L.) De ha már nem lesz mit emelni, akkor mi lesz, kisember?! M. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom