Atomerőmű, 1991 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1991-07-01 / 7. szám
ATOMERŐMŰ 3 Lesz-e háborús emlékmű Pakson? Beszélgetés Bor Imrével, Paks város polgármesterével Újjáalakult a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség. Az országos Tűzvédelmi Szövetség 1870-ben alakult, megszűnése után újraszerveződött és működött 1893-1945-ig. Hoszszú szünet után ismét munkálkodnak az „egység a szellemben, egység az akaratban, egység a tettben” jegyében. A szervezethez jelenleg vállalati tűzoltóságok, tűzvédelmi szervezetek, tűzvédelemmel foglalkozó vállalatok és önkéntesek tartoznak. A szövetség elnöke Csöglei István, a vezetőségnek 13 tagja van, jelenleg 34 tagszervezet tartozik hozzá. * A vállalat érdekvédelmi szervezetei - a PADOSZ, az ATISZ, a Munkástanács - közös érdekeik jobb érvényesítése céljából szövetségre léptek, létrehozták az Atomerőmű Érdekvédelmi Szövetségét. Ezzel - többek között - azt szeretnék elérni, hogy a munkavállalók problémáit, megoldandó feladatait egymással egyeztetve közösen oldják meg. * 1991. július 3-án megalakult a Magyar Gazdasági Kamara keretében működő Energiaipari Vállalkozások Szövetségének Információs, Tájékoztatási és PR Szakbizottsága. Az alakuló ülést dr. Szűcs Imre főtitkár szervezte, a szakbizottság megalakította saját vezetőségét. Elnök Győré Miklós, a Geofizikai Kutató Vállalat főenergetikusa lett. Vezetőségi tagok száma négy, egy fő a szénbányáktól, egy fő az olajiparból, egy fő az áramszolgáltatóktól és egy fő az erőművekből. Ez utóbbi Rósa Géza, a Tájékoztatási Iroda vezetője lett. Több mint 2 éve került először napirendre, egy Pakson létesítendő II. világháborús emlékmű építése, akkor a hozzátartozók mintegy 160 ezer forintot gyűjtöttek össze, aztán egy ideig csend lett körülötte. A tavalyi év első felében néhány paksi építész készített tervet, de ezeket a Képző- és Iparművészeti Lektorátus kivitelezésre alkalmatlannak ítélte. Azután jöttek a helyhatósági választások és a tervezet csak az új önkormányzat hivatalba lépése után került napirendre.- Az önkormányzat beiktatása óta történt-e valami előrelépés az emlékmű ügyében?- Idén januárban kerestek meg bennünket az elesettek hozzátartozóinak képviselői. Arról szerettek volna tájékozódni, mi történt a két éve összegyűjtött pénzzel. A SOFRES Franciaország legnagyobb közvélemény-kutató intézete, nevével többször találkozhattunk a paksi atomerőmű esetleges bővítésével kapcsolatos híradásokban. Mint ismeretes, a Francia Villamos Művek ajánlatot tett Magyarországnak új atomerőművi blokkok építésére és a SOFRES az ő megbízásukból végzett kérdőíves közvélemény-kutatást a hazai energiahelyzet és a paksi atomerőmű megítéléséről. A felmérés eredményeit - amint arról lapunk is tudósított - a budapesti Sajtóházban tartott tájékoztatón ismertette Deutsch Imre, a cég magyar származású képviselője. Az ezt követő beszélgetésünkkor derült ki: Deutsch úr nem a közvélemény-kutatás kapcsán járt először Pakson.- Még emlékszem a harmincas évek Paksára - kezdte a múlt felidézését. - Édesapám Budapesten volt ügyvéd, de a gyerekkorom nyarait Pakson töltöttem a nagyapáméknál. Hajóval jártunk le, Elmondtam nekik, hogy az összeg egy számlán van, és remélhetőleg minél előbb felhasználásra kerül. Ezek után összeült a testület és határozatot hozott arra vonatkozólag, hogy 1991-ben felállítjuk az emlékművet. Továbbá kijelöltük a helyét, a Dózsa Gy. út, Kossuth L. u. kereszteződésénél, a nyugdíjasház előtti téren.- Kinek a tervei alapján készülne el az emlékmű, és mikor lesz az avatás tervezett időpontja?- A képviselő-testület döntését követően hívtam össze a hozzátartozókat, hogy az önkormányzat döntését ismertessem velük. Ennek a megbeszélésnek az volt a legsarkalatosabb pontja, hogy ők ragaszkodtak az idei avatáshoz. Úgy érzik, hogy már elég régen beindult a szervezése, túl sokat vártak rá, a pénzük is régóta fekszik a számlán, és én ebben a kér-Pestről Paksra hat, visszafelé tíz órát tartott az út. Freund Lajosnak hívták a nagyapámat, a mai könyvtártól nem messze volt kifőzdéjük. Szeszfőzde is volt benne, megrakott szekerek hozták a gyümölcsöt az udvarba. A Freundék borkereskedelemmel is foglalkoztak és Csámpán volt szőlőjük. Lehet, éppen ott van most az atomerőmű!- Milyen volt akkor Paks?- Nem volt folyóvíz és nem volt vécé. Volt viszont gyönyörű Dunakorzó és uszoda a désben a legteljesebben egyetértek velük. Másrészt itt idős emberekről van szó és számukra fontos, hogy az avatáson ők is jelen lehessenek. Tulajdonképpen elképzelésük az volt, hogy az év első felében legyen avatás, hogy ez nem így történt annak nem pénzügyi okai vannak. A képviselő-testület döntése alapján, az önkormányzat vállalta a többletköltségeket, illetve a szervezési feladatokat. Zárt pályázatot írtunk .ki és meglehetősen rövid határidőt adtunk a résztvevő művészeknek. Az avatás időpontját 1991. november 2-ra tervezzük.- Kik azok a művészek, akik pályamunkát adtak be?- Három művészt kértünk fel, de a június 3-i határidőre csak ketten készültek el, így az ő munká-Dunán. Nagy kár, hogy ma nincsen. Két focicsapat volt: a PSE és a Legényegylet. Az egyik katolikus, a másik református. Meccs után mégis együtt ittak a Freund-kocsmában. A háború után aztán szörnyű volt Paksra menni. Mivel az összes zsidót deportálták, nem volt ott zsidó gyerek egy sem. Néhány felnőtt hazajutott, de gyerek nem.- Ön itt a SOFRES-t képviser juk került a szakmai zsűri elbírálása alá. Halász Károly kettő, Friedrich Ferenc egy pályaművet adott be. Az elbírálásra 3 fős bizottság érkezett a Képző- és Iparművészeti Lektorátustól, valamint jelen volt a hozzátartozók képviselője is. A bizottság a Friedrich Ferenc által benyújtott pályázatot találta alkalmasnak, másodiknak pedig Halász Károly egyik alkotását. Egy hétig közszemlére lett téve a két zsűrizett mű. Az érdeklődők és a hozzátartozók június 17-ig adhatták le szavazatukat. Nagy többségben Halász Károly munkáját találták megfelelőnek. Úgyhogy ha minden a megfelelő kerékvágásban halad, november 2-án sor kerülhet az avatásra a nyugdíjasház előtt.- Úgy legyen. li. Hogyan lett Deutsch Imréből francia közvélemény-kutató?- 1946-ban hagytam el Magyarországot, végzett pszichológusként. Párizsba mentem, a kutatásban helyezkedtem el. Aztán a franciák is bevezették az idegenekkel szemben a maguk numerus claususát. Az én munkahelyemen 1 helyet pályázhattunk meg mi, ott dolgozó külföldiek. Nem engem választottak, így saját közvélemény-kutató intézetet alapítottam. Ez 1954-ben történt. 1964-ben aztán létrejött a SOFRES. Ma már nyugdíjas vagyok, de még tanítok a francia Politikai Főiskolán.- Mikor járt először újra Pakson?- Már francia állampolgárként jöttem vissza, a Balatonnál voltam. Paksot 1966-ban láttam újra, addig még semmit sem változott. De mostanra! Rengeteg a kocsi, bár ez máshol is általános. Voltam az új sportcsarnokban is, fiatal lányok aerobicoztak. Ügyesen csinálták! Tetszett a város - csak a Dunakorzó hiányzott nagyon! E. TAMÁS ATTILA- PP -Rendhagyó beszélgetés a francia közvélemény-kutatóval Gyermekkorom paksi nyarai Deutsch Imre (jobbról) sok témában otthon >an Drótos Barna szerelő az Április 4. Gépipari Művek Atomerőmű Szerelő Leányvállalat dolgozója egy cső karimáját csiszolja fémtisztára a hűtőgépház előtt, július közepén a közel 35 Celsius-fokos melegben. A csövek a japán CARRIER típusú kompresszoros hűtőgép, hűtő és hűtővíz csövezés rendszereinek alkatrészei. Jelenleg szovjet típusú hűtő működteti a printerkor, a vezénylők, az egészségügyi épület stb. klímaberendezéseit, melyhez nemrég vásárolták meg a japán típust. VOTT Jól sikerült a 4L VOTT, a Villamosenergiaipari Országos Természetbarát Találkozó. Az alábbiakban közöljük az első három helyezettek névsorát. (A találkozóról fényképes részletes tudósítást ad ki a szervezőbizottság.) A legeredményesebb vállalat 1. Dédász, Pécs 2. Démász, Szeged 3. Titász, Nyíregyháza „A” tagozat (terepverseny, indult 71 csapat) 1. Titász, Nyíregyházi Erőmű 2. Démász, Szeged 3. Émász, Sárospatak „B” tagozat (városismereti verseny, indult 52 csapat) 1. Démász, Hódmezővásárhely 2. Titász, Debrecen 3. Dédász, Pécs „C” tagozat (összetett verseny, indult 40 csapat) 1. Dédász, Pécs 2. Démász, Szeged 3. Démász Szeged Ifjúsági kategória 1. TEV, Tiszaújváros 2. GHV, Mátravidék Senior kategória 1. Démász, Szeged 2. Titász, Debrecen Tájfutó egyéni verseny F15C Titász, Nyíregyháza, Szűcs Zoltán Titász, Nyíregyháza, Hajdú Tamás F17C Dédász, Pécs, Pluhár Márton F21C Dédász, Pécs, Benczes Gábor GHV, Mátravidék, Sándor László MVMT, Budapest, Kozma Imre F35C Titász, Nyíregyházi Erőmű, Krajcsovics András Titász, Nyíregyháza, Hajdú László Dédász, Pécs, Bódog József N21C Titász, Nyíregyháza, Fibi Melinda Tájfutó csapatverseny 1. Titász, Nyíregyházi Üzem 2. Dédász, Pécs 3. Titász, Nyíregyházi Erőmű „Atom-kupa” rádióforgalmi verseny ideiglenes értékelése (a bemondott eredmények alapján) Egyéni állomás 1. Marosszéky Zoltán HA7SD Klub állomás 1. Atomerőmű rádióklub HA3NPS Női kategória 1. GHV, Mátravidék 2. Émász, Miskolc Veterán verseny „V” tagozat 1. Hrenkó József Titász, Nyíregyháza 2. Kiss Lajos Dédász, Pécs