Atomerőmű, 1991 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1991-07-01 / 7. szám
4 ATOMERŐMŰ Az ESZI-ben befejeződött az 5. középiskolai és a 4. főiskolai tanév Az ESZI Főiskoláján június 24-27-ig zajlott az államvizsga. A hő- és atomenergetika, valamint a rendszer- és irányítástechnika szakirányon tanulók eredményei: 1 fő kitüntetéses, 3 foTdváló, 13 fő jó, 9 fő közepes, 1 fő elégséges, 2 fő nem felelt meg, 6 hallgató nyerte el a „Jövő energetikusa” alapítvány támogatását, melynek segítségével ősztől a BME Gépészmérnöki Kar 4 éves nappali tagozatán tanulnak tovább. A végzősök közül 9 fő PAV-val, 4 fő MVMT-vel és 2 fő egyéb vállalattal kötött társadalmi-tanulmányi szerződést. Augusztustól várhatóan 5 végzős kezdi meg munkáját a PAV-nál. Beszélgetésünk alapja, ösztönzője Aszódi Attila rendkívül kimagasló tanulmányi munkája, végig jeles eredménye. Tóth Edit is szépen bizonyított a 3 év alatt. És mivel kettőjüket mindig együtt lehet látni, ezért e beszélgetésre is így kerül sor. Mindenhova együtt jártok, ennek egy nagyon jó baráti, évfolyam társi kapcsolat a háttere? Attila: - Edit a menyasszonyom, az itt bemutatott kép az eljegyzésünkön készült. A főiskolai tanulmányaitok alatt a hő- és atomenergetikai szakon szép eredményt értetek el. Mi rejlik e mögött? Attila: - Nekem alapvető beállítottságom, hogy képtelen vagyok megjegyezni olyan dolgot, amit nem értek. Ez vezérli teljesen a gondolkodásomat. Jobb hatékonysággal tanulok, mint általában a többiek. Én nem úgy vagyok, hogy lesz egy vizsga, aztán majd csak megy valahogy. Nálam a tananyag egybeesik az érdeklődési körömmel, annak egy részével. így olyan dolgoknak is utánajárok, ami nem kapcsolódik szorosan a témához. Edit: - Én csak részben vagyok így ezzel. Én annak járok utána, ami tényleg érdekel. Vannak olyan tantárgyak, amikben nem nagyon látok fantáziát, azt meg megtanulom, aztán majd csak sikerül valamennyire. Segítőszándék is rejlik a tanárokban, amikór vizsgáztatnak, mert tudják, hogy mindig rendesen készültök és jó képességűek vagytok. Igyekeznek kihozni belőletek amit tudtok, ezért nem elégednek meg a kevesebbel. Edit: - Szerintem a tanárok nem vizsgáztatnak senkit másféleképpen, a jobb tanulót sem. Mindenkire ugyanaz a követelményszint érvényes. A vizsgán abban látok nagy különbséget, hogy akit ismernek a tanárok, mert rendszeresen bejár előadásra, azokkal más a hangnem, mint akit talán egyszer ha láttak, mert véletlenül betévedt az előadásra. Vizsgán még az is számít, hogy milyen vizsgázó valaki. Én elég jó vizsgázó vagyok, jól tudok beszélni, nemigen szoktam zavarba jönni. Van olyan társunk, aki szorgalmasan tanul és a vizsgán mégis jobban leblokkol. Ez is sokat számít. Attila: - Én a tanárokkal való jó viszonyt nem itt látom, én máshol szoktam ezt hasznosítani. Amikor szükségem van valamilyen információra, évközben, bármikor megkereshetem őket. Egy tapasztalt 40-50 éves ember, aki szakmájában sokat tevékenykedett, hasznos, jó dolgot, ötletet tud átadni, amire szükségem van. Ha jó a kapcsolat a tanárokkal, akkor ezt az információt így sokkal könynyebben meg lehet szerezni. Edit: - A tanárok nagyon örülnek, ha látják valakiben a tárgyuk iránti érdeklődést: Valóban az a céljuk, hogy adjanak valamit a tanítványaiknak. Vannak különösen kiemelkedő jó tanáregyéniségek itt az iskolában. Terveitek? Még további tanulás? Attila: - Én kifejezetten azzal a szándékkal jöttem ebbe az iskolába, hogy majd meglátom milyen szintet tudok itt elérni, és ha lehetőségem van rá, akkor mindenképpen megpróbálok továbbmenni. Úgy néz ki, hogy sikerül is. Tehát a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatod, még két évet tanulsz ugyanezen az ágazaton. Edit: - Én szintén ugyanezt csinálom. Az együttlét tehát nem szakad meg. Edit: - Most nyárra tervezzük az esküvőt. Együtt folytatjuk még ezt a két évet az egyetemen - itt a nyelvtudásunk fejlesztésére is mód lesz -, aztán a PAV-val kötött szerződés értelmében visszajövünk. Az erőműben fogunk dolgozni, és az adódó körülményeknek megfelelően tervezzük majd családunk jövőjét. Majd meglátjuk, hogy mit kell még tanulni, milyen lehetőség adódik PAV-on belül. Van tervetek arról, hogy a vállalat melyik területén fogtok dolgozni? Attila: - A szakdolgozatnak van egy olyan célja, hogy megpróbáljon valami irányvonalat-mutatni. Végül is amikor néhány hónapon keresztül az erőműben állítjuk öszsze a szakdolgozatot, akkor az a bizonyos terület, osztály kinyilvánítja, hogy van-e benne hajlandóság minket fogadni. És én is látom, hogy milyenek ott az emberek, lesz-e kedvem odamenni. Nekem nagyon megtetszett a szimulátorközpont, ahol készítettem a szakdolgozatomat, ha lehetőségem lesz, odamegyek. Edit: - Én még nem nagyon vagyok ezzel tisztában, nincs határozott vonalam. Van még két év gondolkodási időm. Három évet töltöttetek el itt a főiskolán. Összességében milyen benyomásokkal távoztok most? Attila: - A tárgyi feltételek itt kedvezőbbek, mint az egyetemen, de ezeket is tudni kell elérni. Azt meg kell tanulni mindenkinek, hogy amikor jelentkezik egy felsőoktatási intézménybe, megszűnt az a hangulat, légkör, ami egy középiskolában volt. Én ennek az iskolának a nagy előnyét abban látom, hogy lehetőséget ad az erőmű által egy olyan megfelelő partnerrel, a mérnökkel való szoros kapcsolat kialakítására, amellyel elősegítheti saját gondolkodásmódjának fejlődését, alapos tapasztalatokat szerezhet. Azt, hogy hogyan válhat valakiből mérnök, azt csakis egy mérnök tudja igazán megmutatni. Nem úgy, hogy elmondja, hanem rendszeres kontaktusban, gyümölcsöző kapcsolatban áll a mérnök és hallgató. Nagyon előnyös a vállalat közelsége, a lehetőség ilyen emberek felfedezésére. A rosszabb dolog az, hogy az előadók nincsenek állandóan itt, és sokszor vagy egy hetet kell várni, vagy fel kell menni Pestre. Ez bizonyos tekintetben hátráltat. Tehát vannak előnyök és hátrányok. Nekem a gimnáziumban is hasonló eredményeim voltak. Amikor felvételiztem, mehettem volna a Gépész Karra is. Én teljesen céltudatosan jöttem ide. Amiért idejöttem, azt megtaláltam. Edit: - Én eredetileg úgy terveztem, ha itt végzek, akkor egy másik egyetemen tanulok tovább. Ugyanis „fiatalságom hajnalán” eldöntöttem, hogy három egyetemet fogok elvégezni.- Kezdetben sokkal nagyobb gondban voltam, mint általában a fiúk. Nekem semmi olyan műszaki irányú érdeklődésem nem volt, hogy pl. szétszereljek valamit, megnézem mi van belül. Az első évemen ez meg is látszott. Sok olyan alapozó tárgyat tanultunk, aminek nemigen láttam az értelmét. Elsőben ezt nem szerettem. Másodikban kezdtek olyan tárgyak is bejönni, amit valóban nagyon élveztem. Akkor, másodikban nagyon megszerettem ezt a helyet. A tanulmányi eredményemen is kitűnt a nagyjavítás, feljöttem a jobb tanulók közé. Nekem nagyon fontos: van egy érzelmi vonalam. Az az egyén, akit én szeretek, tisztelek, attól nagyon sokat tudok tanulni. Azért is nagyon jó ez a főiskola, mert viszonylag kisebb létszámú csoportokat tanítanak a tanárok, így kialakulhat közvetlen kapcsolat. Amennyiben megismertem. a ' tanárokat, meg is szerettem őket, én ilyen téren is kötődtem hozzájuk, mert tudtam tőlük tanulni, tudtam őket becsülni azért amit csinálnak, ez engem nagyon sokat „dobott”. Visszagondolva, elég sokat tanultunk. De az ember minél többet tanul, annál inkább rálát az egészre, akkor jön rá, hogy menynyi minden van még ezen kívül, és nagyon kicsi, kezdő, alapdolgokat tanult eddig. Erre még rá kell dolgozni, amikor munkát vállalunk, feladatokat kapunk. így harmadik év végére nagyon jó emlékeim vannak erről a főiskoláról. Ebben nagyon nagy része van a tanároknak, a konzulensemnek, akik nagyon kedvesek, nagyon segítőkészek voltak. Amit hiánynak látok, az a főiskola fiatalságában rejlik. Nagyon új még, nincsenek hagyományai, mint egy patinás régi sulinak. Kevesen is vannak hozzá. Ez majd biztosan kialakul. Attila: - Nagyon vigyázni kell az oktatás színvonalára, azt tartani kell, lehet, hogy emelni is kellene. Én úgy érzem, mindenkinek rá kell jönni arra, hogy ide nem azért jött, hogy elmenjen az ideje. Itt senki nem fog senkit biztatni, hogy, na fiam tanulj! Ha valaki azt nem fogja fel, hogy ez az ő saját érdeke, akkor elveszett. Ez nagyon sok emberben nincs meg, nem érzik, amikor kijönnek az iskolából. Nem látják az utat. Én céltudatosan jöttem ide. Szüleim szerény körülmények között élnek, édesapám beteg, a család anyagi körülményeire nem számíthattam 5 éves tanulmányaim alatt. Hallottam, hogy ezen a főiskolán a jó tanulást anyagilag támogatják. Tudtam, hogy ez az a lehetőség, amit meg kell fognom a szüleim tehermentesítése végett. Igenis az embernek fel kell fognia bizonyos dolgokat, el kell határozni, hogy igenis ezt megcsinálom, keményen oda kell állni, csak így lehet kezdeni valamit. Edit: - Az egészből az elhatározás a nehéz. Ha az ember rászánja magát, a kudarcon is felül lesz, és jó érzés a kérdésre megfelelni. Engem nagy büszkeséggel tölt el, hogy ezt meg tudtam csinálni. A család anyagi tehermentesítése is nagyon jó dolog. És arra is büszkék lehetünk, hogy ösztöndíjunkból tv-t tudtunk venni, hifitornyot állítottunk össze. Nagyon jó érzés tudni, hogy ez a miénk, mi dolgoztunk meg érte. Nagyon jól éreztük magunkat itt Pakson, és kellemes, megnyugtató jó érzéssel hagyjuk el a főiskolát. Államvizsga eredménye: Aszódi Attila kiváló (kimagasló, . kitüntetéses), Tóth Edit kiváló. Mindketten a „Jövő energetikusa” Alapítvány támogatásával a BME Gépészmérnöki Kar 4 éves nappali tagozatán tanulnak tovább. LOVÁSZI ZOLTÁNNÉ Fazekas László a gőzfejlesztő örvényáramos vizsgálóberendezés beállítását végzi A vizsgálóberendezés számítógépén Kormos János és Fazekas László beprogramozza a csökoordinátákat fotó: katona ISTVÁN Szóbeszéd a létszámcsökkentés Hogyan kellene fogalmazni, amikor arról tudósítunk, hogy a Beruházási Igazgatóság nincs többé. Megszűnt, felszámolódott, szükségtelenné vált? Igazából így egyik sem igaz. De kezdjük az elején. Az atomerőmű dolgozói között mindig nagy nyugtalanságot okoztak a szervezeti változások, az „átszervezések”, melyek a korábbi években - különösen az 1980—’85-ig - jellemzőek voltak. Ez ideig a leglátványosabb és megrázóbb az volt, amikor az Erőmű Beruházási Vállalat (ERBE) helyi kirendeltsége megszűnt, dolgozói nehéz helyzetbe kerültek. (Az más vállalatra is jellemző, hogy a változtatás előtt már hónapokkal megindul a pusmogás - közben lassul a munkatempó - képtelen helyzeteket találnak ki a dolgozók, ostromolják kérdéseikkel a szerintük jól értesülteket. Nem volt ez nálunk sem másképp.) ’85-ben, belső szóhasználattal élve, a PAV bekebelezte az ERBÉ-t. Ezt a változást leírva úgy olvashattuk, hogy az atomerőmű bővítésével kapcsolatban megnövekedett feladatok miatt szakemberekre van szükség, így átvettünk közel 600 főt. Kijön át a PAV-hoz, mennyi lesz a fizetés? - ezek foglalkoztatták akkor az embereket. Az 1980-as évek közepén a kormányzat döntött a 2x1000 MW-os blokk bővítéséről. ’86 második félévétől megkezdődött a beruházás előkészítése és a beruházási javaslat jóváhagyását megelőző tevékenységek végrehajtása. Szükség volt a tapasztalt, jól képzett szakemberekre. ’85-ben létre jött a PAV Beruházási Igazgatósága 850 fővel. Időközben ’89-ben az új energiapolitikai koncepció az ún. alaperőmű - mi úgy értjük atomerőmű - építés időbeli halasztását, és egy beruházás takarékosabb, rugalmasabb stratégiát fogalmazott meg. A bővítésre megkötött szovjet-magyar kormányközi egyezményt felfüggesztették. A beruházási munkák leállítását, a már megkötött szerződések felbontását elrendelték. A beruházási szervezet közben elsajátította a Bechtel és IVÓ beruházás irányító-szervező rendszerét, illetve az EdF két- és háromdimenziós CAD rendszerét. A beruházáson dolgozóknak más - részben külső - munkák után kellett nézniök, minthogy az elsajátított managément ismeretek egyedülállóak az országban, így alkalmazásuk lehetővé tette az ipari létesítmények fővállalkozásszerű megvalósításában való részvételt is. Egy ideig úgy-ahogy el voltak látva munkával, de a valóság az: hogy - a leányvállalat, a kft. alakítása sok akadályba ütközött - ma ilyen formában nincs piaca tudásuknak, eszközparkjuknak. (Már több hónapja ismét megindult a találgatás, mi lesz az ott dolgozókkal?) Senkinek sem mondanak fel, hamarosan lesz végleges megoldás. Ezt most könnyedén le lehet írni, ám míg a döntés megszületett sok embernek számtalan álmatlan éjszakája volt. A BÉRIG megszűnt. Időközben a létszámuk 445 főre csökkent, róluk gondoskodik a PAV vezetése az érdekképviseleti szervek vezetőinek egyetértésével. Mérnöki iroda alakul, mely tevékenységével illeszkedik az atomerőmű szervezeti struktúrájához, feladatai közül csak néhányat említünk:- Az atomerőmű biztonságnövelő beruházásának bonyolítása - az évi kb. 500 átalakításban közreműködés a tervezéstől az üzembe helyezésig - külföldi atomerőmű ajánlatok megvalósíthatósági tanulmányainak elkészítésében való részvétel. A BÉRIG szervezetben közel kétszáz fős fizikai létszám szolgáltatás jellegű tevékenységet végzett, gondnokolta a beruházási létesítményeket, a lakótelep szállás jellegű lakásait, a műszaki szállókat valamint gép- és raktárszolgáltatást adott. E tevékenységek fontosak. Az ezen a területen dolgozók nagy részének munkájára a jövőben is szükség lesz. A BERIG-en dolgozók mindegyike, valljuk meg, nehéz napokat él át. Ki hová kerül? Az új közösségbe kerülve a fizetése kiugróan magas lesz-e, mert bizony az bérfeszültséget okoz. A személyre szóló „alkalmassági vizsga” után közel száz fő az, akinek munkahelyet nem tudnak felajánlani, nekik korkedvezményes nyugdíjazást illetve végkielégítéses megegyezést ajánl fel a vállalat.- Lné -