Atomerőmű, 1990 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1990-10-01 / 10. szám
ATOMERŐMŰ 5 Magyarország a nyolcvanas évek közepétől II. Magyar valóság Európa térképén Magyarország aprócska folt csupán, és túlzás lenne azt állítani, hogy szerepe a politika forgószínpadán meghatározó. Mégsem hagyható figyelmen kívül, hogy az ezeréves történelem alatt megélt viharok és sorsfordulók kereszttüzében a nép-nemzetben való gondolkodás és a magyarság-tudat olykor virtusszámba menő citálása ne hatott volna Közép- és Kelet-Európa népeire. Élt még a származás-tudat a lelkek mélyén, de valahol csírájában megvolt ez az identitás-küszöb a fiatalabb generáció ismereteiben is, hiszen az elit egyetemeket, a szakirányú orientáltság mellett a radikális gondolkodás is jellemezte. Nem volt véletlen tehát a liberális eszmék terjedése, és az sem, hogy Szegfű, Bibó és Bajcsy-Zsilinszky szellemi hatása mozgósítani tudta a szürkeállományt. Ez a mást és másként akaró közösségi szemlélet mégis újszerűbb volt, mint mondjuk Ady fellépésekor: pusztán azért, mert a századforduló óta eltelt évtizedek magyarság-eszményét jóval túlhaladta a nyolcvanas évek derekán jelentkező szemléletváltozás igénye. És valahol a távolban fölsejlett a müleneumi-ünnepek sziporkázását, össznemzeti ragyogását óhajtó vágy. Nyilván nem csupán nosztalgiázásról volt szó, hanem egy sokkal mélyebben rejlő vágyról, a magyarság összetartozásának vágyáról, ahol a trikolor-színek használata valamiféle büszkeséget fejez ki. Egy álmot, melyet közel harminc generáción keresztül dédelgetett ez a sokat átkozott és sokat áldott nép. S mindezt robbanásszerűen testesítette meg az István a király című rockopera. Felbolydult az ország közvéleménye, milliók figyelték és milliók vitatkoztak, s bizonyossá vált, hogy a hovatartozás és az individuum megfogalmazása legalább olyan fontos dolog, mint a kollektív gondolkodás. A szükségszerűség mindenképpen tetten érhető, hiszen a tanult és „gyakorolt” társadalmi elvárások és a mindennapok gyakorlata között kozmikus űr keletkezett. Az emberek egymás közötti viszonyai, alapkövetelményei pro és kontra a társadalommal és az egyénnel szemben olyan mobilitást eredményezett, amely a liberalizmus és a konzervatívizmus zászlaja alá gyűjtött százezreket. Paradoxon helyzet csak látszólag van, mert az ezeréves államiságot jelképező istváni-életmű a közösségi felelősséget páratlan módon ötvözte az egyén felelősségérzetével. A fennmaradás lehetősége csak úgy érhető el, ha a megharcolt és megszenvedett haza földjét egyén és közösség egyaránt magáénak vallja. A kontinuitás-elmélet a Duna-menti népek, etnikumok sajátja, elvenni tőlük százados szétszabdaltság ellenére sem tudta senki. Ám tagadhatatlan, hogy minden korszak megteremtette a maga lehetőségeit: különböző történelmi teóriákat, hamis féligazságokat gyártott. A res publica gondolata nem újkeletű elképzelés. Illyés Gyula a Szellem és erőszak című művében már évtizedekkel ezelőtt kifejtette erről a véleményét. De miért csak pár esztendeje jelenhetett meg? nos, az összmagyarság sorsáért és jövőjéért aggódó szellemóriás azonosság-tudata európai mércéjű a mai napig is. A már említett Ady Endrén kívül talán ő volt az egyetlen, aki a legpontosabban fölismerte, hogy a magyarság menthetetlenül beolvad a kíméletlenül rohanó idő olvasztókemencéjébe: integrálódik anélkül, hogy szavát adná a jövőnek. S a büszkeség, a nemzeti öntudat fel-fellobbanó lángja még az európai nagyhatalmak ölelésében sem parázslóit el teljesen. Szunnyadó láng volt, de a hamu és az üszők alatt ébren tartotta az emlékezet, s a magyarságra oly jellemző historizálás LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA Pályázat Gerontológiai problémák a családban Milyennek kellene lennie annak a társadalomnak, amelyben öregkorára is ember marad az ember? A válasz egyszerű: egész életében emberszámba kell venni - mondja Simon de Beauvoir, Az öregség című versében. A századforduló óta az öregek számaránya az összlakossághoz viszonyítva minden fejlett állam társadalmában - így nálunk is - megnövekedett. A családok összetétele megváltozott. A régi család több nemzedékes volt, és ebben az idős korúak jobban megtalálták helyüket, mint ma. Jelenleg a legtöbb család 2-3 tagú, egy vagy két nemzedékes. Mind gyakoribb, hogy az ilyen kis család vagy nem képes vállalni az együttélést az öreg családtaggal, vagy nem hajlandó rá. Az idős embernek kettős terhet kell vállalnia: egyrészt öregségét, másrészt a társadalom szerkezetének megváltozása következtében magára hagyatottságát is. Az öregedő ember érzékszerveinek működése fokozatosan gyengül. Az egyik legjellemzőbb változás az általános meglassubbodás. Energiáinak csökkenése érzelmi életében is mutatkozik. A sokszor túlfeszített, viharos érzelmi életet élő ember lecsitul, életének kisebb körében talál örömet, vagy éppen örömtelenné válik. Szeretete visszahúzódóban van, legszűkebb családjában vagy kis unokájában találja meg minden örönlét. Érzésvüágát testi folyamatai, emésztése, alvása tölti ki. Nagyfokú hangulati labilitás is előfordul. Személyiségük átalakulhat. A meglévő tulajdonságok szélsőségesen kiéleződnek, néha-néha szinte önmaguk karikatúrájává válnak. A testi-lelki hanyatlás, hiányosságok, rokonok, barátok eltávozása, az életben mutatkozó veszteségek bizonytalanság-érzéshez vezetnek. Érzi, már „nem a régi” félelem, düh, esetleg bűntudat keletkezhet benne. Segítséget, támaszt keres, aki a hiányosságokat pótolja, akiben meg tud kapaszkodni, akiben támaszt, biztonságot találhat. Sok függ attól, hogy menynyire tud magának megfelelő elfoglaltságot teremteni. Minden idős embert egy hosszú élet egyéniséggé formált, amelyen már hiába próbálunk változtatni. Az idősek egy része megértéssel fogadja az öregséggel járó változásokat, fegyelmezetten tűri betegségét. Másik része elégedetlen, zsörtölődő, bizalmatlan. Súlyos hiba ilyen megnyilvánulásait, ellenszenves érzelmekkel fogadni, mint amilyen hiba az is, ha rossz szokásain akarunk változtatni. Magyar szólás-mondás, hogy egy szülő felnevel és eltarthat 6 gyermeket, de hat gyermek sem tud eltartani egy szülőt. „Senectus ipse non morbus!” - Az öregség nem betegség! A szép harmonikus öregséghez nem csak testi egészség, hanem lelki kiegyensúlyozottság is kell. A lelki egyensúly nem alakulhat ki elégedetlen, meg nem értett jövőtől félő emberben. Ha egy alkotómunkában eltöltött élet után jön az öregség a maga más irányú, megváltozott ritmusú, de még mindig tevékeny éveivel, akkor tartalommal telítődik a Nemzeti Gerontológiai Társaság jelszava, hogy „Ne éveket adjunk az életnek, hanem életet az éveknek!” Mit kell vinnie az embernek az öregségbe? Élettapasztalatot és ami azzal jár, megfontoltságot, bölcsességet, életörömöt, jóságot, jókedvet és megértést. Ha mindez hiányzik, az illető öszszeütközésbe kerül nem csak magával, hanem a társadalommal is. Az öregség kötelez: meghatározza a viselkedést. Minden életnek megvannak a maga szépségei. Az öregség az ifjúság szüretje, s ki mint gazdálkodott, úgy arat. Az életért küzdeni kell, az öregségre pedig felkészülni. Nem szabad szüleinket kicsukni a konyhába, ha vendég érkezik, hiszen szüksége van a társaságra, beszélgetésre, kapcsolatfenntartásra. Nem kell zokon venni, azt sem, ha nem ízlik az anyósnak a menyünk főztje. Az életkor előrehaladásával a szájban levő érző végkészülékek száma is csökken, ennek következtében az öregek kevésbé érzik az ételek ízét, és a szagláscsökkenés miatt nem érzik az ételek illatát. Jó, ha az idős ember a nyugdíj mellett kevesebb óraszámban munkát is vállal. Biztosítani kell, hogy a nyugdíjba vonulás mai féltételeinek érvényben maradása mellett a nyugdíjjogosultságot szerzett, de még munkaképes dolgozók érdekeltek legyenek a további munkavállalásban. „Ha pihenek, rozsdásodom” - hangsúlyozza a régi mondás. A nyugdíjazás fizikai dolgozóra nem hat annyira, és legtöbbje szívesen veszi. Jobban is igénylik és elfoglaltsága többnyire nem is hiányzik. Más a helyzet a szellemi dolgozóknál. A leértékeltség érzése uralkodik rajta, mert a pihenést még nem kívánja, munkaigényét és képességét általában töretlennek érzi. Mivel már kevesebbet dolgozik, kevesebb az energiaszükséglete is. Az idős ember akkor táplálkozik helyesen, ha az energiaszükségletnek megfelelően fogyasztja a szénhidrátokat, fehérjéket, zsírokat és vitaminokat. „Aki mindig azt nézi Hol néz ki egy jó falat, Megfogja a halál hamar, Mint halász a halat... ” Célszerű, ha az idős ember a kor előrehaladtával mérsékli a dohányzást, a kávé - és szeszesital fogyasztást. Öltözete mindig az időjárásnak megfelelő, kényelmes, réteges legyen. Minden ember egyszercsak szembe kerül azzal a nyugtalanító ténnyel, hogy meg fog végül öregedni. És milyen életet képzel el akkor magának? A legszebbet és a legjobbat. Azok az emberek, akik most a mi gondozásunkra vannak bízva, azok is így gondolkoztak évekkel ezelőtt. Nem kívánnak tőlünk egyebet, csakhogy szeressük őket, hogy ne kelljen életük hátralévő részét szociális otthonban tölteniük. A mi szeretetünktöl a magányosság érzése elviharzik felettük és így adhatunk újra mi, fiatalok életet az éveknek. MNÉ V. MÁRIA A fotó Gottvald Károly fotóművész felvétele.- Évtizedes munkásságának alkotásaiból^ kiállítást rendeztek a Babits Mihály művelődési központban szeptemberben. Az Atomerőmű újság számára is szívesen készít felvételeket, 'további sikereket kívánunk munkájához.
