Atomerőmű, 1989 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11. szám
4 PAKSI ATOMERŐMŰ KAJAK-KENU Megtanultak a vízen járni A gyémántbányászástól a csiszolásig Még mielőtt leültünk volna beszélgetni érdeklődött, milyen céllal készül írásom. Elmondtam, hogy most főleg ő érdekel, az edző személye, gondolatai, véleménye, no meg persze ezen keresztül a szakosztály mindennapjait sem kerülhetjük meg. Az egykori nagy bajnok, aki időközben sikeredzővé „korosodott” nem tagadta meg önmagát.- Én egyedül nem vagyok érdekes, a „csapat” nélkül nem létezem. Róluk szívesen beszélek, hiszen megérdemlik, remek közösség jött össze nálunk - mondta Hajba Antal az Atomerőmű SE kajak-kenu szakosztály vezető edzője, népszerűbb, s talán közismertebb nevén Tonió. Úgy vélem kockázat nélkül kijelenthetem, szeretnek, sőt tisztelnek téged Pakson. Ez nem kevés, hiszen - vagy éppen amiatt is - már régóta dolgozol a városban. Te is így érzed ezt? Tényleg, mikor és hogyan kerültél Paksra?- Általában azt szokták mondani, akinek sikere van, annak sok az irigye is. Én olyan szerencsés helyzetben vagyok itt Pakson, hogy aránylag vannak sikereim, de irigyemről nem tudok. Én egy nagyon kellemes kis társaságot ismertem meg, amikor idekerültem. Mások az emberek, mint a fővárosban. Közvetlenebbek, nyitottabbak, amiért szeretek Pakson élni. A nagy emberi nyíltság hiányzik Pesten, ahol azért még ma is vannak barátaim, de egészében véve itt sokkal jobban érzem magam. Immár hetedik éve, 1982 októberében kerültem Paksra. Előtte a Bp. Honvéd edzője voltam, ahol nagyon jó „lovakon ültem”, ment a „bicikli” rendesen, hiszen világbajnokaim voltak. Nekirugaszkodtunk viszont három olimpiának is, de sajnos olimpiai bajnokot nem sikerült „kihoznom”. A másik, hogy az akkori csapatomat itthon nem hogy nem verték meg, de még csak meg sem közelítették. Sokszor hallottam edzőktől olyan véleményt, hogy könnyű ott a Toniónak ugrálni, a Honvédnél kapja a legjobb versenyzőket. Ez csak részigazság volt, hiszen én nagyrészt saját anyagból dolgoztam akkor is. Én meg akartam mutatni - nemcsak a többieknek, magamnak is -, hogy nagyon alacsony szintről indulva is tudok válogatott versenyzőket kihozni. Ez olyan, mikor az ember próbálgatja az erejét, hisz abban, amit csinál, elhiszi, hogy megvalósítja elképzeléseit. Ettől függetlenül is száz okom volt, hogy eljöttem a Honvédtől. Nem ellenségeskedések miatt, egyszerűen elég volt, lépni kellett. Azt találtam ki, elmegyek vidékre, ahol lehet dolgozni, hagynak dolgozni. Pakson akkor már állt egy kezdetleges „csónakház”, rendelkeztek tizennégy versenyzővel, s közel ugyanannyi hajóval. Nekem azért tetszett meg Paks, mert bár a sportág csírája már megvolt, de majdnem a nulláról lehetett indulni. Mondj néhány szót az itteni „hőskorról”!- Hát bizony nehéz időszak volt, felötlött néha bennem, hogyan, s minek kerültem én ide. Nyolc kenus és hat kajakos próbálkozott itt akkor, de lényegében szakosztály sem létezett, minden a nyakamba szakadt. Jól példázza a kezdeteket, miként „szereztem” szakosztályvezetőt. Egyik szomszédommal egész jól összejöttünk, s egyszercsak nekiszegeztem a kérdést, elvállalná-e. Szerencsére igent mondott. Két év kellett, hogy viszonylag rendeződjenek a dolgok, normalizálódjanak a körülmények. Igen nagy segítséget kaptunk az erőmű vezetésétől, lassan már valóban csak a szakmai munkával foglalkozhattam. Addig azonban a takarítástól anyagbeszerzésig minden az edzőre hárult. Itt Pakson még mindig legalább a dupláját dolgozom annak, amit valamikor a Honvédnél dolgoztam. Ezt most nem panaszként említem, hiszen szeretem csinálni. Milyen a tömegbázisa itt a kajakkenunak, van rá igény?- Meglepő, hogy Pakson menynyire szeretnek sportolni, nagyon sok fiatal jelentkezik nálunk. Ügy számítottam kezdetben, hogy kb. harminc körüli létszám fölé nem tudunk felmenni, hát most közel kilencvenen vagyunk és ez még nem is végleges. 100-110 között akarunk stabilizálni, ügy hogy ezek a gyerekek versenyeken is induljanak. Ez pedig elég nagy szám. De nemcsak a gyerekek szeretnek sportolni, hanem a szülők is. Koruknál fogva nem lehetnek versenyzők, de szeretnek lejárni. Van olyan, hogy a gyerek már kimaradt, de szülei ennek ellenére hűek maradtak hozzánk, sőt van aki versenybírói vizsgát is tett. Ahol száz gyerek van, ott már nem lehet csak élsportról beszélni, ez tömegsport, s ez szerintem nagy dolog. Büszke vagyok rá, hogy nagyon népszerűvé vált a túrakenuzás is. Aki akar, tud időt szakítani a kirándulásokra, túrákra. Paks Duna mellé épült, így hát meg kel! tanulni a vízen járni. Az ország egyik legszebb versenypályája van épülőben Dombodban. Mit jelent ez a szakosztály számára?- Tulajdonképpen nem is a legjobbkor jött nekünk a pálya. Nagyon klassz, óriási dolog, hogy van egy üyen lehetőségünk, de ezért nincs tanmedencénk, valamelyik ujjúnkat meg kellett harapnunk. Egyébként nem a miénk a létesítmény, hiszen megyei összefogással épül. Több mint tíz vállalat nemcsak pénzt, hanem munkát ajánlott fel a megvalósulásához. Ha elkészül, valóban az ország egyik legjobb versenypályája lesz, természetes környezetben, de nemcsak a kajak-kenu sport számára. Úgy tervezzük, hogy 1993-ban már esetleg ifjúsági vb-t rendeznénk itt, s utána meglátjuk hogyan sikerült. A fő cél egy felnőtt-világbajnokság lebonyolítása, ami talán 1995-ig bejön, de persze ez még bizonytalan ügy. Addig is jövőre a szövetség itt rendez két válogatóversenyt is, valamint magyar bajnokságot. Mekkora húzóerőt jelent a többiek számára Hofmann Ervin eredményessége, várható-e a közeljövőben, hogy mások is előtérbe kerülnek?- Nem tudom ki merjem-e mondani, én a szakosztályban nem elsősorban az Ervin eredményeire vagyok büszke. Persze nagyon büszke arra is, hiszen a megyében vb-ezüstöt még senki sem szerzett. Számomra a legnagyobb dolog, hogy itt CSAPAT létezik, nagyon erős csapat. Mikor mi kezdtük, a vidékbajnokságot céloztuk meg, hogy az legyen a mércénk. Első évben elértünk 52 pontot, tavaly már 191-et, ami kiugróan jó teljesítmény. Idén meg kivágtak a fiúk egy olyat, hogy csak kenuban 206 pontot lapátoltak össze. Ezzel a vidéken a hetedik helyen vagyunk. Olyan nagy hagyományokkal és nagyobb létszámmal rendelkező csapatokat sikerült megelőznünk, mint a Vác és Dunaújváros. Reális célunk az ötödik hely elérése jövőre. Másik célunk, hogy az Ervin egyesben vagy párosban harcolja ki az indulási jogot a vüágbajnokságon. Az ő sikere tényleg nagy példa, főleg a kicsik számára, hiszen ki ne szeretne akkora lenni, mint ő, úgy vinni a hajót. Nagyon örülök, hogy sikerült őt megtartani Pakson, hiszen többfelé is hívták már. Azt hiszem nem titok, az egyesülettől kap annyi juttatást, mintha mondjuk a Honvéd színeiben versenyezne. Ő a szakosztály eddigi PAKSI ATOMERŐMŰ Felelős szerkesztő: LÓCZY ISTVÁNNÉ Szerkesztőség címe: Paks, Pf.: 71. 7031 Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS Levélcím: Szekszárd, Postafiók: 71., 7101 Engedélyszám: III/ÜHV/306/T Megjelenik havonta Készül a Szekszárdi Nyomdában 2000 89.3292 Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR csúcsa, de a lelke is. A mögötte lévő csapatot állandóan szidom, hogy tehetségtelenek, de ez nagyon jó, kemény társaság. A már említett vidékbajnokságon if júsági kenu számokban a hat világbajnoki távon öt számot nyertek meg úgy, hogy kettőben a második is tőlünk volt, ami nagyon nagy dolog. Négy aranyjelvényes sportolónk van, közülük három megcsinálta a felnőtt I. osztályú szintet is. Dolgoznak is érte szépen a fiúk. E sportágban az a jellemző, hogy inkább többet dolgoznak, mint kevesebbet. Nyáron havi 250-300 órát vagyunk lent a vízen, szeretünk ott lenni. Mennyire érzitek magatok mögött a bázisvállalatot, az erőművet?- Mikor annak idején idejöttem, megkérdeztem a vezetőket, mi a célunk, hiszen ha az ember belekezd valamibe, szeretné látni az út végét. Ha majd lesznek válogatott versenyzőink, meg tudjuk-e tartani őket? Erre egyértelmű igen volt a válasz és ez mint már az előbb beszéltem róla, be is igazolódott. Azt is megbeszéltük, nem hozunk versenyzőket, csak saját anyagból építkezünk. Ez az időigényes, göröngyösebb út, de egy edző számára ez a szép. A gyémántbányászástól a csiszolásig végig kell csinálni az embernek. Ehhez viszont kell a vállalat segítsége. A szállítástól kezdve - nem kis tétel - az anyagon át a megfelelő feltételek biztosításáig mindenhol érezzük a segítő szándékot. Azt szoktam mondani, hogy a szakosztály ideig-óráig megvan edző nék kül, de hajóépítő, anyag és szállítás nélkül nem létezik. Nem elsősorban forintban, de anyagban, eszközben nagy segítséget kapunk. Végül egy kicsit talán provokatív kérdés. Ma, amikor minden „valamirevaló ” edző kemény valutáért dolgozik valahol a világban, mi az, ami téged itthon tart?- 1987 áprilisától kint voltam az olimpiáig Koreában, pontosan 514 napot. Szinte vágtam a „centit”, úgy szerettem volna már hazajönni. Sose hittem, hogy ilyen honvágy van a világon. Fogtam a fejemet, hogy ha egy biciklit találok, hazamegyek. Nagyon jól fizettek, anyagilag nem rossz bolt, de az egy más világ. Beleszóltak a munkába, az edzőtáborokat, versenyeket akkor csinálták, amikor ők akarták. Nagyon kedves, aranyos emberek voltak egyenként, de együtt már látszott rajtuk a rutintalanság, a hozzá nem értés. Nem vágyom ki. Beszélek négy nyelvet, bárhol a világon el tudnám végezni a melót, ismernek is. Majd ha esetleg anyagilag megszorulok, talán akkor. Jól érzem itt magam, nem hajt senki, a magam ura vagyok. Beszámoltat a szakosztály s az egyesület is, de ismerjük, tiszteljük egymást annyira, hogy mindenki elvégzi a munkáját. Hagynak dolgozni, én pedig szeretek dolgozni. MEDGYESY FERENC LABDARÚGÁS Új vértben az ASE „gladiátorai” (Előző havi, azonos című cikkünk folytatása) Felső sor (balról): Homyák László (kapus), Mikolics Tibor, Fritz Ferenc, Somodi András, Debreceni Sándor, Nagy I ajos. Szlanyinka Pál (kapus). Középső sor (balról): Váczi László (pályaedző), Nagy Zoltán, Takács Károly, Pusztai László (vezető edző), Szabó György, Balogh Tibor, Bodahelyi András (pályaedző). Alsó sor (balról): Farkas Dezső (gyúró), Lauer József, Erdélyi Péter, Juhász Béla, Porga István, Gyöngyösi István, Vörös József. Fotó: Gottvald Az NB III-as ASE-labdarúgócsapat vezető edzőjével, Pusztai Lászlóval készített interjúban már közöltük, hogy befejezésként a szakmai kérdéseket érintő rész következik.- Minden edzőnek megvan választott sportágáról a sajátos szakmai elképzelése, nevelési módszere. Most az önét szeretnénk megismerni.- Én a korszerű labdarúgást a kemény „gladiátor harcmodorban” és a gyors, támadó stílusú játékban vélem gyökerezni - mondja az edző. S ezen belül, aki technikás, kiváló helyzetfelismerő és ki tudja használni azt, az igazi klasszis játékos. Ehhez elsődlegesen a játékos gyorsaságát és állóképességét kell kifejleszteni, s erre már épülhet a technika. Mert nem sokat ér az ügyesség, ha a játékos a labdáért vívott küzdelemben lemarad. A kemény - nem durva! - küzdelem pszichés hatásait edzésen kell kiváltatni, hogy az versenykörülmények között ne váljon gátló tényezővé. Az edzés elméletének és módszerének itt nem érdemes sokat szentelni, ellenben egy-két elképzelésről, amit fontosnak tartok a csapat eredményességéhez, szólok. Az NB III-as mezőnyt ismerve még egyszer kell mondanom, kemény és gyors, támadó stílusú játékkal elsők lehetünk. Én viszont a játékosok szívébe és fejébe nem ezt akarom plántálni, hanem azt, hogy mi NB II-esek akarunk lenni! Szeretném ha a csapat ilyen érzelmi telítettséggel lépne a pályára edzéseken, s távozna az NB III-as bajnoki fordulók során. Ha elfogadjuk ezt, és mindenki elvégzi feladatát, akkor ez nem üres beszéd. Én a segítőimmel felkészítem ehhez a csapatot. Megtanítom őket egy biztonságos védelem mellett támadni egy-, maximum kétféle stratégiában. Ez az egész pályás letámadást, illetve a pálya középvonalánál történő labdaszerzést jelenti. Tudniillik minél közelebb vagyunk az ellenfél kapujához, annál kevesebbet kell futnunk, arányosan szőkébb a hibahatár. A beszorított ellenfél előbbutóbb pszichésen felőrlődik, hamarabb hibázik és könnyebben rákényszeríthetjük játékunkat is.- Elmondható az, hogy az ASE nem a soron következő csapat tudásához mérten készül?- Igen el. Mi valóban nem a„következő leckéből” készülünk, miután erre 1 hét kevés lenne, alapvetően más elv szerint edzünk. A csapattal az NB III-as szinttől magasabb, NB Il-es, pontosabban ahhoz tendáló követelményrendszerben dolgozunk. Szeretném ugyanis, ha a bajnokság végére egy „érett” NB Il-es csapat alakulna ki. Én több éve dolgozom e pályán, de embertelennek, erkölcstelennek tartottam (tartom) azt, ha egy játékost az elért siker - aminek részese volt - után küldenek el, mondván „te már nem éred el a magasabb szintet”.- Sokan tudjuk, hogy az emberi képességek végesek, de egymástól különbözőek. Azt is tudjuk, a sport esetében az edző feladata, hogy módszerével minél magasabb szinten mozgósítsa ezt tanítványainál. De mégis, a csapat esetében az ajátékos, akia megméretéskor alacsonyabb teljesítményszinten méretett, milyen humánus megoldást remélhet?- A legkorrektebb módon fogjuk lerendezni a problémát. Megjegyzem az NB II. profi hozzáállást kíván mindannyiunk részéről. A legáldozatosabb (fizikai) szerep az alanyoké, azaz ajátékosoké. Ajátékosoknak emellett mentálisan is azonosulni kell a teljesítés és a minőségi szintemelés gondolatával. A bizonyítás lehetősége mindegyiknek megadatott. Szeretnénk, hogy ha a jelenlegi csapatból minél többjátékos kerülne majd be az NB Il-es keretbe, de a szelektálást még idő előtt elvégezzük! Azok a csapattagok, akik szeretnének úgy mentálisan, mint morálisan azonosulni az elvárásokkal, „védelmükre” házi rendet vezettünk be. Ez egyébként minden játékosra kötelező érvényű.- Ön egy kicsit előremutató képet tárt elénk, no de milyen ajelen ? Bár az eredmények alapján hétről hétre látjuk, tapasztaljuk a minőségijavulást. A csapat ettől függetlenül, hogyan fele! meg az ön elképzeléseinek?- Nos a kapusokkal, Homyák Lászlóval és Szlanyinka Pállal meg vagyok elé-SAKK Vendégünk volt Portisch Lajos nagymester A sportnapok rendezvényei között csemegének számított Portisch Lajos nemzetközi nagymester paksi bemutatkozása és szimultánja. Az érdeklődők és az elszánt győzni akarók az ESZI-ben gyülekeztek, hogy kötetlen beszélgetést folytassanak hazánk vezető nagymesterével, majd pedig szimultánon megmérkőzzenek vele. Portisch nagymester ritkán vállal nyilvános fellépést, inkább az alkotói csendet szereti. Ennek ellenére igen érdekes beszélgetés alakult ki, egyetlenegy kérdés sem maradt válaszolatlan. Bepillantást nyerhettünk egy nagymester életvitelébe, a magyar és a világ sakkozóihoz való viszonyába. A sok érdekes téma közül csak egyet emelnék ki. Szó volt a sakkjáték megújításáról és néhány - ma még kissé bizarr - ötletről. Ilyen újítási javaslat pl. a sáncolás megtiltása, vagy a játszma megkezdése előtt az alapsoron a tiszteket mindenki tetszés szerint állíthatná fel. Egyelőre még nincs szükség a sakkjáték megreformálására, de nincs messze az az idő, amikor fontolóra veszik ezeket a javaslatokat is. A beszélgetésre szánt időt jócskán” túlléptük, a szimultán a tervezettnél később kezdődött el. 25 táblán tette meg a kezdő lépést a nagymester és három óra múlva megtörtént az utolsó kézfogás is. A paksi sakkozók nem vallottak szégyent: 1 győzelem Kis József és 4 döntetlen Vajnai Attila, Rompf Nándor, Berta Tibor, Véhmann Ferenc jó mérleg Portisch nagymester ellen. A szeptemberi feladványunkra 2 helyes megfejtés érkezett. Kalmár Márton (Paks, Szedres u. 7.) és Kovács Gyula (Paks, Árnyas u. 5.) egyaránt 1. Fg3 lépéssel kezdte a mattadást, amely után sötét lépéskényszerbe kerül és emiatt lehetségessé válik a háromlépéses befejezés. Most következzen a feladványunk IÁ, lm. ■M_______ IlPvii'/íTT! mm mm. I HH I ielR Éílí W, .FT i ü-A FT Matt 2 lépesben Megoldásként elegendő a világos első lépését beküldeni. Beküldési határidő: dec. 5. A megfejtéseket a szerkesztőség címére: Paks, Pf. 71. vagy a Tájékoztatási Irodára juttassák el. GOSZTOLA ISTVÁN gedve. A védelem az NB 111-hoz adott. Jobb oldalon Erdélyi Péter, a középfedezet poszton Debreceni Sándor, Burai Béla, a beállós poszton Nagy Zoltán, míg bal oldalon Lauer József alkotja a védelmi vonalat. Ők, úgy vélem, sziklaszilárdak. A középpályán nincs gond. Jobb oldalon Mikolics Tibor, Takács Károly, középen Nagy Lajos, Porga István és Fritz Ferenc, bal oldalon Szabó György valamint Boros Attila, akik a vonalat alkotják. Szorgalmasan dolgoznak. Van közöttük labdabiztos, van technikás és van amelyik gladiátorkemény. Sajnos a támadóvonalhoz kevés a játékosállomány. Jobb oldalon Juhász Béla, Balogh Tibor, bal oldalon Vörös József és Gyöngyösi István, akik az ellenfél kapuját ostromolhatják. Két-két támadóval nem lehet ilyen öldöklő küzdelemben haladni előre, mert ha kiesik egy, akkor nincs azonos értékű, akit beállíthatnék helyette. És éppen ezért - sárgalap, kiállítás, betegség vagy bármi más miatt - az ideális az lenne, ha a háttérben több, hasonló értékű játékos dolgozna, hogy a pótlás ne jelentsen gondot a csapat esetében. Mindemellett megjegyzem, hogy az NB II-höz fiatal, gyors játékosokkal kell erősítenünk a csapatot, amit - a korábban elhangzottak szellemében - még ebben a bajnoki évadban kell megtennünk.- Mely posztokra terveznek átigazolást?- Egy kapust, a védelembe két, középpályára egy, a támadósorba pedig két játékost.- A szakmai munkában kik a segítői, velük milyen a viszony?- Első számú segítőm Váczi László edző, akinek többrétű feladata van. Részt vesz a csapat mozgatásában, gimnasztikái gyakorlatok levezetésében, s részese a szervezeti teendőknek is. Nagy segítséget nyújt még Bodahelyi András és Klemen! Tibor edző, valamint Farkas Dezső gyúró, akinek szakmai hozzáértését nagyra tartom, hisz tudjuk, ő a Szekszárdi Dózsától került hozzánk. De hasonlójót mondhatok a szakosztály vezetőségéről is, és ez komolyan nem valami „kötelező” diszkréció, hanem annak eredménye, hogy amiben közösen megállapodtunk - a realitásokat mérlegelve -, még minden teljesült. Ha már a szakosztályon belüli viszonyokról beszélünk, hadd mondjam el, hogy meglepően sok segítő kéz nyúl felém. Ez így van jól. Ebből is látszik az előrelépés szándéka, amelynek viszont a baráti kollektíva az alapja. Én mindenkitől csak azt kérem, kölcsönösen szeressük és tiszteljük egymást, ellenkező esetben tovább kísért a múlt.- Ezek olyan szép és tiszta szavak hogy kérdezni sem akarok már tovább.- Akkor viszont a csapat nevében szeretnék egy kérést tolmácsolni. Hogy milyen volt (főleg a PSE-s) szurkoló közönséggel való viszony, arról hallottam, de e rövid idő alatt én is tapasztaltam egyfajta közömbösséget - tisztelet a lelkesebbeknek! Mi azt szeretnénk, ha a közönségünk segítene, támogatna bennünket a biztatásával. Mert a biztatás rendkívül doppingoló lehet, amikor már elfogy az erő, s az akarat. Segítsenek át bennünket a holtponton, mert lehet, azzal mérkőzést dönthetünk el! És ne bántalmazással, szidással, rosszízű kritikával illessenek minket. Ha úgy tetszik, ássuk most el acsatabárdot, és kezdjünk el egy kölcsönös békességet, szeretetet. Legyenek partnerek abban, hogy több sikert és több színvonalas mérkőzést éljenek meg itt az ASE-pályán. kert! ■ Köszönöm a beszélgetést, és sok si- G. SZABÓ PÁL
