Atomerőmű, 1984 (7. évfolyam, 1-8. szám)
1984-05-01 / 3. szám
2 ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI Elismerések a munkáért A PAV kezdeményezése Szabadidő-központ az uszoda mellett Ünnepi munkásgyűlést tartattak április 27-én a PAV tanácstermében a beruházás dolgozói a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe, május elseje alkalmából. Az ünnepségen részt vettek a város és a beruházás gazdasági, politikai, társadalmi vezetői, és ott volt K. Papp József, a megyei PB első titkára. Hegedűs Györgynek, a beruházási PB titkárának megnyitója után Dächert Imréné, a PAV SZB-titkár mondott ünnepi beszédet. A jól dolgozó kollektíváknak és egyéneknek K. Papp József adta át a kitüntetéseket. Az alábbiakban felsoroljuk azokat a brigádokat és dolgozókat, akik elismerést kaptak. „A Paksi Atomerőmű építésében végzett kiemelkedő brigádmunkáért” zászló elismerésben részesültek: Valkó szocialista brigád (22. sz. Bajsz József — Halló, Bajsz Józseffel szeretnék beszélni. (Kis idő eltelte után:) — Bajsz József vagyok, tessék! — (Bemutatkozom)... Azért kereslek, mert azt hallottam, hogy szép kitüntetésben részesültél... — Én még nem tudok róla ... — Pontosítom: abból az alkalomból szeretnék veled beszélni, hogy mostantól új funkciót töltesz be a KISZ KB-nál. — Ja, igen. Visszahívlak majd és megbeszéljük a találkozót. A megbeszélt helyen éppen összefutunk a folyosón, és bár még nem ismerjük személyesen egymást, valahogy megsejtem, hogy ő az, és bemutatkozom. Aztán beülünk egy üres irodába, ahol elkezdjük a beszélgetést: — Kérlek, beszélj magadról! — Paksra 1978-ban kerültem, itt a PAV ügyeletes mérnökeként dolgozom. Fel-ÁÉV), Ausztenit szocialista brigád (GYGV), Madame Curie szocialista brigád (PAV), Komplex szocialista brigád (ERBE), Lenin szocialista brigád (VEGYÉPSZER), Komplex szocialista brigád (Hőtechnika). „A Paksi Atomerőmű építésében végzett kiváló brigádmunkáért” kitüntetésben részesültek: Kossuth szocialista brigád (22. sz. ÁÉV), Prometheus szocialista brigád (PAV), Szinkron I. szocialista brigád (ERBE), Ságvári Endre, Urán szocialista brigád (VETRESZ), Pál Gyula vezette szocialista brigád (26. sz. ÁÉV), Jónás Béla vezette szocialista brigád (OSZV), Űj helyi—Borsányi szocialista brigád (CSŐSZER), Széchenyi szocialista brigád (SKVV), Elektron, Ady Endre szocialista brigád (MN 2986), Lézer szocialista brigád (PGTV). „A Paksi Atomerőmű építésében végzett kiváló munkáért” plakett elismerésben sőfokú tanulmányaimat a Szovjetunióban végeztem, nős vagyok, két kislányom van, 1979—80-ban a vállalat KISZ-vezetőségének titkára voltam, ’80-ban beválasztottak a beruházási PB végrehajtó bizottságába, majd 1981nben a KISZ KB tagja lettem. — Most pedig a KISZ KB intéző bizottságának tagjává választottak; mennyiben fog ez más elfoglaltságot jelenteni ? — Eddig is, mint a KISZ KB tagja, sokoldalú tevékenységet folytattam: a helyi társadalmi munkáim mellett a KISZ KB testületi üléseire készítettem elő egyegy témát, és a mások által előkészített témák tárgyalásához a beruházási, a városi és a megyei KISZ-bizottságoktól gyűjtöttem információkat a jobb tájékozódás érdekében. Lényeges változás nem lesz ezután sem a munkámban, csak annyi, hogy mint intéző bizottsági tag a KB üléseinek napirendi pontjaihoz az előkészítésben meghatározottabbak lesznek a feladataim. — A fiatalok formálásában, életre való felkészítésében milyen jelentőséget tulajdonítasz a KISZ-nek? — Legfontosabb feladat, a jelenlegi helyzetben, hogy mivel az országos szinten minőségi fejlődés előtt állunk — az extenzívből az intenzív fejlődés szakaszába lépünk — megfelelően kell tudni mozgósítani a fiatalokat. Társadalmunkban átalakulóban, változóban vannak bizonyos értékek, egyre nagyobb teret kap egy újfajta gondolkozási mód, a részesültek: Bakos László, Schmidt János (GYGV), Bauer Fülöp (Áp. 4. GM), Bella Imre (ÉGV), Boncz Béla (OSZV), Bölcsföldi László, Ignits Miklós, Várszegi Ágnes (PAV), Czékus György (IPARTERV), Donka László, Paczolai Sándor (ERBE), Egyed Béla (SKVV), Fehér János (ERŐTERV), Görgei Pál (VEGYÉPSZER), Horváth Mihály, Tuba Istvánná (22. sz. ÁÉV), Jakus László, Kiser István, Kópis Endre (VERTESZ), Pálffy György őrnagy, Töreki István őrnagy (MN 2986), Pruzsina István, Tamási Lajos (26. sz. ÁÉV), Szombathelyi László (CSŐSZER), Szűcs József (Hőtechnika), Ivanov Ivan Mihajlovics, Rizsov Vjacseszlav Nyikitovics, Szajgusev Nyikolaj Ivanovics, Szatarin Vjacseszlav Jefimovics (szovjet szakértők), Jerzy Kifner, Stanislaw Maruszewski, Wladyslaw Plata, Jerzy Vieweger (lengyel dolgozók). „A Paksi Atomerőmű építéséért” plakett elismerésben részesültek: Baczó Gyula (Hőtechnika), Boross Mária (Mélyépterv), Fekete László (26. sz. ÁÉV), Ferenczy József, Girsch Ádám (ERBE), Koch József (22. sz. ÁÉV), Landor Gyula (MVV), Láner Aurélné, Varnyú Elemér (GYGV), Löfcsik László (VEGYÉPSZER), Nagy Lajos (Áp. 4. GM), Nagy Mihály (OSZV), Salamon Zoltánná (PAV), Szabóné Keffel Ágnes (KISZ-biz.), Szigeti Sándor (SKW), Tápai József (VERTESZ), Vajda Etelka (ERŐTERV), Weisz Zoltán őrnagy (MN 2986), Michal Kazmierczyk, Jan Síkon (lengyel dolgozók). „KlSZ-építkezésen végzett kiváló munkáért” kitüntetést kapott: Algács Erzsébet (VERTESZ), Bakán Gábor (PGTV), Boros Zoltán főtörzsőrmester (MN 2986), Fodor Győző (22. sz. ÁÉV), Kardosné Simon Melinda (SKVV), Király József (ERBE), Kollerné Bodó Erika (Hőtechnika), Rostás György (GYGV), Veroszta József (PAV), Zuschlag Éva (Vegyépszer). tagja vállalkozókészség. Várhatóan ebben az átalakulási folyamatban konfliktusok jönnek majd létre a régi és az új dolgok' között. Az új megvalósításában viszont nagyobb szerep juthat a fiataloknak, mivel nekik kevesebb érdekük fűződik a régi szemlélet, az elavult értékek megtartásához. A teendők pontos megfogalmazásával, minden fizikai és szellemi kapacitást összefogva, jól kihasználva, hasznos célokért kell dolgozni. — Mit lehet célként megjelölni? — A teljesítményorientáltság megvalósítását gazdasági életünkben, a demokrácia fejlesztését a munkahelyeken, a társadalom minden rétegében. — Mit tehetsz a kitűzött célok eléréséért mint a KISZ KB intéző bizottságának tagja? — A megnövekedett feladatok ellenére sem tehetem meg, hogy mostantól kezdve csak országos szinten foglalkozzam a gondokkal, a munkahelyemen pedig ne. Egyrészt mint ügyeletes mérnök dolgozom továbbra is, és természetesen nem fogok elszakadni a beruházás fiataljaitól sem. A kollégáim eddig is sokat segítettek abban, hogy a szakmai követelményeknek is maradéktalanul eleget tudjak tenni, és ha a jövőben is megkapom ezt a támogatást, segítséget, akkor legjobb tudásom szerint el tudom majd látni a rám bízott KISZ-megbízatást is. TORMA CSABA Szép reményekre jogosító javaslattal állt elő márciusban a PAV az Uszodaépítő és Fenntartó Egyesület vezető testületének ülésén, ahol ezt a javaslatot együntetűen elfogadták. Arról van szó, hogy a buszpályaudvar mellett építendő strandfürdővel és fedett uszodával szervesen kapcsolódó szabadidő-központot akarnak kialakítani a Duna-parton. A városi tanács már felmérte a kiszemelt terület tulajdonviszonyait, de nincsenek könnyű helyzetben, mivel nyolc családi ház, 40 magánparcella és nem utolsó sorban a FOKA által bérelt kavicskirakodó helyek állnak először a megvalósítás útjába. A megvalósítás szándékának komolyságát viszont jellemzi, hogy a tanács a Pécsi Tervező Vállalattól megrendelt egy programtervet, hogy megismerkedjenek a tervezői javaslatokkal, mielőtt a különféle döntésekre sor kerül. De ne vágjunk ennyire a dolgok elébe; egyelőre arról az örömteli hírről kell szólnunk, hogy a PAV rövidesen hivatalosan is csatlakozik az Uszodaépítő és Fenntartó Egyesülethez, ahhoz a 23 vállalathoz, 396 magánszemélyhez, 478 diákhoz, akik szintén szívügyük-Próbálják csak elképzelni, mi lenne, ha leégne a házuk, kiégne a lakásuk! Az a hely válna lakhatatlanná, ahol most nyugodtan hajtják álomra a fejüket, ahol nevelik gyermekeiket, ahol este a tv-t szokták nézni, ahol kedves és féltve őrzött értékeik vannak. Még rágondolni is borzalmas! A témát mégis fel kell vetni, mert ha hiszik, ha nem, az előforduló tűzesetek közül minden második eddig lakásban vagy lakóházban okozott tragédiát. Évente átlag öten halnak meg az általuk előidézett tűz következtében, és valamennyi eset mögött megtalálható az emberi figyelmetlenség, gondatlanság. Milyen felelőtlenség egy használatban lévő kályha közvetlen közelében éghető anyagot elhelyezni, hősugárzót gyúlékony anyag mellett bekapcsolni, a kályha füstcsövét nem rögzíteni, a használaton kívüli füstcsőnyílást papírral betömni, vasaló vagy rezsó alá nem tenni éghetetlen anyagból szigetelő lapot, netán a villany-, illetve gáztűzhelyet bekapcsolva felejteni?! Szóval nagyon szomorú látvány lehet egy kiégett lakás: a megszokott bútorok összeégve, a födém leszakadva, az ablaküveg kitörve, a szekrény helyén egy kosárra való összeégett hulladék. Még nagyobb fájdalom, ha egy ilyen lakásban netán hozzátartozónk megégett vagy megfulladt tetemét látjuk. Pedig az előzmény „csekélység”: elfelejtettünk vagy gondatlanul tettünk valamit! A dohányzás — a tragédiák miatt .— az első helyen áll a tűzkeletkezési okok között. Az ágyban történő dohányzástól keletkezett tűzben vesztették életüket Bölcskén, Nagydorogon, Szekszárdion és még sok más helyen idősebbek, vagy alkohol, illetve gyógyszer hatása alatt álló emberek. Például egy háziaszszony Székszárdon a szekrényben rakodott, s eközben nek tekintik, hogy Paksnak, ennek a fiatal városnak legyen végre uszodája, strandja. Ha sikerül megegyezni az egyesület szervezeti szabályzatának módosítása ügyében, akkor a város egész lakosságának, de gondolom, különösen a diákság nagy örömére elmondhatjuk, hogy olyan egyesület alakult meg, amelyben minden számottevő vállalat egyesítette erejét egy nemes cél érdekében, hogy a Pakson élő emberek szabad ideje változatosabb, életmódja egészségesebb legyen. A beruházás generálkivitelezője a Városi Tanács V. B. Költségvetési Üzeme, egyben a társadalmi munkák koordinálója is. A fedett uszoda építéséhez a kiviteli tervek már rendelkezésre állnak, az alapozást megelőző területfeltöltés, rendezés nagyobbrészt megtörtént, a csarnokszerkezet elemeit megvásárolták. Az előkészítés jelenlegi állása szerint az építési munkák augusztus elsejével megindíthatok. Akkor aztán jöhet a vállalatok segítő közreműködése, jöhetnek a társadalmi munkások. Az előzetes megbeszélések alapján a beton- és vasbeton szerkezeteken a 22. sz. ÁÉV, az égő cigarettát a szekrénypolcra helyezte és ott felejtette; a következmény: kiégett a lakás. Egy másik anya a gyermeke fölé hajolt és a szájában lévő cigaretta parazsa az ágyba hullott: az ott alvó kislánya az égési sérüléseibe belehalt. Másutt benzinnel mosták fel a lakás parkettáját. A munka befejezésekor az ajtóban rá akartak gyújtani, s a gyufa lángjától a benzingőz felrobbant. Tisztelt olvasók! A tűzesetek megelőzése nem igényel különösebb erőfeszítést, csak nem kell olyat tenni, ami miatt tűz keletkezhet. A kisebb gyerekeket például ne hagyjuk felügyelet nélkül, ne bízzuk meg őket gyufavásárlással, a gyufa lángjának elfújásával, mert itt kezdődik a játék a tűzzel. Zárjuk el a gyújtóeszközöket ! Vagy elektromos berendezések szerelését, javítását bízzuk szakemberre; csak szabványos biztosítékot használjunk és műanyag foglalatba 60 wattosnál nagyobb Az Erőmű Beruházási Vállalat ÜFO—MIBEF KISZ- alapszervezete az atomerőmű-építkezés KlSZ-bizottságának egyetértésével felhívást intéz az építkezés dolgozóihoz. Az elmúlt évben döntés született egy új Nemzeti Színház felépítéséről. Mint ismeretes, az építkezés nem csekély költségének egy részét társadalmi összefogással, a dolgozó kollektívák önkéntes hozzájárulásával kell fedezni. A paksi atomerőmű-beruházáson, országunk legnagyobb építkezésén majd’ tízezer ember dolgozik. Hozzájárulásunkkal nagyon hathatós segítséget nyújthatnánk a csarnok szerelésén a 26. sz. ÁÉV, az acélszerkezetek gyártásán a GYGV, technológia, gépészet vonatkozásában a CSŐSZER és VEGYÉPSZER, a burkolatoknál és korrózióvédelemnél az OSZV szakemberei fognak dolgozni. És ebben a felsorolásban még nem is szerepel a PAV, amely igazán jó adottságokkal rendelkezik mindenféle szerelési feladatok ellátásához, na meg a többi vállalatról nem is szólva. A tervek szerint 1986-ban elkészülő fedett uszodában egy 25 m-es medence lesz feszített víztükörrel, egy 20 m-es tanmedence, és egy 7 m átmérőjű úgynevezett pancsolómedence. A különféle kiszolgáló létesítményeken felül egy büfé kialakítása is szerepel a tervben. A városban sokfelé látható plakátok felhívása, hogy építsük együtt uszondánkat, eddig is sok, várost szerető embert mozgatott meg, és most, hogy a PAV is együttműködésre határozta el magát, a lakosság joggal remélheti, hogy két év múlva sor kerül ennek a nagyon várt uszodának az avatására, majd később a strandfürdő és a szabadidő-központ kialakítására is. — T — teljesítményű égőt ne tegyünk. Ha mégsem voltunk elég elővigyázatosak, és tűz keletkezik valamilyen okból, ne essünk pánikba, tüstént értesítjük a tűzoltóságot és azonnal meg kell kísérelni az oltást, ha még nem nagy terjedelmű a tűz (elektromos berendezés oltásánál áramtalanítani!). Az ajtókat, ablakokat ilyenkor jobb, ha becsukjuk, mert az oxigén hiányában lelassul az égés. Ha szükséges, a tűzzel ellentétes oldalon vízzel locsoljuk az ajtókat. Amikor a tűzoltókat hívjuk, mondjuk be, hogy hol van a tűz, mi ég, mi van veszélyben, mekkora terjedelmű a tűz. Közöljük a nevünket és a telefonszámot, ahonnan telefonáltunk. Nagyon fontos és elsődleges az emberi élet mentése! Jobb, ha inkább igyekszünk megelőzni a tüzeket egy kicsit több figyelemmel, gondossággal, hogy ne kelljen egy lakástűz tragédiáját átélni, és a valóságban is látni azokat a szörnyű dolgokat, amiket eddig csak elképzeltünk. —ma közös ügyünk, a Nemzeti Színház létrehozásához. Ezért az ÜFO—MIBEF KlSZ-alapszervezete felhívással fordul minden dolgozóhoz, hogy az 1984. év folyamán kifejtett egynapi túlmunkájával járuljon hozzá a Nemzeti Színház építési költségeihez! KISZ-alapszervezetünk msikeres minden alapszervezetet, szocialista brigádot, és tájékoztatást ad a részletekről és a teendőkről. Kérjük a kollektívákat, hogy felhívásunk nyomán 1984. évben felajánlásaikat az Atomerőmű-építkezés KISZ- bizottság egyszámlájára fizessék be, ahonnan az év végén kerül az átutaltásra a színházépítkezés számlájára. Országos testület Tragikus lakástüzek ▲ NEMZETIÉRT!