Atomerőmű, 1984 (7. évfolyam, 1-8. szám)
1984-05-01 / 3. szám
vii. Évfolyam, 3. szám i9S4. május Május elsejét Üzembe helyezés a II. blokkon ünnepeltük Rohamosan közeledik a II. blokk energetikai indításának szeptember 1-i határideje, amelynek teljesítésére az atomerőmű-beruházás szocialista brigádjai felajánlásokat tettek. Hogy hol tartunk az üzembe helyezés munkálataival, először Zsida Józseftől, az ERBE üzembe helyezési főosztályának vezetőjétől kérdeztük meg: — Ahhoz, hogy a szeptember elsejei határidő megvalósulhasson, a melegjáratás kezdési időpontját áprilisról március 10-re terveztük át, és ezt az igen feszített határidőt nem sikerült tartani, tehát már ettől eltérően március 18-án kezdődött ez a fő fázis. A technológiai próbák a 6. gőzfejlesztő hibái miatt (csőmeghibásodás volt) néhány nappal csúsztak ugyan, de a 36 napra tervezett meleg járatás technológiai műveleteit végül is sikerült április 30-ra befejezni. Közben az I. blokk térfogat-kompenzátor biztosító szelepek ellenőrzésekor kiderült. hogy a működésük nem megfelelő. Ez a körülmény felhívta a figyelmünket a II. blokki ellenőrzések fokozottabbá tételére — éppen ekkor volt itt is a szelepek ellenőrzése és próbája, ekkor hozták azt a döntést, hogy az I. blokk biztonsági A beruházási KlSZ-alapszervezetek gyűlései után a KISZ Atomerőmű Építkezés Bizottsága is megtartotta küldöttgyűlését, ahol először a KISZ X. kongresszusa évében megtartott küldöttgyűlés óta eltelt időszak munkájáról hallgatott beszámolót a jelenlévő 70 küldött. Az eltelt idő alatt a bizottság a testületi üléseken foglalkozott a KISZ-munka minden lényeges területével. Volt, amit jól és volt, amit kevésbé jól tudtak megoldani. A reszortmunka területén például próbáltak javítani, de eredménytelenül, mivel áthelyezések és a munkacsúcsok miatti időleges cserélődések akadályozták a bizottsági tagok önálló, folyamatos és színvonalas tevékenységét. Az irányítási mechanizmus legfontosabb csomóponjtai a titkári értekezletek voltak, és ezeken arra törekedtek, hogy a titkárok a lehető leggyorsabban megkapjanak minden aktuális információt, ugyanakkor arra is sort kerítettek, hogy a határozatok végrehajtását ellenőrizzék, az elvégzett munkát értékeljék és a továbbképzéseket és tapasztalatcseréket is biztosíték. A munkabizottságok tevékenysége elégedettséget váltott ki, de az előrelépés, a javulás útját keresni kell továbbra is. A bizottság által irányított egységek változó színvonalon végezték munkájukat, ami főleg a mozgalmi munka körülményeinek lényeges eltéréséből fakad. Az üzemeltető és beruházó vállalatok paksi létszáma és azon belül az öszszetétel stabilnak, még inkább növekvőnek mondható, míg más vállalatoknál rövid idő alatt változnak a tagok, de az alapszervezetek száma is. Ehhez járulnak még a különböző munkarendek, a vezérlőszelepeit is a II. blokkon próbálják meleg állapotban. Ez bizonyos késedelmet okoz az előzetes integrális tömörségvizsgálatok megkezdésénél, az üzemanyagberakást előkészítő munkák megkezdésénél és a fizikai indítás előkészítését szolgáló hátralévő kivitelezési munkálatok folytatásánál is. A melegjáratás alatt újra kellett gondolni, hogy az I. blokk átrakása mennyire befolyásolja a II. blokk munkáit, mivel a 2. revízió kezdése az I. blokk átrakásától függő. Az biztos, hogy mivel a II. blokkon a biztonsági szelepek és a hozzá tartozó rendszerek ellenőrése még nem fejeződött be, ez befolyással lesz a szeptemberi indításra, de hogy milyen mértékben, azt most nem lehet megbecsülni, de a szeptemberi energetikai indítás még megvalósítható. Nagyon fontos, hogy minden együttműködő a kritikus út által meghatározott időszakra összpontositsa erejét, és annak ellenére, hogy a melegüzem 10—12 nappal később áll le, így is meg keli próbálni beférni a kritikus útba. A szocialista brigádok felajánlásaival, a különböző vállalatok minden szintjén történő jó együttműködésével, közös gondolkozással sokat javíthatunk helyzetünkön. A szokottól eltérően a bejárók és a helyiek másmás helyzete, mint a mozgalmi munkát befolyásoló tényezők. A 22. sz. AÉV, a GYGV és a PAV KISZ-szervezetei, alapszervei hosszú távon meghatározói voltak a beruházás KISZ-munkájának. Az ERBE és a VERTESZ szervezeteinek munkáját nem sikerült jó színvonalon állandósítani. A közvetlen irányítású alapszervezetek közül folyamatosan, jól dolgoztak a KW, PGTV, ÉGV alapszervezetei, míg a többiek munkájában szintén a rapszodikusság a meghatározó. összességében sikerült kialakítani egy aktív, jól felkészült titkári hálózatot, ami mindenképpen biztató a jövő szempontjából is. Erősítésre van szükség a szervezeti életben, a szervezeti fegyelemben, a határozatok és feladatmeghatározások következetes végrehajtásában, értékelésében, ellenőrzésében. Fokozni kell a tömegek mozgósításának hatékonyságát, a propaganda-tevékenységet. Az elkövetkezendőkben a gazdaságpolitikai agitáció és informáltság fejlesztése, naprakészségének javítása érdekében be kell vonni a fiatal alkotó kollektívákat, hogy elemezzék, valamint dolgozzák fel az építkezésszerelés-üzembe helyezés mindenkori tapasztalatait, és keressék a takarékosabb, gazdaságosabb megoldásokat, javítsák a kivitelezés hatékonyságát, minőségét. A KISZ gazdasági épitőmunkát segítő tevékenységére a szintentartás volt a jellemző. A gazdasági életben történt változások (minisztériumok összevonása, gmk-k, közeljövőben két, esetleg három műszakban történő munkavégzésre lesz szükség, annál is inkább, mivel jön a nyár, a szabadságolások ideje, és a távollévőket is pótolni, kell. Hlavati Józseftől, a PAV karbantartási főosztályvezetőjétől azt kérdeztük, hogy a 2. revíziót mikor tudják elkezdeni? — Most (május 15-én) az I. blokk átrakása és nagyjavítása folyik, amelynek tervezett ideje hatvan nap. A II. blokk 2. revízióját a főjavítás ötvenedik napján tudjuk elkezdeni a szakemberek létszáma és az eszközeink száma miatt. Tehát a két blokkon történő munkavégzés tíz napon összecsúszik. Durván 26 nap múlva el tudjuk kezdeni a II. blokkon is a munkát, ha nem bukkannak elő fel nem tárt hibák, egyéb akadályok; csak az integrális tömörségvizsgálat elkészüljön addigra. Mi eddig is minden revíziót három műszakban végeztünk el. A kritikus út a reaktor és a gőzfejlesztő javítása. Az utolsó kérdést Márton Jánosnak, a PAV üzembehelyezési főosztályvezetőjének tettük fel, hogy az integrális tömörségvizsgálatot el tudják-e végezni június 10-re? — Mi jól állunk, a melegegyéni érdekeltség előtérbe kerülése) éreztették hatásukat a társadalmi munkaformákon is. A vállalatok vezetőivel — a PAV és a 22. ÁÉV kivételével — nem alakult ki érdemi kapcsolat a termelési mozgalmak területén, és a koordinációs jogú vállalatok KISZ-bizottságai nem helyeztek kellő hangsúlyt a beruházás fiataljainak gazdasági építőmunkát segítő tevékenységére. A hagyományos jelleggel megrendezésre kerülő KISZ építkezési napok szakmai versenyein részt vettek a fiatalok, de a korábban évente megrendezésre kerülő „beruházási ötletnap” az elmúlt évben érdeklődés hiányában megszakadt. A szocialista versenymozgalomban jelenleg is 43 ifjúsági brigád dolgozik a határidős beruházási feladatok, valamint a KlSZ-szervezetek akcióprogramjai megvalósításáért. A fiatalok szívesen vállaltak feladatokat a város arculatának otthonosabbá tételében, gyermekintézményekkel tartanak kapcsolatokat és a városi tanács társadalmi munkaterve alapján részt vesznek akár iskolaudvar lebetonozásában, fűtésszerelésben, akár fásításban, járdaépítésben vagy sportlétesítmények építésében. Az I. blokk eddigi működésének, fejlesztésének eredményei minősítik azoknak a fiataloknak is a munkáját, akik a mű megvalósításához valamilyen formában hozzájárultak. A jelen feladatai közé tartozik, hogy a KISZ- tagokat ösztönözni kell arra, hogy próbáljanak meg Küldöttgyűlés járatást befejeztük, minden elő van készítve az integrális tömörségvizsgálat megkezdéséhez, csak a biztonsági szelepek próbája már befejeződjön és már meg is lehet húzni a startpisztoly ravaszát. Az I. blokk tapasztalaival a háta mögött a vállalatok ma már az építés-szerelés során, a műszaki megoldások terén kitaposott utakon járhatnak, begyakorlott módszereket alkalmazhatnak, aminek az átfutási időben mindenképpen jótékonyan kell jelentkeznie. Az ERBE oldaláról is az üzembe helyezés munkái szervezettebbek és ellenőrzöttebbek. A fő fázisok előkészítő munkáinak részleteiben történő kidolgozása alapján folyamatosan figyelemmel tudják kísérni az együttműködő vállalatok a legfontosabb teendőket, van mihez viszonyítani az előrehaladást,__. vagy esetleg a lemaradást, -j— Mindezek ellenére tovább lehet és tovább kell fejleszteni az együttműködések formáit, jobban kell megszervezni a munkát, gondosabban kell leszűrni az eddigi tapasztalatokat, hogy az elkövetkező blokkok építése még gyorsabb, gördülékenyebb legyen. T. Cs. rugalmasan alkalmakodni a napi igényekhez, melyet a beruházás üteme diktál. A beszámolót és a szóbeli kiegészítést követően az alábbi kitüntetések átadására került sor: KISZ-díjat kapott a Paksi Atomerőmű Vállalat ügyeletes mérnöki kollektívája. (Vámos Gábor, Faragó Péter, Kapocs György, Gergely József, Bajsz József, Radnóti István). Kiváló KISZ-szervezet zászló: 22. sz. AÉV 31. A—B KISZ-alapszervezet. KISZ KB dicsérő oklevél: PAV igazgatási és a 22. sz. ÁÉV igazgatási KlSZ-alapszervezete. KISZ Érdemérem: Pétersz János, a PAV volt KISZ- bizottsági titkára. Kiváló Ifjúsági vezető: Hevesi Antal, PAV. Aranykoszorús KISZ-jelvény: Máté Sándor. KISZ KB Dicsérő oklevél: Szemán Béla, 22. sz. ÁÉV, Babos Kálmán, PAV, Velencei János, ERBE. A kitüntetések átadása után a hozzászólások és egy rövid összefoglaló következett, majd végül a választásra került sor, amelyen a következő eredmény született: A KISZ Atomerőmű Építkezés Bizottság titkára: Németh Sándor; szervező titkár: Kudorné Szanyi Katalin. A KISZ-bizottság tagjai: Hortobágyi Károly (VERTESZ), Kovács Imre (22. sz. ÁÉV), Perge József, Rostás György (GYGV), Süli János (ERBE), Porkoláb Márta (VEGYÉPSZER), Kardosné Simon Melinda (SKVV), Wolf Ernő (OSZV), Kollerné Bodó Erika (HÖTECHNIKA), Hevesi Antal, Jégh Lajos (PAV).