Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 27. (Budapest, 2009)

Györgyi NAGY: Gemalte Textilmuster in der Flügelaltarkunst des mittelalterlichen Ungarns

FESTETT TEXTILMINTÁK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGI SZÁRNYASOLTÁROKON ÖSSZEGZÉS A késő gótikus oltárretabulumokat, mindenekelőtt ünnepi nézetüket, nemcsak különösen értékes anyagokkal - arany- és ezüstlapokkal, valamint drága festékekkel, például ultramarinnal - díszítették, hanem a legkülönbözőbb textilminták és -struktúrák visszaadásával is gazdagították. A Keletről vagy Itáliából importált fényűző, arannyal átszőtt selyem- vagy bársonyszövetek utánzása különös kihívást jelenthetett a festők számára. E nagy értékű textíliák vonzereje nemcsak az idegennek, egzotikusnak ható ornamentikában, hanem az irányában és intenzitásában folyamatosan változó fény által újra meg újra megcsillanó fémszálak játékában volt. A minták korrekt ábrázolása mellett az egyes szövetfajták valósághű megjelenítése játszott nagy szerepet, amelyhez több technika is rendelkezésre állt: a tremolálás, a poncolás, a préselt brokát rovátkolása és nem utolsósorban a tanulmányunk témáját adó, tulajdonképpen a művész képességére épülő festéstechnikai megoldás. A 15. század elejétől kezdve a művészek a reális világnak egyre több figyelmet szenteltek, ami nemcsak a létező épületek és városképek ábrázolásában, az évszakok megjelenítésében és a portréfestészet kezdeteiben nyilvánult meg, hanem a mindennapi élet tárgyainak precíz visszaadásában is. Ezek a törekvések a Németalföldön a Flémalle-i Mester, Jan van Eyck és kortársaik festészetében érték el csúcspontjukat. Az új művészi célkitűzés alapja az általában „új olajtechnikaként" jellemzett eljárás volt. A több rétegből felépített, lazúros technikának köszönhetően áttetsző olajfestésen, a miniatúraszerűen precíz, aprólékos, csillámló kidolgozáson alapul bizonyos fokig az a naturalizmus, amely döntően befolyásolta Európa művészetét két-három generáción át. A korabeli forrásokban a németalföldi festészet különleges kvalitásaként említik a drága anyagok, az arany, a drágakövek és természetesen a luxusszövetek természethű ábrázolása iránti vonzódást. A művészek tanulmányútjaik, vándorlásaik alkalmával kerülhettek kapcsolatba a németalföldi művészet ösztönzéseivel, és minta- vagy vázlatkönyveikkel terjeszthették a teljes kompozíciókat, részletmegoldásokat és a különféle textilmintákat is. A különböző szövetfajták anyagának és struktúrájának ábrázolása festészettechnikai problémának is számított. A gazdagon redőzött bársonynak a szórt reflexfényeken alapuló felületi hatása, különleges karaktere viszonylag kevés kötőanyagot tartalmazó festék felvitelével érhető el. Az aranyszállal átszőtt díszítményen ittott megcsillanó fény játékát azáltal érzékeltették, hogy a világos csúcsfények különböző változatait alkalmazták az okkersárga tónusokkal megfestett felületeken. A komplikált szövetmintákat nem szabad kézzel rajzolták a megfestendő felületre, hanem olyan technikai segédeszközöket használtak, amelyekkel a mustra végtelenül és 67