Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 26. (Budapest, 2008)

Piroska ÁCS: Nadeletuis in Form von Wickelkindern aus Porzellan

POLYAS BABA ALAKÚ TUTARTOK PORCELÁNBÓL ÖSSZEGZÉS A 17-18. században a tűket még nem gépi úton állították elő, hanem egyedi kézműves termékeknek számítottak, ami megmagyarázza magas árukat és nagy megbecsültségüket. Utóbbi abban is kifejezésre jutott, hogy a különféle darabokat meglehetősen értékes, többnyire porcelánból, néha ezüstből készült speciális szelencékben tárolták. Ezekbe a tokokba kerültek a varrótűk, gombostűk, horgolótűk, valamint az öltözködéshez elengedhetetlen fűző- és áthúzótűk, továbbá a cipők gombolásához szükséges kampóstűk. Mivel e szerszámok hoszszúsága eltérő - általában 7 és 15 cm közötti -, a tárolásukra alkalmas szelencéknek is ehhez kellett igazodniuk, így a művészi kivitelezés lehetőségét is szem előtt tartva többnyire keskeny, nyújtott formájúak voltak. A legkedveltebb alakzatok közé tartoztak a kesztyűbe bújtatott karok, cipőben végződő lábak, összecsukott esernyők, élethűen festett spárgák (csirágok) és halak, valamint a finoman színezett pólyás babák. Az Iparművészeti Múzeum és az esztergomi Keresztény Múzeum gyűjteményeiben ez utóbbiakból, vagyis a pólyás baba alakú tűtartó szelencékből olyan darabokat őriznek, melyek feltétlenül érdemesek a részletes vizsgálódásra. A képzőművészetben felbukkanó korai csecsemőábrázolások általában fáslival szorosan körbetekert testű kisbabákat mutatnak. Martin Meyer-Heilemann 1978-ban megjelent tanulmánya és Jacqueline Marie Musacchio 1999-ben kiadott könyve nagy segítséget nyújt e téma kutatásához. Az ily módon bepólyázott gyermekek képével gyakran találkozhatunk az ún. „gyermekágyas" tálcákon és edényeken is. A fából készült tálcák és majolikaedények a reneszánsz Itáliában a várandós kismamáknak vagy szülés után lábadozó édesanyáknak vitt kedvelt ajándékok, ill. az eseményhez illő használati tárgyak voltak. E tálcákat és tálakat többnyire különféle festett jelenetek díszítették, melyek közül a legkézenfekvőbbnek a gyermekgondozással kapcsolatosak tűntek. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található az az 1525-30 között, Casteldurantéban készült majolika gyermekágyas tál, melynek tükrébe az újszülött körül sürgölődő asszonyokat festettek. A csecsemőt tartó, földön ülő, lábát előrenyújtó és a babát így megtámasztó nő testhelyzete a pólyázás tipikus póza volt az adott időszakban. A 18. századtól kezdve egyre gyakrabban találkozhatunk olyan pólyásfigurákkal, amelyeket ma iparművészeti alkotásoknak tekinthetünk. Ilyenek a fából faragott mézeskalács- vagy kenyérsütő formák, a fajanszból készült pudingformák, a porcelán pipatömők vagy pecsétnyomók, az ezüstből való aprócska templomi fogadalmi ajándékok vagy karácsonyfadíszek, és nem utolsósorban a különféle etuik és szelencék. A pólyás baba alakú tokok nagy része - néhány illatszeres flakontól eltekintve - tűtartó szelence volt. A 18. század második felében és a 19. század elején jó néhány európai porcelánmanufaktúra árukínálatában szerepeltek. Az Iparművészeti Múzeumban és az esztergomi Keresztény Múzeumban egy-egy