Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 25. (Budapest, 2007)
Ágnes PRÉKOPA: Die Anfänge der Disziplin Geschichte des Kunstgewerbes und die Geschmacksbildung
későbbi évtizedek giccsről alkotott toposzait, például azzal, hogy 1820 utánra korlátozza a „félszeg” tárgyak előfordulását. A didaktikus példatár az Iparművészeti Múzeum történetéhez is nyújt azóta elfeledett, meglepő adalékokat: „van a múzeumban egy Munkácsy-kép, kópia cukros tésztából készítve [...], tessék megnézni”, vagy „van itt a múzeumban pl. egy kalap tökmagból”. A múzeum gyűjteményeit ismertető 1907-es Kalauzban nincs utalás olyan kiállítótérre vagy legalább vitrinre, ahol ilyen tárgyak szerepeltek volna. További kutatásra vár annak a kérdésnek a megválaszolása, milyen további „félszeg” tárgyak kerülhettek be a múzeum falai közé (ha feltehetően rövid időre is, a kiállítás és a leltározás igénye nélkül), és mi lett a sorsuk. Különösen sokat foglalkozott a szélesebb közönség esztétikai nevelésével az ízlést kulcsfogalomként használó Nádai Pál, aki 1922-es stílustörténeti összefoglalásának is az Izlésfejlődés és stíluskorszakok címet adta. Igaz, ő az olvasók megnyerése érdekében kifejezetten szórakoztató stílusban fogalmazott. Egyfajta háztartási tanácsadó formájában íródott A lakásberendezés művészete című 1939-es kötete, amelynek rövid záró alfejezete foglalkozik az ízléstelenségek különféle típusaival. Sajnálatos módon a magyar iparművészeti irodalom az első recenziókon túl sehol sem hivatkozik egy tudománytörténeti jelentőséggel bíró ízlésnevelő alapműre, Gustav Edmund Pazaurek (1865-1935) Guter und schlechter Geschmack im Kunstgewerbe című 1912-es könyvére. A szerző a stuttgarti Landesgewerbemuseum igazgatója volt, nevét leginkább az üveg történetével kapcsolatos publikációi nyomán ismerik napjainkban. Hihetetlenül gazdag tárgyismeret bontakozik ki az ízlés kérdésének vizsgálata során ebben a művében, amely kitér az iparművészet egészen marginális műfajaira is. Pazaurek egyébként a gr and art- nak kijáró tudományos alapossággal írt önálló monográfiákat a „kisművészetek” legeslegkisebb műfajairól, a bronzveretekről, köszöntő kártyákról, üveggyöngyökről, tapétáról, gyöngyházról, s e művei ma is meghatározó fontosságúak az igen kevéssé publikált területek kutatói számára. Pazaurek a 19. század közepén létrehozott stuttgarti gyűjtemény, a Vorbildersammlung ellenpontozásául 1906-tól kezdett ellenpéldákat gyűjteni, főleg az egykorú ipari termékek köréből. (Ötletének fontos előzménye volt a londoni Marlborough-House- ban lévő Museum fór Practical Art and Science 1852-ben „elrettentő tárgyakból” létrehozott gyűjteménye, az Exhibition of False Principles in Decoration.) Stuttgartban, 1909-ben nyílt meg a Sammlung der Geschmacksverirrungen, amely a Vorbildersammung- gal azonos térben, annak tárgyaira felelgetve épült fel, s e kiállítás nyomán íródott az 1912-es kötet. Pazaureknek a giccsről sokkal pontosabb és differenciáltabb a véleménye, mint a témával foglalkozó számos későbbi, sokat idézett szerzőnek - igaz, azok a giccset többnyire általánosságban vagy elméleti aspektusból vizsgálják. Pazaurek induktive dolgozza ki az értékelés szempontjait, a példák jelentős részét pedig jóval a 19. század előtti időkből meríti - ez teszi munkáját egyedülállóvá a témában. Az ízlés szubjektív és pszichológiai kritériumait vizsgáló bevezető után a tárgyakat három csoportba sorolja, az anyaghasználat, a funkció és a dekoráció hibái alapján. Az anyagok problémái között szerepelnek a kivitelezés közben keletkezett hibák vagy a téves anyagkombinációk, a tárgykészítésre használt „csodálatos” eredetű anyagok - a lepkeszárnytól az emberi hajig -, valamint a többféle szempont szerint csoportosított szurrogátumok. A funkció problémáinak sorában megtaláljuk a téves konstrukciót, a 157
