Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 24. (Budapest, 2006)

In Memoriam Ferenc Batári (1934-2005) (András Szilágyi)

BATÁRI FERENC (1934-2005) A kiállítást rendezte, a műtárgyakat válogatta, feldolgozta, rendszerezte, a kötetet - katalógust, könyvet - írta, szerkesztette, gondozta ... Batári Ferenc neve ilyen összefüggésben, ilyen és ehhez hasonló szavak kíséretében, e tárgyszerű, rövid közlések, mondatok alanyaként jelenik meg a leggyakrabban. Hozzánk, kollégáihoz hasonlóan valószínűleg így őrzi majd meg őt az utókor, a művészettörténészek kollektív emlékezete is, itthon és a nagyvilágban. Hozzátéve - ami számunkra közösen megélt személyes élmény, s ami a „szakma" megítélésében már ma is evidenciának minősül -, hogy kitűnő, közönséget és tudós szakembereket egyaránt vonzó kiállítások sokaságáról, különösen értékes és kiemelkedően jelentős kiadványokról van szó. Kiállítások és kiadványok - számára ezek egyaránt fontosak voltak, mondhatni: kölcsönösen feltételezték egymást. Kivételes érzéke volt a kiállítások rendezéséhez, különös örömét lelte ebben, s ha kéréssel, kérdésekkel fordultunk hozzá, szívesen szólt régi és kevésbé régi feladatairól. Közülük a legelsőről, a pápai Eszterházy-kastély enteriőr-kiállításáról éppúgy, mint közelmúltbeli, jól ismert munkáiról. Arról, hogy hogyan dolgozott, miféle feladatokkal szembesült, amikor - egyebek között - Keszthelyen, Kecskeméten, Sopronban, továbbá Bécsben, Grazban, Prágában vagy Londonban rendezett kiállítást. Kérdésünkre, hogy mi az ismérve, mi a titka a sikeres tárlatnak, igen megszívlelendő választ adott. „Nem árt, ha a rendező kellő invencióval lát munkához, de ennél - s a felkészültségnél, a pallérozott ízlésnél - nem kevésbé fontos, hogy szándéka, elgondolása lehetőleg a háttérben maradjon; hogy még véletlenül sem a műtárgyak rovására csillogtassa a - meglehet - sziporkázó ötleteit." Ezt a rendező elvet, csakúgy, mint azt az alapvető szempontot, hogy az így vagy úgy összetartozó darabok, művek magától értetődő módon „találják meg" egymást, példaadóan valósították meg az Iparművészeti Múzeum utóbbi négy évtizedének legjelentősebb, leginkább látogatott kiállításai: „Az európai iparművészet remekei" (1972), „Art Nouveau iparművészeti alkotások 1900-ból" (1975), „A klasszicizmustól a biedermeierig" (1990), „Historizmus és eklektika" (1992). Hogy sokrétű feladatai közül melyek voltak a „legkedvesebbek"; évek, évtizedek múltán melyekre emlékezik vissza a legszívesebben? E kérdésre felelve a beszélgetés előbb-utóbb, de majd minden esetben Nagytétényre terelődött. A tétényi Kastélymúzeum kapuját Batári Ferenc - miután befejezte tanulmányait a budapesti Petőfi (korábban Werbőczy) gimnáziumban - megnyitásának hónapjában, 1953 nyarán lépte át először. Utóbb, amikor egyetemi tanulmányai végeztével, 1958-tól az Iparművészeti Múzeum munkatársa lett, ezek a látogatások mind sűrűbbé, mondhatni: célirányossá váltak. Akkoriban folytak ott azok a helyreállítási munkálatok, amelyek befejeztével két új, impozáns kiállítás megnyitására kerülhetett sor 1963-ban, illetve 1966-ban, „Magyar bútorművészet a XVIII. században", illetve „Európai bútorok a XV-XVII. században" címmel. Ezek megtervezésében, előkészítésében és megrendezésében - Zlinszkyné Sternegg Mária után és Szabolcsi Hedvig mellett - Batári Ferencnek meghatározó szerepe volt. Ottani munkássága betetőzésének tekinthető