Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 24. (Budapest, 2006)

In Memoriam Ferenc Batári (1934-2005) (András Szilágyi)

az az előzményekhez képest alaposan átformált, pazarul megrendezett kiállítás - és annak katalógusa, „Bútorművészet a gótikától a biedermeierig" címmel, Vadászi Erzsébettel közösen -, amely a 2000. év óta, s jelenleg is várja a kastélymúzeum látogatóit. Ha a munkahely, esetünkben a múzeum, a mi második otthonunk, akkor Batári Ferenc számára Tétény - ha nem is topográfiai lag - valahol félúton lehetett az ő két „otthona" között. Az épületbe lépve, sőt, már a kastélykert kapuján áthaladva joggal érezhette, hogy - bizonyos értelemben - hazaérkezett. Ami a szó szerinti munkahelyet, a munkahelyi „előmenetelt" illeti, pályája-egyenes vonalú pályaíve - maga a töretlen, megtestesült állandóság. 1970-től jószerint mindvégig az Iparművészeti Múzeum bútor osztályának vezetője volt - eltekintve egy ötéves intervallumtól, amikor, 1973 és 1978 között, a múzeum textilosztályát vezette. A „vonzások és választások" tekintetében ugyanakkor sajátos kettősség mutatkozik nála; kettősség műfaji és - ezzel összefüggően - földrajzi értelemben is. A műfaj, amelyet pályája kezdetén szakterületének választott, a bútorművesség volt értve ezen a különböző tárgytípusok változásán, módosulásán, a nagynevű, jeles mesterek munkásságán túl, a belső terek művészi igényű kialakítását, annak feltárását, számba vételét is. Ez a kiindulópont s az egykori hazai enteriőrök fennmaradt tárgyi emlékeinek számba vétele fordította figyelmét a textilművészet egy sajátos válfaja, a régi keleti szőnyegek felé. Az érdeklődés fölényes szakértelemmel párosulva - kivételes vonzalommá mélyült. Publikációi komoly nemzetközi figyelmet keltettek, mind szélesebb körben. Rangos külföldi intézmények - múzeumok, egyetemi tanszékek, tudományos intézetek - vezetői Isztambultól Londonig, Rómától New Yorkig és Los Angelesig gyakran és szívesen hívták és kérték fel őt előadások, szemináriumok megtartására, sokágú ismereteinek átadására. S ő nem sajnálta az időt és az energiát - ha tehette, elfogadta e kitüntető meghívásokat; élt az alkalommal, többnyire elsősorban azért, hogy a hazai múzeumok, gyűjtemények anyagát bemutassa, s a szakma tudós művelőivel megismertesse. Érdekes megfigyelni ebben a kontextusban is, hogy miképp érvényesül, hol „érhető tetten" a kutató szakember sajátos szubjektivitása. Természetesen nem a műtárgyak meghatározásában, készítési körülményeik megállapításában, hisz az tudós elfogulatlanságot, objektivitást igényel és tételez fel mindenekelőtt. Az azonban bizonyára nem véletlen, hogy a keleti textíliák vonzó, tarka világából épp az oszmántörök csomózott szőnyegeket választotta ki ezekről készítette az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeinek első, tudományos igényű szakkatalógusát 1994-ben -, mint ahogy valószínűleg az sem a véletlen műve, hogy legnagyobb sikerű s talán a legemlékezetesebb kamarakiállítását „Brit iparművészet" címmel rendezte meg, ugyancsak az Iparművészeti Múzeumban, 1988 októberében (tegyük hozzá: „team-munkában", több, ma is tevékeny munkatárs részvételével). Törökország és Anglia - közelebbről: Isztambul és London. A hazai tájakon, a „magyar glóbuszon" túl Feri - aki közismerten „nagy utazó" hírében állt, s csakugyan szenvedélyes utazó volt -, amint az tőle, magától tudható, e két helyszínen időzött a legszívesebben. Az elmúlt évek, évtizedek alatt, többnyire egy-egy kiállítás előkészítése, tervezése során, másokhoz - műgyűjtőkhöz, lelkes amatőrökhöz - hasonlóan, mi, közvetlen munkatársai is többször „zaklattuk" Ferit ilyen-olyan kérdésekkel. Olykor nem épp szakszerűekkel. Egyebek között azzal, hogy a szinte felmérhetetlenül gazdag bútorgyűjtemény anyagából miért épp ez vagy az a darab áll közel hozzá. Például, hogy a századforduló pompás, nagyra értékelt műtárgyai közül miért épp a glasgow-i mester, Baillie Scott írószekrényét kedveli különösen? Talán azért, válaszolta kis szünet után, mert kedvenc angol költőim egyikének, Alexander Pope-nak két verssora szerepel rajta, szépen megformált, míves feliratként. S már idézte is, angolul természetesen, a költeményt, annak egy további, ugyancsak ismert részletét, amely, kissé szabad fordításban, így hangzik: A szó kényes fegyver; eszmék, gondolatok ruhája, És minél szorosh szabású, annál jobban áll. (Essay on Criticism)