Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 22. (Budapest, 2003)

Márta JÁRÓ: On the History of a 17th Century Noblemans' Dolman and Mantle, based on the Manufacturing Techniques of the Ornamental Metal Threads. Or de Milan, Or de Lyon and Silver of Clay Ornamentations on a ceremonial Costume from the Esterházy Treasury

használtak alapanyagként. Lehetséges, hogy ez a tény hozzásegít a későbbiekben e fonalak készítési idejének és helyének, legalább nagy vonalakban történő behatárolásához. A dolmány csipkéi A dolmány két oldalvarrásába illesztve fémfonalas csipke (ezüst alapon arany minta) fedi az oda valószínűleg bővítésként betoldott szövetet. A betoldást mindkét oldalon kétféle (esetleg háromféle) csipkéből állították össze. A tüll alapú csipke ezüstszínű fonala esetében ezüstözött vörösréz drót elhengerlésével készült szalagot, míg az aranyszínű fonal esetében sárgaréz szalagot fontak len bélfonal köré. A brüsszeli csipke ezüstszínű fonala ugyanúgy két oldalon ezüstözött rézszalagból készült, mint a tüll alapú csipkénél. A szalagokat azonban ebben az esetben selyemfonal köré fonták. Az aranyszínű fonal alapanyaga itt is sárgaréz, a bélfonal pedig selyemcérna. A szakirodalomban e fonalak elnevezése és eredeztetése korántsem egységes. Altalánosságban hamis arany-, illetve ezüst- vagy „leoni vagy lyoni" fonalaknak nevezték/nevezik őket. Egyes források nürnbergi eredetűnek tekintik, míg a németek általában Lyonból származtatják őket. Feltételezhető, hogy az aranyozott ezüstdrót készítés-technikájának felfedezésekor, már a 15. században megpróbálkoztak aranyozott, illetve ezüstözött rézdrótot is húzni, hiszen ugyanazt a módszert lehetett alkalmazni. Biringuccio, aki e drótok készítését „bosszantó csalásnak" tekintette, említi 1540-ben megjelent művében, hogy felhasználják őket textíliákhoz, de arról nem ír, hogy elhengerelve szalagot készítenének belőlük. Valószínű azonban, hogy az aranyozott ezüstdrótból hengerelt szalag fémfonalként (bélfonal nélkül vagy bélfonal köré fonva) történő elterjedésével egy időben kezdték a nemesfémmel borított rézdrótból készült szalagokat/fonalakat is nagyobb mennyiségben gyártani. A nemesfém bevonat nélküli, sárgarézből előállított drótok, szalagok textildíszítésben történő felhasználásáról a 1718. századi szakirodalomban nem találtunk eddig említést. A természettudományos vizsgálatok eredményei alapján azonban már a 16. századtól, sőt esetleg már korábban is felhasználták azokat, főként a régészeti anyagban fordulnak elő. A dolmányon lévő csipkék ezüstözött réz- és sárgaréz fonalai anyaguk szempontjából nagyon hasonlóak egymáshoz, és a fentiek értelmében sem kor- sem eredetmeghatározásra az adott esetben nem alkalmasak. Van viszont egy lényeges különbség a két csipke fémfonalai között, mégpedig az, hogy az egyik esetben (brüsszeli csipke) selymet, a másik esetben (tüll alapú csipke) pedig lent használtak bélfonalként. A szakirodalmi adatok, illetve egykorú források, rendeletek alapján talán feltételezhető, hogy a selyemre font fonal, s így a brüsszeli csipke korábbi, mint a finomabb, tüll alapú. Elképzelhető, hogy a dolmány bővítése során ezt használták, majd egy későbbi javítás során került, a javítás javításaként a finomabb csipke is a ruhára. Az sem zárható ki azonban, hogy mindkettőt ugyanakkor varrták a dolmányra. A 17. századi főúri viseleteken eddig nem találtunk ilyen „hamis" fémfonalból vert csipkét. A dolmány bővítése során tehát nem lehetett fontos, hogy az egyébként igen drága arany szövetből készült öltözék betoldására milyen anyagot varrnak rá. A varrót vagy varrónőt inkább az vezérelhette, hogy harmonizáljon az anyag az alapanyaggal, amelyen ahogy a csipkén/csipkéken is - ezüstön (ezüstdróttal lanszírozott szövet) nagyobb foltokban jelenik meg az arany (brosírozott virágminták). A dolmány javításához használt fémfonal A dolmány mellrészén, jobb oldalon egy foltozás elfedésénél, valószínűleg a lanszírozó ezüstdrót pótlása-utánzásaként, fényes, ezüstszínű, a skófiumnál vastagabb, de átmérőjében mégis igen vékony, fémfonalat használtak. A fonal készítése során alumínium ötvözetből készült, nagyon vékony fólia-darabokat nyomkodtak rá pamutcérnára. Ehhez hasonló fémfonallal sem a szakirodalomban sem saját gyakorlatunkban eddig még nem találkoztunk. Az 1855-ös világkiállításon bemutatott, Deville által készített, kis alumíniumtömb ára még az aranyéval vetekedett. Az új, különleges és igen drága fémből, az ún. „agyagezüstből" III.