Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)

ÁCS Piroska: Lechner Ödön köztéri szobrának története

sait. Újságcikkek, melyek katedrát követeltek neki, nevezték így kávéházi asztalát."

12 Az m. v. monogrammal szereplő Müller Viktor éppen ezt a megoldást marasztalta el a Nemzeti Újságban közölt vitriolos írásában. „A mesterek öreg bácsikat mintáztak a kávéházi asztalka mellett - egész epidemia-szerű ez a hasoncsúszó fantázia -, üldögél a kedves kis öreg, legjobb esetben tervrajzot tart a kezében, épen hogy nem kávét kavargat. A portréhűség is gyenge lábon áll, mintha nem is a Vezérnek, hanem egy ismert kávéházi típusnak, vagy épen magának az Andrássy-úti kávéháznak akartak volna örök emléket faragni."

13 Kritikusunk inkább Kallós Ede és főleg a Párizsban élő fiatal Vörös Béla munkájáért lelkesedett, „...utóbbinak kivitelében van artisztikum, felfogásában van monumentalitás is, csak a figura modellálása nyugtalanítóan puha és anyagszerűtlen, feje pedig egészen önkényes elképzelés".

14 Az Újság művészeti rovatvezetője, Elek Artúr cikkében jó néhány pályaművet leírt.

15 A zsűri véleményétől eltérően ő Kisfaludy Stróbl gipszmintáját invenciótlan, banális tervnek tartotta. Az alak egy rossz arányú talapzatra rakott falon ült, amely egyben hátteréül is szolgált, s erőltetett mozdulattal rajzolgatott egy kiterített papirosra. Az író nem méltányolta Kallós Ede „hirtelen odacsapott" munkáját, s nem titkolta negatív véleményét Petri Pick makettjéről sem. Utóbbi Lechner arcmását csupán a talapzat oldalára helyezett reliefen örökítette meg, míg a főalak egy hatalmasat lépő, vállán követ cipelő férfiakt volt. Nem több egy gondosan megmintázott stúdiumnál, idegen a mester lényétől. Szerzőnk figyelemre méltónak ítélte viszont Cser Károly önálló pályaművét, az érdekes mozdulatú portréalak miatt.

16 Lechner szobormása elgondolkodva, fejét bal könyökére támasztva ült, hatását azonban elrontotta a mögé mintázott szárnyas géniusz félresikerült figurája. A pálmát Eleknél is Beck Ö. Fülöp alkotása vitte el. Az elgondolást ötletesnek, a formai megoldást kiválónak tartotta. Különösen a szobrászat és építészet egységét dicsérte, amit a művész azzal ért el, hogy az asztalka lapjának kerekségét megismételve egyben szokatlanságát is feloldotta a talapzat kerekségében. A kiérlelt művet ő is alkalmasnak találta a megvalósításra. A pályázat sikertelennek minősítését később a bírálóbizottság nevében Lyka Károly indokolta meg. Elismerte, hogy egy közömbösebb természetű versengésen a beadott munkák némelyike megállta volna a helyét. Ám itt a követelmény az átlagosnál nagyobb volt, hiszen az egyik legjelentősebb művész számára kellett „sugalló erejű emlékművet készíteni". Lyka úgy vélte, éppen a feladat magától értetődősége okozta a nehézséget. Ennél az emlékműnél a művészek nem alkalmazhatták a jól bevált paneleket: „oroszlánok, sasok, görnyedő vagy ujjongó tömegek, bigák, trigák, kvadrigák, géniuszok, fel- és kilendülések, pózok és kirobbanások, atléták és puttók, szóval az egész „szokmány" lankadtan omlik semmiséggé a problémával szemben..."

17 Lechner egyéniségének plasztikai megformálásánál meg kellett találni a mércét a köznapi, kellemdús ember és az ösztönös erejű művész ábrázolása - ha úgy tetszik portré és szimbólum - között. Ezt pedig az első forduló egyetlen résztvevője sem tudta megfelelő színvonalon megoldani. Ezért a szoborbizottság változatlan feltételek mellett új pályázatot írt ki. A második forduló beadási határideje 1930. április 5-én járt le.

1B 30 művész összesen 43 tervvel jelentkezett. Az általános sajtóvisszhang szerint ez a pályázat még gyengébben sikerült, mint az előző. A pályázók közül azok, akik az elsőn is részt vettek, korábbi elképzelésüket csak elvétve tudták továbbfejleszteni. S bár az újak között akadt néhány figyelemre méltó fiatal tehetség, itt sem dőlt el végérvényesen, hogy ki készítse el a nagy építőművész szobrát. A zsűri - szótöbbséggel - pankotai Farkas Bélát, Cser Károlyt és Ligeti Miklóst kívánta egy szűkebb körű „mérkőzésre" felszólítani. Elismerésben részesítette még Horváth Gézát, Kalotai-Kreipel Ottót, Körmendi-Frim Jenőt, Mészáros Lászlót és Vass Viktort. A zsurnaliszta művészeti írók véleménye