Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

MIKLÓS Pál: A Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeum új szerzeménye

szok hátára tűzve láthatók, de tegez nem látható sehol). A kép jelenetezése tájba van helyez­ve: az alsó — és szélesebb — sáv voltaképp egy folyópart, ezen masíroz a csapat; a folyó túlpartján, a dombos tájban, a kép felső sávjában 8 lovas vadászt fedezhe­tünk fel továbbá 3 vadállatot. A folyó mindkét partján fenyőfák vannak (az európai perspektíva értelmében méretkü­lönbséggel érzékeltetve a távolságot); a kép közepetáján egy kis cölöphíd adja tudtunkra, hogy civilizált tájban va­gyunk; a kép balkézre eső végén három cseréppel fedett háztetőt is láthatunk a dombok között. Az a benyomásunk, hogy a képen tél van — bár havat sehol sem láthatunk. (A fehérlő konturcsíkok a dombokon, amelyek a fekete-fehér repro­dukción nagyon élesen tűnnek fel, véle­ményem szerint kizárólag a plasztikus modellálás célját szolgálják). A kérdés most már az, hogy miképp azonosítsuk etnikai tekintetben és időbeli­ségben a képen szereplő embereket. Az arcvonások nem jöhetnek segítségünkre, részint az ábrázolás sematikus elnagyolt­sága miatt, részint azért, mert a képen a kolofon információja alapján feltételezhe­tő emberek — vagyis mongolok, tibetlek vagy a Fan név alatt megbújható tangu­tok — között nincsenek alapvető antropo­lógiai különbségek. A képen látható min­den egyes személy hímnemű; egyik-má­sik kis szakállt és bajuszt visel, a többi nem hord ilyen férfidíszt. Hanem az öltö­zetek már inkább eligazítanak. A lovasok­nak és a gyalogosoknak a csizmája egy­aránt mongol (nemez) csizma. De a gyalo­gosok többnyire rövid zubbonyt és nad­rágot viselnek —- valószínűleg ők az „ala­csonyabb néposztály", vagyis a szolgafé­lék. Akad azonban a gyalogosok közt olyan is, aki hosszú, prémmel bélelt és öv­vel megerősített köntöst visel. Egyébként a rövid zubbonyok is övezettek. Csupán két olyan alak van a gyalogosok közt, aki a hosszú köntös fölött még egy rövid, fe­kete zubbonyt hord: ez jellegzetes kínai vi­selet. A zubbonyok, illetve a prémmel bé­lelt köntösök arra engednek következtetni, hogy viselőik közt lényeges szociális kü­lönbség van. Mindenkinek van sapkája. Két figura (nyeregben ülők és vörös köntöst viselők!) a magas, kúpos sapkát viselik (a mongol „bulgan malgai": cobolyprémfö­veg), az összes többi a közönséges — szőr­mével bélelt — sapkát hordja (a mongol „minjin malgai": prémes sapka). Ezeket a sapkákat csak a khalkha mongolok hasz­nálták, mások nem; ennek alapján a ké­pen látható emberalakokat a mongolok khalkha törzséből valóknak gyaníthatjuk, vagyis Monológia és Északkelet-Kína (másképp Mandzsúria) lakóinak. 3 Még érdekesebb — és, feltehetőleg, az időbeli elhelyezés tekintetében perdöntő — a képen látható fegyveranyag. Csupán kétfajta fegyvert láthatunk a képen: íja­kat nyílvesszőkkel, valamint hosszú pus­kákat. A nyílvesszők a vadászok hátára vannak tűzve, az íjakat balkézben hordoz­zák, egyet kivéve, amely, mint említettem, épp használatban van. A puskák mind vállon vannak, a kép alsó sávjában, ré­szint a gyalogosoknál, részint a nyereg­ben ülőknél. Közismert tény, hogy Bel­ső-Ázsia mongol népei egészen a 19. szá­zadig egymás mellett használták az íjat és a lőfegyvert/' A kérdés azonban itt az, hogy mikortól fogva. A képen ábrázolt lő­fegyverek — olykor még funkciójukban is — inkább hosszú rudakra emlékeztet­nek, néhányan ezekre függesztve a hátuk mögött cipelik a zsákmányt, pl. a fácánt. Tudhatjuk, hogy ilyen fajta puskák — az­az igen hosszú csövű, de rövid és alig ívelt aggyal ellátott kováspuskák — használat­ban voltak már a Ming dinasztia utolsó évszázadában: s minthogy a mandzsuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom