Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

MIKLÓS Pál: A Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeum új szerzeménye

nem ismerték a lőfegyvert az invázió (1644) előtt, a mandzsu dinasztia első évszázadában is ezek a régi fajta puskák (kínai nevükön: niao-qiang: madár-puskák) maradtak használatban a hadseregben. Csak a 18. század elején változtatták meg a formájukat: rövidebbek lettek, agyuk viszont nagyobb lett.

5 Nincs kétség afelől, hogy a vadászat ebben a korban nem lehetett magánszenvedély, ellenkezőleg, a császár és generálisai kiváltsága volt. A mandzsuk, ekkor Kína uralkodói, tovább őrizték — egyebek közt — ezt a nomád kedvtelést is, a vadászatot, mégpedig kedvenc időtöltésükként. Elsősorban a nagy mandzsu császár, Kang-xi, volt a szenvedélyes utazó; kíséretével együtt meglátogatta a távoleső tartományokat, ilyen alkalmakkor ellenőrizte a helyi kormányzókat, és mintegy mellékesen, óriási vadászatokat szervezett, természetesen télen, vagyis kizárólag november és február közötti időszakban.

R A sztyeppék nomád népeinek hagyományos törvénye volt ez, abból a célból, hogy biztosítsák a vadállomány szaporulatát, de a zsákmány gerezna-minőségét is. Valószínű, hogy a császárok kedvtelése két okból is divatossá vált a mandzsu és mongol vezetők körében: egyfelől, mint eredeti nomád életük tradicionális időtöltése, másfelől, mint császári, tehát követendő mintakép. * * * Nos, ez minden, amit első megközelítésre meg tudunk állapítani erről a képről. A vadászcsapat minden valószínűség szerint egy (vagy több) mongol arisztokrata (törzsfő?) és kísérete (azt azonban még nem tudom eldönteni, hogy melyik a főember a vörös köntöst viselők közül). A jelenet földrajzilag Kína északkeleti részén, Mandzsúriában valószínűsíthető, egyrészt a khalka öltözetek okán, másrészt a táj sajátságai alapján. A kép keletkezésének ideje valószínűleg a 17. század vége, mert a képen látható fegyverek erre engednek következtetni. Az évszak minden bizonnyal tél. Ennek alapján azt is meg kell állapítanunk, hogy a kolofonok információja félrevezető. Egyébként is komoly kételyeket kell megfogalmaznunk a kolofonok hitelességével kapcsolatban. Az első, bevezető-ajánló kolofon dátuma szerint a Yong-he-gong-ban készült 1667-ben. Csakhogy a Yong-he-gong („A Harmónia és Béke Palotája") ezt a nevet csak 1723ban kapta — addig az ifjú Yong-zheng (ezen a néven császár) hercegi rezidenciája volt, trónra lépéséig.' Igaz viszont, hogy ettől az időtől fogva a palota fokozatosan átalakult lámalsta kolostorrá, s ennek lakói főként tibeti és mongol lámák voltak. Az ő köreikben egy ilyen festmény természetesen méltánylásra találhatott. Még valószínűbb azonban az, hogy a kolofonok (a bevezető is) egyszerűen kései hamisítványok. Tovább kell kutatnunk meggyőző adatok és argumentumok után, mind a kolofonok, mind a kép tartalmát illetően. A legnagyobb nehézséget azonban az jelenti, hogy az ilyen fajta festményekre vonatkozólag nincsen semmiféle írott forrásunk. A kínaiak a festő „kézművesség" provinciális, illetve plebejus termékei iránt mindig is tökéletes közönnyel viseltettek. Az írástudók sohasem szenteltek egy csöppnyi figyelmet sem az írástudatlan mesteremberek munkáinak. Ugyanakkor viszont képesek voltak eltúlzott dicshimnuszokat írni jelentéktelen festményekről, közhely-tájképekről, bambuszlevél-rögtönzésekről vagy szikla-pacsmagolásról és régi mesterek után készített ügyetlen másolatokról, ha azok írástudó műkedvelők ecsetvonásait, pontosabban