Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)
2010-03-01 / 3. szám
2010. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG A tavasz ébredése Elbúcsúzott a tél, langyosan melegítenek a napsugarak, virágok nyílnak, rovarok repülnek, a fűzbokrokon barkák ülnek, a legelőkön a hóolvadást követően mindenütt vadvizek csillognak. Márciusban évente legalább egyszer mindig ellátogatok az ócsai égerlápra, hogy a petézni érkező békákat és gőtéket figyeljem. Valamennyi kétéltű bölcsőjét a vizek ringatják, életük az oda lerakott petékkel, a belőlük fejlődő, kopoltyúval lélegző lárvákkal indul. A sort a gyepi, mocsári és erdei békák, valamint a kis pettyes gőte nyitják, de gyorsan követik őket a barna varangyok és az ásóbékák is. A mocsári békák hímjei a petézési időszakban gyönyörű kék nászruhát öltenek, a pettyesgőte-hímek magas, fogazott élű háttarajt viselnek. Ezekben a hetekben mocsarak, lápok, lassú folyású vizesárkok környékén járva mindenütt halljuk a barna varangyok unkogó hangjait. A hímek kisebbek és jóval mozgékonyabbak, mint a termetes nőstények. Ha valaki azt mondja: „Akkora békát láttam, mint a kalapom” - biztosan a barna varangy nőstényével találkozott. A petékkel teli állatok néha nagy távolságról, nehézkesen mászva érkeznek a vízhez, ahol a hímek már várják őket. Míg a gyepi, mocsári és kecskebékák nagy csomókban rakják le petéiket, a barna varangyokéi öt-hét méter hosszú, kocsonyás zsinórban rejtőznek. Ezt a nőstény vízben fekvő ágakra, növényekre csavargatja. Egy-egy nőstény akár nyolcezer petét is elhelyezhet a vízben, de a kikelő lárváknak csupán töredéke éri meg a felnőttkort. A tocsogós rétek felett bíbicek csaponganak, mindenfelől érkeznek a pólingok, godák és piroslábú cankók szép nászhangjai, fent a magasban mezei pacsirták keringenek trillázva a költőhelyek felett. A mezei nyulak nőstényei évente több alkalommal ellenek, az első három-négy kisnyúl márciusban látja meg a napvilágot. Szőrösek, szemük nyitva, és néhány naposán már futni, s ha kell, menekülni is tudnak. Az első napokban semmi szaguk nincs, egyenként rejtőznek a fűben, és akár az éles szimatú róka is elmehet mellettük anélkül, hogy észrevenné őket. A hazánkban élő másik faj, az üregi nyúl a föld alatt tanyázik, ahol kicsinyei sokkal kevesebb veszélynek vannak kitéve. így aztán nem véletlen, hogy magatehe- tetlenül, csupaszon, zárt szemmel születnek, és a 23 föld alatti üreget csak háromhetes korukban hagyják el. Ha a Budaörs felett húzódó kopár dombokon járok, előbb-utóbb mindig megpillantom az egyik galagonya csúcsán ülő cigánycsukot. Leshelyéről figyeli a környéket és pókokból, rovarokból álló zsákmányát. Közben sűrűn hallatja egyszerű, de nagyon kedves énekét. Néha a levegőbe emelkedik, ott röpköd, szökdécsel egy kicsit, majd kiindulópontjára száll vissza. A hím fekete fejével, fehér nyakravalójával és rozsdavörös begyével egyike legszebb madarainknak. A dombokon mindig simogat egy kicsit a szél, körben sárgán virítanak a tavaszi hérics gyönyörű virágai, a fehér dolomitsziklákon fali gyíkok sütkéreznek. A levegőben erdei pacsirta kering. Néhány évtizede még tucatnyi pár költött ezeken a dombokon, mára a terület egyre fokozódó za- vartsága és a gyakorlati védelem teljes hiánya miatt számuk egyetlen párra zsugorodott. Minden tavasszal aggódva figyelem, vajon megszólal-e még énekük, hallom-e az oly kedvesen hangzó „lu-lu- lu-lu-dlü-dlü-dlü-dlü” strófákat. Schmidt Egon Bécsy László Új Ember Adjon sok-sok meleget Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hogy melegednének az emberek. Ráhányni mindent, ami antik, ócska, Csorbát, töröttet s ami új, meg ép, Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! - S rászórni szórva mindent, ami szép. Dalolna forró láng az égig róla S kezén fogná mindenki földiét. Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hisz zúzmarás a város, a berek... Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni És rakni, adjon sok-sok meleget. Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni, Hogy fölengednének az emberek! József Attila
