Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)
2010-03-01 / 3. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG SOÓS GÉZA HAZAITÜKÖR Nem is olyan régen Mesterházy Attila, a szocialisták miniszterelnök jelöltje, meghökkentő bejelentést tett. Azt mondta ez az Attila gyerek, hogy az MSZP nem korrupt, hanem becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége. Először arra gondoltam, hogy a fülem felmondta a szolgálatot, de nem. A hallásom majdnem tökéletes. Ezután, arra kezdtem gyanakodni, hogy a választási kampány forgatagában, valamelyik állami pénzből rendezett állófogadáson, az iljú titánnak a szájához ragadt a konyakos pohár, és a finom nedűtől mond ennyi csacsiságot. De nem, Mesterházy Attila komolyan gondolta, amit mondott. Még az sem zavarta őt, hogy Zuschlag „kolléga” az ügyészi vádbeszéd alatt (is) a bilincsét fényesítette. Hunvald elvtársa pedig indul a cellák közötti sakkversenyen. A nyugdíjas tagozat mellett a börtön tagozat adja a párt gerincét. Lendvai Ildikó állítólag kiadta a jelszót: „Aki szabadlábon van, az velünk van!” Akiket pedig „ideiglenesen” kaptárba zártak, azoknak pedig, hogy lelkesítsék, szavalják el József Attila örök becsű versét: Elvtárs, segítsd a lebukottakat! Mint ismeretes a két „Úriemberen” kívül, majd kéttu- catnyian töltik éves rendes szabadságvesztésüket kulcsra zárt helységben. Mások, és ők vannak többen, állandó vendégei a rendőrségi kihallgató szobáknak, vagy már a bíróságok életét „keserítik.” Még, hogy becsületes párt. Azt beszélik, hogy valaki közülük kijelentette, hogy az segítene rajtuk legjobban, ha a többségük kapott volna karácsonyra (ajándékba) a csuklójára egy nyomkövetőt, már csak azért is, mert előfordulhat, hogy egymást zavarják meg a dézsmálásban. Azért ne legyünk igazságtalanok, csak hálával tartozunk Mesterházy úrnak, mert ebben a szomorú és egyre reménytelenebb helyzetben kijelentésével, egy egész társadalom ajkára mosolyt varázsolt. Sőt, bátran állíthatom, hogy nem kevesen voltak azok, akik a hasukat fogták a nevetéstől. Megbukott az ingatlanadó. Az Alkotmánybíróság visszamenőlegesen úgy döntött, hogy a lakosságot megóvja ettől a sarctól. Nem tudom miért, fellélegeztem. Sőt, jókedvembe még dalra is fakadtam. Pedig sem engem, sem a családomat nem 2010. március érinti. Ugyanis az elmúlt 65 évben, nem tettünk szert olyan ingatlanra, mely 30 millió forintot taksálna. Akkor pedig mi végre ez a jókedv? „Pártunk és kormányunk” megbízásából, naponta megjelent egy-egy Háry János a tévé képernyőjén, vagy a lapok hasábjain, és elmagyarázzák nekünk „gyengeelméjüeknek,” hogy az ingatlanadó azokat sújtja, akik palotákban, villákban húzzák meg magukat, miközben minimálbéren vannak bejelentve, tehát nem érdemes sajnálni őket. Jó magam, oly gyakran találkozom ilyen személyekkel, mint hatlábú elefánttal a porcelán boltban. Viszont ismerem Kovácsékat, akik egy élet munkájával felépítettek egy formás házikót. A ház rezsijét és a kölcsön törlesztését, azóta is nyögik. Kovácsék nincsenek egyedül. Egy-egy jobb helyen lévő budai lakás is kóstál 30 milliót, főleg ha az adóhivatal annyira becsüli fel. Ezzel szembe épültek kacsalábon forgó paloták, ki tudja miből. Azért az ingatlanok többségéért keményen megdolgoztak. Egy nyugdíjas, pláne ha egyedül él, több mint 100,000 forint adóra büntetni embertelenség. Bajnai Gordon azt tanácsolta, hogy aki nem bír fizetni, az adja el ingatlanát. Ma hazánkban csak azért mert közel 800,000 ember nem tudja törleszteni bankhitelét, az ingatlan piacon túlkínálat van. Ez annyit jelent, hogy minden ingatlan annyit ér amennyiért el tudják adni, és nem annyit amennyire a hivatal felbecsüli. Pár éve, ki tudja hányadik gázáremelésnél, egy szocialista politikus arra hivatkozott, hogy azért szükséges a gáz árának emelése, mert néhányan az olcsó gázzal melegítik a kertben lévő medence vizét. Ma, amikor a rendőrség sorban gyűjti be a korrupt szocialista és liberális politikusokat, hogy „meggyürüzzék” őket, balgaság volna azt állítani, hogy minden kormánypolitikus gazember. Van egy erős kötőanyag az MSZP-ben, ez pedig a politikai banditalizmus. Most éppen Hagyó Miklós, a párt „üdvöskéje” körül csaptak az egekig a hullámok. Miklós, aki a szegfűsök színébe bent hüsöl a Parlamentben, és mint megbízható kipróbált elvtárs, a főváros alpolgármestereként fejtette ki „áldásos” tevékenységét. O volt az, aki egy iljú „démont” alkalmazott helyettes szóvivőnek. A hölgy néhány hónap alatt közel húszmilliót kaszált. Néhányan tudni vélték, hogy a hölgy IQ- jánál többet nyomott latban ringó csípője. Hagyó elvtárs úrra, az elkövetkező időkben is számított pártja, ezért a fővárosi listán, a befutónak számított harmadik helyen szerepelt a neve, a közelgő
