Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)

2010-02-01 / 2. szám

2010. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 (miről folyik Felcsúton a szó...) Kristóf Attila MNO - Én nem tudom, hogy abban az időben, amikor néhány fiatalember megalapította a Fi­deszt, bárki közülük gondolt-e a hatalomra. Két­ségkívül az alapítókban jelen volt az „átoksúly alatt” sorvadozó „ész, erő, akarat”, a történelem­ben pedig megjelent a lehetőség, hogy ez az erő végre érvényre jusson. Mellékesen jegyzem meg: kevés olyan ember van, aki húsz esztendő alatt annyi mindenen ment keresztül, mint az alapítók egyike, Orbán Viktor. A magam tűrő- és teljesítő- képességét ismerve, nehezen tudom elképzelni, miképpen viselte és viseli el azt a terhet, fele­lősséget, szidalmat és rajongások özönét, ami rá­zúdult kora ifjúságától mostanáig. Nem a teljesít­ményén ámulok, hanem mentális stabilitásán, ami remélhetőleg most a Fidesz és a polgári szövetség minden politikusának magatartását és habitusát befolyásolja. Híradások szólnak arról, hogy (néhány vezető­társával együtt) Orbán Felcsúton hallgatja meg azokat a képviselőnek jelölhető személyeket, aki­ket a választókerületekben élő fideszesek támo­gatnak. Miről van itt szó tulajdonképpen? Való­színűleg arról, hogy Orbán Viktor húsz esztendő politikai tapasztalataival valamifajta szűrő szere­pét látja el, mivel tisztában van azzal, hogy a ha­talom olyan személyeket is vonz, akiket elsősor­ban az önérdek vezérel. Ha reményeim nem csa­lókák, akkor ez azt jelenti, hogy a Fidesz olyan képviselőcsoportot akar létrehozni, amely szelle­mi és erkölcsi szempontból kikezdhetetlen, amelyben elkötelezettség, becsület és stabil világ­nézet van jelen. A jelen szituációban maga az elnök és vezetőtársai is nyilván érzik, hogy többről van szó, mint szokványos választási küz­delemről A két cikluson át regnáló szocialista-szabad demokrata kormányzat hátterében egy olyan par­lamenti képviselőcsoport állt, amely a közérdeket és a morált semmibe vette, s a szavazógépezet csakis a haszonszerzési periódus meghosszabbítá­sát szolgálta. Ez az érdekszövetség az erkölcsöt kiiktatta a politikából, és képmutatással helyette­sítette. Az új kormánynak ennek az ellenpólusát kell képviselnie. Ebbe nem fér bele semmiféle törvénytelenség, de könnyelműségből vagy túlzott magabiztosságból elkövetett hiba sem. Természe­tesen bármilyen tapasztalt, s bármilyen fejlett em­berismerettel rendelkezik, senki sem láthat be má­sok agyába és szívébe. De vannak módszerek és technikák, amelyek révén a durva jellemhibák és mentális gyengeségek felfedezhetők. Elképzelhető, hogy ezeken a beszélgetéseken a jelöltek nemcsak politikai eligazítást kapnak, ha­nem emberi tanácsokat is a helyes magatartással és a haszontalan egyedi megnyilvánulásokkal kapcsolatban. A közszereplők viselkedése, habi­tusa az egész ország szemléletmódjára, véleke­désére hatást gyakorol. Társadalmunkra nagy mértékben jellemző a tisztelet hiánya, minden te­kintély megsemmisülése, mivel az úgynevezett fensőbbség korruptnak, becstelennek és felelőt­lennek mutatkozott. Nincsenek jó példák és nincsenek példaképek, legfeljebb csak pártos módon: a hasonló csakis a hasonlónak örül. Ez a kiüresedés és hitelvesztés azt is magával hozta, hogy az ország maga nem­zetközi értelemben tisztelhetetlenné és tekintély­nélkülivé vált. Ezen csak egy módon lehet vál­toztatni, ha belső ügyeinkben, a különböző társa­dalmi népcsoportok, a többség és a kisebbség viszonyában alapvető fordulat következik be. Mindehhez pedig példa és példakép kell, egy olyan domináns politikai elit, amelyet tisztelni le­het. Reményeim szerint ezt szolgálják a felcsúti beszélgetések. Még szebb reményeim szerint: a nemzeti történelem végszükség esetén mindig korrigálja önmagát, s létrehoz egy olyan erőt, amely a változás végrehajtására képes. Hogy az, amire vágyunk, mikor ölti fel a valóság képét, én nem tudom... Csűry István a KRE új püspöke Mostantól a tavaly novemberben megválasztott új püspök, Csűry István irányítja a nagyváradi szék­helyű Királyhágómelléki Református Egyházke­rületet. Az új püspök 1998-ban lett az egyházkerület ge­nerális direktora, 2000-ben választották főjegy­zővé, 2007 óta a püspökhelyettesi tisztséget töltötte be. Királyhágómelléki püspökként közel 200 ezer református főpásztora lesz. Tőkés László utódja a hagyományok folytatását és a missziós munka, a szegények, betegek, hajléktalanok megsegítésé­nek erősítését tervezi. (hírTV)

Next

/
Oldalképek
Tartalom