Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)
2010-01-01 / 1. szám
2010. január Illés Sándor AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 25 TZ* • • •• •• 1 Kis oromok Az öröm az élet izgalmas, szép ajándéka. Igazi piros betűs ünnep a szürke hétköznapokban. Aki szerencsés, annak két marokkal szólják, akit nem talál meg, az előbb utóbb megkeseredik. Kedvét veszti. Az örömet elraktározza a szívünk, emlékezetünkben él tovább. Ilyen az anyánk kezének simítása a fejünkön, kedvesen csengő hangja vagy az ajkunkon égő csók íze, ami örökre felejthetetlen marad számunkra. Micsoda öröm volt az első külföldi utazás, az első repülőút vagy a találkozás a nagy kék vizekkel. Évekig világít bennünk egy ilyen utazás vagy régi találkozás valakivel, akit nagyon szeretünk. Idővel lecsillapodnak az izgalmak, csak az emlékek tüze ég bennünk tovább, remélve, hogy minden nappal ránk mosolyoghat az öröm és aki jól gazdálkodik érzéseivel, az tartalékolhat is belőle. De minek örül egy olyan ember, aki már az élete végét tapossa? Ezen tűnődtem el a napokban. Van egy régi ismerősöm, a másik énem, aki már a kilencvenedik évét is betöltötte. Részvéttel érdeklődöm, jut-e még része olykor az örömből. Az utcára se tud kimenni, csak ül otthon a karosszékében, vagy az erkélyen nézelődik, beszélget a madarakkal. Odaszoktak a madarak, a fákon meg gerlék üzengetnek egymásnak, s azt hallgatja. Miben telik öröme egy ilyen idős embernek? Mi gyújtja lángra szívében az emlékezés rőzse- lángjait? Faggató kérdésemre csak mosolyog. Mert szerinte az öreg embernek is lehet öröme. Mert az öröm az élet sója. Vagy ahogy a mai fiatalok mondanák: hab a tortán! Igaz, ő már nem csomagol izgatottan, mint valaha a nagy utazások előtt szokott régen, ifjúkorában. Aztán szuszogva, pisszegve befutott a gyors; felszállás Velence felé. Vagy beindulnak nagy dörejjel a repülőgép motorjai. Hajók kürtje is felharsan. Még öt perc. Az öröm öt perce. Most ül csendben az erkélyen, minden vonat elrobogott már és a hajók is kifutottak a kikötőkből. Félig hunyott szemmel ül, a kertben most csend van. Még öt perc és megérkezik az alkony. Csak ő érzi jöttét és egy kinyílt virág a kertben. Beleborzong. Micsoda kéjes öröm! Még nem látni a közeledő estét, csak érezni lehet. A madarak is megérzik és egy percre elhallgatnak. Ez a hirtelen támadt nagy csend az alkony. Nincs hangja, a csend muzsikája alszik az ölében, az hozza a pihenést. Megindulnak ilyenkor a hangyák és a bogarak is lakhelyük felé, van amelyik még viszi csápjában az utolsó zsákmányt. Egy kisebb madárraj még elhúz a fák felett, aztán nesztelen léptekkel beoson palástjában az éjszaka. És ezzel elérkezik az újabb örömvárás képzeletbeli küszöbe. Behunyja az ember a szemét és máris otthon jár, abban a régi iskolában hancúrozik, vagy márciusi ünnepekre emlékezik, történtek szép csodák is, mint amilyen az elsőáldozás volt. Aztán egy- egy régi lakodalom, már egyik házaspár sem él, de az emlékezés mögött ott sustorog és forr, zsibong a nóta, amit a násznagy húzatott a zenészekkel. Vagy a csendes nyári napokra való emlékezés, amikor kint járt a tanyán a nagyapánál. Sose felejti el az a délutánt, amikor egyszer dongó zümmögésére ébredt. Rálátott az ablakra. Az ablaktáblák börtönében vergődött a riadt dongó. Sírt, kiáltozott, élni akart és nem találta az utat az élethez, pedig kiszabadulhatott volna, mert az egyik külső ablakszámy résnyire nyitva volt. Az öreg ember hessintésére végül megtalálta a szabadulás útját, s elröppent. Ez is milyen csodálatos öröm volt, az élet öröme. Mert maga az élet is öröm, ha tudunk értelmesen élni. Öröm a reggeli ébredés, öröm a város külső zaja, óvoda is van a környéken, már korán hallani a gyerekek zsivajgását. Aztán váija az ember délelőtt, hogy megérkezzen a postás. Lehet, hogy ismerőstől, rokontól hoz levelet. Vagy otthonról érkezett egy elkésett levél, ki tudja? Csupa izgalom ilyenkor az ember. De csak addig, amíg fel nem bontja a borítékot, mert nyomban kiderül, hogy nem levelet hozott a postás, hanem számlát. Aztán ha késve is, mégis csak megérkezik az igazi öröm: Klárika hozott két szelet kapros-túrós lepényt. Csodálatos az íze, valaha ilyet sütött a mama... (Új Ember) „A magyar emigrációra számkivetésben a rendületlen hazafiság tevékenységének szent kötelessége vár. ” Kossuth Lajos
