Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)
2010-06-01 / 6. szám
2010. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 r Saáry Éva ÉRTHETETLEN! Megszakadt kapcsolatok Sokszor eltűnődtem rajta, miért szakad meg hirtelen, érthetetlenül az életben egy-egy biztatóan induló, zavartalannak tűnő kapcsolat - miért nem folytatódik soha többé. Gondolom, másnak is vannak ilyen tapasztalatai: egyik nap forró láng, melengető mosoly, reményteljes ígéret, másnap pedig felelet nélküli, áthatolhatatlan köd... Legutóbb a Pireneusokban élő, francia bányamérnök kollégámmal, Jacques Sallibartant-al jártam így. Évtizedek hallgatása után, kedvesen felkeresett, hogy adnék neki néhányat 1957-es ga- boni fotóimból, mert meg akarja írni, és illusztrálni szeretné a visszaemlékezéseit. Természetesen, teljesítettem a kívánságát, és elkezdtem küldözgetni neki elektromos postával a fényképeket. Eleinte lelkesen nyugtázta őket, jöttek- mentek a barátságos, közvetlen hangvételű levelek, aztán... mintha elvágták volna. Hiába próbáltam érdeklődni. Semmi válasz. Mi történhetett?? Hirtelen betegség? Baleset? Esetleg féltékeny feleség?? (A mi korunkban és 1000 km távolságból!) Megsértődés? Min? Miért?? Kiderül-e valaha? 1994-ben, szülőfalumban, a balatonkenesei református parókia épületében rendeztek nekem gyönyörű kiállítást - festmények, fotók, könyvek -, melynek megnyitójára természetesen összegyűlt a vidék apraja-nagyja. A dedikálást kérők között volt Túri Mihály ezredes, a közeli Honvédülülő igazgatója, aki mindjárt meg is hívott egy látogatásra, azzal a kifejezett szándékkal, hogy O is be szeretné mutatni a müveimet. Szőts István, sebészorvos unokabátyámmal mentünk át. Nagy ceremóniával fogadtak, végigmutogattak nekünk mindent: a szépen kiépített tópartot, a modem épületeket, az akkor felavatoptt kápolnát (!) s a kiállítóhelyiséget, melynek falain akkor éppen a nemrég elhunyt Tolnay Klári dokumentumai szerepeltek. Túri kilátásba helyezte, hogy tárlatom idejére kapok egy hotelszobát. Már csak a dátum megbeszélése hiányzott. Sok fényképfelvételt készítettem. Egy sorozat színes nagyítást postáztam is az igazgató címére, amit azonban Ő elfelejtett megköszönni. A tervezett kiállításról sem esett többé szó (unokabátyám ismételt kérdéseit felelet nélkül hagyta). Miért?? A háttérben itt talán politikai meggondolás lehetett. A rendszerváltás után ugyanis sokan azt hitték (attól féltek?), hogy teljesen meg fog változni a világ. Nagy befolyása lesz a jobboldalnak s fontos szerepet kapnak a Nyugatról hazatérők. Mikor azonban látták, hogy változatlanul a kommunisták maradnak uralmon (noha más cégérrel), egyszerre "ejtették" a disszidenseket. A 90-es években, a lugánói strandon megismerkedtem egy rokonszenves magyar családdal (a nevükre nem emlékszem). Azonnal összebarátkoztunk, s meghívtak vacsorára elegáns villájukba, mely a Monte Bré oldalában volt. Kellemes, vidám estet töltöttünk együtt, irodalomról, művészetről is eszmét cserélve. Kocsival vittek, hoztak, s a legmelegebb barátságban, a "közeli találkozás" ígéretével váltunk el.'Soha többé nem hallottam róluk, pedig nem hiszem, hogy elköltöztek volna. - Kérdezgettem magamban: olyan kiábrándítóan viselkedtem? Csalódást okoztam? Esetleg politikai nézeteink különbözőek?? Erre sem fog fény derülni. Volt egy hasonló esetem a Los Angeles-i Új Világ című lap olvasó-szerkesztőjével, Szegedi Lászlóval is. Levélben jelezte, hogy feleségével Lugánóba látogat és szeretne velem találkozni (ekkor és ekkonpontos dátum). Három napig nem mentem sehová, odahaza gubbasztottam, vártam rájuk. Se telefon, se levél. Később sem jött magyarázat. Teljesen megszakadt a kapcsolatunk. És végül a neves tudós Segesvár/ Viktor, aki Géniből költözött hozzánk! Azonnal megkeresett, hogy részt kíván venni a tesszini magyar életben, a közösségi munkában. Kétszer meghívtuk előadni, októberi beszédet tartott, sőt privát találkozásokra is sor került. Legnagyobb megdöbbenésünkre azonban 2006. december 24-e délutánján, a főpóstán (nyilván hosszú sorbanállással) feladott számunkra egy kurta levelet: "Bejelentem, hogy azonnali hatállyal kilépek a Ticinói Magyar Egyesületből." Semmi több. Azt várta, hogy kérdezősködni, könyörögni fogunk? - Hát nem. Az Ö baja, hogy kizárta magát mindenhonnan, és magányos farkasként kóborol a városban.