Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)
2010-04-01 / 4. szám
24 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2010. április honnan az ő óriás erejű karjaival sem lehetett volna kimenekülni, és ha neve Erdély évlapjain fénnyel van körülsugározva, hajh! e fény Cserey Heléna könnyeiből ragyogott föl, és a menekülés a vad szenvedélyek örvényéből egy megsemmisített nőélet önáldozásainak árán eszközöltetett. (Báró Kemény Zsigmond: A két Wesselényi Miklós, 1905) Anyanyelvűnk Trágár Othello A. Jászó Anna MN - Kétezer-kilencben történt. A Mikulás-napi Pró és kontra című műsorban hallgattam érdekes eszmecserét a Kossuth rádióban. Esztéták, kritikusok, irodalomtudósok arról vitatkoztak, hogy elfogadható-e, hogy helyes-e Shakespeare Othel- lójának vígszínházbeli új produkciója. A párbeszédből kiderült, hogy Shakespeare szövegét jelentős mértékben átírták. Az is kiderült, hogy a színészek jönnek-mennek, szaladgálnak a színpadon, ordítoznak, és trágárkodnak keményen. Ezek a tények. Engem a tények indoklása lepett meg: azért vették szlengesre, sőt trágárra a tragédia stílusát, mert a mai fiatalság ezt igényli, márpedig a fiatalságot be akarják csalogatni a színházba. Jól látják: a trágár szöveggel akaiják a mai fiatalságot becsalogatni a színházba. Én bizony elmeséltem mindezt hallgatóimnak a retorika-előadáson, ültek vagy százan-százötve- nen a görög színházszerű, nagy arénában, s ugyancsak meglepődtek, sőt hevesen tiltakoztak. Megígértem, hogy a nevükben tiltakozni fogok én is. Nem igaz, hogy a fiatalok a trágár stílust igénylik, akár az irodalmi művekben, akár a színpadon. Az sem igaz, hogy az emberek, vagyis a felnőttek a nyelvi igénytelenséget és a trágárságot kedvelik. Igenis kívánják a nyelvi igényességet, a nyelvi szépséget, a gyönyörködtető szöveget és az érthető, kifejező szövegmondást. Példa erre Be- recz András mesemondónk nagy sikere. Emlékszem, egyszer valamelyik televíziós show-ban szerepelt, s a közönség tapsviharban tört ki. Pedig egy szál magában állt a színpadon, semmiféle fény-, füst- és zajhatás nem segítette, csak a szépséges szöveg. Az emberek átélték azt az érzést, amelyet katarzisnak, megtisztulásnak neveznek. Kétszáz évvel ezelőtt, amikor még nem volt magyar nyelvű színjátszás Pesten, keményen küzdöttek a reformkor politikusai a magyar nyelvű színjátszásért, s a színjátszást mindig összekapcsolták a nemzeti nyelv ügyével. Amikor Kölcsey Ferenc 1827-ben a magyar játékszín megteremtéséért emelte fel szavát, akkor a magyar nyelv műveléséért is harcolt. A színjátszás és a nyelv- művelés az emberek tudatában összekapcsolódott. Bizony, ez a beszéde ma is időszerű. Kölcsey azt is hangsúlyozta, hogy „a játékszín Európának minden pallérozott népeinél a közműveltség egyik mértéke”. Ám Európa pallérozott népei is megküzdőitek műveltségükért, nemzeti nyelvük felemeléséért, pontosan Shakespeare korában, majd a következő évszázadban. De hát ismerjük színészetünk hőskorát, ha máshonnan nem, hát a Liliomfíból meg Jókainak És mégis mozog a föld című regényéből. Miért kell most mindazt lerombolni, amiért oly sokáig küzdöttünk? Kölcsey említett beszédében ezt is mondta: „Fennáll a játékszín, nem egy bizonyos környékben, de számtalan helyeken, számtalan nagy nemzetek között; nem mint egy bizonyos kor múlandó időtöltése, de mint hosszú századok állandó gyönyörködése.” Hosszú századok gyönyörködésére írta Shakespeare is drámáit, gyönyörködésére és nem múlandó időtöltésére. A mai ember is gyönyörködni akar, katarzisra vágyik, megtisztulásra. Nem igaz, hogy a mai emberek igénytelen nyelvezetre áhítoznak. Nem igaz az sem, hogy a fiatalság trágár, és trágár szövegekkel lophatják be egyesek magukat a szívébe, ezerszeresen nem igaz. Mondom ezt tiszta szemű, tiszta szívű tanítványaim nevében. Vérhullás nélkül nincs engesztelés Minden halál és minden szenvedés Egy úton jár és egy irányba néz: Vérhullás nélkül nincs engesztelés. (Sík Sándor: A keresztül I. Stáció - Részlet) "Fél világot is bejárhatod, más ember földjén testvértelen leszel s elfúj a szél, mint kósza ó'szi lombot, ha nemzetedről megfeledkezel." (fVass Albert)
