Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-02-01 / 2. szám
2009. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 ALOMORSZAG Illés Sándor Nesztelenül simult a parthoz a bárka az éjszakában. Itt kezdődik az élet másik oldala. A vén bárkás sorra kirakja utasait. Én vagyok az utolsó. Véreres szemével rám néz, vigyorog, olyan mozdulatot tesz, mint aki a borravalót várja. A baksis itt, Kharón ladikján csak a halottak zsebéből kilopott obulus lehet. Mivel nekem ilyen pénzem nincs, arany karórámat csúsztatom a markába. Megnézi: áll az óra. De ez itt nem számít, ezen a parton már nem mérik az időt. Különben is én potyautas vagyok csupán, csak kirándulni jöttem, és azért maradtam utolsónak, hogy felvilágosítást, útbaigazítást kérjek Kharón- tól. O ismeri a szándékomat, s jobbra mutat, amerre lejtős ösvény vezet. Útjelző tábla nincs sehol. Errefelé ilyesmire már nincs szükség. Az álomvárost keresem. A mennyek országának éneklő karában az igazak élnek, valahol balra terül el a pokol, közöttük a tisztítótűzben várják szabadulásukat a kisebb vétkesek. Az álomváros pedig elkerített, kies település, azok lakják, akiket a fantázia szült. Ok nem anyától származnak. íróknak köszönhetik létezésüket. Mesehősök és regényfigurák, költemények és ódák alanyai, akik sosem halnak meg. Az ő sorsuk az öröklét. Hozzájuk jöttem látogatóba, szeretnék szétnézni kicsit közöttük, reggelre, mire megvirrad, visszatérek az ágyamba, régi életembe. Felkapaszkodom egy dombra, egyre izgatóttabb leszek. Valaki rám kiált: „Hová?” Meghökkenek. Nyomban megismerem: őrt áll a bejáratnál. Igen, ő az: a három testőr egyike Dumas regényéből. Elmondom neki jöttöm okát, int, hogy beléphetek. Mintha csak a pesti Váci utcán járnék, annyi az ismerős. Az egyik utcasarkon a Notre-Dame púpos toronyőre, hirtelen nem jut eszembe a neve. Nini! Itt jön Szép Ernő Azrája, mellette egy sápadt kisgyerek. Csak nem Kosztolányi aranysárkányt eregető hőse, aki ő maga volt? Madách-, Babits-, Mikszáth-, Jókai-hősök, az előbb kerékpározott el mellettem Kárpáti Zoltán, rám is csöngetett. Az egyik ablakból port ráz egy bájos teremtés, Németh László Égető Észtere. A fagylaltot szopogató lányban Édes Annát ismerem fel. Csodálatos világ a képzelet szülötteinek élete, ahol mindenki más szeretne lenni, mint amilyennek az író elképzelte. Új életet álmodik magának, átformálja egyéniségét: a jókból gonoszok válnak, a gonoszokból meg példamutató emberek. Itt másmilyen a boldogság, mint egy regényben, a valóság megkeseríti az embereket. Elképedve hallom, hogy Sherlock Holmes, a híres detektív börtönrács mögött csücsül, mert bankrabláson érték. Miss Marple is apróbb szélhámosságok elkövetésével tengeti az életét. A szerelem is más itt, új értelmet kap a regényalakok élete. Mesélik például, hogy itt van Rómeó és Júlia is, de már vége közöttük az eszményi szerelemnek, Rómeó megcsalta, és egy idegen erkélyre mászott fel éjszaka a kötélhágcsóján. Rajtakapták. Valami perpatvar zavarja meg a nyugalmat az egyik utcasarkon. Pont Juliska mosodája előtt. Mert Juliska mosodát nyitott, nem a patakban mossa már a réklijét, és durcásan elfordítja a fejét, ha János vitézzel találkozik. „Egy rózsaszál szebben beszél...” - emlékszem vissza a dalra, s nézem a sokadalmat. Godot is megérkezett valahonnan. Én meg Beatricét keresem, mint régen, amikor Firenzében jártam, és az Amo partján figyeltem a sok kócos hajú leányt. Dante Beatricéja vajon milyen? Az egyik kifőzdében találkoztam Raszkolnyi- kovval, megcsodáltam Don Quijote sápadtságát: cipőtisztító az utcasarkon. Valaha szebb, igazabb világért harcolt, de a világ egyre sötétebben örvénylik. Hamis és romlott, nem olyan, amilyennek az írók valaha megálmodták. Aase anyó ül egy ligeti pádon egymagában, talán Peer Gyntre gondol éppen. Tamási Ábelja gereblyézi mellette a park füvét. Hol járhat most Solvejg, a hűséges? Mert Peer a zöld ruhás manólánnyal kezdett ki. És találkozik olykor Ingriddel és Anitrával is. Hűség? Csak Solvejg feledhetetlen dalában él még tovább! Mozartot hallom, amikor távozni készülök, a Varázsfuvolát, Paminát látom és Papagénát. Az éj királynője! Feltűröm a gallérom, intek a parton Kharónnak. Ülök csendben a bárka sarkában, és arra gondolok keserűen, hamis ez a jó szándékkal épített fantáziavilág is. Akárcsak a mi világunk. (mno)
