Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-12-01 / 12. szám
22___________ r Saáry Eva ŐSZI ÜDÜLÉS Bad Ragazban Első pillanatban ókori egyiptomi templomhoz hasonlítottam a régi, barátságos kis fürdőépület helyére emelt pöffeszkedő, hatalmas kockát, de aztán - jobban átgondolva - a volt szovjet építészet remekei jutottak az eszembe: monumentalitás - lélek nélkül. Már az előcsarnok is ezt igazolja. Minden hófehér. Az üvegfalakkal határolt, kedélyes kis büffét szabályos “üzemi étkezde” váltotta föl katonásan glédába állított asztalokkal, félelmetes árakkal (egy gerslilevesért 9 frankot fizettem!). Az újság- és levelezőlapárús, a kis butikok eltűntek. Helyettük egy előkelő divatbolt van, ahol vevőt alig látni. Minden automatikus: a bemenet, a kijövet, a kabinnyitás, fürdőlepedő bérlés (csak a lélegzet- vétel nem). Hatalmas, tágas csarnok magas, ovális ablakokkal. Különböző nagyságú és hőmérsékletű medencék, melyek mindegyikében tetszetős bugyboréko- lások, vízalatti masszázsok vannak, noha a praktikus lámparendszer, amely jelezte, hogy hol menynyi ideig ajánlatos tartózkodni, s melynek irányításával a vízsugarak a fejtől a lábig végigpásztázták az egész testet - megszűnt (korlátozta volna a “személyes szabadságot”?). Na, de nem akarok “kákán is csomót keresni”. A belő terek valóban szépek és kellemesek. Még a padló síkosságát is sikerült valami érdes bevonattal megszüntetni. Viszont a külső medence összezsugorodott, most sem lehet oda kiúszni. A régi pihenőhelyiség nagy üvegfedelén át a bolyhos felhőket ringató eget, bársony hegyoldalakat, hajladozó pálmafákat lehetett látni. Most minden csukott; mint egy hullatároló. Noha a fűtőszekrényből kivett lepedők bódult szunyókálást kínálnának, mégsincs a vendégnek kedve sokáig ott időzni. * Na de nézzünk ki a városba! A fürdőépület mögötti szép sétányt, a csipkéserkélyű szecesszióis villák előterében piszkos autóparkoló váltotta fel (noha létezik földalatti garázs is). 2009. Karácsony Érdekes - és ez általános megfigyelés! - ha valamit átépítenek, “modernizálnak”, az rendszerint rosszabb, mint az eredeti volt. (A lugánói kedves, kis cukrászdákat is mind kiirtották!) Azt hiszem, nem jövök többet ide. Bad Ragazban éppen azt szerettem, hogy családias, “gemütlich” volt. Most: nagyüzem. Korántsem fogják olyan sokan látogatni, miként azt a tervezők elképzelték. A fürdő belépődíja is elrettentő: 2 órára 26 frank! Hotelem, a Touring Club kastélyszállója (évszázados fákkal teli őspark közepén) viszont és szerencsére a régi. Madarakat lehet látni, hallani ... Manzárd szobám a harmadik emeleten műteremnek is bediene. Tetőablakait ha belepi a hó, nappal is beáll a sötétség. Megrázva, lecsúszik róluk, nagyot puffanva a földön. Egyébként fenyők keretébe foglalt, sziklás csúcsokra látni. A berendezést faragott-festett német parasztbútorok alkotják, de van rádió TV, modern fürdőszoba. Nappal, ha nem időzöm a termálvízben vagy nem kószálok valamerre, leülök a kastély empire bútorokkal, aranyrámás tükrökkel, kecses lámpákkal és értékes festményekkel teli báljába - imi, olvasni, elmélkedni. Duruzsoló zene... Az étterem is előkelő. A pincérek járkálását alig hallani. Csörömpölés, hangos terefere nincs, s a főételeket ezüstbúrával letakart tálakon teszik a vendég elé. Csak hetenként egyszer, az “ünepélyes fogadásra” jön egy zongorista. Idős ember. Nosztalgikus, múlt századi slágereket játszik. A vendégek is túl vannak életük delén. Leginkább nehezen mozgó, nyugdíjas házaspárok, akiknek már semmi mondanivalójuk sincs egymás számára. Talán magányosabbak, mint én, aki egyedül mélázom az asztalomnál. * Esténként a televíziót nézem. Két esemény foglalkoztatja most (november végén) a közvéleményt. Az egyik a “disznóvírus-járványtól” való félelem (rengeteg ellentétes megnyilvánulás!), másik a minaretekkel kapcsolatos népszavazás kérdése. A “demokratikusan” és “toleránsán” gondolkozók nem látnak semmi veszélyt ezek felállításában (szégyenük honfitársaik “rasszizmusát”), de nem vetnek számot néhány dologgal: AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG
