Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-11-01 / 11. szám
2009. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 Saáry Éva VÉGVÁRAK Az 1989-es, ún. rendszerváltás után a nyugati magyarság legjobbjai (politikusok, írók, gazdasági szakemberek...) azt hitték - természetesnek tartották! -, hogy bekapcsolódhatnak a hazai életbe, átmentve oda tudásukat, tapasztalataikat. Ez volt az az időszak, amidőn egymás után szűntek meg a színvonalas sajtóorgánumok; nemcsak halálozás miatt (mint Mózsi Ferenc csikágói Szivárványa vagy P. Békés Gellért Katolikus Szemléje), hanem azért is, mert szerkesztőik, magas korukra hivatkozva ugyan, de abban bíztak, hogy otthon folytathatják a munkájukat. Aztán jött a nagy kiábrándulás! Magyarország helyzete, az oroszok kimenetele után sem fordult jobbra, csupán átalakult (“Csöbörből vödörbe!”), s a nyugatiak lassan megértették, hogy rájuk semmi szükség, az ő tanácsaikra senki sem kíváncsi. Arról a néhány szerzőről sem tud (szűk irodalmi körökön kívül) senki, akinek, valami csoda folytán, megjelent otthon egy-két könyve. Az emigráció kezdett visszafordulni önmagába. Az eleve pesszimistáknak, a semmit sem remélőknek, az őrhelyeiken tovább is kitartóknak lett igazuk! Nem jól átgondolt, hosszú tanulmányt írok, ezért korántsem sorolhatok fel mindenkit, csupán a helytállás három kiragadott példáját szeretném bemutatni. * Elsőként a nyugati magyar újságírás nagy öregjéről. az Egyesült Államokban-ban élő Soós Józsefről kell megemlékeznem, aki ma is töretlenül dolgozik, noha december elsején tölti be 90. életévét. Jelentős múlt áll mögötte. 1964-ben szerkesztett és adott ki először újságot Baltimore-i Értesí- tő, majd Amerikai Magyar Értesítő néven, a helyi egyesület tájékoztatójaként. Ez utóbbi 1975-ben alakult át rendszeres havi lappá. Főmunkatársa kezdetben Stirling György és Stolmár Ilona volt. írói közé tartozott a nyugati toliforgatók színe- java. 1995-ben ismét névváltoztatás történt. A folyóirat “Amerikai Magyar Újság” lett. Tartalmában a politika, a magyar történelem és irodalom játszik fontos szerepet. Ki kell emelni a lap magas szellemi színvonalát és nagyon szép, tetszetős külsejét, amely lassan 15 éve változatlan. Hosszú időn át folytatott, lankadatlan, sohasem ingadozó munkáról van tehát szó, amilyennel ritkán találkozunk az anyaországban is! * A másik hősies vállalkozás Nyitrai Gyula nevéhez fűződik, aki Tollas Tibor halála után vette át a megszűnés küszöbén álló müncheni Nemzetőrt, s a kezdeti cserbenhagyások, támadások ellenére, börtönben szerzett súlyos betegségén és az óriási anyagi nehézségeken úrrá léve, immár 12 esztendeje szerkeszti, és adja ki. Az első idők bizonytalansága után, hamarosan kialakult a lap formája és szellemi profilja, amit nemcsak a hazai korrupt rendszerrel szemben tanúsított harcos ellenállás, hanem szakmai hozzáértés is jellemez. A nyugatiakon kívül, egyre több hazai olvasója is van, ami azonban anyagi szempontból inkább veszteséget, mint hasznot jelent. * Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenem Hajnalné Kesserű Zsuzsa bravúros “haditettét”, aki a Czanyó Adorján által 27 éven át hűségesen szerkesztett Dél-amerikai Magyar Hírlap 2004-es nyugalomba vonulása után (midőn mások már lemondóan legyintve abbahagyták a tevékenységüket!), 2005-ben “felemelte a zászlót”, és új lapot indított Argentínai Magyar Hírlap címmel, amely azóta is napvilágot lát. (Jelenleg ez Dél-Amerika egyetlen magyar nyelvű sajtóterméke.) Bátor, megalkuvás nélküli politikai kiállás, változatos tartalom jellemzi. Természetesen (ez helyi követelmény) sokat foglalkozik társadalmi hírekkel, eseményekkel. Külön érdekessége, hogy vannak spanyol oldalai is, a másodgenerációs fiatalokra, idegen házastársakra való tekintettel. A lap külseje modem, igen szép. Fényképek is vannak benne. * Természetesen ez csak ízelítő a ma is létező nyugati sajtóból. Lényeg, hogy a szészórtan élő magyarság visszatért önmagához, megértve, hogy csak önmagára számíthat, s ott kell helytállnia, ahol van: az utolsó végvárakban!
