Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-11-01 / 11. szám
2009. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG EGYHÁZI KORKÉP (a Magyar Kurír alapján összeállította fr. Hesz Dénes) Konferencia a moldvai csángókról A Teleki László Alapítvány immár ötödik alkalommal rendezte meg a Veszélyeztetett örökség - Veszélyeztetett kultúrák. A moldvai csángók című nemzetközi tudományos konferenciát. Az idei konferencián előadást tartott és szentmisét mutatott be Cserháti Ferenc, a külföldön élő magyarok lelkigondozásával megbízott püspök is. Az eddigi konferenciákon a moldvai csángókkal kapcsolatos történeti, néprajzi kérdések mellett a csángók mindennapjait meghatározó egyházügyi, oktatási és szociológiai problémák is középpontba kerültek. Az idei konferencia első napján, október 16-án a bákói iulian Antonescu Múzeumban tudományos előadások hangzottak el a szórványban élők lelkigondozása, a moldvai csángók és a katolikus egyház kapcsolata, a moldvai csángók középkori emlékei és más témakörökben. A program szerint Cserháti Ferenc püspök is előadást tartott A diaszpórában élő magyarok lelki gondozásának kérdései címmel. A konferenciát a püspök által bemutatott magyar nyelvű szentmise zárta, amelyen számos csángó pap kon-celebrált. A nap zárásaként Petrás Mária csángó keramikus kiállításának megnyitására került sor. A konferencia második napján, október 17-én, a kis moldvai csángó faluban, Lábnyikon kerekasztal- beszélgetés keretében tudományos, művészeti vagy közéleti területen kiemelkedő teljesítményt elérő csángó fiatalok mutatkozhattak be. Rekord házasság Az Egyesült Államokban egy házaspár a napokban ünnepelte 80. házassági évfordulóját. Georgia és Paul Bradley mindketten 98 évesek, és egy televíziós riportban úgy fogalmaztak: még mindig olyan szerelmesek egymásba, mint az első napon. Elmondásuk szerint az elmúlt 8 évtized csaknem minden napját együtt töltötték, soha nem veszekedtek. A Guiness-rekordok könyvében e tekintetben szintén egy egyesült államokbeli házaspár áll az első helyen: Flerbert és Zelmyra Fischer Észak-Karolinában már 85 együtt töltött évre tekinthet vissza. 9 Gyulafehérvár 1000 éve Ünnepi szentmisével zárult a Gyulafehérvári Főegyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából meghirdetett millenniumi év szeptember 29-én. A jeles eseményre egybegyűlt mintegy tizenkétezer zarándokot Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszöntötte: az ezeréves a hűség, a kitartás a mostoha körülmények között is „buzdít minket, hogy a társadalom rákfenéi ellenére is az egyházunk fennmaradt. Ezzel a bizalommal indulunk a második évezrednek, és a feladatunk változatlan: továbbra is hirdetnünk kell az örök evangéliumot.” A jelenlévők között volt Franc Rodé bíboros. A Szentatya követe ünnepi homíliájában a székes- egyház patrónusára utalva kiemelte: Szent Mihály arkangyal „emlékezteti az embereket arra, hogy az Örökkévaló fönsége feltétlen, és hogy egyedüli feladatunk az Ö tetszésére lennünk igazságosságban és igazságban munkálkodva. (...) Ebben a világban az a hivatásunk, hogy meghirdessük Isten elsőbbségét, a szeretet elsőbbségét, amely üdvözít.” XVI. Benedek pápa néhány hónapja megjelent en-ciklikáját idézve úgy fogalmazott: a keresztény igazság nem elvont elmélet. Arra buzdította az ün-neplő közösséget, öntudatosan éljék meg keresz-ténységüket, hogy az egyházmegye „az igazság le-lőhelye” legyen. Vértesaljai László SJ gondolatai Vértesaljai László jezsuita szerzetes elmondta: a kormány kinyilvánított kiegyezési szándékával nem oldódott meg a kórházak súlyos gondja. A három éve rendőrök által összevert pap adott esetben újra éhségsztrájkba lépne a Iebetegített egészségügy miatt, ahogy azt rendtársával, Hofher Józseffel tette, 2007-2008 fordulóján. A jezsuita szerzetes a 2006. október 23-ai hatósági bánásmódból éppen az ellenkezőjét szűri le annak, „amit ordas fellépésével a balliberális kormány a lakosságnak szuggerált, hogy ne merjük többé az utcára vinni elégedetlenségünket. Még szilárdabban vallom: megillet minket a ius murmurandi, a zúgolódás joga. Ha milliók elkezdenek hangosan morogni, Jerikó falai leomlanak. Engem, mint közösségért felelősséget érző polgárt ne lehessen infanti 1 izálni, hogy ilyen rendkívüli időkben szépen várjak csak a kötelezően kiírandó választásra. És akkori voksommal fejezhessem csak ki tiltakozásomat. Véteknek tartom, hogy a Fidesz a három évvel ezelőtti rendőrterror