Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-10-01 / 10. szám
2009. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 1479-ben Kinizsi Pál Erdélyből kiverte az itt por- tyázó török hadakat. A kamionokkal zsúfolt országúton Aradtól Nagyszeben felé haladva, Piskit (Simeria) elhagyva, a Retyezátból a Marosba igyekvő Sztrigy folyó felett egy betonhídon haladunk át. A híd után közvetlenül jobbra, déli irányba letérve, a főúttól mindössze ötven méterre romos állapotú épületegyüttes tűnik fel - látszik rajta, hogy igen régi. Nem más az, mint a piski csárda. Kertjében, körülötte ezerötszáz honvéd alussza örök álmát. Sehol egy emléktábla. Pedig itt 1849. február 9-én történelmet írtak. A csatában egyik ujját elvesztő Bem József körülbelül hétezres honvédserege véres, egész napos csatában megvédte a piski hídfőt; ennek jelentőségét a hadvezér szavaival lehetne illusztrálni: „Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren” (ha a híd elveszik, akkor Erdély is elvész). Puchner osztrák tábornok seregei nem tudták bevenni a piski hídfőt, ezt követően a honvédség számára megnyílt az út Nagyszeben bevétele és Erdély osztrák csapatoktól való megtisztítása felé, amelynek betetőzése volt az ellenség kiűzése a Vöröstorony-szorosból. Közeleg Petőfi Sándor halálának 160. évfordulója. Az egyik szemtanú így ír a csatában részt vevő nagy költőnkről: „A nap folyamán gyakran láttam a magyar nemzetnek halhatatlan költőjét, Petőfi Sándort mint Bem tábornok kedves hadsegédét. Sokszor a leghevesebb tüzvonalon vágtatott keresztül, hogy Bem parancsait átadja a zászlóaljparancsnokoknak. Ahol a legnagyobb volt a veszély, Petőfit mindig ott láttam, amint lelkesítette a honvédeket. A csata után való reggel még egyszer láttam Petőfit, de aztán ő Bem tábornokkal és a sereg főrészével Segesvár felé vonult, mi pedig zászlóaljunkkal Szászváros felé indultunk. Az osztrák sereg, sikertelen támadásait megelégelve, lassan hátrálni kezdett Nagyszeben felé; hátrahagyva nagy mennyiségű fegyvereket, ágyúkat, lőszereket és sok hadifoglyot” (Kuné Gyula: Egy szabadságharcos emlékiratai). A hálás utókor nevében a helyi honvédegylet 1889-ben obeliszket emelt. Az emlékmű nem sokáig állhatott a helyén, az impériumváltást követően, a húszas években szétverték. Megmaradt darabjait kiegészítve 1995-ben állították fel újra a piski római katolikus templom kertjében, ahol azóta is fő helyszínt biztosít a rohamosan fogyatkozó Hunyad megyei szórványmagyarság március 15-i ünnepségeinek. Az egykori piski fahíd maradványai még tíz évvel ezelőtt is fellelhetők voltak a piski csárda közelében. Az épület azonban eladó. Olyan vállalkozóra vár, aki a végleges enyészettől megmentve felújítja, visszaadva eredeti funkcióját. Kedvező fekvése miatt a csárda szállást és étkezést biztosíthatna az erre utazó nagyszámú magyar turistának. A csata emlékére akár helytörténeti múzeumot is be lehetne rendezni, ehhez lenne anyag elegendő. Falán emléktáblával méltó módon lehetne felidézni a hazájukért elesettek emlékét - a tisztek, honvédek egy része név szerint is ismert. Az emlékhely megmentésére tett erőfeszítésként a budapesti Honvédelmi Minisztérium „nagylelkűen” emléktábla kiküldését ajánlotta fel az ügyben tevékenykedő Böjté Csaba dévai ferences szerzetesnek. Ha akadna esetleg olyan vállalkozó, aki ezen nemzeti emlékhelyünket felújítaná, nála jelentkezhet. Megérné. ,, ha meghalunk.” Legyen békés az áémunk- mi nem éltünk hiába - könyörgő fenyők alatt álmunkat éj vigyázza. Sártömte torkunk némán kiáltja rímes eskünk... erjedő mag a földben átkozott-áldott testünk. Feldúlt hazánkon árnyunk- október bús emléke - legyen véres takaró gyilkosaink szemére. Szabadságunkat elrabolták- a világ szégyenében hallgat - bűntudatában érzi, - tudja! - elárulta a magyar forradalmat. Viharos Viktor
