Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2009-10-01 / 10. szám

2009. október a közeli rokonságot és a cigány szervezet többi vezetőjét is meginvitálta. Lett is ebből egy akkora kollektív lubickolás, hogy a halak menekülésre vették a figurát, viszont csodájára jártak az új­ságírók és a tévések. A vélemények megoszlottak. Egyesek szerint Kolompár csak azt tette „ki­csibe,” amit a kormánypárt nagyban. Már csak azért is, mert ezeket a díszcigányokat a szocik és a liberálisok találták ki, akik mint már oly sokszor említettem, elévülhetetlen érdemeket szereztek az ország kifosztásában. Mások szerint a megélhe­tési, fajvédő díszcigányoktól nem is lehet mást várni. Megint mások azon a véleményen vannak, hogy Kolompár úr ideje lassan lejár, jönnek a fi- deszesek, ő pedig bevonul jól megérdemelt helyé­re a sittre. Ott pedig a többi ott hüsülő cigány és nem cigány szocialista politikusokkal megalakít­ják a Magyar Szocialista Börtöntöltelékek Pártját. Nem tudom miért, nyilván bennem van a hiba, hi­szen Kolompár Orbán és Lendvai Ildikó ana­tómiailag oly különbözők, és mégis mindig össze­tévesztem őket. Nem is oly rég a balliberálisok nyíltan feladták a tavaszi választásokat. Ezt onnét tudom, hogy nincs még egy hete sem, mikor is Draskovics Ti­bor „kopóügyi miniszter,” bemutatta az új szuper- modern rabszállító buszokat. Ezek a jármüvek légkondival vannak felszerelve, az ülések párná­zottak, élményt jelent benne utazni. Na már most, a Fidesz naponta többször megígéri, hogy ha ha­talomra kerül a kormányon kívül és belül a tolvaj, korrupt urak és hölgyek nem ússzák meg az el­számoltatást. Ez pedig annyit jelent, hogy az új rabszállító buszok, igen csak ki lesznek használ­va. Azok, akik ma a hatalmat bitorolják és csókos haverjaik, utaztatásánál, nem a BKV lerobbant buszai, időszámítás előtti villamosai fognak gon­doskodni, hanem az új rabszállítók. Ezek már a holnap kényelmére gondolnak. SORSVALLALAS a címe a könyvemnek, amit életrajzi naplónak is nevezhetnénk. Életem alakulását és a levont kö­vetkeztetéseket írtam meg a legnagyobb őszinte­séggel benne. Nem szokás, hogy egy könyv szerzője írjon is­mertetést saját könyvéről, így tehát a SORSVAL- LALÁSról megjelent cikkekből idézve közlök itt 21 egy válogatást. A “BÁNYAVIDÉKI ÚJ SZÓ” - nagybányai hetilap 2oo9 február 7-iki számában, a 4-ik ol­dalon a ’’Martin János SORSVÁLLALÁS” című cikkben olvasható a többek között: “....a könyv két szempont miatt is érdekes lehet számunkra. Az egyik...a nagybányai vonatkozá­sok....A másik szempont zsidóságának alakulása. Az, ahogyan a felnőtté válló Martin Jánosban egyre több kérdés fogalmazódik meg a cioniz­mussal szemben, majd ahogyan a római katolikus vallásban keresi és találja meg lelkének békes­ségét.” Ugyancsak 2oo9 február 7-ikén és 11-ikén, a kolozsvári SZABADSÁG napilapban, “Erdélyi sors az egyetemesség tükrében” címmel két rész­ben leközölt hosszabb írás jelent meg a SORS- VÁLLALÁSról. Idézek: ...“Martin János SORSVÁLLALÁS című könyve életregény, illetve tényregény. Vannak egykönyves írók, M.J. is az. Kötete - bár jó, ké­pekben és hasonlatokban gazdag, jellemábrázo­lásban is erőteljes szöveg - nem annyira irodalmi értéke által emelkedik ki a kortárs magyar iro­dalomból, hanem teljessége révén.” .... A kékújságban, vagyis a Kanadai-Amerikai Magyarságban, a 2oo9-es év első, január 3-iki számában megjelent ismertetésből idézek: ...”A könyv XIX-ik /‘Befejezés” című fejezeté­nek ismertetése, amelyben Izraelt és a zsidóságot kritizálja, hátra maradt. Ez részemről szándékosan történt. Izraelt nem ismerem, sosem jártam ott, a zsidókat pedig a “holokauszt” után nem kritizá­lom. Akit érdekel Martin János véleménye, ol­vassa el a könyvet, én érdekes, értékes könyvnek találtam”. És végűi a kolozsvári “Vasárnap” című kato­likus hetilap 2oo7 Karácsonyi számában megje­lent, a könyvet bemutató cikkből idézem a be­fejező sorokat: ...’’Mindenkinek szívből ajánlom ezt a könyvet. Olvasóinak tanulságos, felejthetetlen élményben lesz részük, s bármely korosztálynak ajándékoz­ható tartalmas, értékes ajándék. Az előkészítés a Metformin Kft, az igényes nyomtatás a kolozsvári Idea-Glória nyomda munkáját dicséri.” M.J. (A könyv ára megtalálható a 15 ólai on.) AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom