Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2009-04-01 / 4. szám

2009. április AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 A mosoly országa MINDENKI ÁRTATLAN... Egymásután szólalnak meg a sajtóban az egykori Államvédelmi Hatóság kisebb-nagyobb rangú ve­zetői, s amikor a riporterek a kihalgatásokról, tör­vénytelenségekről faggatják őket, kiderül: kivétel- nélkül kedves, szolid, humánus emberek ők, akik­től misem áll tovább, minthogy egy honfitársuk­nak fájdalmat okozzanak. Lapunk munkatársának sikerült szórabími né­hány egykori államvédelmis főnököt, akik minden eddiginél őszintébben tárják elénk az igazságot. Dr. Tenyér Vladimir, a Fővárosi Egyesült Ta- pétaírtószergyár nyugalmazott igazgatója, koráb­ban ÁVH-s őrnagy: —Kérem, nekem az volt a közvetlen feladatom, hogy a foglyokat megtanítsam keresztrejtvényt fejteni. Bekerült kérem hozzánk egy csomó tanu­latlan ember, aki még azt sem tudta, mi az: im­perialista ügynük, három betűs. Na, ezeknek ké­rem aztán megmondtam a helyes megfejtést: kém., Szóval, nekem ez volt a közvetlen felada­tom, a vízszintes meg a függőleges. Amiket pedig mostanában írnak az újságok, azokról a dolgokról én semmit sem tudok, biztos akkor törvénytelen- kedtek, amikor én szabadságon voltam. Harap Vladimir a Kukac- és Gilisztagátló Rt. osztályvezetőjeként ment nyugdíjba: —Igen, sokmindenre emlékszem azokból az időkből. Akkoriban alezredes voltam és egyszer azt a parancsot kaptam, hogy tanítsam meg az em­bereket kesztyűbe dudálni. No, fogtam egy pár kesztyűt, behozattam az Operaház egyik ismert dudását és azt mondtam: maga itt most kesztyűbe dudálásra fogja tanítani az embereket. Az operista először nem értette, hogyan lehet keztyübe dudál­ni, de aztán elkezdtem neki magyarázni, és már a második pofon után rájött, hogy mi a megoldás. Ettől kezdve nálunk mindenki kesztyűbe dudált, ki bőrkesztyűbe, ki csak úgy, kötött kesztyűbe, kinek mije volt. Csizma Vladimir, jelenleg nyugdíjas, az ÁVH feloszlatása után a Szájzár és Agyiakat vállalat személyzetiseként dolgozott: —Én is hallottam, hogy voltak nem megengedett kihalgatási módszerek, de nálunk az ilyeneket nem engedték meg. Sőt: mihozzánk kifejezetten maguktól jöttek be az emberek, volt aki éjjel ket­tőkor állított be, a legszebb álmomból csöngetett fel. Ezt neveztük mi az ÁVH-nál egymásközött csengőfrásznak. Nem mondom nehéz idők voltak, az embernek ott volt a szolgálat, s még a pihenőidejében sem lehetet senki biztonságban, mert bármikor fel­csengethették, aztán fucs volt a szunyokálásnak. Ma már mondjuk jól alszom, de ha akkoriban egyszer felébresztettek, volt, hogy öt percig is ál­matlanul hánykolódtam az ágyamban. Kiváncsi Vladimir hadnagy volt az államvédel minél, később a Talaj- és Télvíz Kiegyenlítő vál­lalat vezérigazgatójaként vonult nyugállományba: —Nézze, én megmondom, úgy ahogy van, min­den igaz, amit az újságok imák. Valóban megver­ték az embereket, erőszakkal csikarták ki a val­lomásokat. Ez mind úgy igaz, ahogy én most itt vagyok. De hogy ki vert kit, azt tőlem ne kér­dezze, mert fogalmam sincs róla. Én soha nem voltam ott, úgyhogy csak a főnökeim elbeszé­léseiből tudom, miszerint a foglyok verték az ÁVH-s tiszteket. A körkérdés befejeztével munkatársunk elége­detten nézett végig a jegyzetein: hiába, manapság ritkán adatik meg egy újságírónak, hogy munkája során csupa fedhetetlen, patyolatlelkü, embersé­ges riportalannyal találkozzon. Földi S. Péter /L.M./ Volt népbíró: —A koncepciós perek idején én is ültem... Igaz, hogy a bírói székben... Menekült: —Lehetetlenné vált a helyzetem oda­haza, mert már senki sem akar kommunizmust, csak én... Ráfázott... Lucifer: —És milyen betegségben halt meg? Kádár: —Tüdőgyulladás. Odaültettek az ablak elé és rámnyitották a híreket... Barátok beszélgetnek:: —A feleségem nagyon szerény asszony, soha nem kér tőlem semmit... —Az enyém se... Csak parancsol. Kérjük, hívja fel barátai figyelmét lapunkra!

Next

/
Oldalképek
Tartalom