Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2009-01-01 / 1. szám

2009. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 entálni. Afelé, a törvényes munka felé, melynek hasznát elviszi az adó, a dézsma, a járulékok, hogy aztán az így beszedett hatalmas összegek áldozatul essenek a presztízsberuházásoknak. Ide sorolnám a metróépítési tragikomédiát, autópályák viaduktjait és alagutjait, a pécsi építkezést, a kormány negyed eltüsszentett összegeit, és a feltöltésre váró párt­kasszákat. Az a bizonyos 25%, mely a közpén­zekből a magánzsebekbe vándorol. Egyszóval, ami­kor már nincs mit ellopni, (mert gyorsabb a kezük, mint a termelés) elcsalni, lenyúlni, eltékozolni, ak­kor még valami csurranna-cseppenne a fekete mun­kák kifehérítéséből. Ilyen az, amikor a tolvajok rendről álmodnak. (kié a felelősség...) Kristóf Attila Én nem tudom, miféle következtetéseket vonhatunk le abból, hogy a létező (és működésképtelen) szo­cializmus negyven esztendeje után csak (egy-egy közbeiktatott szünettel) kétszer négy évig volt Ma­gyarországnak jobbközép, nemzeti kormánya, míg a kommunista múltat levedlő szocialistáknak és a pszeudoliberális baloldalnak immár több mint tíz év jutott. Azt mondhatnánk hát körültekintve, hogy azért, ami jelenleg itt van, a baloldali elit ötven, a jobbközép elit nyolcegységnyi felelősséggel tarto­zik. Ha percentben számolunk, a fennmaradó negy­venkét százalék felelősséget a történelmi múlt és a jobboldali szélsőségek számlájára írhatjuk. Egyedül Gyurcsány lát, ha éppen akar, virágzó fákat, rügyező, nagyszerű országot. Fogalmam sincs, hol él. A magyar politikai élet általa (és cin­kosai által) furcsa irányt vett. A legfontosabb dol­gokról nem esik igaz szó, két alternatíva körül fo­rog minden: Gyurcsány megy vagy marad. Hatalma olyan, mint a rétestészta, nyúlik, itt-ott szakadozik. A lyukakat cinkosai toldozzák-foldozzák. A mi­niszterelnök mosolyogva játssza el a gyűlölet kata­lizátorának szerepét. Regnálása táplál minden szél­sőséget, személye erkölcsi tartást ad az utcán gyújtogatóknak. Minden zavaros őszi történésnek ő áll a középpontjában. Zseniális abban, hogyan kell kirobbantani a lappangó gyűlöletet, s a jogos elé­gedetlenséget miként lehet undorító agreszszióvá színezni. Az az igazság, hogy semmire sincs válasz a magyar közéletben, és már-már tudomásul vesz- szük, hogy nincs megoldás. Azzal hitegetjük ma­gunkat: ha Gyurcsány megy, minden helyre biccen. Mintha előtte nem is létezett volna szocialista-sza­bad demokrata érdekszövetség. Mintha a baloldali, álliberális magyar értelmiség és művészvilág nélkü­le nem hinné, hogy a rasszizmus ennek az ország­nak a rákfenéje. Legalább akkora csoport érzi úgy, ha nem is olyan közbeszédformáló erővel, hogy bajainak fő oka a cigányság és a másság, karöltve a globalizmussal. Ha Gyurcsány egyszer megy is, mindez marad. S a legjobb kormányzással sem lehet ezeken a tévhiteken egy csapásra változtatni. Nehéz kimondanom, de csak egyetlen remény van jelenleg: a baloldal totális választási veresége, amiből egyenesen következik a szélsőségek, a radi­kalizmus háttérbe szorulása, s valami más is. Egy erős, határozott, tiszta kezű, konzervatív kormány sikeres tevékenysége rádöbbentheti a baloldali ér­telmiség józanabb, az ország sorsáért felelősséget érző személyiségeit, hogy a jobbközép nem azonos a szélsőségekkel, realitása és értelme van a ki­egyezésnek, az együttműködésnek. Ehhez az kell, hogy a speciálisan magyar liberális ideológia, amely a jobboldali szélsőségekkel való konfliktusra s a jobboldal egybemosására épül, érvényét veszít­se, s valóban liberális gondolkozásnak és cselekvési módnak adja át a helyét. Gondolom én, hogy a li­berális eszmevilág a szabadság mellett egyik leg­nagyobb értékének tekinti a toleranciát. Ez mind ez ideig a magukat liberálisnak valló és érző honfitár­sainkból hiányzik. Kevélység, gőg, fölényérzet he­lyettesíti. Egy választási győzelem önmagában nem jelenti a remény beteljesülését. Ahhoz minden ed­digit fölülmúló konzervatív kormányzati sikerek kellenek a gazdaságban, a kultúrában, a szociális szférában. Ezt az írást azzal kezdtem, hogy a közelmúltat a jelenre vetítve a két politikai oldal milyen arányban felelős az ország sanyarú sorsáért. A jövő felelős­sége azonban, ha a magyar választók megfelelően szilárd bizalommal felhatalmazzák a kormányzásra, a magyar jobboldali, polgári, nemzeti elité lesz. Nyugaton valószínűleg csak úgynevezett háborús helyzetben hárul ilyen nagy felelősség és teher a kormányzatokra. Ott, ha nem is szelídebbek, de civilizáltabbak az ideológiai ellentétek, nem változ­tak a rendszerek, nem kényszerültek létmód- és szemléletváltoztatásra az egymást követő nemzedé­kek. Sok-sok év hátrányunk van. Hogy ebből mennyit sikerül a közeljövőben Gyurcsány és a szocialisták bukása után behoz­nunk, én nem tudom... /mno/

Next

/
Oldalképek
Tartalom