Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-01-01 / 1. szám
2009. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 entálni. Afelé, a törvényes munka felé, melynek hasznát elviszi az adó, a dézsma, a járulékok, hogy aztán az így beszedett hatalmas összegek áldozatul essenek a presztízsberuházásoknak. Ide sorolnám a metróépítési tragikomédiát, autópályák viaduktjait és alagutjait, a pécsi építkezést, a kormány negyed eltüsszentett összegeit, és a feltöltésre váró pártkasszákat. Az a bizonyos 25%, mely a közpénzekből a magánzsebekbe vándorol. Egyszóval, amikor már nincs mit ellopni, (mert gyorsabb a kezük, mint a termelés) elcsalni, lenyúlni, eltékozolni, akkor még valami csurranna-cseppenne a fekete munkák kifehérítéséből. Ilyen az, amikor a tolvajok rendről álmodnak. (kié a felelősség...) Kristóf Attila Én nem tudom, miféle következtetéseket vonhatunk le abból, hogy a létező (és működésképtelen) szocializmus negyven esztendeje után csak (egy-egy közbeiktatott szünettel) kétszer négy évig volt Magyarországnak jobbközép, nemzeti kormánya, míg a kommunista múltat levedlő szocialistáknak és a pszeudoliberális baloldalnak immár több mint tíz év jutott. Azt mondhatnánk hát körültekintve, hogy azért, ami jelenleg itt van, a baloldali elit ötven, a jobbközép elit nyolcegységnyi felelősséggel tartozik. Ha percentben számolunk, a fennmaradó negyvenkét százalék felelősséget a történelmi múlt és a jobboldali szélsőségek számlájára írhatjuk. Egyedül Gyurcsány lát, ha éppen akar, virágzó fákat, rügyező, nagyszerű országot. Fogalmam sincs, hol él. A magyar politikai élet általa (és cinkosai által) furcsa irányt vett. A legfontosabb dolgokról nem esik igaz szó, két alternatíva körül forog minden: Gyurcsány megy vagy marad. Hatalma olyan, mint a rétestészta, nyúlik, itt-ott szakadozik. A lyukakat cinkosai toldozzák-foldozzák. A miniszterelnök mosolyogva játssza el a gyűlölet katalizátorának szerepét. Regnálása táplál minden szélsőséget, személye erkölcsi tartást ad az utcán gyújtogatóknak. Minden zavaros őszi történésnek ő áll a középpontjában. Zseniális abban, hogyan kell kirobbantani a lappangó gyűlöletet, s a jogos elégedetlenséget miként lehet undorító agreszszióvá színezni. Az az igazság, hogy semmire sincs válasz a magyar közéletben, és már-már tudomásul vesz- szük, hogy nincs megoldás. Azzal hitegetjük magunkat: ha Gyurcsány megy, minden helyre biccen. Mintha előtte nem is létezett volna szocialista-szabad demokrata érdekszövetség. Mintha a baloldali, álliberális magyar értelmiség és művészvilág nélküle nem hinné, hogy a rasszizmus ennek az országnak a rákfenéje. Legalább akkora csoport érzi úgy, ha nem is olyan közbeszédformáló erővel, hogy bajainak fő oka a cigányság és a másság, karöltve a globalizmussal. Ha Gyurcsány egyszer megy is, mindez marad. S a legjobb kormányzással sem lehet ezeken a tévhiteken egy csapásra változtatni. Nehéz kimondanom, de csak egyetlen remény van jelenleg: a baloldal totális választási veresége, amiből egyenesen következik a szélsőségek, a radikalizmus háttérbe szorulása, s valami más is. Egy erős, határozott, tiszta kezű, konzervatív kormány sikeres tevékenysége rádöbbentheti a baloldali értelmiség józanabb, az ország sorsáért felelősséget érző személyiségeit, hogy a jobbközép nem azonos a szélsőségekkel, realitása és értelme van a kiegyezésnek, az együttműködésnek. Ehhez az kell, hogy a speciálisan magyar liberális ideológia, amely a jobboldali szélsőségekkel való konfliktusra s a jobboldal egybemosására épül, érvényét veszítse, s valóban liberális gondolkozásnak és cselekvési módnak adja át a helyét. Gondolom én, hogy a liberális eszmevilág a szabadság mellett egyik legnagyobb értékének tekinti a toleranciát. Ez mind ez ideig a magukat liberálisnak valló és érző honfitársainkból hiányzik. Kevélység, gőg, fölényérzet helyettesíti. Egy választási győzelem önmagában nem jelenti a remény beteljesülését. Ahhoz minden eddigit fölülmúló konzervatív kormányzati sikerek kellenek a gazdaságban, a kultúrában, a szociális szférában. Ezt az írást azzal kezdtem, hogy a közelmúltat a jelenre vetítve a két politikai oldal milyen arányban felelős az ország sanyarú sorsáért. A jövő felelőssége azonban, ha a magyar választók megfelelően szilárd bizalommal felhatalmazzák a kormányzásra, a magyar jobboldali, polgári, nemzeti elité lesz. Nyugaton valószínűleg csak úgynevezett háborús helyzetben hárul ilyen nagy felelősség és teher a kormányzatokra. Ott, ha nem is szelídebbek, de civilizáltabbak az ideológiai ellentétek, nem változtak a rendszerek, nem kényszerültek létmód- és szemléletváltoztatásra az egymást követő nemzedékek. Sok-sok év hátrányunk van. Hogy ebből mennyit sikerül a közeljövőben Gyurcsány és a szocialisták bukása után behoznunk, én nem tudom... /mno/
