Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-04-01 / 4. szám
12 legismertebb talán R.A. Moody, amerikai orvosfilozófus munkája, melyet a világ minden nyelvére lefordítottak (Magyarországon hosszú sorok álltak a könyvkereskedések előtt, mikor kiadták!). Ne feledkezzünk azonban meg a Svájcban élő magyar építészmérnök, festő- és fotóművész, Jan- kovich István "Elmesélem a halálomat" című kötetéről sem. mely az olasz és német nyelvterületen aratott nagy sikert (azóta otthon is megjelent). Mivel "halála" éppen egybeesett az "új tudomány" fölvirágzásának kezdetével (vagyis jókor halt meg!), gyorsan növekvő népszerűséggel a téma "klasszikusai" közé került. Rádió- és televíziós adásokban gyakran szerepelt. Hogy mi ezzel kapcsolatban az orvosok véleménye? Megoszló. Vannak, akik a "termékeny kételkedés" vagy az "ignoramus et ignorabimus” (nem tudjuk és sohasem fogjuk megtudni) álláspontjára helyezkedve, csak a fejüket csóválják, míg mások a dühös tagadást választják, és azt mondják, csupán az emberi agynak a halált követő utolsó felvillanásairól lehet szó, melyeket bizonyos kémiai anyagok fölhalmozódása okoz. Én magam, mint sok más kérdésben, Macauley angol történész jelmondatát választom: "Semmit el nem hinni, mindent lehetségesnek tartani!" Ezért vagyok képes rá, hogy a "halálon túli élettel" és az azt követő elképzelésekkel is elfogultság nélkül foglalkozzam. A távolkeleti vallások Európába áramlásával egyre nagyobb tért hódit a lélekvándorlás tana. Amíg a dolog a hit területén marad, természetesen nem lehet semmit sem hozzáfűzni, hiszen mindenki azt gondol, amit akar. Csakhogy... A napokban kezembe került Florence Wagner McLain "Guide pratique du voyage dans les vies antérieures" (Gyakorlati útmutatás az előző életek bejárásához) címő könyve, amit fölényesen, kételkedő kíváncsisággal kezdtem olvasni. Érdeklődésem azonban lapról lapra növekedett. Amit eddig "agyrémnek" minősítettem, kezdett valóságos lehetőségként megjelenni a szemem előtt. A hipnózis (vagy önhipnózis) bizonyos, félálomszerű állapotában, amit aránylag egyszerű (minden vegyi behatástól mentes módszerrel) előidézni, különös "emlékezések" jelennek meg az ember tudatában. A kísérleti alany ezeket le tudja írni, el tudja mondani. Általuk "magyará2008. április zatot" kapnak jelen élete szenvedélyei, félelmei, de föl képes oldani, meg tud szüntetni olyan káros kötődéseket is, mint az alkohol vagy a kábítószer... Minderről esetek sokasága tanúskodik. Valaki "alaptalanul" fél a tőztől. míg ki nem derül, hogy "előző életét" lángok közt fejezte be. Más állandóan ragaszkodik ahhoz, hogy kezeügyében legyen valami élelem, mert annak idején éhenhalt. A klausztrofóbiást egykor földcsuszamlás temette maga alá. De a lélekvándorlással meg lehet magyarázni rokon- és ellenszenveinket is! Vannak helyek, ahol úgy érezzük "már jártunk", emberek, akikkel úgy véljük, "már találkoztunk"... Érdekes gondolatok, furcsa perspektívák! Az nem vitás, hogy bizonyos körülmények között valami fölmerül a tudattalanból, ami józan, éber állapotban el van temetve. Valóban egy régebbi élet emléke lenne? Vagy egyéb? Mi?? A feleletet a "nyájas olvasóra" bízom. Én magam megkíséreltem - a könyv útmutatásai szerint - a "visszaemlékezést", de mindig az lett a vége, hogy elaludtam, mint a bunda. Igaz, a szerző szerint (legalábbis kezdetben) a "regres- sio"-hoz két személy szükséges: egyik, aki nyugalmi, teljesen elemyedt állapotban megpróbál a múltba tekinteni, és egy másik, aki kérdéseket tesz föl neki, vagyis a visszaemlékezést vezeti. Persze, ha az ember ösztönös vonzódásait, félelmeit, születésekor magával hozott jellemét és szokásait figyelembe veszi és boncolgatja, minden különös hókuszpókusz nélkül is kitalálhatja, mivel foglalkozott "előző életében" - föltéve, hogy hisz a "reinkarnációban"! Gyermekkoromtól fogva rajongtam a hegyekért, a természetért, a magányos, szabad kóborlásért. Idegesített minden levegőtlenség, minden bezártság. Vágytam az egyszerű öltözködésre, szerény étkezésre, s írásaimban is tömörségre, szűkszavúságra törekedtem. Ragaszkodtam a növényekhez, állatokhoz, s miként a mesebeli juhász, gyakran "meg is értettem" a beszédüket. Mindezek alapján mi lehettem? Lovas nomád? Hegyi pásztor? Bugaci betyár? Tengeri kalóz? vagy talán remete?? Szeretem a tágas tereket: a tengerek csillogó végtelenségét, az alkonyi felhők gomolygását, az égbenyúló, titokzatos csúcsokat, de a sivatagi homok aranyát és a rónák délibábját is... AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG
