Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-03-01 / 3. szám
2008. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 15 messzebbre! Miközben 8000 orvos hiányzik az egészségügyből, irodák tucatjai intézik kivándorlásukat. Jaj annak, aki ellent mer mondani Kun Béla és Rákosi Mátyás utódainak. Aki megpróbálja megakadályozni, vagy csak késleltetni a mindent megszerezni folyamatot. Legyen az pénzvilág. vagy kultúra, a művészet, a médiák, hogy a közéletet mint olyat, ne is említsem. Többek között, példa erre a Szolnoki Szigligeti Színház esete. A teátrum élére egy keresztény, nemzeti érzésű direktort neveztek ki Balázs Péter személyében. Hetekig üvöltött a „kultúrsöpre- dék”! Annál nagyobb volt a megelégedésük, amikor a Nemzeti Színház élére, a közismerten balliberális Alföldi Róbert került. Amikor az új direktor felsorolta azon elvbarátait, akiktől majd új darabot szándékozott rendelni, a megélhetési aggódok szemébe könny szökkent. Az sem váltott ki felháborodást, hogy nemzetünk színháza kísérleti színház lesz, ahelyett, hogy magyar klasszikusokat vinnének színre. Külföldi könyvszemlék, Konrád, Kertész, Eszterházy, Spíró nélkül nincs magyar képviselet, sőt, oda más magyar nem igen teheti be a lábát. Miközben tudatosan a televízió képernyőjén keresztül dől a mocsok, egy egész nemzetet zárnak szellemi karanténban. Ha szót mersz emelni, azonnal lebunkóznak, címkéznek, lehetetlenné tesznek. Minden ellen, ami magyar, ami keresztény, ami nemzeti azt kigúnyolják. Gyalázzák a Magyar Gárdát, hol ott ezek a szépreményű ifjak soha senki ellen nem vétettek, kezet nem emeltek. Közben felmagasztalják a cigányt, a buzit, a devianciát, és az aberrációt. Folyamatosan mást nem hallani, minthogy a cigányság által elkövetett kilengésekért (rablás, gyilkosság. fosztogatás, cigány kölykök által védelmi pénzek szedése) mi magyarok vagyunk a felelősek, és kimondhatatlanul is tudtunkra adják, hogy ki ebben az országban a gyöngyharmat, és ki a trágyalé. A romák pedig értik a szót. Nincs olyan nap, hogy ne érkezne hír, persze csak a sorok között, cigány „huncutságokról.” Egy új Orweliz- musnak vagyunk tanúi, és áldozatai! Az ember úgy érzi magát, mint az 50-es években. Már túl vagyunk a szemek kilövésén, az emberek megtaposásán, mivel magyar zászló volt az áldozat kezében. Mint ahogy túl vagyunk a nemzeti szimbólumok meggyalázásán, legyen az, turulmadár, szent korona, vagy árpád-sávos lobogó. Csendes diktatúra szunnyad az országban. A verőlegények nyílt tobzódása helyett az adóhivatal bürokratái végzik „áldásos” tevékenységüket, a megrendelők nagy. nagy megelégedésére. Persze a volt KISZ vezetők, akiknek sikerült felkapaszkodni az „uborkafára,” nekik nincs mitől félni. Már csak azért sem, mivel ők a ..megrendelők.” A külföld pedig újra hallgat! Már hogyne hallgatna, amikor az SZDSZ „magára vállalta” az idegen sajtó tájékoztatását. Idegen szívűek, idegen lapokat. Azzal kezdtem, hogy idehaza népszavazás lesz. A Fidesz szerint ügydöntő. A kormány közpénzen tájékoztatást színlelve ellenkampányol, miközben folyamatosan hazudik és fenyegetőzik. A népszavazás jelentőségét próbálja eljelentékteleniteni. Azt sulykolja az alattvalók fejébe, hogy tehettek ti bármit, lehet itt a referendum érvényes és eredményes, mi maradunk. Maradunk, mert még van mit ellopni, kirabolni, lenyúlni, tönkretenni. Maradunk, ha ti bele is gebedtek! Az meg sem fordul a fejükbe, hogy egy súlyos vereség után erkölcsi hullákká válnak, hiszen már ma is azok, így nincs miről beszélni. Erkölcs, morál, tisztesség, lelkiismeret, ezek számukra csupa ismeretlen fogalom. És mégis el kell mennünk szavazni, a saját lelkiismeretünk megnyugtatása véget is. Mi elmentünk, mi megtettük, rajtunk nem múlik. Hiszen lehet, hogy ez az utolsó lehetőség, az utolsó esély, mivel élnünk kell. Vagy mégsem? Van más eszköz is? 1956 október 22-én este még csend volt. Még senki nem gondolt semmire. Csak a keserűség gyűlt az emberek szívébe. Valahogy úgy, mint most! Soós Géza Reményik Sándor Valaki értem imádkozott Mikor a bűntől meggyötörtén A lelkem terheket hordozott. Egyszer csak könnyebb lett a terhem, Valaki értem imádkozott Valaki értem imádkozott. Talán apám, anyám régen? Talán más is, aki szeret, Jó barátom vagy testvérem. Én nem tudom, de áldom Istent, Ki nékem megváltást hozott, És azt, aki értem csak Egyszer is imádkozott
