Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-10-01 / 10. szám
2008. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG •' 19 DOCTOR ATOMIC A klasszikus zene kedvelői gyanús izgalommal és vegyes érdeklődéssel néztek a Lyric Opera of Chicago produkciója elé. A bemutatott opera címe ’Doctor Atomic’, amelyet az amerikai zeneszerző John Adams 2005-ben komponált, a szintén amerikai Peter Sellars librettójára. Az ősbemutatót ugyanabban az évben tartották San Franciscóban, és a premier nem hozott valódi sikert. A sajtóban ugyan számos pozitív kritika jelent meg az operával kapcsolatban, de a szerzőpáros nem volt elégedett az előadással. Munkához fogtak tehát, átírtak részeket, főként a drámai második felvonásban. A Holland Festival keretében, Amszterdamban tartották a felújított bemutatót, amit DVD-re vettek, s forgalomba hozzák. A kortársopera chicagói bemutatója, a Lyric Operába vonzotta Eszak-Amerika nagyvárosai jeles kritikusait, de jöttek érdeklődők Európából is. Az előadás előtt, a díszes előcsarnokban több ismerőssel találkoztam, John von Rhein a Chicago Tribune zenekritikusa, mosolyogva figyelmeztetett, hogy ne számítsak Puccini muzsikára. Természetesen mindnyájan tisztába voltunk, hogy mit várhatunk. Azután már csak az előadás következett, amelyről egyéni véleményt formálhattunk. Barátaim közül többen mondták, nem vettünk jegyet erre az operára, de kíváncsiak vagyunk a véleményedre. Nos tehát, a véleményem: Amit a ’Doctor Atomic’ premierjén láttam, az nem opera volt, legalábbis nem annak a megszokott értelmezésében. Egy dal, egy ritmus, egyetlen taktus sem maradt meg bennem, a csodálatosan, lenyűgözően drámai előadás végére. Egyedül a félelmetesen hosszú drámai csönd, ami feltehetően az életen át kíséri majd emlékeimet, marad meg bennem örökre. Több ez, vagy kevesebb, mint egy dúdolható, fütyülhető ária, nem tudom. Megnézném-e még egyszer, szintén kérdéses, valószínű repetát ezek után is a Bohéméletbö\, Carmenbö\, Rigolettobó\ kérek. Megbántam, hogy megnéztem ezt a teljesen újszerű darabot, amelyet operának neveznek. Egyáltalán nem. Kitűnő, sőt szenzációs színházi, operai élményben részesültem. Az opera története 1945 júliusában játszódik, a' New Mexikó-i Los Alamos nevű sivatagban, ahol a híres Manhattan Project tudósai az első atombomba robbantására készülődnek. A nyitó képben Teller Ede szembe találja magát J. Robert Oppeheimer- ref, s almdróf a termonuKfeáris Super bombáról beszél, amelyet a kutatótársai nem támogatnak. Tel- lemek nehézséget okoz csapatmunka, ezért főnöke eltanácsolja a fontos projekktől. Ekkor Teller felolvassa Szilárd Leó, Truman elnökhöz címzett levelét, és egyben kéri a csapat tudósait, hogy aláírásukkal csatlakozzanak a felhíváshoz. Állítsák le a kísérleteket, mert az atomfegyver bevetése, előrelát- hatatlan katasztrófát hozhat az emberiségre. A többi már történelem, és Peter Sellars librettója, az egyszerű tudós és katona drámai beszélgetése mellé lírát is illeszt a szövegbe Charles Baudelaire, Bhagavad-Gita, John Donne és Muriel Rukeyser verseiből szóról-szóra kiemelt sorokat használt, melyek áriák formájában hallhatók az érdekes operában. Oppenheimer és felesége Baudelaire versekkel kommunikált egymással, a lírai nyelvvel kijátszottak a biztonsági emberek figyelmét. Őszintén mondhatom, a nézőkét is, hiszen a versek énekelve előadva érthetetlenek az egyszerű operakedvelő közönség számára, a vetített szöveg menetközbeni olvasása, főképp megértése, nehezen követhető. Ami megmarad, a színkép, ahol a titkos Trinity - Szentháromság - kódnevű területen látható atombomba, amely a célszerű Gadget - Szerkentyű - nevet kapta a tudósoktól, szerzőktől. Megjelenése az első felvonás közepén, mélyen gondolkoztatja a nézőt, hiszen a Gadget felhasználási célja és eredménye, mindnyájunk számára ismert. A színpadi rendezés Peter Sellars munkája, s szerintem ebben rejlett az opera sikere. Rádióból hallgatva az ember 10-20 perc múlva kikapcsolná, vagy egyszerűen elaludna, az előadás közben. Ezt a darabot látni kell! Pedig nincsenek boszorkányos, csodás díszletek, a sivatagban vagyunk, amelyet az oszlopok és a táncosok mozgása tesz elevenné. A szereplők kitűnő operaénekesek, a szöveget a zenéhez képest szépen, és érthetően adták elő. A kanadai bariton Gerald Finley az egyik cigarettáról a másikra gyújtó Oppenheimer és az amerikai basszista Eric Owens a durva Leslie Groves tábornok szerepében kiemelkedtek a társulatból. A többiek: az amerikai szoprán Jessica Rivera — Kitty Oppe- heimer - és a fiatal amerikai alt Meredith Ardwady az indián dajka, valamint Richard Paul Fink - a héja Teller Ede -, és Thomas Glenn az emberiség jövőjét féltő fiatal tudós - Robert Wilson - szerepében, mindnyájan kiváló alakítást nyújtottak. Robert Spano karnagy nagyszerűen tartotta kézben a zeneileg felettébb szerteágazó operát. az efoádas végén az árkokba parancsolják a i résztvevőket, majd valószínűtlenül hátborzongató
