Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-07-01 / 7-8. szám
2008. júl.- aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 A mosoly országa Szálkás a prices Az ombusman szerint rosszak a hazai börtönviszonyok, a bent üldögélők nehéz körülmények között tengődnek, nagy a zsúfoltság, kevés a fény, azonkívül színes televízió és rulettasztal sincs a cellákban. Ráadásul rendszeresen megsértik az elítélteket megillető jogokat, kevés például a mozgási, sportolási lehetőség, a fegyőrök pedig gyakran kemény hangon beszélnek a rabokkal, lelki traumát okozva ezzel szegényeknek. Súlyos gond az is, hogy megoldatlan az elítéltek foglalkoztatása. Egy korábbi felmérés szerint Márianosztrán például a hatszáz börtönlakó közül mindössze hamincnak tudnak munkát adni. Vagyis ötszázhetven beutalt ott üldögél tétlenül a priccsen, és más megoldás nem lévén, nagy szomorúságában újabb bankrabláson, illetve fejszés gyilkosságon töri a fejét. Ez pedig nem egyéb, mint amolyan szakmai továbbképzés, kipróbált bankrablók, orvlövészek, zsebtolvajok és erőszakos közösülők mondják el egymásnak ilyenkor, hogyan kell a lehető legkisebb rizikóval bankrabolni, orvlőni és így tovább... Szép és emberi az ombudsman kiállása a börtönlakók jogaiért. Mi azonban egyelőre egy serdülőkorú, gyengécske demokráciában élünk. Ott, ahol a büntetlen előéletű, makulátlan emberek is gyakran nehéz körülmények között tengődnek, s ahol sokszor maguk a bűnözők diktálnak, a kétkezi munkából élő ember pedig az életéért reszket. Márpedig egy ilyen országban a közvélemény nem a bűnösök hóna alá akar nyúlni - inkább a torkukat szeretné megragadni. Vizsgálata végén az ombudsman ajánlásokat tett az igazságügy-miniszternek és a büntetésvégrehajtás országos parancsnokának. Egy ajánlatom nekem is lenne az elítéltek felé. Zsúfoltak a börtönök? Hát ne tessék annyira bűnözni, kedves rabok, Akkor majd elférnek. kkk A vécé zárva van. A románok nagy ásatásba kezdtek, hogy hátha találnak valamit, ami igazolja, hogy ők már a romai-korban is ott voltak. A szorgos munka meghozta gyümölcsét, találtak egy régi nagy kőtáblát a következő felirattal „Ave Cézár Vavan”. Megörülnek, hiszen kezükben a bizonyíték, már nem érheti szó a házelejét, csak a „vavan” szót nem értik, de a többi egyértelműen igazolja, hogy római-kori. De a hiányzó szót majd a tudósok kitalálják, addig is a Bukaresti Nemzeti Múzeumban a helye. Jöttek is a látogatók, ám egyszer csak a sokasság arra figyel fel, hogy egy székely bácsi iszonyatosan nevet. Oda súgja neki a teremőr: —No, te székely! Ne nevess ilyen hangosan, mert elvisz a Szekuritate. De a székely csak nevet, és nem bírja abbahagyni. Be is viszik kihallgatásra és kérdezik, min nevet ennyire. —Hát csak azon, hogy nem az van odaírva „Ave Cézár Vavan”, hanem az, hogy „A Vécé Zárva Van”. * * * Egy idős bácsit vizsgál a szemorvos. —Nincs itt semmi komoly baj, de azért csak jöjjön ide a táblához, azt hiszem, kell magának egy o 1 vasószemüveg. —Bizony, nagyon kellene, doktor úr! —Épp tegnep gondoltam rá, hogy ideje volna megtanulni olvasni. * —Asszonyom, nincs önnek semmi baja, csak pihenésre van szüksége. —De, kedves doktor úr, hiszen még csak a nyelvemet sem nézte meg. —Igen, éppen a nyelvére gondoltam. Annak kell leginkább pihennie. * Megszökött a halálra ítélt gegszter a tekxasi fegyházból. Azonnal elrendelték a körözését, mindenhová elküldték a bűnöző fényképét: egy képet szemből, egyet bal és egyet jobb prifilból. Másnap egy kisvárosból fax érkezett: —Megkaaptuk a fotókat. Mind a hármat agyonlőttük. * —Móricka, hol voltál tegnap? —Nem jöhettem tanító bácsi, leégett a boltunk. —Rémes, és hol voltál tegnapelőtt? —Előtte mindent összekellett csomagolnunk. Kérjük, hívja fel barátai figyelmét lapunkra!
