Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-07-01 / 7-8. szám
2008. júl.- aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 A cigányság párialéte és világának ellentmondásai Kerékgyártó T. István Tagadhatatlanul nehéz feladat a magyarországi cigányság mai valóságának, s ezen belül szociokultu- rális viszonyainak empirikus elemzése. Már csak azért is, mert a romákkal kapcsolatos legtöbb megállapítás mögött az a feltételezés rejlik, hogy a többség tudatosan kirekeszti őket, s lépten-nyomon megakasztja integrálódásukat. Mintha e népcsoportnak több mint másfél évszázados története során kikristályosodott létalapjai a rendszerváltozás révén szűntek volna meg, s mintha a valóban tömeges munkanélküliség egyik napról a másikra tette volna semmissé a korábbi kényszerű alkalmazkodás feltételeit. Mert ha igaz is az, hogy a cigányság mint népcsoport mindig a társadalom peremén élt, de amíg az előző évszázadokban sokféle élhető életforma állt rendelkezésére, mára többségük olyan zárványhelyzetbe került, amit a nyomor- iskolázatlanság-munkanélküliség ördögi körével jellemezhetnénk. Nem a romafoglalkoztatás tömeges megszűnéséről, még csak nem is az ezzel együtt járó elszegényedésről, hanem sokkal inkább több száz ezer roma család társadalom alatti létbe való süllyedésének állandósulásáról van szó, amihez egyre inkább növekvő agresszivitás társul. Egyértelmű ugyanis, hogy a mai magyar társadalomban érzékelhetően gyökeresen eltérő mentalitásformák élnek együtt. De amíg az eddig nem nyílt etnikai konfliktusok szaporodásának valóságos okairól nem beszélünk, addig a gazdasági-szociális zártság folytonos emlegetése legalábbis félrevezető. Mivelhogy - akármiként is próbálják tagadni - az egyre szaporodó társadalmi konfliktusokban a romák leplezetlen agreszszivitásának erősödése is szerepet játszik. Nyilván azért is, mert a cigányság nyomorúságos élethelyzetéhez vezető strukturális folyamatok érintetlenül működnek tovább. Az olyan tényezők, mint amilyenek az iskoláztatással, a foglalkoztatás hiányával, a tragikus lakáshely-1 zettel függnek össze, érzékelhetően rosszabbodtak, s legfeljebb valamiféle javulás az amúgy is jobb helyzetű asszimilálódott romákra korlátozódik. Alapvető baj az, hogy a többnyire rendszertelen, gyakran a törvénytelenséget magába foglaló jövedelemszerzés egyre inkább állandósul. S mivel állandó létbizonytalanságban élnek, körükben aligha beszélhetünk hosszabb távú előregondolkodásról vagy a jövőre való tervezésről. A legtöbb civilizációs norma elfogadása helyett inkább azok elutasításával állunk szemben. így aligha véletlen, hogy a létalapjukat vesztett romák igen jelentős része kizárólag a segélyből való élésre rendezkedett be. Azaz eszükbe sem jut segíteni magukon, vagy akárcsak minimális rendet tenni házuk udvarán. Nemritkán a politikai liberalizmus hátszelével támogatva egyre hangosabban követelnek egyre több segélyt. És az is nyilvánvaló, hogy a 13-14 éves koruktól folyamatosan gyereket szülő, de azokat megközelítően optimális szocio- kulturális körülmények között felnevelni képtelen anyák legfeljebb szociálpolitikai juttatásokra számíthatnak. S míg a roma családok többsége lényegesen jobban érdekelt például a gyermekek utáni támogatások megszerzésében, mint a munkával megszerezhető jövedelmek növelésében, aligha várható bármiféle áttörés. Miután pedig az életviszonyokat alapvetően a családban elérhető jövedelmek befolyásolják, a szociális támogatások megszerzése mindig fontos lesz. Csakhogy - amint tapasztaljuk - a segéllyel hosszú távon csupán a nyomort lehet bővítve újratermelni. S mindaddig, amíg agresszív önkény irányítja a szolidaritást, legfeljebb csak eltűrni lehet, hogy a magánerdők letarolóinak többsége - akárcsak a színesfémtolvajoké - a cigányok közül kerül ki. Ráadásul a cigányok körében amúgy is jelentősen magasabb a bűnelkövetők aránya, mint a többségi társadalomban. Miközben persze senki sem csodálkozik azon, hogy a cigányok túlnyomó többsége miért nem akar dolgozni, azt is mindenki tudja vagy sejteni véli, hogy szociális kirekesztődésükben a munkatudat hiánya elkerülhetetlen szerepet játszik. Kétségtelen ugyanis, hogy mindaddig, amíg a roma közösségek azt tapasztalják, bármiféle munkából nehéz megélni (ellenben különféle segélyekből és aligha ellenőrizhető szociálpolitikai támogatásokból viszonylag könnyen lehet pénzhez jutni), ez a vélekedés csakhamar állandósulhat. Mára ugyanakkor szembeötlővé vált, hogy a legmélyebb szegénységben élő romák közel ötven százaléka nem fejezi be még az általános iskolát sem, holott az egy főre jutó jövedelem mértékét igen erősen befolyásolja ki, milyen iskolai fokozatig jut el. Az életnek egyetlen olyan területe sincs, ahol csökkent volna a távolság a cigány és nem cigány lakosság között. Inkább a szakadék mélyül. És minderre hatással van, hogy
