Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-06-01 / 6. szám
2008. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 Az előadás végén az árkokba parancsolják a résztvevőket, majd valószínűtlenül hátborzongató hosszú csend ül a teljesen elsötétített színpadon, színházban. A csendet a háttérben elektronikusan elővarázsolt hangok, bombázógépek zúgása, majd Hirosimából monoton japán szöveg váltogatja. A hosszú néma csendben, egy sóhaj, egy szó, egy köhécselés sem volt hallható, feleségemmel a zsöly- lyébe szögezve szorongva vártuk az előadás elképesztően, csodálatos, drámai befejezését. Ekkor emlékembe ugrott az a 9 éves kisfiú, aki 1944-ben Budán, a bombázástól szorongva anyukájával ment a pincébe, ahol félve várták-vártuk a légiriadó végét. Mellettem éreztem Anyám remegő testét, aki engem féltett, védelmezett, a becsapódó bombák, szilánkok ellen. Apám, aki a tüzéreknél szolgált, otthon volt egy ilyen légiriadó alkalmán, de fáradtan aludt az ágyban. Anyám ébresztési próbálkozását, Hagyjon aludni hadnagy úr! kéréssel, megtagadta. Bizonyára mindenki másképp reagált a drámai fináléra, nekem ez a régi 63 év előtti háborús emlék jutott eszembe. Előtte két nappal, december 12-én Richard Strauss Die Frau Ohne Schatten - Az árnyék nélküli asszony - című operáját láttuk. No persze, itt sem lehet fütyörészni az áriákat, azért ez más értelembe vett opera, mint a Doctor Atomic. Huszonhárom évvel ezelőtt, 1984-ben Marton Éva énekelte a drámai szopránrepertoár egyik híres szerepét, melyet ezúttal a kitűnő formában lévő Deborah Voigt előadásában hallgattuk. Kényes kérdés lenne, hogy melyik előadás és melyik szoprán tetszett jobban. Ezt 23 év után nem lehet megmondani, az viszont tény, hogy az amerikai szoprán Deborah Voigt ma a pályája zenitjén van. Akárcsak Marton Éva volt 1984-ben, amikor az operavilág legjelentősebb színpadai sztárja volt. Marton Évát csodás hangja mellett, a színészi képességei emelték a csúcsra. Ha választani kellene, lehetne, én biztosan Marton Évára szavaznák. December 22-én, az Evanstoban működő Light Opera Works társulat, évzáró programján Rodgers and Hammerstein Oklahoma című musicaklja került bemutatásra. Az 1955-ben készült sikeres filmváltozat ma is élénken él emlékezetemben, jó volt újra hallgatni, a remek sikerszámokat: Oh, What A Beautiful Mornin, Many A New Day, Oklahoma és a többieket. A társulat alakulásakor, 1980-ban főként operetteket tűzött programjára, melyeket az utóbbi években musicalok váltottak. Számomra sajnálatos, miután felettébb kedvelem az operettet, de az idő a musicalt hozza előtérbe. Az operett közönsége kiöregedett, kihalt, az új generáció már alig ismeri Johann Strauss, Lehár Ferenc és Kálmán Imre örökbecsű dalait. Dilettantizmus vagy történelemhamisítás? Hogy a dáko-román kontinuitás elvét valló román történészek lépten-nyomon ködösítik Dece- bál fiainak amúgy is sok tekintetben homályos eredetét, múltját, már megszoktuk. Az általuk alkotott történelemkönyvekből tanultak, no meg a szülői tájékozatlanság vagy szándékos félretájékoztatás hatására nevezi a románajkú nebulók többsége teljes magabiztossággal az 1347-ben Hunyadi János által építtetett nagybányai Szent István-tomyot turnul lui Stefan cel Marénak, az építtető hadvezér feleségét, Mátyás király édesanyját pedig Elisabeta Sa~la~jánnak... Ez van itthon. De hogy már külföldön is ilyen vaskos tévedések jelenjenek meg népünk történelmét illetően... nos, erre már felkapja a fejét minden becsületes magyar ember. Hüledezve néztem végig az m2-n az Arany- fíist március 14-i adását, amelyben a 2002-ben megjelent Europa heute und morgen (Europa ma és holnap) című kiadványt ismertették. A katalógus valamennyi európai nemzet történelmét felvázolja. íme néhány gyöngyszem a magyar fejezetből: népünk történetét csak az 1000. évtől datálja, és ebben sem kap helyet az 1456-os nándorfehérvári csata, vagy az 1526-os mohácsi tragédia. A holokauszttal kapcsolatban egyetlen más államról, még Németországról sem tesznek említést a kivonatos történelemszerkesztők, csak Magyarországot hozzák összefüggésbe a zsidóirtással. Nem kevésbé megdöbbentő a trianoni békediktátum újszerű megvilágítása. A kaktalógus szerint az I. világháború után a történelmi Magyarország területének csak harmadát veszítette el, holott a szomorú valóság: a magyar föld egyharma- da maradt magyar fennhatóság alatt. Mivel állunk hát szemben? Dilettantizmussal vagy durva történelemhamisítással? Az. L. Z. Erdélyi Napló
