Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-01-01 / 1. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2008. január A szabadságharcosok halkuló szava Megmenthető-e a haza egy újabb össznépi katasztrófától? Az Olvasó írja: Eleinte a kommunisták el akarták törölni a kapitalizmust. A munkásosztály igazsága a kapitalizmus megdöntése - így Kádár. Az elnyomásmentes társadalom világgyőzelmét 1972-re tűzte ki a XXII. Pártkongresszus (1961). Később a rendszer haláltusáját csak a kapitalistáktól évente többször is felvett dollárkölcsönök- ből tudták meghosszabbítani. „Tömtük a pénzt a lyukakba, hogy kiolthassuk a teljes csőd bejelentését” - összegezte Bácskai Tamás. Melegen ünnepelték az ügyes Fekete Jánost, amiért tegező viszonyban volt a Nyugat legfőbb hatalmasságaival, s így megszerezte azokat a kölcsönöket, amelyek nélkül a diadalmas szocializmus negatív fölénye már a 80-as években kiderült volna - parádés összeomlás formájában. A végén a kommunisták lettek a kapitalisták. Azok a harcos, öntudatos, internacionalista proletárok, akik a forradalom tüzében elhamvadt sztálinizmus után 33 év leninizmusával törtek világuralomra, karöltve a világ dolgozó népeivel. A nagy Lenin szerint a szocialista állam egyetlen feladata az ellenséges osztályok likvidálása. Hóhérállam, hóhér szolgák. Nem kellene csodálkoznunk azon, hogy azok a főkáderek, akik a szocializmust végromlásba kormányozták, a kapitalizmus építésében sem jeleskednek (legfeljebb saját zsebre)? Elvégre az ítélet-végrehaj tónak nem kell polgári erényekkel villognia. A baj inkább az, hogy ezek az élbolsevikok — noha a népből vétettek és a néppel tartottak tűzön-vízen át - rendszerük összeomlásakor faképnél hagyták a dolgozó tömegeket, s gyorsan megcsinálták a saját szerencséjüket - immár kizsákmányoló osztályellenségként. Az évtizedeken át az önálló gondolkodásról éles marxista elemzéssel leszoktatott milliók pedig értetlenül téblábolnak a romokon. Senki sem figyelmeztette őket a közelgő veszedelemre, a közvélemény-formáló értelmiségiek sötétben hagyták őket az okokat illetően, s máig titkolják, hogy lelkűkben, szellemükben, kultúrájukban mit jelent a váltás Ázsiából Európába. A történelmet pedig átírják. Már ma sem látszik tudni róla senki, hogy a forradalom elárulása és eltiprása után azok ritkították a magyarságot sortűzzel, kötéllel, börtönnel és az osztályharc kegyetlen eszközeivel, akik az általuk megfogalmazott, jól csengő vádakat történelmileg másnap mind egy szálig elkövették! A vén szabadságharcosok még emlékeznek minderre, de halkuló szavuk aligha mentheti meg a hazát egy újabb össznépi katasztrófától. Elvégre, katasztrófaútnak csak rossz lehet a vége. MNO Regéczy-Nagy László, Budapest Ady Endre: A HŐKÖLÉSNÉPE Ez a hőkölő harcok népe S mosti lapulása is rávall, Hogy az úri kíméletlenség Rásuhintott szíjostorával. Mindig ilyen volt: apró khánok Révén minden igának barma, Sohse harcolt még harcot végig, Csak léhán és gyáván kavarta. Erőt mutattak, erőt látott, Vertnek született, nem verőnek. Önerejét feledte mindig, Sohse szegzett erőt erőnek. Betyár urai így nevelték, Nem rúg vissza, csak búsan átkoz S ki egyszer rúgott a magyarba, Szinte kedvet kap a rúgáshoz. Ma is itt ül lomhán, petyhüdten, Fejét, jussát, szívét kobozzák S ha néhányon nem kiáltoznánk, Azt se tudná, hogy őt pofozzák. Csak a Csodák-Ura meglátná Végre ezt a szánalmas népet, Adna neki csak egy dárdányi, Úri, kis kíméletlenséget. Hogy néhány maradt sereghajtó Törötten, fogyva azt ne vallja: Ezért a népért úgyis mindegy, Ebsorsot akar, hát - akarja.
